Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-24 / 95. szám, szerda

1996. április 23. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó i 961 | Nem csípi a szemét? Stílusosan a pozsonyi West Színházban tartotta sajtóértekezletét a Slovak International Tábak (S. I. T.) Részvénytársaság. Az újságírók asztalán stílusosan West hamutartó és West cigaretta. Az 1993 februárja óta 100 százalékban a német Reemtsma Hamburg - International dohányipari cég tőkéjével működő S. I. T. vezérkara az 1995ös év eredményeiről adott számot az egybegyűltek kitartó pöfékelé se mellett. Nem csak az újságírók füstöltek, füstölögtek a cég vezetői is. Az ok mindenki számára ismert: tisztázatlan tiltás a dohányáruk reklámozása terén. Megtudhattunk néhány érdekes dolgot. Érvényben van a 634/1992. számú fogyasztóvédelmi törvény, amely szigorúan és egyértelműen tiltja a dohányáruk reklámozását de - nem tisztázza, mi is ebben az esetben a reklám fogalma. Egy éwel későbbi a 268/1993. számú, a rádió és televízió működtetéséről szóló törvény, mely viszont engedélyezi a cigaretta és a többi dohányipari termék reklámozását Csodálatos ellentmondás - amint azt Viktor Maťovčík vezérigazgató megjegyezte -, ilyen felfordulás a törvényhozásban kevés helyütt létezik. A vezérigazgató tovább ment, föltette a költői kérdést kinek áll érdekében, hogy egy legálisan előállított termékről a fogyasztó akár hirdetés formájában ne juthasson minél több információhoz? Demokratikus jogállamban egy ilyen tiltás csak az információk szabad áramlásának akadályozását szolgálhatja. Bizonyított tény, hogy a dohánytermékek reklámozása nincs hatással a dohányozni igen-nem döntésre. A közvélemény-kutatási adatok szerint a dohányosok mindössze 1,2 %-a ismerte el, hogy reklám hatására nyúlt a füstölnivalóhoz. Bebizonyosodott, annak ellenére, hogy Szlovákiában évtizedek óta tilos ezen termékek propagálása, a fogyasztás egyáltalán nem csökkent A tiltás jelenlegi eredménye mindössze az, hogy hazai termék piacot veszít az idegen márkákkal szemben, melyek a külföldi folyóiratokban és az égi csatornákon bőszen hirdetik magukat. Az S. I. T. célja nem volt és nem is lesz soha, hogy növelje a dohányosok táborát, viszont jogosan követelheti saját termékeinek védelmét azzal, hogy törvényes lehetőséget biztosítanak számára termékeinek propagálásában. S megint felmerül a kérdés: kinek jó az, ki húz belőle hasznot, ha a szlovák piacot ismeretlen eredetű és minőségű cigaretta lepi el? „Ha nem büdös a pénzünk, amikor az államnak adót fizetünk vagy kulturális és sportrendezvényeket támogatunk, komoly összegeket áldozunk egészségügyi programokra, akkora bemutatkozásra, a reklámra szánt pénz miért büdös?" - tette fel a kérdést a vezérigazgató. Nos, fura dolgok történnek Kishazánkban e téren is. Nem tudni, hogy valakinek a füst csípié a szemét vagy valamiért nem csípi a szemét hogy a dohányiparnak jóI megy. Zűrzavar, a háttérben meghúzódó erők diktátuma érvényesül itt is. Az egyik szlovák újságíró kolléga megjegyzése mindenesetre eloszlatta egy kissé a „füstöt". A németországi anyavállalat termelési igazgatója épp a szlovák szivarokról beszélt Jók ezek a szivarok - mondta -, de azért Szlovákia nem Kuba. De jó úton halad feléje - jegyezte meg a kolléga. Castrónk már van... KERTÉSZ GÁBOR Az Olajfa virága Itália többsége a baloldalra szavazott. Az ország legnépszerűbb politikai mozgalma az exkommunista Baloldali Demokrata Párt (PDS) lett. A balközép választási szövetség, az Ulivo (Olajfa) győzelme fordulópont a háború utáni olasz történelemben. A baloldal először alakíthat kormányt demokratikus választások nyomán. A történelmi pillanat jelentőségét még az sem csökkenti, hogy ez a választási győzelem viszonylagos. Nem váltható át automatikusan szilárd kormányzati többségre. Az Ulivo csak a szenátusban szerzett abszolút többséget, a képviselőházban „szövetségesekre" szorul. Időről időre politikai kompromisszumokat kell majd kötnie a Rifondazione Communistával vagy a váratlan sikert aratott föderalista Északi Ligával. A kényszerpálya komoly kormányzati kockázatokkal jár, lehet, hogy Romano Prodi leendő kormánya sem tudja majd kitölteni az ötéves periódusL Pedig a mostani választásoknak - melyeket a jobboldal kényszeríted ki biztos győzelme reményében - éppen az elkerülhetetlen alkotmányos reformokhoz szükséges politikai hátteret kellett volna megteremteniük. Itália még csak félúton jár a modern, hatékony állam létrehozása, a gazdasági fejlődést garantáló politikai háttér megteremtése felé. A balközép választási koalíció diadala logikus következménye azonban a gyökeres változásoknak, melyek a kilencvenes évek elejének „csendes forradalma" nyomán tökéletesen átrajzolták Olaszország politikai térképét, átformálták a jobb- és baloldal fogalmát. A pártokrácia dicstelen kimúlása után először a jobboldal eszmélt. A széthullott kereszténydemokrácia, a Craxiféle szocialisták maradványai és a legitimációra vágyó újfasiszták szülték meg Silvio Berlusconi Forza Italiáját. Furcsa módon az Ulivo mostani sikere részben a médiacézár színre lépésének „köszönhető". Az 1994-es fölényes jobboldali győzelem, a többségi választási rendszer bevezetésének következményei ébresztették rá a baloldalt arra, hogy a világ és benne Itália gyökeresen megváltozott Aki nem alkalmazkodik, elbukik. A Forza Italia vezérének politikába átültetett agresszív vállalkozói szemlélete kényszerítette rá a baloldalt arra, hogy sutba vágja hagyományos politikai módszereit felülvizsgálja stratégiáját Az Ulivót az a felismerés szülte, hogy a baloldal egyetlen esélye a nyitás a centrista erők és szavazók felé, alkalmazkodás a kétpólusú váltógazdálkodáshoz. Prodiék a hatékony, de szociális kötelezettségeinek eleget tevő állam modelljét vázolták fel a jobboldal liberális-vállalkozói elképzeléseivel szemben. A kísérlet - anomáliái ellenére - sikerült. Az olasz baloldalon belül ugyanis szélesebb a politikai skála, mint a legtöbb nyugat-európai ország egész parlamentjében. Romano Prodi, Olaszország leendő miniszterelnöke ennek az új és még menet közben tovább formálódó politikai szövetségnek a megtestesítője. A siker első számú kovácsa azonban nem ő, hanem Massimo D'Alema, aki két éwel ezelőtt váltotta fel az exkommunista Baloldali Demokratikus Párt élén Achilie Occhettót. D'Alema vezette ki a pártot a politikai gettóból, és hitette el az Ulivóval: Berlusconi televízióit csak a választókörzetekben, „mezítlábas" meggyőzéssel lehet közömbösíteni. A szavazás nagy vesztese Berlusconi. Nincs kizárva, hogy a Forza Italia vezére elhagyja a politikát A sikerorientált nagyvállalkozó aligha lesz hajlandó egy olyan pártot vezetni, amelyiknek öt éven át ellenzékből kell majd politizálnia. Itália új kísérletbe kezd. A csendes forradalom nem ért véget. Igazán csak most kezdődik. NAGY CSABA Elfogadhatatlan számunkra a kormányba lépés A lapnak Robert Fico, a Demokratikus Baloldal Pártjának parlamenti képviselője nyilatkozott. • Ön 31 éves. Nem tartja túl nagy ambíciónak egy parlamenti párt elnöki posztjáért küzdeni? - Jelöltségem nem valamiféle korteshadjárat eredménye. Teljesen természetesen merült fel, valószínűleg a parlamentben és a régiókban végzett munkám eredményeként. • Nyitrán valószínűleg a legnehezebb feladat egy olyan végrehajtó bizottság összeállítása lesz, amelynek tagjai képesek lesznek együtt dolgozni. - A végrehajtó bizottságban mindekinek helyet kell kapnia, aki a párton belül komoly befolyással és megfelelő felelősségérzettel rendelkezik. Különben nem kellett volna korábban összehívni a kongresszust. Meghagyhattuk volna posztján Peter Weisset, aki továbbra is a párton belül létező összes áramlatnak megfelelő kompromisszumos megoldásokat keresett volna. Szerintem az új vezetőségben, elnöki és alelnöki szinten mindenképpen jelen kell lennie Peter Weissnek, Brigita Schmögnerovának és Ľubomír Fogasnak. A többiek sorsa a most folyó viták eredményétől függ. • Mi vár a pártra a közeljövőben? - Két lehetőség közül választhatunk - belépni a kormányba vagy egyértelmű ellenzéki politikát folytatni. Meggyőződésem, hogy a küldöttek a második mellett döntenek. Aki ezzel nem ért egyet, inkább ne is jelöltesse magát az intéző bizottságba. MARTIN KRNO, Pravda, Kényszerfelügyelet alatt a COOP Banka A Cseh Nemzeti Bank hétfőn kényszerfelügyelet alá helyezte a brünni COOP Bankát. A banktanács egyben döntött az alaptőke csökkentéséről: 500 millió koronáról egymillió koronára. A központi bank áthidaló hitelt nyújtott a fizetőképesség biztosítására. Martin Švehla, a jegybank szóvivője szerint a lépések a bank konszolidációja érdekében történtek, és ezért nincs ok a pánikra. A bank tovább dolgozik, és az átutalások is folytatódnak. Megbízható banki forrás szerint a COOP Banka gondjai a saját részvényeseinek nyújtott hitelekből erednek, amelyeket azok nem voltak képesek törleszteni. Az alaptőkének a tartalékalapba való átvezetése után a részvényesek elvesztették a pénzük nagy részét. A Cseh Nemzeti Bank a helyzetet hasonló módszerekkel igyekszik megoldani, mint azt az Ekoagrobanka esetében tette, amely iránt már komoly befektetői érdeklődés nyilvánul meg. ZDENA BALCEROVÁ, RADEK ADAMEC, Lidové noviny Nem mondanak le a nyomásgyakorló akciókról A lapnak Ladislav Knapec, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke adott Interjút. • Hajlandók az orvosok támogatni a közgyűlés határozatát? - Egyértelműen. Tapasztalataink szerint egyesek a nagyobb radikalizmus hívei, és a kezdetben kilátásba helyezett enyhébb tiltakozási akciókat feleslegesnek tartják. Mi viszont tartjuk magunkat a közgyűlési határozathoz. Eleinte az orvosok panaszokkal bombázzák majd az egészségügyi minisztériumot, mert nem kapták meg a miniszter által nyilvánosan bejelentett fizetésemelést. Az első nagy akció a májusi utcasöprés lesz, amely az orvosok jelenlegi társadalmi helyzetét hivatott szimbolizálni. EVA HRDINOVA, Sme (Rövidítve) KOM

MENTÁRUNK Újkori mecénások El tudják képzelni a világot kultúra, művészetek nékül? Persze ha nagyon megerőltetjük a fantáziánkat, végül is sikerülne egy teljesen gyakorlatias, minden öncélú esztétikumtól mentes társadalomba „álmodni" magunkat. Csak valahogy nagyon sivár, szürke lenne. S vajon emberi lenne-e egyáltalán? Jobb lesz, ha inkább gyorsan felébredünk. Ezért is tisztelem azokat az embereket, akik a kultúrára áldoznak. Mert támogatók nélkül régen sem volt és ma sem könnyű művésznek lenni, szemet-lelket gyönyörködtetőt, maradandót alkotni. Manapság azonban - rövid kitérő után - ismét olyan társadalomban élünk, amikor az állam nem szívesen játssza a művészetre pénzt pazarló, nagylelkű mecénás szerepét. Visszatérünk tehát a régi recepthez: magánszemélyek, intézmények jóindulatára, bőkezűségére hagyatkozunk. Egyrészt tehát nagyon jó és hasznos, hogy újra vannak és a művészet korántsem irigylésre méltó helyzetét látva remélhetőleg egyre többen lesznek -, akik ésszerű befektetésnek látják, vagy pedig „szívügyileg" áldoznak rá. Tetszik vagy nem, a pénz beszél a kultúra terén is, mint általában mindenütt. De időnként nemcsak beszél és diktál, hanem mesél is - a tulajdonosáról. Mert igaz, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, mire áldozza a pénzét, de talán időnként nem ártana egy-két, művészetben jártas tanácsadót fogadniuk az adakozóknak. Akkor talán gyakrabban jutnának oda az adományok, ahol megfelelőbb helyük lenne. Ezek az elégedetlenkedő, egyesek szerint esetleg nem helyénvaló gondolatok jártak a fejemben a közelmúltban, amikor Zsolna polgármesterének nagylelkűen felajánlott anyagi támogatásáról olvastam. A város fölött építendő, az állam címerét szimbolizáló, hatalmas tévétoronyra nem kevesebb, mint százezer koronát hajlandó áldozni. S hogy mások is kedvet kapjanak, közölte, hogy a tévétorony építését anyagiakkal támogatók nevét az épületen is megörökítik. Hát igen. A pénzéért legalább hírnevet és halhatatlanságot kapjon az ember. Ez a legkevesebb. Nem beszélve a dicsőségről, hogy ezzel is hozzájárul az ország népszerűsítéséhez. Persze csak abban az esetben, ha meg van győződve arról, hogy az ország ettől lesz szebb, gazdagabb és népszerűbb. Szóval: kifogásom csak kettő lenne. Ha a polgármester úr a mecénás szerepében is tetszelegni akar, miért pont egy olyan vas-, beton- és üvegkolosszusba akarja fektetni a pénzét, amely rögtön kellemetlen emlékeket ébreszt? Hiszen már a felhasználandó építőanyag és a torony mérete is egyértelműen az elmúlt időszakra jellemző, s az utóbbi években jellemzésként sokat emlegetett megalománia jegyében született épületekre emlékeztet. Aztán azt is furcsállom, hogy miért éppen a címert kell betonba gyömöszölni. Elvégre a címerek nem ilyen célokból születtek. Bár lehet, hogy csak én vagyok maradi, és hamarosan világméretű divatot indítanak el az ötlet szülői. Akkor majd nem marad számomra más, mint hogy elismerjem Ján Slota mecénási tehetségét. S csupán sajnálkozva gondolok arra a csallóközi vállalkozóra, akit nem áldott meg ilyen remek érzékkel a sors. Talán meg sem fordult a fejében, hogy - bár szépnek nem annyira nevezhető - időtálló, vas-beton behemótokba fektesse a pénzét. Ehelyett inkább - évente ötvenezer koronával - az irodalomban, képzőművészetben, zenében tehetséges fiatalokat támogatja. Akikből vagy lesz valami, vagy nem. Nagyon bizonytalan vállalkozás: a vállalkozó ugyanis nem kap rá garanciát, hogy vajon mecénásként jó lóra tett-e vagy sem. Valószínűleg a nevét sem fogják kővagy márványtáblába vésni. Ezek szerint mégiscsak kifizetődőbb a vas és a beton? L AHOGY ÉN LÁTOM •üaiMH Fegyverletétel - suttyomban Partnerség az önkormányzatiságért! Akár ezzel a három szóval (és a felkiáltójellel) is jellemezhetnénk azokat az elvárásokat, amelyeket az 1994 novembere és 1996 márciusa közötti időszakban dédelgettünk magunkban a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának működésével kapcsolatban. Az egyik dátum a harmadik Mečiar-kormány megalakulásának időpontja, a másik az a pillanat, amikor a koalíciós parlamenti többség fegyelmezetten megszavazta Szlovákia új közigazgatási térképét. Titokban még azok is reménykedtek, akik már régesrég elveszítették illúziójukat. Bíztunk abban, hogy a polgármesterek legjobbjainak okos gyülekezete képes lesz a kormánnyal feltételezett partneri kapcsolatok ápolása során jobb belátásra bírni a központi hatalmat, és az vagy elnapolja a területi átrendezést, vagy emberszabásúan, a logika követelményeit szem előtt tartva hajtja azt végre. Azt már szinte le sem merem írni, hogy <tbban bíztunk, ha a szükség úgy hozza, akkor nyomásgyakorlásra is elszánja magát az SZVFT. A területi-közigazgatási átrendezés programjának meghirdetése után annak rendje és módja szerint, a demokráciát mímelve, számos esetben vendégül látta a kormány a polgármesterek szervezetének reprezentatív csapatát. Még a véleményüket is kikérte. Aztán a térképrajzolók munkához láttak, a parlament pedig művükre rátette a Nagy Állami Pecsétet. Olyan térképre tette rá, amelyen elektronmikroszkóppal sem fedezhető fel az ország egyik legnagyobb befolyásúnak hitt társadalmi szervezetének keze nyoma. A múlt héten közgyűlést tartott a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, és Michal Sýkora, a szervezet elnöke rátette a koronát a polgármesterek reprezentatív testülete totális semmibe vételének folyamatára; a kormány arroganciája miatt méltatlankodó néhány polgármestert azzal intette le, hogy - úgymond a Társulás pedig nem fog politizálni. A Társulás továbbra is a pártokon felüliség útján halad. Kétségtelen, hogy a bejáratott demokráciákban sem az önkormányzati szervezetek, sem a szakszervezetek, sem a többi társadalmi szervezet nem avatkozik bele az olyan kérdések megoldásába, amelyek a kormány hatáskörébe tartoznak. Közvetlenül legalábbis nem avatkozik bele. Nem szervez sztrájkokat vagy tömeggyűléseket. Viszont mindegyik elvárja, hogy partnernek tekintse a kormány. A szakszervezeteket olyan kérdésekben, amelyek szakszervezeti feladatokkal függenek össze, és az önkormányzati szervezeteket is olyanokban, amelyek megoldása az önkormányzatiság fejlesztését szolgálja. Ilyen értelemben igenis politizálnia kellene a Társulásnak is. Úgy tűnik, hogy Mečiarék számára az 1994 ősze óta kialakult „partnerség", a megannyi közös tanácskozás csak arra volt jó, hogy kipuhatolják, mennyire fogatlan szervezet a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. Hogy meggyőződjenek róla, egyáltalán nem kell tőle tartani. Hogy a polgármesterek szervezetének vezetői még erősen emlékeztetnek a nemzeti bizottságok országos gyülekezete vezetőire, akikkel mindig azt csinált a pártállam, amit jónak látott. A kormány és a SZVFT-vezetők partnersége arra emlékeztet, ami, mondjuk, Brezsnyev és a hazai politikai vezetők között úgy 1968 nyarán lezajlott. Megvitatták a válságot, a moszkvaiak meghallgatták a „partnereket", noha korábban már eldöntötték. hogy megszállnak bennünket. Mečiar és társai már régesrég elhatározták, hogy megszállják az országot, és tartósan berendezkednek. A vezető polgármesterek között egy sem akadt, aki kerek perec ki merte volna mondani: ajelenlegi politikai viszonyok között a demokrácia veszélyeztetésével jár a területi átrendezés. Nem akadt senki sem, aki komolyan vette azt a demokráciában általánosan elfogadott tételt, hogy főképp az átmenet időszakában - az önkormányzatok a diktatórikus törekvések elleni harc egyik legszilárdabb bástyáját jelenthetik? Noha az új térkép sorsa véglegesen még nem dőlt el, hiszen minden valószínűség szerint majd még az alkotmánybíróság is véleményt nyilvánít róla, a kormány már szétküldte embereit az új kerületek és járások megszervezésére. Keresik az új kádereket, és mérget lehet rá venni, hogy meg is találják őket, és biztosra vehető, hogy ha rajtuk múlik, az önkormányzatok rendszere egy-két éven belül a központi államhatalom segédcsapatává válik. A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása részéről ami történt, az fegyverletétel volt - suttyomban. Annyira naivak e szervezet vezetői, hogy közgyűlésükön azon csodálkoztak, hogy a miniszterelnök nem tisztelte meg jelenlétével a tanácskozást. Vladimír Mečiart nem olyan fából faragták, hogy hajlandó lenne tetemrehíváson részt venni.