Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-01 / 51. szám, péntek

1996. március 4. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó [ 1 ÍJ Lexa a lányok bálványa volt „Szerette a társaságot, szívesen szórakozott, és szívesen iddo­gált" - így jellemezte Ivan Lexát, a Szlovák Információs Szolgálat jelenlegi igazgatóját egy volt gimnáziumi osztálytársa. „Nehéz el­hinni, hogy mi lett belőle" - tette hozzá. Elbeszélése szerint Le­xa a pozsonyi Juraj Hronec Gimnáziumban semmiben sem tűnt ki a többiek közül. „Átlagos, normális fickó volt. Az osztályban sem villoghatott, mivel túl sok erős egyéniség volt az osztálytár­sai között. Ma már mindannyian főiskolai végzettséggel rendel­kezünk, közülünk több jeles jogász került ki, sőt egyik társunk je­lenleg Genfben él, ahol az ENSZ matematikus-statisztikusa­ként dolgozik". Lexa nem volt rossz diák, azonban a színjelesek csoportjába sem tartozott. Ám ha tétre ment a játék, akkor összeszedte magát, mint például amikor a Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészmérnöki karára készült felvételizni. A 18 éves Lexának nem voltak olyan ambíciói, hogy előtérbe kerüljön, állí­tólag csak tényleges katonai szolgálatának idején változott meg. Azt, hogy az apja „fejes" volt (abban az időben a Chemolak igaz­gatója), diáktársai nem érették - az apa a fiát nem kényeztette el, a jobb jegyek érdekében az iskolába sem járt a tanárok után. Szívesen hordott farmert, belépőt, esetleg tornacipőt. Szál­lóigévé vált az iskola történelemtanárának mondása, aki ne­heztelt Lexára a slendrián cipőviselete miatt: „Vesse le, Lexa, mi majd csak kibírjuk!" Ez azonban nem gátolta meg az osz­tálytársnőit abban, hogy közülük néhány - volt, aki négy éven át - szerelmes legyen Ivan Lexába. (cla, Nový čas) Ján Sítekkel a NATO-ról • Miniszter úr, a közvélemény-kutatások szerint a hadsereg az állami intézmények közül a legnépszerűbb. Ezt mivel ma­gyarázza? - A hadsereg következetesen megvalósítja a kormányprog­ramot, különösen ami a politikamentességet illeti. A tárcának jók a kapcsolatai a sajtóval, valamennyi lépésünk nyilvánossá­got kap. Az alakulatokat nem előre bejelentve, hanem váratla­nul keresem fel, így a helyzetről torzítatlan információkat ka­pok. A külföldi útjaim során pedig piacokat keresek fegyveripa­runknak.. • Szlovákia számára létfontosságú az európai biztonsági rendszerekbe történő betagozódás. Oroszország álláspont­ja ismén a NATO keletre történő kiterjesztéséről. Lát-e kiu­tat ebből az ellentétből? - Orientációnk a NATO irányába egyértelmű, s ez összhang­ban van á kormányprogrammal, amit nyugati partnereink érté­kelni tudnak. Igaz, a NATO-ba való belépés összetett kérdés, tekintettel arra, hogy 16 parlamentnek kell jóváhagynia, mi­közben érvényben van a vétójog. Európa biztonsági helyzetét kiegyenlítetté tenni Oroszország nélkül nehezen képzelhető el. • Hadseregünk létszáma alatta marad a bécsi egyezmény­ben megállapított kvótának. Ennek ellenére még mindig ná­lunk a legnagyobb a magasabb rangú tisztek aránya. To­vábbra is folytatódik a tisztek elbocsátása? - Valamennyi fejlett hadseregnél a tisztek és a zászlósok 1:2 arányban vannak, nálunk a szocialista rendszerben alkalma­zott automatikus rangemelések következtében az arány fordí­tott. Az optimumhoz fokozatosan, erőszakmentesen közelí­tünk. Számos tiszt nyugdíjba vonul. Az igazi problémát az okoz­za, ha a feleslegessé vált tisztet alacsonyabb funkcióba sorol­juk, ami fizetéscsökkenéssel jár. Nemegyszer olyan tisztek tá­voznak tőlünk, akikre szükségünk lenne, a magasan képzett tisztek közül sokan a magánszférát választják. Juraj Alner, Martin Hric, Národná obroda Behozatali pótlék - mint büntetés Az EU és Szlovákia Asszociációs Tanácsa legutóbbi brüssze­li ülése után világossá vált, hogy a kormány által a gyártók fö­lé helyezett „védőernyőt", ami esetünkben a 10 százalékos behozatali pótlék, rövidesen összecsukják. A pótlék bevezeté­sét csak akkor tolerálják, ha az adott ország komoly gazdasá­gi nehézségekkel küszködik, márpedig az EU-partnerek ese­tünkben nem így vélekednek, és kérik: legkésőbb június 30-ig töröljük el. (...) A kormány kijelentése, miszerint az unió kéré­sét először elemzésnek veti alá, felesleges, ugyanis nem koc­káztathatjuk meg, hogy a Világkereskedelmi Szervezet szabá­lyainak megsértése miatt szankciókkal sújtsanak. Vagyis a be­hozatali pótlék eltörlésére rövid időn belül sort kell keríteni. És majd csak ezután derül ki, vajon mennyire sikeres a külkeres­kedelmünk és egyáltalán a kormány gazdaságpolitikája. Alena Gottweisová, SME (Rövidítve) Castro játszmája Nehéz ítélkezni, amikora nemzetközi jogot, egy ország szuverenitását érintő ügyek keverednek morális megfontolá­sokkal. Márpedig most ilyen esettel ta­lálta magát szemben az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa, amely amerikai kezdemé­nyezésre elmarasztalta - név nélkül ­Kubát, amiért szombaton MÍG vadász­gépei lelőttek két amerikai, pontosab­ban az amerikai kubaiak használta pol­gári gépet. Vitatkozni persze lehet azon, hogy az erő alkalmazása kubai avagy nemzetközi vizeken történt-e, s joggal ítéli el a világ a gépek lelövését is, hiszen a MiG-ek megpróbálhatták volna leszál­lásra kényszeríteni a Cessnákat. Ez azonban erkölcsi vonatkozása az ügy­nek, s mint ilyenről teljesen felesleges elmélkedni, elvégre az Egyesült Álla­moknak sem voltak erkölcsi skrupulusai (önmagával szemben) latin-amerikai be­avatkozásai kapcsán. A lényeg másutt keresendő. A kubai vezetés üzenetet kívánt küldeni, s aligha a Castro-ellenes emigrációnak, hanem az amerikai kormányzatnak. Azt Washing­tonban sem tagadják, hogy a „Testvéri mentők" csoport Cessna gépei korábban már Havanna fölé is berepültek, Castro­ellenes röplapokkal szórva meg a fővá­rost. Az üzenet könnyen értelmezhető: Washington végre fogja rövid pórázra a Havanna szerint ellenforradalmárnak minősülő csoportok tevékenységét. Egyébként is a havannai vezetés beleunt abba, hogy szinte minden oldalról nyo­más alá helyezik a politikai nyitás érdeké­ben. Teszik ezt barátok és ellenségek egyaránt, szinte zsarolva Kubát a gazda­sági együttműködés ígéretének fejében. A MiG-akció pontosan volt időzítve: az amerikai választási kampányra. Fidel Castro nem először alkalmazza - igen tudatosan - ezt a provokatív sakkjátsz­mát az amerikai kormányzattal szem­ben. S eleddig nyerő volt, legalábbis ab­ban az értelemben, hogy el tudta fogad­tatni magát tárgyalópartnernek. Leg­utóbb a csónakos menekülthullám en­gedélyezésével kényszerítette ki, hogy Washington megszüntesse a kubai ille­gális kivándorlás ösztönzését, s érdemi tárgyalásokat kezdjen Havannával. A Clinton által bejelentett mostani büntetőintézkedések persze károsan érintik a kubai átlagembert a dollárt ho­zó rokonok látogatásainak, küldemé­nyeinek leállításával. Erősödik annak eshetősége is, hogy az amerikai törvény­hozásban keresztülmenjen a blokád megszigorítását szorgalmazó Helms­Burton-féle javaslat, amely a Kubával kereskedő harmadik országokat, válla­latokat is sújtaná. Ám a mérleg másik serpenyőjébe tartozik, hogy a Castro­rendszert átmenetileg kevésbé szorítja a fellazító politika, s a külső fenyegetés újbóli növekedésére hivatkozva ismét talál módot az „összefogás és az éber­ség" erősítésére. A fő elégtételt pedig az jelentheti Fidel Castrónak, hogy bizonyít­ja: még mindig bele tud szólni a nagypo­litikába, így az amerikai választási kam­pányba. ORTUTAY L. GYULA Vannak szép kudarcok is Már csak napok kérdése, hogy Miha­il Gorbacsov hivatalosan is bejelentse azt, amit szerdán az AFP francia hírügy­nökségnek adott interjújában „száz szá­zalékig biztos-"nak mondott, vagyis hogy indul a júniusi orosz elnökválasz­táson. A 65 éves veterán politikus indo­ka kézenfekvő: szerinte nincs olyan a jelöltek között, akit támogatni tudna, de olyan sincs, akinek egyértelmű esélye lenne a győzelemre. Gorbacsov indoklásának második ré­szét maradéktalanul alátámasztják a legfrisebb közvélemény-kutatási ered­mények is, melyek szerint a most legesé­lyesebbjelöltet, a kommunista Zjugano­vot is csak a szavazásra jogosultak alig 33 százaléka támogatja, Jelcint pedig nem több, mint 27 százalék. Tehát min­denképpen lesz második forduló, amelybe bejuthat még az ultranaciona­lista Zsirinovszkij, de akár a liberális Gri­gorij Javlinszkij is. Arra azonban már nem lehet számítani, hogy esélyük len­ne akár Zjuganowal, akár Jelcinnel szemben a döntő győzelemre. Ha pedig a legvalószínűbb kombináció válik való­ra, vagyis a második fordulóban Zjuga­nov és Jelcin méri össze erejét, akkor bármi megtörténhet. Míg ugyanis a la­kosság 45 százaléka nem kívánja a kommunisták visszatérését, szinte ugyanannyian - 42 százalék - a jelenle­gi vezetés távozását kívánják. Ha van valaki, aki összekuszálhatja ezeket a szépen formálódó erővonala­kat, akkor az Mihail Gorbacsov. Az az ember, akinek több mint 10 évvel ezelőtti merész félfordulata megalapoz­ta a változásokat, amelyek 4-5 évvel később végigsöpörtek egész Kelet-Kö­zép-Európán. Gorbacsovnak csak egy dolog róható fel: kiengedte a szellemet a palackból, majd maga is megrettent tőle. Igaz, ami igaz: a dzsinn csúnyács­kának bizonyult. A kezdeti eufória gyor­san (lét)bizonytalansággá, a bársony foltozott gúnyává változott, az össznem­zeti örömünnepek helyébe a pártos acsarkodás lépett, s a nemzeti hősökből bukott politikusok lettek. Gor­bacsov viszont azok közé a kevesek kö­zé tartozik, akik tisztán kerültek ki az új­keletű mocsárból. Gorbacsov mai gyengéje ugyanaz, mint lemondásakor, 1991 decemberé­ben volt: külföldön népszerűbb, mint odahaza. Márpedig Oroszország elnökét Oroszországban választják, s nem Wa­shingtonban, Párizsban, Bonnban. A sok évtizedes hermetikus elzártságban tar­tott oroszok elsöprő többsége pedig még nem tanulta meg, hogy érdemes a hatá­rokon túlra is tekinteni, ha a határokon belül jobban akar élni. Bár igaz, vannak náluk „európaibb" nemzetek is, amelyek szintén nem látnak az orruknál tovább... Visszatérve Gorbacsov döntésére: esélyei minimálisak, hiszen jelenleg mindössze 0,6 százalékos a támoga­tottsága. Viszont ismét megmutathatja polgártársainak és a bizakodó külföld­nek: Oroszországban vannak olyan erők, amelyek a tiszta kéz, a tiszta lelki­ismeret, a tiszta versengés elszánt hí­vei. És ez több, sokkal több, mint egy ele­ve kudarcra ítélt visszatérési kísérlet. GÖRFÖL ZSUZSA í KOMMENTÁRUNK Két súlycsoportban Mérget lehetne rá venni: Michal Ko­váč szlovák és Alexander Kwasniews­ki lengyel államfő mai tátrai találkozó­jának egyik „legnagyobb eredménye" ,az lesz, hogy a kormánykoalíció újabb kampányt indít majd a köztársasági el­nök ellen. Hiszen még mindig így volt, valahányszor csak Kováč külföldi poli­tikussal tárgyalt, ugyanis ilyen esetek­ben az államfőnek szinte kötelessége tá­jékoztatni partnereit a szlovákiai viszo­nyokról. És ha ezt egy kicsit is tisztessé­gesen akarja csinálni, akkor bizony keményen bírálnia kell a Mečiar-kabinet antidemokratikus lépéseit, politizálást stílusát. Különösen érvényes mindez a mostani szlovák-lengyel csúcs esetében, hiszen Mečiaréknak nemcsak a hazai, hanem a ven­dég elnökkel is bajuk van. Mint ismeretes, Kwasniewski nemré­giben azt merte mondani, hogy Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot előbb veszik majd fel az EU-ba, Szlovákiát csak később. Ami azt jelenti, hogy Pozsony, sorozatos külpoli­tikai baklövései és bizonytalan belpolitikai helyzete miatt, mindinkább leválik a visegrádi négyek csoportjáról. Mint a szlovák külügyminisztérium dilettáns reagálása is bizonyítja, a nemzeti-nacionalista szlovák kormányzat ezt a lengyel elnök­nek nem bocsátja meg, mint ahogy Ausztriának sem a tartomá­nyi bíróság határozatát az ifj. Kováč-Uggyel kapcsolatban, és korábban az EU-nak meg az ySA-nak sem a figyelmeztető jegyzékeket. Ahelyett, hogy Mečiar és csatlósai megszívlelnék a jóindulatú külföldi figyelmeztetéseket, inkább szlovákellenes­séggel vádolnak meg mindenkit, aki bírálni meri a kormánypo­litikát. Tehát a mostani szlovák-lengyel csúcshoz a külügyi tár­ca kétbalkezessége miatt nem épp a legjobb légkört teremtették meg a vendéglátók. Kwasniewski tegnapelőtt fogadta a szlovák újságírók népes csoportját, s igazi államfőhöz méltóan udvarias volt a tátrai csúcs előtt, hiszen több esetben is hangsúlyozta: re­méli, sőt biztos benne, hogy Szlovákia is mindent megtesz az EU-ba meg a NATO-ba való belépésért. Szerencsétlen dolog lenne, ha ezt a szlovák külügy úgy értékelné, hogy Kwasniews­ki megváltoztatta véleményét. Tisztázni kell: csak udvarias volt. Lengyelország hangsúlyozza a legnagyobb vehemenciával a közép-európaiak közül a NATO-tagság fontosságát, és bírálja Moszkvát, amiért beleavatkozik az ügybe. Ez is egy óriási kü­lönbség a lengyel és a szlovák külpolitika között, hiszén Po­zsony nemhogy nem merte még ez ügyben bírálni az orosz