Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-07 / 56. szám, csütörtök

1996. március 6. KÖZÉPISKOLÁSOK OLDALA ÚJ SZ

Ó 7) BESZELGETES SZABÓ VILMOSSAL. AZ MSZP NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIRÓL Júniustól teljes jogú tagként a Szocialista Internacionáléban E hónapban kerül sor a Magyar Szocialista Párt kongresszusára, ahol minden bizonnyal elsősorban belpolitikai kérdésekről folyik a vita. A jelenlegi nagyobb kormányzó párt pedig egyre kiterjedtebb nemzetközi kapcsolatokat épít kl, amelynek szlovákiai, sőt szlovákiai magyar vonatkozásai Is vannak. Erről beszélgettünk Szabó Vilmossal, az MSZP Nemzetközi Kapcsolatok Titkárságának vezetőjével. m Az MSZP külföldi kapcsolatait miben és mennyiben befolyásolta a tény, hogy a párt négy esztendeje megfigyelői státust kapott a Szocialista Internacionáléban? - Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy bekerültünk a Szocialista Internacionálé vérkeringésébe. Jelentősen bővültek kétoldalú pártkapcsolataink, amelyek addig zömében a szomszédos vagy a közeli országokra korlátozódtak. Például korábban is jó viszonyban voltunk az osztrák, a német szociáldemokrata párttal, az izraeli Munkapárttal, és természetesen a szomszédos országok baloldali pártjaival. Kilencvenkettő óta ezek a kapcsolatok kiterjedtek Olaszországra, Belgiumra, a skandináv államokra és más országokra is. Fontos esemény volt, hogy tavalytavasszal, ugyancsak megfigyelőként, felvettek bennünket az európai szocialisták pártjába, amelyben az Európai Unió szociáldemokrata pártjai dolgoznak. A Szocialista Internacionáléban az euroatlanti integráció fontos elemeként a közép- és kelet-európai bizottságokra összpontosítunk, itt munkálkodunk együtt a régió szociáldemokrata és szocialista pártjaival. Munkánk egyik elismerése volt, hogy a Szocialista Intérnacionálé Tanácsa 1994 decemberében éppen Budapesten ülésezett. Ma egyértelműen az a helyzet, hogy négyéves tevékenységünk eredményeként idén júniusban a Szocialista Internacionálé kongresszusán a Magyar Szocialista Párt minden bizonnyal megkapja a teljes jogú tagságot. • Az MSZP kormánypártként kénytelen volt olyan döntéseket is hozni, amelyek bizony nem a baloldali, szociáldemokrata értékrendből adódnak. Miként vélekednek erről a nyugati szociáldemokraták? - Értik és átérzik sajátos helyzetünket. Azt, hogy olyan útra léptünk, amelyen eddig senki sem járt, nincsenek hát olyan történelmi tapasztalatok, amelyeket át tudnánk venni. Értik azt is, hogy a posztkommunista országokban, súlyos társadalmi gondok és feladatok közepette nehéz megélni és képviselni a baloldaliságot, még akkor is, ha a választók több országban kormányzáshoz juttatták ezeket a pártokat. A baloldali szociálpolitikának, szolidaritásnak és más értékeknek a mai körülmények között sajnos, nincs, nem lehet akkorra társadalmi szerepe, amekkorát egyébként jogosan elvárnának tőlünk. Különben egész Európában egyfajta bizonytalanság érezhető, hogy ebben az új helyzetben, amikor megszűnt a két világrendszer szembenállása, és elvben megnövekedtek az európai egyesülési folyamat lehetőségei, mi lehet a különböző értékrendet képviselő politikai erők, köztük a szociáldemokrácia feladata. A gyakorlatban ezek a gondok természetesen az adott ország gazdasági és társadalmi fejlettségi szintjétől függően másként jelentkeznek, de a problémák hasonlóak. Például tavaly voltam az osztrák szociáldemokraták kongresszusán, s amikor Bécsben kezembe vettem az első újságot, a címoldalon öles betűkkel azt írták, hogy legyen-e tandíj, s az egyetemisták miként reagáljanak ezekre a javaslatokra. Pillanatok alatt otthon éreztem magam. A nyugati jóléti államok működési modellje is több vonatkozásban lényeges változtatásokra szorul, vagyis egész Európa nagy horderejű integrációs, gazdasági, pénzügyi kihívásokkal szembesül, amelyekre a mai szociáldemokrácia is keresi a választ. • Milyen az MSZP együttműködése a Demokratikus Baloldal Pártjával? - Megfelelő. Amíg ellenzékben voltunk, addig ezek a kapcsolatok intenzívebbek voltak. Utána a választásokat követően gyérebbek lettek. Ennek egyik oka az, hogy az MSZP győztes pártként a kormányzás kezdeti nehéz feladataival volt elfoglalva, a DBP pedig a szlovákiai választásokat követően érthetően ugyancsak befele fordult, elemezte a gyenge szereplés okait. Ebben az időben jórészt csak nemzetközi fórumokon találkoztunk, ott viszont jó volt az együttműködésünk. Néhány hete járt Budapesten a DBP küldöttsége, szinte minden időszerű kérdésről tárgyaltunk, megegyeztünk a kétolalú kapcsolatok és a parlamenti frakciók közötti együttműködés felújításában. 81 A küldöttségnek magyar nemzetiségű tagjai is voltak, akik a DBP magyar szekcióját kívánják megalakítani. Mi erről a véleménye? - Mi természetesen üdvözöljük azt a tényt, hogy a szlovákiai magyar gondolkodásnak és politizálásnak is lesz kellő fóruma, habár bizonyos lehetőségek erre a Magyar Koalíción belül is adódtak. Reméljük, a DBP áprilisi nyitrai kongresszusán olyan döntés születik, amely lehetővé teszi annak a hagyománynak a folytatását, hogy magyar nemzetiségűek a párton belül, szervezeti téren pedig részben önállóan tevékenykedhessenek. Ez a tény nemzetközi szempontból is nagyon jelentős lenne. • A Magyar Koalícióval milyenek a kapcsolataik? - Korrektek, és egyre gyarapodóak. Ez különösen azóta érvényes, amióta kormányzópárt lettünk. Rendszeresek a tájékoztató jellegű találkozóink, mi több rendezvényünkre meghívtuk a Magyar Koalíció képviselőit, a mi szakértőnk pedig nemrég részt vett az önkormányzatokról szervezett pozsonyi nemzetközi tanácskozáson. Remélem, a márciusi kongresszus után találunk időt arra, hogy küldöttségünk eleget tegyen a Magyar Koalíció meghívásának, s legalább két napra ellátogathatunk Pozsonyba, és Dél-Szlovákiába. • Mifelénk különböző mendemondák terjednek a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért tömörüléshez fűződő kapcsolatukról. Arról is, hogy állítólag jelentős pénzösszeggel támogatták őket... Mi az igazság? - A Magyar Szocialista Párt viszonya határon túli magyar pártokkal következetes, és arra az elvre épül, hogy minden olyan határon túli magyar politikai mozgalommal kapcsolatot tartunk, amely az adott országban alkotmányosan működik, és semmilyen vonatkozásban sem szélsőséges. Ennek az elvnek megfelelően tájékozódó jellegű beszélgetésen fogadtuk a Gyimesi György által vezetett küldöttséget, képviselőnk részt vett a rimaszombati alakuló kongresszusukon. A mendemondák légből kapottak, ugyanis semmilyen pénzt nem adtunk sem Gyimesiéknek, sem más határon túli magyar pártnak. Elsősorban elvből, mert nem kívánunk így sem beavatkozni az ottani pártok életébe, döntőbírák sem leszünk vitáikban. Aztán már csak azért sem támogathattuk őket, mert az MSZP anyagi lehetőségei ugyancsak korlátozottak, nekünk is ezerszer meg kell gondolnunk, mire költjük az egyre kevesebb pénzt. • Egyébként mi a véleménye a mozgalom létrejöttéről és programjáról? - Erről ma még korai nyilatkozni. Porgramjuk lényeges baloldali, szociáldemokrata elemeket tartalmaz, ám mindez csak a kezdet. A puding próbája csak most következik: tevékenységük összhangban lesz-e programjukkal, egyáltalán elfogadjae őket, s milyen mértékben a hazai magyarság. Mindehhez idő kell, vagyis erre a kérdésre csak hónapok, esetleg évek múltán lehet majd felelőssségteljesen válaszolni. SZILVÁSSY JÓZSEF Emberi jogok - kómában Állapotos tett egy autóbaleset miatt tíz éve kómában fekvő nő (Rochester, USA) - feltehetően egy kisegítőápoló „jóvoltából", akire korábban is panaszkodtak a kórházban, hogy szexuálisan zaklatja a betegeket, (újsághír) A 29 éves nő hozzátartozói engedélyezték a gyermek világrajöttét. A történtek kapcsán felmerülő erkölcsi kérdésekről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Etikai Kollégiumának elnökét, dr. Makó Jánost kérdeztük, először azonban a kóma fogalmáról tájékozódtunk. Ha az agy már nem bocsát ki elektromos enkefalográffal (EEG) pontosan felmérhető impulzusokat, vagyis nem működik, de a keringés még fennáll és a légzés is fenntartható, agyhalálról beszélünk. Kómában a sérült agy még működik, de bizonyos funkciókat már nem képes ellátni. A kóma lehet rövid és hosszú távú. Ez utóbbiból általában nincs fölébredés, mert bármit tesznek is az orvosok, (agy)halálhoz vezet. (Különös aktualitást ad témánknak az a rendkívüli eset, amiről február közepén számoltak be az amerikai tévéállomások. Egyik pillanatról a másikra beszélni kezdett egy hét éve kómában fekvő fiatal férfibeteg (rendőr), aki a balesete óta (pisztolygolyótól szenvedett el agysérülést), csak szemével volt képes jelezni mindenféle közlendőjét. Súlyos tüdőfertőzés miatt intenzív gyógyszeres kezelést kapott, műtéten is átesett, és ekkor a férfi váratlanul megszólalt, majd - fivére közlése szerint - 18 órán keresztül szakadatlanul beszélt. Az orvosok maguk is elképedve fogadták a jelenséget. „El nem tudom képzelni, miféle regenerálódási folyamatnak volt hét évre szüksége - mondta a kezelőorvos -, és azt sem tudom, hogy mi jön ezután. Csak nehogy hiú ábrándokba ringassák magukat a tartósan kómában fekvő betegek hozzátartozói, hiszen nincs magyarázatunk a történtekre". Néhány nappal később a hírekben ismét szerepelt a fiatal beteg, azzal a kiegészítő információval, hogy azóta nem szólalt meg, orvosaink viszont eszébe jutott egy korábbi eset, amikor nagyobb dózisú válium adagolása után egy több éve kómában fekvő beteg megszólalt. Néhányszor kiváltották még nála a beszédjelenséget, aztán a gyógyszer hatástalan maradt, s a beteg visszasüllyedt a kómába. (A rendőrnél ez idő tájt folynak a kísérletek, a tüdőkezelés során alkalmazott gyógyszerekkel külön-külön próbálják ismét ingerelni az agyban a beszédközpontot. Magyarázat egyelőre nincs, de a rendőr a napokban ismét megszólalt. Ezúttal csak annyira volt képes, hogy megmondta nevét és azt, hogy hány óra - a szerk.) A hosszú távú kómát bizonyos májbetegségek, a légzőközpont sérülései és egyes agyvérzésfajták okozzák. Orvosetikai szempontból az alapvető emberi jogok a kómában levőket is megilletik. Az egyetlen lényeges különbség köztük és egészséges embertársaik között, hogy nem tudják kinyilvánítani akaratukat, ezért a család, a hozzátartozók döntenek további sorsukról. Az orvosi kamara véleménye szerint a gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan, súlyos állapotban levő kómás beteg hozzátartozóit az orvos informálja a várható kilátásokról, és elmondja azt is, hogy van-e remény a fölébredésre, vagy csak a beteg haldoklását hosszabbítják meg egyes életfunkciók mesterséges fenntartásával. A család ennek ismeretében és alapján dönt a beteg további sorsáról. Az USA egyes államaiban ugyan elfogadott az úgynevezett élő végrendelet (living will), de általában nem, tehát hiába nyilvánítja ki valaki még életében, teljes beszámíthatóságában azt a kérését, hogy amennyiben kómába kerül, ne tartsák tovább életben, az orvosok életveszélyben márpedig a kóma egyes esetekben ennek minősül - kötelesek mindent megtenni a betegért. Természetesen akkor is, ha a kómában levő betegnek nincsenek elérhető hozzátartozói, mert mondjuk hajléktalan. Ha semmi esély nem látszódik a fölébredésre, az orvos nem dönthet életéről vagy haláláról, feladata a legutolsó pillanatig az élet védelme. Az orvosok szinte naponta tapasztalják, hogy eltérő élethelyzeténél fogva szükségképpen teljesen máshogy gondolkozik az egészséges, mint a beteg ember. Igy az előre kinyilvánított akarat gyakorlatát Makó doktor hamis és álhumánus szemléletből fakadó dolognak tartja. Saját praxisának példáit meséli: „Egy idős nőbetegem súlyos veseelégtelensége ellenére sem egyezett bele a művesekezelésbe. Elmondta, hogy rosszak a családi körülményei, és ha eljön az ideje, a kórházból várja az emberi környezetet, itt akar meghalni. Amikor - kezeletlen vesebetegsége miatt - kómába esett, a fennálló törvények értelmében akarata ellenére gépre raktuk. Nem sokkal később megköszönte, amit érte tettünk. Még két évig élt. Dolgozott nálunk egy 19 éves nővér, akinek csak egy veséje volt, az is rosszul működött. Többször hangoztatta, ha rosszabbodik az állapota, nem fogja igénybe venni a művesekezelést, mert nem vágyik erre a naponta látott életformára. Évekkel később kórházba került, s minden igyekezetünk, győzködésünk ellenére kérte, vigyék haza, otthon szeretne meghalni - így hát elengedtük. Két nappal későb mentővel hozták be eszméletlen állapotban, s édesanyja határozott kívánsága az volt, hogyjányát, akarata ellenére is tegyük művesegépre. Ő is megmenekült. Később a „nem kívánt életforma" folytatása közben főiskolára jelentkezett, diplomát szerzett, férjhez ment és - az élet diadalának szép példája - gyermeket szült. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában mondom, hogy a bennünk levő életösztön hatására képesek vagyunk alkalmazkodni a korábban elképzelhetetlennek tartott helyzetekhez, életvitelhez is." Ami pedig a rochesteri kórházban történtekre vonatkozik: az osztályvezető, illetve a beosztott orvos és a főnővér felelőssége a munkatársak megválogatása, a személyzet munkájának, betegekkel való kapcsolatának figyelemmel kísérése - így tehát ők etikailag elmarasztalhatok. Nem szabad olyan embereknek dolgozniuk a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek között, akik szexuális kapcsolatot akarnak létesíteni velük. Az ilyen kapcsolat beteg-orvos, beteg-ápoló között tabu, még akkor is, ha ezt a beteg kezdeményezné. Az egészségügyi személyzet: legyen orvos vagy ápoló, köteles visszautasítani a közeledést. Ami a kómában levő asszonyra vonatkozik: nem lehet előre megmondani, kihordhatja-e terhességét és egészséges gyermeknek adhat-e életet. De megfelelő vérellátás, vérnyomás biztosítása mellett testileg egészséges gyerek jöhet világra. Az más kérdés, hogy milyen géneket, tulajdonságokat örökölhet az apjától... A gyerek jogilag a fölnevelésére vállalkozó családhoz fog tartozni, ők döntenek sorsáról, valószínűleg ők lesznek a gyámjai. Nyilvánvaló, hogy a családtagok az élet (szerettük életének) folytatását látják az ilyen körülmények között megfogant gyermekben. SZECSŐ BARBARA Nyelvi komisszár Dél-Szlovákiát járja fáradhatatlanul. Pedig élvezhetné megérdemelt nyugdíját, hiszen a hetven felé közeleg és hosszú évtizedeken át gyógyította betegeit. Ám a doktor bácsi éltes korában se pihen. A magyarlakta falvakban őrködik a nyelvtörvény megtartása fölött. Például megállapítja, hogy a túlnyomó többségben magyarlakta községben az elárusító magyarul szólítja meg a vevőt, ami nem kis vétség régiónkban manapság! Tessék csak elképzelni, micsoda károkkal járó törvénysértés, ha a magyar vevőt a magyar elárusító^ először nem szlovákul szólítja meg. Ám a doktor bácsi megértő ember. Nem szid, nem bírságol. Egyelőre. Ennek még nincs itt az ideje. Még csak nem is emelt hangon, jóságosan figyelmezteti a törvénysértőt. E hír megjelenésekor épp Nádszegre készült, ahol a lakosság több mint 95 százaléka magyar. Ott folytatta fura küldetését Áll a boltban és figyel. Az elárusító leány a belépő nénit üdvözli: - Csókolom, nagymama! Mivel szolgálhatok? A doki hivatalból közbeszól. Nem szigorúan, nyájasan.- Tudja, hogy törvénysértést követett el? - oktatja jóakaratúan (egyelőre) a leánykát. - A vevőt előbb szlovákul kell megszólítani! - Nagymamát? Hisz egy szót se tud szlovákul... A képzeletemben leányka némán bámul. Ismeri a falut, a fele tán rokon is. És csak alig minden tizedik polgára szlovák. Nem érti a törvényt. De hát ki is érthetné? Az újság olvasásakor jut eszembe, hogy nemrég az egészségbiztosítóban órákon át sorakoztam a kötelező kártyáért. Igaz, megszokhattam, hisz tavaly ugyanígy ácsorogtam a hivatal folyosóján. Úgyszintén órákon át. Nem tesz semmit. Első nap nem kerültem sorra, másnap is csak estefelé. Akkor is a hivatal jóvoltából, mert ügyfeleik szolgálatára meghosszabbított műszakban és hirtelen táborzott új erőkkel feltöltve dolgozott. Egye fene a megnövekedett bérköltséget meg a többi kiadást! Az egészségügyi kártya boldog tulajdonosaként élveztem a nyugdíjasnak kijáró békés óráimat, amikor ábrándozásomból a csengő riasztott fel. Ajtóm előtt két fiatal állt. - Elhoztuk az eészségügyi kártyáját... - De hiszen nekem már van. - Rámcsodálkoznak, de gyorsan feltalálják magukat. - Tessék szíves lenni aláírni és átvenni, ne járjunk hiába. Tetszik tudni, minket a kikézbesített kártyák szerint fizetnek - néztek rám segélyt kérőén. Átveszem a kártyát, hadd keressenek a fiatalok. Legfeljebb annyival kevesebb jut orvosi fizetésre, felszerelésre, gyógyszerre. Szándékosan az egészségügy berkeiből választottam az élet számos területéről kínálkozó visszásságok közül, mert végeredményben a galántai nyelvfelügyelő szakmabeli. És talán ott nagyobb szükség lenne a segítségére. Még valamit. A nyelvi felügyelőkre költött pénz is a közös kasszából megy ám. A kormány az adófizetők pénzével sáfárkodik. A nyelvi felügyelőket a magyar nemzetiségű állampolgárok pénzéből is fizetik, hogy korlátozzák a magyar adófizetők anyanyelvének használatát. Végezetül csak annyit, hogy régiónkban a múltban már sokféle komisszár élősködött. Nyolcvankilenc után végül érdemeik elismerése nélkül szélnek eresztették őket. Akkor úgy hittük - örökre... ZSILKA LÁSZLÓ