Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-04 / 80. szám, csütörtök

1 6 I ÚJ SZ

Ó KULTÚR

A 1996. április 4. „Mindez pedig Istentől van..." Feltámadás? Ezekben a napokban emlékezik meg a keresztény világ Jézus Krisztus szenvedéséről és kereszthaláláról. Szerte a világon a passiót, a kínszenvedés történetét olvassák a keresztény templomokban. Akik ezt végighallgatják, felteszik a kérdést: mi történt itt? Tragédia? Igen, az is, mert a passió tele van tragikus mozzanatokkal. Igazságtalanul ítélték el Jézust? Igen, sok igazságtalanság történt az Ő perében jogilag is. Megsértették az emberi jogokat? Valóban, ez a mozzanat is felfedezhető a passióban. Látjuk-e azonban mindezek mögött, hogy - Pál apostollal szólva - „mindez pedig Istentől van". Mindaz, ami a kereszten történt, Isten akarata volt. Mindaz, ami Nagypénteken történt, Istentől jött. Mindaz, ami Jeruzsálemben lejátszódott, a mennyei Atya akaratának beteljesedése volt. Nem a gonoszság diadalmaskodott, hanem mindez Istentől lett. Nem a farizeusok és a főpapok arattak sikert, hanem mindez Istentől lett. Nem az igazságtalanság érte el egyik nagy győzelmét, hanem Isten bölcs és jóságos szándéka teljesedett be. Jézus szenvedésének és halálának mi, emberek vagyunk az okozói. Bűnös voltunk miatt csak tragédiákat, igazságtalanságokat, gonoszságot, halált és szenvedést tudunk okozni. De nemcsak miattunk, értünk is történt mindez. Jézus Krisztus mindenkiért szenvedett. „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt." Krisztus halála által Isten a békéltetés szolgálatát adta nekünk. Ez azt jelenti, hogy Isten már nem minket büntet bűneinkért, mert Jézus már magára vette mindnyájunk bűneit. A kereszten egy áldott csere történt. Jézus magára vette a mi bűneiket és nyomorúságainkat, s ezért cserébe ne künk adja tisztaságát és igazságát. Bűneinkért igazságot kapunk. Nyomorúságainkért dicsőséget. Vétkeinkért tisztaságot. Isten szeretete olyan mélyre ható, hogy ilyen cserét kínál fel minden embernek. Ki ajánlana (2Kor 5,18) fel például a gazdasági életben ilyen előnytelen cserét? Senki. Amit az ember nem tenne meg, azt megteszi Isten szeretete. Ezt a cserét Isten újra és újra felkínálja az embernek az Úrvacsora szentségében. Vegyük észre, hogy szükségünk van erre a cserére. Lássuk meg nyomorúságainkat és zokogjunk önmagunkon, de ne csak zokogjunk, hanem a feloldozás által találjuk meg az Isten által nyújtott békességet. Aki elfogadja Isten békéltető szolgálatát és megtelik belső békével, nem tarthatja meg ezt az ajándékot csak önmagának. Az Istentől kapott békét tovább kell adnia embertársai felé. Ahol ez megtörténik, ott helyreáll a családi nyugalom, a házastársak közti megértés, a szomszédok közti jó viszony, a munkahely nyugodt légköre, a társadalom békéje. így jön létre a drágán megváltott húsvéti öröm. Kívánom a Kedves Olvasónak, hogy Krisztus kereszten hozott áldozatából merítsen békességet, erőt és örömöt. BÁNDY GYÖRGY Civilizált és rendezett társadalmakban (ha egyáltalán vannak ilyenek) az ünnep az, ami: felfokozott várakozás, egy hangulattal való feltöltődés, emberi türelem és szeretet megnyilvánulása. Különböző jelleggel és más-más hőfokon, az ünnep jellegétől függően. Talán nem véletlen, hogy húsvéti szokásaink között - legalábbis a lexikonokban - ott szerepel a húsvéti csók, amely a pogány időkből maradt ránk. S talán az sem véletlen, hogy a generációkat túlélő és legyűrő materialista világszemlélet mégis egy másik pogány jelképet éltet tovább: a húsvéti tojást. Mert az amolyan heterogén, kézzel fogható, bármilyen színre festhető mütyür. Nem kötelez semmire. Kézből kézbe adják, némi locsolóvízért, vagy (helyi szokásoktól függően) megvesszőzésért cserébe. A termékenység eme jelképének mindenesetre sokkal kevesebb köze van az emberi szeretethez, mint a reggeli csóknak. Pogány időket élünk. Kell ahhoz némi rosszindulat, hogy az ember kínos párhuzamokat keressen ott is, ahol nem illik. Mégis, vagy ennek ellenére, nem tudom kiverni a fejemből, hogy a szlovák kormány ismét jól időzített ünnepi ajándékkal lepte meg a társadalmat. Mert a büntetőtörvénykönyv módosításáról szóló törvényt alig három héttel húsvét előtt fogadta el a szlovák parlament. Azt a törvényt, amely az egyetemes rettegést és falhozlapulást hivatott előkészíteni. A másféle véle mény elsöprését, a kritika száműzését a társadalomból. Jézus korbáccsal verte ki a kufárokat a templomból. Nálunk ismét a kufárok fonják az ostort. S hangozzék bármily furcsán, az sem tűnik egészen véletlennek, hogy a nyelvtörvényt tavaly adventre időzítették Mečiarék. Lehet, hogy egyszerűen a véletlenek összjátéka, morfondírozik az ember, miközben kinéz erre a furcsa tavaszra, amelynek első áprilisi napjaiban minden együtt kavarog: jövőféltés, aggodalom, letargia és dac, némi keserűség, hogy a régi idők praktikái mennyire testközelben vannak ismét. Tételezzük fel az előre megfontolt szándékot? Vagy szó sincs róla, s csak arról van szó, hogy ezeknek az uraknak semmi se szent? Ezt már volt időnk megtapasztalni. A hatalmi cinizmus és arrogancia annyi fáradságot sem vesz, hogy legalább a részletekre ügyeljen. Nem olvastam a szlovák egyházfők felhívását, amelyben önmérsékletre intették Mečiarékat. Talán nem volt benne utalás a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére. Igy valószínű, hiszen a megszentelt asztalt nem illik a csizma alá tolni. Mert a csizma nem gondolkodik, nem folytat párbeszédet, és nem vesz figyelembe hitet, erkölcsöt, hanem cinikusan tapos. Tudom, húsvétkor a húsvétról kellene beszélni. A szeretetről, az ünnepről, a reményről és a feltámadásról. De hát láthatjuk, mi támad itt fel, mi az, ami ebben a barbár hagyományokat folytató társaságban munkál. Szlovákia társadalmának döntő többsége hívő kereszténynek vallja magát (más kérdés, hogy aszerint gondolkodik-e), ők pedig a római birodalom sötét árnyékát előrevetítő törvényeket fabrikálnak. így volt ez évtizedeken keresztül, s így lesz még egy darabig. A hívő embernek mi más maradhat, mint a hite, amely a legrosszabb időkben sem hagyta el, a materialista polgárnak meg a remény, hogy talán lesznek még ünnepeink, amelyeket ünnepi hangulatban tölthetünk. KÖVESDI KÁROLY DSIDA JENŐ Nagycsütörtök Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a telkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt epnberekkel, de nyirkos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtakKövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. MOLNOS LAJOS Egy Dsida-versre nagycsütörtök tegnap is nagycsütörtök ma is holnap már nagypéntek de hová lett a kocsárdi állomás Péter nem aluszik János nem aluszik Jakab nem aluszik Máté nem aluszik senki nem aluszik de hol van a kocsárdi állomás? - kérdezik de hol van a Ke resztre feszíthető? - kérdezik kérdezik kérdezzük kérdezik A kocsárdi állomás elutazott Jézuskrisztus elutazott Holnap nagypéntek Holnap nagypéntek de lehet hogy már ma az ó istenem ó istenem... ADY ENDRE Nagyböjti beszéd Állott magas, zöld dombon Szent Szaniszló temploma. Tornyában énekelve rángatta a harangokat Istók, a félszemű harangozó. Már közeledett a szeles tavasz gyors szekerén pálmáknak vasárnapja. Száraz, tavaszi alkonyatokon füzéres vénasszonyok szállták meg a faragott Krisztusképek tájékát. A megfeszített Ember elébe harangozott Istók. Nyugtalan bűnbánat feküdte meg a szíveket. Mintha egy fojtogató zokogás készülne feltörni a város ziháló melléből. Minden évben ilyenkor aratja le a szívekről a •könnyes, méla virágokat Demeter pap. Szent Szaniszló templomában, nagyböjt idején. Demeter pap aranyszája míveli az áldott csodákat. Igéivel sorra kopogtatja a szívek zárt ajtóit Demeter pap „a véres verejtékű Jézus nevében", és megnyílnak az ajtók. „Hulljanak a ti könnyeitek", és megindul a könnyek folyása. De meter pap az asszonyok, haj, az asszonyok papja. És Jézust várni szokták tavaszonként az asszonyok. A félszemű Istók egyre heve sebben rángatta a harangokat. Mintha siettetni akarná a hozsánnás vasárnapot, a fekete nagypénteket s a zöld húsvétot. Bűnbánó emberek lelkén szomorú karavánokként vonultak el a régi bűnök, mint a keresztes hadak egykoron a kergült Európában. Néha késő estig rikácsolt a feszületek körül a vénasszonyok jajgató „zsoltára". Demeter pap utolsó, nagyböjti beszédére készült. „Jézus vére a vér bűneiért hullott". „Jézusnak a mi esztelen bujálkodásainkért kellett szenvednie." Erről akart szólni szomorú és forró szavakkal utolszor Szent Szaniszló templomában. Az írás nem tud szép férfiakról. Némi jelek azt sejtetik, hogy Jézus apostolai közül csupán Jakab volt szép ember. De asszonyos és álmodozó. Demeter pap nem volt egy fajtájú Jézus tanítvány-rokonával. Szép, kemény, hatalmas volt Demeter pap. Energiának s olykor a megeresztett fékű indulatnak férfia. És éppen e tavaszon a farügyekkel egyszerre mérges rügyek serkedtek Demeter pap testében. Szíve kezdett rendetle nül verni a papnak előbb. Különös lázak tartották ébren hajnalokig. Haj, ezek nem voltak a régi lázak, a boldogak és bolondok. Az időből, mikor ifjú mágnásasszonyok egymásnak kézről kézre adták Demeter papot. Mikor maga a rejtett, szerelmes bűn is boldog volt, ha a gyóntatószékben a De meter pap fülébe súgták. Új és romboló lázak voltak ezek. Nem aszalták ugyan meg máról holnapra a pap sok hússal rakott hatalmas testét. De megsárgították, elpetyhüztették. És kilopták a sze meiből a tüzet. Demeter pap szégyenkezett ereje és egészsége múlásán. Haj, a vér kéri számon sok egykori fölforralását. Zengő, gazdag hangjába is beleköltözött a kór. Szíve gonoszul rendetlenkedett. És a tüdeje, az a bolondos kis húscső a tüdőig. Mintha apró ördögök játszadoznának benne. Néha a le vegőt falják föl, mielőtt a tüdőbe érne. Máskor a feltörő hangot csípik meg, s mire a hang a fogakhoz ér, már meg van csúfolva. Suttogó, vinnyogó, vagy egészen zengéstelen. És ilyenkor a szíve is újra nyugtalan, beteg táncba kezd Demeter papnak. Demeter papnak forró gőzöket kellett belehelni. Mert a hangjáért aggódott, reszketett legjobban. Egy kis tömjénszag, és már jöhetett a rohamok katasztrófája. Szent Szaniszló templomában már vagy kétszer fenyegette veszedelem Demeter papot. A félszemű Istók nem készítette el okosan az orvosságot a sekrestyében. Az Istók fia pedig éppen a Demeter pap orra alá füstölt a tömjénnel. És készült a legnagyobb szónoklatra a pap. Talán a betegsége és az orvos sugallta. Demeter pap orvosa nagyon furcsa arccal nézett a szép papra. - Új vér és új idegek kellenének. Orvos ilyet nem tud adni. Talán kérj az Istentől. Te úgyis jólábon élsz vele. A doktor kacagott a maga goromba ötletének. És az arca furcsa és titkos maradt. Demeter pap nem tudta azóta sem elfeledni a doktor arcát. Szent Szaniszló templomában hangosak voltak a harangok. Egy sovány pap misézett Demeter pap beszéde előtt. Demeter pap a sekrestyében járkált dühösen. A félszemű Istók megint nem készítette ki a parazsat s az orvosságot. Vert, kalimpált a pap szíve. Olykor egészen üresnek érezte a tüdejét. Kapkodott, szinte hörgött ilyenkor. Szédült, és már-már a halált érezte. Hajtogatta gondolatban ezalatt a betanult beszédet. Egy-egy passzusnál asszonyok jutottak az eszébe. Demeter pap most már tudta, hogy ő az asszonyok bete ge. Talán itt lesz közülük néhány. Most már persze fehér hajúak, istenfélők. Haj, ha egy botot lehetne fogni, s kiverni őket a templomból. Azután itt vannak bizonyosan a fiatalok, a most vétkezők. Vajon kinek a vérét és idegeit eszik? Mert eszik valakiét ők is. Jézus vére a vér bűneiért hullott." Jézusnak a mi esztelen bujálkodásainkért kellett szenvednie." Az Istók nem jött le a toronyból, s Demeter papnak enyhületlen tüdővel kellett a szószékre fölmennie. Az asszonyok csakugyan itt voltak. Parfümjüktől nem érezte nyomban a tömjénszagot Deme ter pap, s hálásan nézett el az összezsúfolt asszonyhad felett. Künn szelek suhogtak. Nagyböjti, veszedelmes, tavaszi szelek. Ezek a szelek táplálják a bűnbánás máglyáját. Az asszonyok térdelnek vagy lehajtott fejjel ülnek. Arcukon a vágy, hogy szenvedjenek. S még a csúnya és a koldusasszonyok is árulva hirdetik ilyenkor, hogy asszonyok, Isten, férfi és gye rek kell nekik. Demeter pap beszél. Fátyolos a hangja, de néha megcsendül. Csillognak a szemek a homályos templomban. Jézus és a szere lem: ez a Demeter pap témája. Különös mondanivalói vannak Magdolnáról, Veronikáról. A pogány erkölcsökről, a hús örök tragédiájáról. A bénákról. És a fájdalmas Anyáról, ki szüzén szült. Kinek szerelme helyett tisztaság és fájdalom jutott. Ó boldogok azok, kik tiszták és szomorúak. „Ó boldogok azok, kik..." Eddig tudta mondani Demeter pap. Talán egy tömjénfelhő csapott fel hozzá. Szíve vadul kezdett lármázni. Megtántorodott, s ki akarta mondani a szót: tiszták. Harsányan, szívekhez férkőzően: tiszták. Kezeivel is hadonászott. Jaj, mindjárt megfúl. Csak halk sipítás volt a hangja. Birkózott, erőlködött Demeter pap. A kíntól kisajtolódott a könnye. Demeter pap hörögve hajtotta le fejét. E pillanatban kórusban, zsoltárosan indult meg a sírás. Legjobban s legelöl sírtak a Demeter pap régi asszonyai. Ó szent megkönnyebbülés, ó könnyek szent folyása. Mintha Jézus látogatott volna el ide. Az asszonyok sírtak. Egypár férfiú a templomban pedig esküdött volna, hogy ez egy új, nagyszerű fogása Demeter papnak. De ők is sírtak. Mindenki sírt. Még mintha a harangok is csuklottak volna zengően egyet-kettőt. Demeter pap azonban lesompolygott a katedráról. Iszonyú düh és keserűség dúlt a szívében. A sekrestyében jött vele szemben a félszemű Istók. Ő is zokogott. Deme ter pap rárohant Istókra, s verte pofozta: - Gazember, miért nem készítetted el az orvosságot? Benn azonban a templomban a tiszta és fájdalmas Mária árnya járkál a megfeszített Krisztus karján, s az asszonyok hálásan gondoltak könnyeikért és fájdalmukért Demeter papra. Fra Angelico: Levétel a keresztről