tö­rekvéseket, hanem egyel is ért velük. A Mečiar-kabinet már többször is részesült orosz dicséretben (a „líder" pedig díszdok­tori titulusban), azért, mert Pozsony nagyobb megértést tanúsít az európai biztonsággal kapcsolatos orosz elképzelések iránt, mint Budapest, Prága vagy Varsó. Ezt támasztja alá Primakov tegnapi és mai pozsonyi látogatása is. Nem véletlen: az új orosz külügyminiszter - leszámítva ismerkedő találkozóját amerikai kollégájával - első hivatalos külföldi útja során éppen Szlováki­át kereste fel, hiszen tudja, hogy a szlovák kormánykoalíció pártjai - a kormányprogrammal ellentétben - vagy NATO-el­lenesek, vagy pedig inkább valamiféle ködös semlegesség mel­lett törnek lándzsát. Alapvető különbségek vannak tehát a lengyel és a szlovák külpolitikai törekvések között. A baloldali Kwasniewski egyér­telműen a nyugati orientáció híve, a nemzeti-nációnál i sta szlo­vák kormány pedig Moszkva és a Balkán felé tendál, Moszkvá­val, Belgráddal és Bukaresttel egyezteti biztonsági, kül-, illetve nemzetiségi politikáját is. Ezt bizonyítja az is, hogy Szlovákiá­nak szinte egyik közvetlen szomszédjával sem felhőtlenek, ese­tenként kifejezetten romlanak a kapcsolatai, kivéve Ukrajnát ­viszont Kijev sem nyugatra van. Arról nem is beszélve, hogy Mečiarék a szlovák gazdaságot szinte túszként kiszolgáltatják Moszkvának azzal, hogy csak az orosz energiahordozók import­jára építenek. Magyarán: a gazdaságban a KGST, a katona- meg a külpolitikában a Varsói Szerződés szellemét élesztgetik újra. Michal Kováč ma megpróbálhatja Kwasniewski aggodal­mait eloszlatni, de valószínű, hogy nem fog neki sikerűin'. Már csak azért sem - és ezt látni kell -, mert a két államfő nincs egy súlycsoportban. Míg nálunk a köztársasági elnöknek semmibe sincs beleszólása, nemhogy a külpolitikai irányvonal megsza­básába, addig Kwasniewski sokkal szélesebb jogkörökkel ren­delkezik. AHOGY ÉN LÁTOM Svungban a nagysurányi demokrata nyanyák Európának Bécstől kelet­re és délre eső tájain eléggé megszokott jelenség, hogy némelyek - hogy úgy mond­jam - lemaradnak „egy-két brosúrával" a tájékozódás­ban. Az események után kullognak. Klasszikus esetét jelenítette meg az ilyen szitu­ációnak az a derék népi milicista, aki még 1989. no­vember 22-én is ott állt a vártán. Géppisztollyal a nyakában. Arra a japán katonára emlékeztetett, akit még 15 évvel a világháború befejezése után is csak üggyel-bajjal tudtak kicsalogalni a dzsungelből. Tegnapelőtt Nagysurányban is hasonló eset tör­tént. Köztársasági elnökünk arrafelé járt, és úgy gondolta, nem kerüli el az Újvári járásnak ezt a vá­rosát sem. Döntésében minden bizonnyal az is sze­repetjátszott, hogy Nagysurány 69 lakosa aláírásos nyilatkozatban szögezte le: Michal Kováč köztár­sasági elnököt nemkívánatos személynek tekintik a városban. Michal Kováč kimondatlanul is azt a megoldást választotta, amelyet Václav Havel annak idején, amikor Pozsonyban megdobálták tojással: egy ál­lamfő saját hazájában akkor és ott jelenik meg, ami­kor és ahol jónak látja. Különben is (és ezt már én mondom) az államfői funkció sem fenékig tejfel, előfordul, hogy az elnöknek kellemetlen tényeket is tudomásul kell vennie. Köztudomású, hogy Nagysurány - enyhén szólva— nem tekinthető a Vladimír Mečiar vezette kormány-" koalíciót ellenzők táborhelyének. Ennek ellenére méltó körülmények között zajlott le az elnök és a városi képviselők véleménycseréje. A középiskolá­sokkal szervezett találkozást sem zavarták meg idét­lenkedésekkel. Szenzációt csak az ígért, hogy a köz­társasági elnök maga szorgalmazta: a helybeliek szervezzék meg a látogatását kimondottan ellenző hatvankilencekkel való találkozást. Megszervezték, és a 69 aláíróból nem kevesebb, mint 15-en meg is jelentek a véleménycserén. Az a közszolgálati televízió, amelyről a legna­gyobb jóindulattal sem állíthatja senki, hogy barát­sággal vagy legalább semlegesen viseltetik a fiatal Szlovákia államfője iránt, bemutatta, milyen mag­vas kérdéseket tettek fel az aláírók Michal Ko­váénak, illetve milyen válaszokat adtak a köztársa­sági elnök által feltett kérdésekre. Láthattuk és hall­hattuk. Ilyen kérdések és válaszok manapság talán már Boszniában sem hangzanak el, ha muzulmánok és szerbek vitatkoznak egymással. Egészében véve azonban jobban sikerült az elnök nagysurányi vizitje, mint azt remélni lehetett. Két kérdésre azonban érdemes keresni a választ: I. Vajon mivel magyarázható, hogy a 69 aláíró kö­zül az államfővel végül is véleményt cserélő 15 oly „kemény mag-"nak bizonyult? 2. Az Érsekújvári Járási Hivatal elöljárója miért nem volt hajlandó ta­lálkozni Michal Kováčcsal? A 15 tagú „kemény mag" szilárdsága nyilván ab­ból következett, amiből ama 1989. november 22-ei népi milicistáé is. Az információhiányból. Milicis­tánk oly intenzíven élt pártéletet, hogy nem volt ide­je sem újságolvasásra, sem rádióhallgatásra. Ha hallgatott is rádiót, az csak Moszkva volt. A 15 nagysurányi demokrata nyanya is nyilván oly inten­zív nemzeti életet él, hogy információigényét csak a Szlovák Televízióból, a Szlovák Rádió hírszolgálta­tásából és a Slovenská Republika c. napilapból elé­gíti ki. A tizenötök nem vették észre, hogy amióta az osztrák bíróság olyan döntést hozott ifj. Michal Kováč ügyében, amilyet hozott, már a Slovenská Republika főszerkesztője is hátrébb kergette az aga­rakat, és óvatosabban mocskolja a Szlovák Köztár­saság első állampolgárát. Amióta kiderült, hogy az államfő elleni játszmában a legfőbb ütőkártya erősen cinkelt, azok a mečiaristák és Slota-hívek, akiknek van egy mákszemnyi eszük, óvatosabbá váltak. Némileg leeresztettek. A nagysurányi demokrata nyanyák tőlük eltérően továbbra is „svungban vannak". Lendületből cse­lekszenek. Továbbra is ott állnak a vártán, mint ama népi milicista. A járásihivatal-főnök magatartásának még ennél is egyszerűbb a magyarázata. Öt a kormány nevezte ki, és tudja, mi vár azokra a járásihivatal-főnökökre, akik elkövetik azt a főbenjáró bűnt, hogy kezet fog­nak a köztársaság elnökével (lásd a nyitrai esetet). Egy okos ember nemrég azt jósolta, hogy a bécsi bíróság döntését követő időszakban Szlovákiában bármi megtörténhet. Akár meg is bukhat a kormány. Az a körülmény azonban, hogy a miniszterelnök nem mer megválni Lexától, a titkosszolgálat főnö­kétől, arra enged következtetni, hogy ez a garnitúra minden áron meg akarja tartani a hatalmat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom