Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-29 / 75. szám, péntek

6 I UJ SZÓ KULTÚRA 1996. március 29. TÓTH LASZLO, A BIBLIOTHECA HUNGARICA 1995-OS DÍJAZOTTJA: I MA ESTE: „A körülményeink amatőrök" Alapításának ötödik évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségen adták át So­morján a Bibliotheca Hungarica Alapít­vány 1995-ös díját Tóth László költőnek, akit az 1945 és 1949 közötti évek iroda­lomtörténeti kutatásaiért jutalmaztak. Prikler László felvétele A témában tájékozottabb olvasónak méltán tűnhet úgy, hogy az ún. hallgatás éveinek, te­hát a háború befejezését követő öt év búvópa­tak irodalmának feltárásával, kötetekbe rende­zésével és értékelésével az előző öt év irodal­mának sok ismeretlen tényére is fénysugár ve­tült. Tóth László irodalomtörténeti kutatásai olyan körülmények között születtek, amelyeket a díj átvétele után nem pejoratív értelemben, de tényszerűséghez ragaszkodva nevezett amatőrnek. - Megvilágítaná ezt közelebbről? - Nemcsak az intézmények, az intézményes háttér hiányában érzem ennek az amatőrizmus­nak sokszor visszahúzó erejét, hanem szemé­lyem szerint is, a kutatás nemegyszer amatőr körülmények között folyik. Jómagam intézmé­nyes háttér nélkül, szabadúszó íróként csiná­lom. Valószínű, teljesen más lenne, ha ezek a dolgok intézményes háttérrel táródhatnának fel, valamely kutatóprogramok részeként. - Várható-e az Ön részéről, hogy annak az időszaknak kapcsán, amelyet a díj indoklásá­ban is említettek, újabb ismeretlen alkotásai látnak napvilágot? - Ezzel kapcsolatban érzem szükségét el­mondani, hogy az az öt kötet, amit Molnár Im­re kollégámmal közreadtunk, tartalmazza a monografikus feldolgozásra érdemes anya­got. Ez lenne a legsürgetőbb munka. Ké­szülődöm a szlovákiai magyarság 1945 utáni művelődéstörténete feldolgozásának az előkészítésére. Akár egy munkacsoportnak, akár egy személynek, de egyre inkább ha­laszthatatlan feladatnak látszik a negyven­öttől kilencvenötig érő időszakasz feldolgozá­sa. Ebben remélhetőleg az oktatástól a művé­szetekig minden helyet kap majd. - Ezt egy ember aligha tudja véghez vinni. - Ha egy személy csinálja, akkor óhatatla­nul más lesz, mintha munkaközösség csinál­ná. A dolgok másként szerveződnek össze. Egyedül is meg lehet csinálni, de akkor nem fúrhatnak olyan mélyre az egyes fejezetek, hanem inkább a horizontális látószög lesz egységesebb. - Említette azt a szkepticizmust, amivel az öngerjesztő kezdeményezésekkel szemben, így a Bibliotheca Hungaricával szemben is vi­seltetett. Ez még ma is fennáll? - Változatlanul igen. Kíváncsian várom, hogy most, amikor főállású vezetőt, tudomá­nyos munkatársat kap a könyvtár, aki csak ezzel fog törődni, mennyiben fog változni a dolog jellege. Ez mindenképpen jelentős lé­pés a professzionalizálódás felé, egy szilárd alapokon álló intézményi kiépülés felé. Nem­csak az anyagi összetevőkre gondolok, ha­nem a szakmaiakra is. Nem láttam biztosított­nak az állományvédelmet, a szisztematikus állománygyarapítást. Meg kellene teremteni a hasonló gyűjtőkörrel bíró tudományos könyvtárakkal való együttműködés, kiadvány­csere és könyvtárközi kölcsönzés feltételeit, elsősorban a Matica slovenská Szlovákiai Nemzeti Könyvtárral és a budapesti Széché­nyi Könyvtárral. Ennek nyomán létrehozható a máshol őrzött, de a BH gyűjtőkörébe tartozó dokumentumok számítógépes lelőhelyjegyzé­ke, s talán a fontosabbak másolattára is. En­nek alapján a kutatók nagy segítséget kapná­nak, márpedig a gyorsaság és az idő fontos tényezője a kutatómunkának is. D.l. AZ IFJÚ SZIVEK. A LÚČNICA ÉS A SAJERA JAPAN KÓRUS KÖZÖS FELLEPESE Hármas cseresznyevirág Március 27-én, a Szlovák Rádió Mýtna utcai épületében Bratislava-Tokyo címmel zaj­lott hangversenyen három énekkar adott közös koncer­tet. A Lúčnica és az Ifjú Szivek kórusa a tokiói Sajera női kart látta vendégül. E közös fellé­pés létrejöttének természete­sen története van. Két évvel ezelőtt a Lúčnica és az Ifjú Szi­vek együttese nagy sikerű tur­nén vett részt Japánban. Itt szövődött a ma is élő, jó kap­csolat a két együttes, valamint Tetsuo Masunaga menedzser között. Varga Ervin mellett ő lett e hármas koncertnek a főszervezője is. Az est főszerepe a zenének jutott. Élvezetes és nagy szak­mai biztonsággal előadott műsorral nyitotta Lúčnica. Pe­ter Hradil professzor vezényel­te sokszínű összeállításukban felhangzott George Gershwin örökzöld Summertime-ja és Bartók Béla gyöngyszeme, a Négy szlovák népdal is. Ez utóbbi előadásában a Sajera női kórus is segítségükre volt. A Kovács Kálmán karnagy és Karaba Gyula karmester ve­zette Ifjú Szivek ének- és zene­kara főként magyar szerzők műveit kínálta a közönség­nek. A Sajera női kar őket sem hagyta magukra a színpadon, Kodály Zoltán Négy magyar népdalát szólaltatták meg együtt. Ezután már az est ven­dégei kaptak szót. Akira Shi­mizu karnagy vezényletével ja­pán szerzők műveiből adtak ízelítőt. Végezetül a három kó­rus közös produkcióval lepte meg a közönséget: előadá­sukban egy jellegzetés japán tavaszköszöntő dal, a Sakura (Cseresznyevirág) hangzott el, japánul. A közös ének varázsa min­den bizonnyal nem csupán a szereplőknek nyújtott mara­dandó élményt. Távoli és szomszédos kultúrák minden nehézség nélkül összhangra találtak aznap este. De a művészek már csak ilyenek: igyekeznek azt keresni és megtalálni, ami összeköti őket. (mislay) Hrabal-bemutató a Jókai színházban Schlanger András, a budapesti Uj Színház színésze nemcsak játszik, rendez is. Ezúttal a Komáromi Jókai Színházban, Bohumil Hrabal „Őfel­sége pincére voltam" című játékát. - Az „Őfelsége pincére voltam" című darabot nem rendezheti meg csak úgy egyszerűen bárki. Kizáró­lag az, aki megkapta rá a jogot. Ön­nek ez hogyan sikerült? - Ezt a darabot nem én találtam ki, hanem Ivo Krobot és Petr Oslzlý, természetesen Hrabal regény alap­ján. Ivo Krobot cseh rendező öt éven keresztül rendezett Níregyházán, ahol én művészeti vezető voltam. Hrabal Krobotnak adta meg a darab játszási jogát, így őt kellett megkér­nem, hogy megrendezhessem Ko­máromban, ahol erre felkértek. - Annak idején, Nyíregyházán ját­szott is a darabban, mikor volt ez? - Tíz éve játszottuk, Ivo Krobot első rendezéseként Nyíregyházán. Ezt követte még két Hrabal- és két Csehov-darab rendezése: a Szigorú­an ellenőrzött vonatok, a Gyengéd barbárok, valamint az Ivanov és a Cseresznyéskert. - Izgalmas feladat az „Őfelsége pincére voltam" megrendezése? - Ami formailag az egész előadás­ban a legérdekesebb a számomra, az a dramaturgiai attrakció, amivel a regényt színpadra alkalmazták. Ez el­lenpontozott dramaturgia, valamint olyanfajta stilizációja a formáknak, ami az egész előadást költőivé teszi. - A nézők két oldalról ülik körül a játékteret, széksorok lesznek a szín­padon és a nézőtér elülső része lesz csak kihasználva. Feltétlenül szük­séges az előadáshoz a nézők fizikai közelsége? - Szükséges, mert véleményem szerint az előadás nem attól lesz kü­lönleges stílusú, hogy azt a rendező különlegesen rendezi meg, hanem a színészek játékától. A nézők közelsé­ge pedig a színészeket egy sokkal ap­rólékosabb színészi jelenlétre kény­szeríti. Ilyen téren megvan az a bukta­tója, hogy a színészek jobban hajla­nak a patetikus, önsajnáltató játék­módra, de ezt a szöveg egyszerűsége nem teszi lehetővé számunkra. A nézők, úgymond, körbeülik a játékte­ret, s megszűnik a megszokott, egy játszási irány, így ez tökéletes, teljes színészi jelenlétet igényel. - Tartalmilag mit árul el a darab­ról? - Ez egy fejlődéstörténet. Egy ta­nulatlan kisember önmagára ébre­dése, és az az út, ahogyan a pénz és a hatalom világából eljut a végső em­beri igazságok világába. Voltakép­pen ez egy „taoista színdarab". Ahogy a szerző mondja a végén, vagyis Ő III., mint útkaparómunkás: „Úgy tekintem ennek az útnak a rendben tartását, mint a saját élete­mét. Járhatóvá teszem az életem út­ját, vissza a múltba..." Az ÚT a TAO egyik tézise. A cél: az ÚT. A darab ele­jén még az ÚT a cél, a végére azon­ban már az lesz a fontos, amit ő meg­élt. Az eszmék és a politika által szét­darabolt világban egy ember eljut az örök emberi kérdések kereséséig. ífc Bohumil Hrabal „Őfelsége pincé re voltam" című darabjának bemu­tató előadására ma este, 1996. március 29-én kerül sor a Komáro­mi Jókai Színházban 19.00 órai kez­dettel. B. SIPOSS ILDIKÓ NAGYBODOKI GYEREKEK A SZÍNPADON Többet és mást Szerencsénkre, még ma is sokan vannak olyanok, kik józan eltö­kéltséggel szállnak szembe társadalmi és politikai ellenszelek­kel, a környezetükben érezhető ellenhatásokkal. Teszik a maguk által fontosnak, lelket gazdagítónak, gondolkodást formálónak tudott dolgukat. Mindez aztán attól nyer visszaigazolást, hogy si­kerül meggyőzniük másokat Is, kik társul, de legalábbis támoga­tóul szegődnek melléjük­Varga György, a Zoborvidék egyik kisfaluja, Alsóbodok magyar iskolájának tanítója. Alsótagoza­ton tanít, de már évek óta szerve­zi, vezeti és rendezi a Szivárvány Diákszínpadot, amelyben a na­gyobbak, sőt ma már a középisko­láskorúak is játszanak. Egy­szerűen az történik, ami a gyer­mek- és diákszínpadokkal történ­ni szokott: megnőnek, de annyira megszeretik a közös játékot, hogy a többségük marad. Rendezőjük meg minden évben keres, olvas, elemez, mit is játsz­hatnának el olyat, ami nemcsak a csoport tagjait érdekelné, hanem a mostanában felgyorsult nyelv­váltás folyamatát is lassíthatná a faluban és környékén: - A négy és fél évvel ezelőtti in­duláskor egy szeretett olvasmá­nyom, Saint-Exupéry A kis herceg című írása inspirált. Szerettem volna, ha eleve olyan művel kez­dünk, ami ha nem is lesz egy töké­letes színpadi játék elihdítója, de a gyerekekben megmaradnak gondolatai. Ugyanakkor később megpróbálkoztunk az Oliver című musical előadásával is, ami az eléggé kötött dramaturgiájú zenei alapra élőben énekelve, kissé ne­héznek mutatkozott. A most be­mutatott Szegény gazdagok című Jókai-színmű alapján készült vál­tozat az eddigi törekvéseinken is túlmutat. Megpróbálkoztam azzal, hogy egy kötelező olvasmány belső világával is megismertes­sem a gyerekeket. Mindenekelőtt a darab megismerése és ennek alapján a mindenki képességeit fi­gyelembevevő szereposztás meg­találása következett. Tavaly nyá­ron sikerült eljutnom egy színját­szó táborba is, ahol mindannyian sokat tanultunk. Ennek alapján elsősorban a dramatizálást, a dra­maturgiai munkát próbáltam meg a csoport lehetőségeihez szabni. Alsóbodok semmiben sem kü­lönbözik más falvaktól, ha csak abban nem, hogy a magyar nyelvi sziget egyre érezhetőbb eróziója már ott is megtette hatását. Varga György mégsem marad egyedül. Társak nélkül ezt az anyagiakban ínséges időt nehéz lenne átvészel­ni. A Csemadok helyi szervezete, a községi hivatal, a helyi magánvál­lalkozók közül a Drevar Kft és a Gyepes Trans tulajdonosai, Varga Géza illetve Gyepes Lajos támo­gatják a színjátszócsoportot. Műszaki tanácsokat a nyitrai And­rej Bagar Színház szakembereitől kaptak. A díszlettervet Farka s Ro­land főiskolai hallgató készítette. - Falubelijeink nagyon szeretik mindazt, ami a csoporttal és a csoport körül történik. Elsősorban azért, mert ők is játszottak valami­kor a falu színjátszócsoportjában. Szinte mindenki kíváncsi a gyere­kére, unokájára, rokonaira, ami máris kiteszi a falu valamennyi la­kóját. A magam számára pedig er­kölcsi tőkét is képez, hiszen az is­kola, hol tanítok, csak akkor tud magyar tanítási nyelvűként fenn­maradni, ha elegendő gyereket íratnak be. Nagyon fontos, hogy a színpadon játszó gyerekek szókin­cse gyarapodik, viselkedésük ol­dottabb, kapcsolatteremtési kész­ségük is észrevehetően fejlődik. Pozitív visszahatása más értelem­ben is van. Tudatosítanunk kell, hogy bármilyen gazdag és értékes is a magyar folklórhagyománya a környéknek, igencsak erős és gyors a nyelvváltás folyamata. Al­sóbodokon hossszú idő óta idén először magasabb a magyar isko­lába íratott elsősök száma annál, mint ahányat a szlovák iskolába írattak. Igyekszünk a tevékenység sokszínűségével megnyerni a fia­talokat, ezért is működtetünk egy tánccsoportot, amely bejutott a Miész Ki mit tud?-jának országos döntőjébe. Brath Valéria, az iskola igazgatónője támogat bennünket, s így eléggé széles a munkánk bá­zisa. Legutóbb Kálazon vendégszere­pelt az alsóbodoki Szivárvány Di­ákszínpad. Minden ellenkező állí­tás ellenére, egy amatőr együttes előadása is felkeltheti egy falu ér­deklődését. Aligha hihető, hogy csupán azért lett volna tele a kála­zi művelődési ház, mert a Szegény gazdagok-at játszották a szom­széd falu gyerekei. Többről és másról beszéltek a teremből kiö­zönlő nézők. Jókairól, történe­lemről, magyar nyelvről. DUSZA ISTVÁN RECENZIO Alabán Ferenc: Két költő nyomában Tavaly jelentette meg a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Humán Tu­dományok Karának Hungariszti­kai Tanszéke Alabán Ferenc Két költő nyomában című kötetét, amely többek között „a »nyolcak« nemzedéke két legjelentősebb, generációs programot hozó költőjének, Tőzsér Árpádnak és Cselényi Lászlónak lírikusi pályá­ját" (9. o.) rajzolja meg. Egyerisúly(ta la nság)i állapot De térjünk a lényegre, vegyük bonckés alá a kötetet. A Két költő nyomában és az olvasói szükség­let összekapcsolása az irodalom berkein belül nem kisfeladat. Ala­bán Ferenc munkája a „szlovákiai irodalmi körforgásban" (tételez­zük fel, hogy van ilyen!) fontos szerepet játszik. Ezért célszerű a körforgási folyamat bemutatását a tiszta működési elvvel kezdeni: Az irodalmat és az ezekről szó­ló elméleti írásokat az olvasói és szakmai szükségletek hozzák mozgásba. A szükségletek keres­let formájában jelennek meg Ala­bán Ferencnél is. A szerző ezáltal igénykielégítő munkára vállalko­zik/vállalkozott, egyszóval a ke­reslet diktálta kielégítésre. Itt, ezen a ponton, könnyen jutha­tunk arra a következtetésre, hogy a Két költő nyomában és az eh­hez hasonló munkák bizto­sít(hat)ják az írás-megújulás za­vartalanságát, folyamatosan összhangba hozva az alkotásokat és a szükségleteket, vagyis ga­rantálja az arányosság megvaló­sulását az irodalomban. Ez a megállapítás azonban csak hosszú távra érvényes, legalábbis véleményem szerint. A fentebb vázolt folyamat az irodalmi egyen­súlyt, mint olyat, csak tendencia­jelleggel valósítja meg, tehát fo­lyamatosan tereli az irodalmat a lineáris összhang felé. Az iroda­lom bármely kiragadott pillanatá­ban azonban nem találnak ilyen ideális állapotot, mivel az iroda­lom szinte minden fontos részte­rületén tapasztalnánk kisebb vagy nagyobb mértékű egyensúly­talanságot. Ez persze önmagá­ban véve még nem jelenti azt, hogy ez károkat is okoz. Sőt! Bizo­nyos egyensúlytalansági állapo­tok kedvezhetnek is az egyensúly kialakulásának. Más esetben azonban az egyensúlytalanság (mint mindennek, ennek is két ol­dala van) további nehézségek for­rása lehet. Az irodalom tehát „próbálkozások" révén teremti meg a maga egyensúlyát oly mó­don, hogy az arányosságaz iroda­lom állandó „kilengései" révén valósul meg. A kilengések néha súlyos megrázkódtatásokat okoz­nak, felszínre hozva azokat az el­lentmondásokat, amelyek ebben a mechanizmusban rejlenek. A mozgásban lévő mű Alabán jól szerkesztette és épí­tette kötetét. Kiemelkedő je­lentőséggel bír a kötetet bevezető és a tárgyat felvezető első negy­ven oldal. Az általam említett „szükséglet" a szerzőnél a követ­kezőképpenjelenik meg: „Egy ob­jektív szükségletet a társadalom egy bizonyos idő alatt kihord, pon­tosabban megvalósít, és azok a művek, amelyek erre épültek, tár­sadalmilag is érdektelenné vál­nak, és a jövőre vonatkozó újítási folyamatból eltűnnek, esetleg for­rásául szolgálnak az új törekvé­seknek, vagy azok ellenhatásá­nak..." - olvasható a 39. oldalon. Az irodalomban az ezzel foglalko­zó célja csak akkor valósulhat meg, érdekeit csak akkor tudja érvényesíteni, ha valamilyen művészeti, és korántsem fogyasz­tói igényhez igazodik. Ezekről az igényekről, a társadalom szük­ségleteiről azonban az alkotók csak közvetve és utólag értesül­nek. De az irodalom fejlődésével ez az alkalmazkodási folyamat is fejlődött. Az irodalom „méretei­nek" növekedésével egyre világo­sabbá vált, hogy bizonyos esetek­ben szükség van arra, hogy az iro­dalom résztvevői egyeztessék lé­péseiket. Bebizonyosodott az is, hogy az irodalmi „termelés-inga­dozások" ellensúlyozására az egyes alkotó - bármilyen hatal­mas erővel is bír - képtelen. A szerző avatottan szól Tőzsér Árpád és Cselényi László költé­szetéről, egyetlen hiányolnivalót vélek felfedezni csupán, mégpe­dig azt, hogy Tőzsér esetében dol­gozata az 1982-ben megjelent Adalékok a nyolcadik színhez című kötettel, Cselényinél pedig az 1981-ben megjelent Jelen és történelem című kötet tárgyalásá­val zár. Minden bizonnyal azon­ban hozzájárul ez a rész is a „nyol­cak" két kiugró tehetségének első két évtizednyi jelenléte érté­keléséhez. „Mozgásban levő folyamatról amúgy is irreális lenne hiánytalan végkövetkeztetéseket levonni" ­írja a befejezésben a szerző. Ne­kem sem sikerült ez Alabánnal kapcsolatban, de egy biztos, hogy éppen az irodalmi megrázkódta­tások gyakoriságának és mélysé­gének csökkentése volt, és még mindig a legfontosabb feladata Alabán Ferenc kötetének. (Nyitrai Pedagógiai Főiskola, 1995) TURCZI ÁRPÁD

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom