Új Szó, 1996. március (49. évfolyam, 51-76. szám)

1996-03-29 / 75. szám, péntek

1996. március 29. SPORT ÚJ SZ Ó 7 | A SZLOVÁKIA-BELORUSSZIA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS UTÁN Alakul a csapat a vb-selejtezőkre A Feröer-szigetek elleni vb-selejtező (augusztus 30-án lesz idegenben) előtt három előkészületi mérkőzés szerepel a szlovák válogatott műsorán. Egy találkozón már túl van a csapat, Nyitrán a vártnál lényegesen könnyebben fektette két vállra a fehérorosz gárdát. Jozef Jankech edző három újoncnak is lehetőséget adott (Seman, Tóth, Németh Szi­lárd), s egyikük sem okozott csalódást. Hosszú idő után játszott is­mét hazai pályán Ľubomír. Mo­ravčík (St. Etien­ne). Nagyon .csip­kedte magát, régen láttuk ilyen lelkesen futballozni. Szinte min­den akcióban részt vett, sokat vállalt magára. Három gólpasszt adott! Persze néha megesett: túlságosan sokat vezetgette a labdát. Mellette a középpályá­sok közül Simon Gyula is kitett magáért, mesteri indításaival sokszor okozott fejtörést az el­lenfélnek. Igor Bališ gyakran fu­tott el a jobb oldalon, beadásai legtöbbször pontosak voltak. Nem ment viszont a két előretolt éknek, Semeníknek és Timkónak. Bár az utóbbi lőtte a második gólt, de ez in­kább Bališ érdeme volt. A kas­saiak "mesterlövésze helyett a közönség hangosan követelte Németh Sziiárdot. A fiatal tám­adónak volt néhány ügyes megmozdulása,csakúgy mint Ujlakynak. Molnárnak egy-két esettől el­tekintve kevés védenivalója akadt, a csereként beállt Se­mannak sem kellett remekel­nie. Jankech edző ezúttal csu­pán három védőt küldött pályá­Ľubomír Moravčík (Balajti Árpád felvétele) ra. Amíg a Glonek, Tittel, Kar­han trió játszott, keveset enge­dett meg a beloruszoknak. Glo­nek közel egyéves szünetet kö­vetően tért vissza. Klubjában liberó a szerepköre, ezért kicsit tartott attól, hogy emberfogót kell játszania. Ahogy a meccsen kiderült, alaptalanul, mert jól látta el feladatát. Söp­rögetőkén viszont néhányszor hibázott. Többet vártunk a vendé­gektől, akik tavaly óriási meg­lepetésre Eb-selejtezőn legyőz­ték a hollandokot. A 40 éves Szergej Borovszkij (játékos­ként részt vett az 1982-es vi­lágbajnokságon), csapata gyor­saságban nem tudta felvenni a versenyt a hazaiakkal, a közép­pályán egyértelműen fölénybe voltak a szlovákok. A védelem játékába is sok hiba csúszott. Jozef Jankech védencei leg­közelebb április 24-én Nagy­szombatban a bolgárokkal mérkőznek. Akkor újabb játé­kosoknak ad lehetőséget, meg­hívja a keretbe Vencelt (Stras­bourg), Zemant (Istanbulspor), Dubovskýt (Oviedo), Jančulát (Salzburg), Penksát(GAK)... A szakvezető úgy tervezi, hogy a május 9.-én Svédországban sorra kerülő előkészületi meccsen már a legjobb tizen­egyet küldi pályára. A bolgár és a svéd együttessel szemben lé­nyegesen nehezebb dolguk lesz Titteléknek. SZABÓ ZOLTÁN Csankot emlegetik Budapesten úgy tudják, az MLSZ-ben va­lami készül... A pletykák szerint változá­sokról hallani, például Csank János kine­vezését emlegetik. A Nemzeti Sport igye­kezett utánajárni, van-e valóságalapja a pletykának. Megkereste a Görögország­ból nemrégiben hazatért Csank Jánost, nekiszegezve a kérdést: - Van-e szó arról, hogy ön lesz a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya? - Nincs, illetve nem tudok róla. Velem senki sem tárgyalt arról, vállalnám-e, de gyorsan hozzáteszem, ez így is van rendjén. A szövetségi kapitány Mészöly Kálmán. - Nem is tárgyalt Laczkó Mi­hállyal? - De, hazatérésem után te­lefonon beszélgettünk, ám ak­kor nem ez volt a téma, hanem a technikai igazgatói feladat. Azóta nem tárgyaltam senkivel a szövetségből. - Csank Jánost már három­szor is kikiáltották „tuti" kapi­tánynak, de először Jenei Im­rét, másodszor Verebes Józse­fet, harmadszor pedig Mé­szöly Kálmánt nevezték ki. Most elvállalná a megbíza­tást? - Jelenleg van szövetségi ka­pitány, ezért egyszerűen nem is foglalkozom ezzel a kérdés­sel. Azt hiszem, a kapitány el­várhatja, hogy hagyják őt nyu­godtan dolgozni, mint ahogy én is ezt kívánnám az ő, vagy bár­melyik edző helyében. Egyéb­ként az igazsághoz tartozik, ve­lem csak kétszer tárgyaltak, harmadik esetben csak a la­pok „kapták fel" a nevem. De ezzel talán le is zárhatnám a témát... - Több mint egy hónapja „pi­hen". Nem kapott még ajánla­tot élvonalbeli klubtól? - Konkrét felkérést nem kaptam, de óvatos érdeklődé­sek már voltak, Bár nem öröm itthon ülni, egyelőre nem is sür­getem a dolgot... m Kilenc eredmény a jégko­rong NHL-ből: Hartford-Boston 5:6, Detroit-Buffalo 4:2, Montre­al-Washington 0:1, New York Rangers-Florida 3:0, Otta­wa-Philadelphia 2:4, Colora­do-Winnipeg 1:3, Calgary-Chica­go 1:0, Edmonton-Los Angeles 3:3, Vancouver-Toronto 2:6. m Továbbra is kitűnően szere­pel a szlovák Karina Habšudová a Key Biscayne-ben zajló teniszvia­dalon. Női egyes, negyeddöntő: Habšudová-Spirlea 6:4, 7:5; Ru­bin-Sabatini 6:3, 5:7, 6:3. • Május végén Barcelonában kerül sor a labdarúgó utánpótlás­Eb négyes döntőjére. Az elődöntőben: Skócia-Spanyolor­szág és Franciaország-Olaszor­szág találkozó lesz műsoron. A még nem közölt két eredmény: Csehország-Spanyolország 1:2 ­az első mérkőzésen 1:2; Olaszor­szág-Portugália 2:0 - 0:0. a Érsekújvárott a hét végén rangos nemzetközi diák vízilabda­tornára kerül sor. A 25 méteres fedett uszodában ma délután (17.30) kezdődnek a küzdelmek, s a vasárnap délig tartó mérkőzéssorozaton hat csapat (BVSC, Slávia UK Bratislava, Ko­márno; Eger, Tatabánya, N. Zámky) küzd a főpolgármester ál­tal felajánlott trófeáért. Nagyon boldog... Németh Szilárd, a Slovan fiatal csatára a fehéroroszok el­len húzta magára először a címeres mezt. Nem sokkal a mérkőzést követően beszélgettünk. • Váratlanul én a meghívás? • A közönség nagy tapssal fo­gadott. - Őszintén megmondom, kel­- Eléggé. Arra számítottam, hogy az utánpótlás csapatban kapok helyet. • Mit mondott Jankech edző mielőtt pályára küldött? - Hogy ne legyek ideges, s úgy futballozzak, ahogy a Slova­ban szoktam. Akkor nem lesz baj. • Milyen érzéssel futottál ki a zöld gyepre? - Kicsit lámpalázas voltam, ám hamarosan megnyugodtam. Jólesett, hogy a rutinos társak biztattak, bátorítottak. Rendkí­vül boldog vagyok, hiszen nagy álmom teljesült. Örömömet teté­zi, hogy a lelátón szüleim és öcsém is helyet foglalt. lemesen meglepett, hogy ennyir­re bíztak bennem a drukkerek. • Új színt vittél a csatársor já­tékába. - Teljesítményemmel elége­dett vagyok. Kár, hogy nem sike­rült a hálóba találnom, két le­hetőséget is elpuskáztam. Majd legközelebb... Eddig kevés szlovákiai labda­rúgónak sikerült ilyen fiatalon bemutatkoznia nemzeti tizen­egyben. Németh csak 18,5 éves! Ennél korábban ez csak Karol Joklnak, a Slovan jelenlegi másodedzőjének sikerült (1963), ő akkor öt hónappal volt fiatalabb Szilárdnál. (szabó) Krabbe folytatja a harcot A müncheni tartományi fel­lebbviteli bíróság tegnap úgy ítél­kezett, hogy a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 1993-ban jogtalanul hosszabbí­totta meg a nemzeti szövetség ál­tal már megbüntetett Katrin Krabbe futónő eltiltását. A tárgy­aláson az atlétanő tovább növel­te anyagi követeléseit, az IAAF-tól 750 ezer márka, a német szövet­ségtől 265 ezer márka kártérí­tést követelt. A bíróság szerint a német szövetség ellen semmifé­le kártérítés nem igényelhető, sőt, a perrel kapcsolatos költsé­geket Krabbenak kell fedeznie. Az IAAF azonban jogellenesen járt el az eltiltás meghosszabbí­tásával és ezért kártérítésre kö­telezhető. A sportolónő közölte, folytatja harcát. (TA SR) Kína kontra FINA Kritikus szemmel figyeli mostanában a kínai úszósport a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ténykedését. Legalábbis ami a doppingügyekkel kapcsolatos döntéseket illeti, mert azokkal két eset kapcsán igen mar­káns az egyet nem értés az ázsiai ország és a sportági világszövetség kö­zött. A kínai szövetség a fair-play szabályainak figyelmen kívül hagyásá­val vádolja a FINA fegyelmi bizottságát. A kínaiak felháborodását az ame­rikai Jessica Foschi, valamint az ausztrál Samantha Riley pozitív dop­pingvizsgálati eredményét követő felmentés okozta. Az ázsiaiak arra hi­vatkoznak, hogy velük szemben korántsem voltak ilyen elnézőek. BIRKOZO-EB Repka Attila aranyérmes A Budapesten zajló kö­töttfogású birkózó Európa­bajnokság tegnapi verseny­napján Repka Attila révén magyar aranyéremnek tap­solhattak a szurkolók. Rep­ka a 68 kilogrammos súly­csoport döntőjében 3:0-ra verte az orosz Tretyakovot, és így megszerezte pályafu­tása során negyedik Eb­elsőségét. Farkas Péter a 82 kilogrammosok fináléjá­ban 2:2-es döntetlen után bí­rói döntéssel győzött a török világbajnok, Yerlikaya ellen. Nem tartott azonban sokáig öröme, mert amíg az ered­ményhirdetésre várt, a han­gosan beszélő közölte, hogy a török óvásnak helyt adtak, azaz Yerlikaya a videofelvé­tel újranézése során 3:0-ra győzött. Erre hatalmas fütty­koncert tört a Budapest Sportcsarnokban. (sr) Európa „bemelegített" A közelgő angliai labdarúgó Eu­rópa-bajnokság 16-os döntőjének résztvevői közül tíz csapat barát­ságos mérkőzéssel kezdte meg a „bemelegítést" a kontinensvia­dalra. EREDMÉNYEK: Jugoszlá­via-Románia 1:0 (0:0), Sztojko­v/cs; 25 000 néző. Portugália-Gö­rögország 1:0 (0:0), Oceano; 30 000 néző. Németország-Dánia 2:0 (1:0), Bierhoff 2; 25 000 néző. Lengyelország-Szlovénia 0:0; 8000 néző. Ausztria-Svájc 1:0 (0.0), Ogr/s; 26 000 néző. Észak-Írország-Norvégia 0:2 (0.0), Solkjaer, Ostensand; 50000néző. Belgium-Franciaor­szág 0:2 (0:1), Albert (öngól), La­mouchi; 16 000 néző. Skó­cia-Ausztrália 1.0 (0.0), McCoist; 21 000 néző. Anglia-Bulgária 1:0 (1:0), Ferdinand: 30 000 néző. (sr) SPORTFOGADÁS^ Az 5 a 40-ből 13. heti nyerőszámai: 13,15, 24, 25, 26; pótszám: 4. NYEREMÉNYEK - 1. és II. díj: nincs nyertes, III. díj: 19 nyertes á 3184 korona, IV. díj: 872 nyertes á 138 korona. Az át­vitt Jackpot-nyeremény: 1 099 803 korona. M A KENŐ 10 csütörtöki nyerőszámai: 1, 2, 7, 8, 13, 14, 15, 16, 25, 29, 31, 33, 40, 43, 47, 48, 65, 68, 70, 74. (TA SR) UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("5238318) főszerkesztő-helyettes. Madi Géza ("5238342) Kövesdi Károly ("5238316), a Vasárnap megbízott vezető szerkesztője • Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. 0. BOX: 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054, sportrovat: 5238339,5238340 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14. Érsekújvár 0817/97679 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató " 5238322, fax: 5238321 Hirdetőiroda: " 5238262,5238332 fax: 5238331. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Medi­aprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES­vývoz tlače. Košická 1, 813 81 Bratislava. Új­ságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedélyszáma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem. megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 SAKK A franciaországi Cannes-ben a már néhány éve megrendezik a „Játékok Nemzetközi Fesztiválját", amelynek keretében helyet kap a sakkozás is. A nyílt nemzetközi tor­na (a másodlagos értékelés alap­ján az orosz Tkacsajev nagymes­ter volt az első) mellett sor került öt, az idősebb korosztályhoz tarto­zó nagymester mérkőzésére a francia utánpótlás öt versenyzőjé­vel. A nagymesterek (Korcsnoj, Szoszonko, Szmiszlov, Ivkov és Mednis) Élő-pont áltagát tekintve a kimenetel nem lehetett kétséges - a szeniorok 32 és fél - 17 és fél arányban győztek. A fiatalok csa­patában csak a francia sakkozás nagy tehetsége, a 13 éves Etienne Bancrot tudott lépést tartani a nagymesterekkel - 5 pontot szer­zett 10 játszmából. ANGOL MEGNYITÁS Világos: Korcsnoj - Sötét: Le­pelletier 1. c4 Hf6 2. Hc3 e6 3. e4 d5 4. e5 d4 5. exf6 dxc3 6. bxc3 Vxf6 7. Hf3 (7. d4 e5 8. Hf3 exd4 9. Fg5 Ve6 10. Fe2 f6 11. Hxd4 Vf7 12. Ff4 Fc5 13. Hb3 Ha6 után világos nem tudott kézzelfogható előnyt szerezni a Szalov-Juszupov, Mad­rid 1995 játszmában) 7. ... e5 8. Fd3 Fd6 9. OO Hc6 10. Bel OO 11. Vc2 h6 12. Fe4 Fd7 13. Fb2 Ha5? (sötét késlelteni szeretné a d4 lépést, de nem számol ellenfél­nek közbeiktatott finom húzásá­val. Ezért jobb volt 13.... Vei) 14. c5! Fxc5 (14. ... Fe7 természete­sen nem megy Hxe5 miatt) 15. d4 exd416. cxd4 Fb6 17. d5 Vf4 (er­re elvész a vezér, de Vd8 aligha volt csábító) 18. Fe5 Vg4 19. Fh7+ Kh8 20. Be4 Vxf3 (20. ... Vh5 21. Bh4) 21. gxf3 Kxh7 22. Fc3 és sötét feladta. Néhány játszmában a fiatalok is megmutatták oroszlánkörmeiket: SZICÍLIAI VÉDELEM Világos: Relange - Sötét: Med­nis 1. e4 cS 2. Hf3 Hc6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 d6 6. Fc4 e6 7. Fe3 Fe7 8. Ve2 0-0 (óvatosabb volt 8.... Fd7 és 9. OOO-ra Bc8) 9. OOO a610. Fb3 Vc711. g4 Hxd4 12. Bxd4 Hd713. g5 Hc514. Vh5 (14. Bgl b5 15. Vh5 g6 16. Vh6 Bd8! 17 e5 Ff8! kitűnő játékot adott sötétnek a De Firmian-Sza­lov, Biel 1995 játszmában) 14.... g6 15. Ve3 f5?! (kockázatos vo­nalnyitás) 16. exf5 Bxf5 17. h4! Vc6 18. Bh2 Fd7 19. h5 Fe8 20. Bdh4 (a támadás már ellenállha­tatlan!) 20.... Hxb3+ 21. axb3 d5 22. hxg6 Fxg6 23. Bxh7! Fxh7 24. Vh5 Kf8 25. Vxh7 Ke8 26. g6 Kd7 (csupa kényszerlépés) 27. Ha4! Bd8 28. g7 d4 29. Fxd4 Bg5 30. f4 Bg2 31. Bh3! Vd6 32. Ve4 Vc6 33. Hb6+ Kd8 34. Bc3 és só­tét feladta. 1972. SZÁMÚ FEJTÖRŐ Matty Myllyniemi (1957) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kdl, Va4, Ba6 és h6, Hc7 és el, Fd8 és e4, gy: b5, c2, e3, g4 és h2 (13 báb). Sötét: Ke5, Val, Bh3, Hg5, Fb6 és e6, gy: f3 (7 báb). A megfej­tések az Új Szó szerkesztőségé­nek címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfej­tést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koro­nás pénzdíjat sorsolunk kii w íľs n i 1 a & * É, A I i A A A megfejtés beküldésének ha­tárideje - az 1971. és az 1973. sz. fejtörőkkel együtt - április 22. Az 1959. számú fejtörő (Boros Sándor) megfejtése: 1. Hc4! 200­200 koronát nyert: Kovács Lé­nárd, Rimaszombat; Csík József, Ipolynagyfalu. Az 1960. sz. fejtörő (Zilahi Z.) megfejtése: 1. Hd3! 200-200 ko­ronát nyert: Ivanics Gábor, Komá­rom; Cigányi György, Léva. Az 1961. sz. fejtörő (A. Domb­rovszkij) megfejtése: 1. Fh7! 200­200 koronát nyert: Tonkó Pál, Felsőszeli, Mohnyanszky István, Kassa. DELMÁR GÁBOR \ői I. kézilabdaliga A 22. forduló mérkőzéseivel befejeződött a női I. kézilabdali­ga alapszakasza. Eredmények: B. Bystrica-Michalovce 24:16; legeredményesebbek: Lapinová 8/1, ill. Sabatová 6/2. Štart-Zlatná 17:25; Matúšová 6/1, ill. Lengyel és Tóth 8-8. Košice-Šaľa 14:39; Körösi 4/2, ill Šalatová 14/4. Prešov-Nitra 21:25; Goldovanská 8/4, ill. Šramková 8/6. Topoľníky-lnter 21:25; Haris 7/5, ill Kopčová 8. 1. Šaľa 22 20 0 2 625:415 40 2. Partizánske 22 20 0 2 599:430 40 3. Nitra 22 15 0 7 544:433 30 4. B. Bystrica 22 14 2 6 529:440 30 5. Zlatná 22 13 3 6 518:502 29 6. Inter 22 12 3 7 532:479 2/ 7. Michalovce 22 8 3 11 444:484 19 8. Prešov 22 8 0 14 462:537 16 9. BCT 22 6 1 15 457:493 13 10. Štart 22 4 0 18 402:527 8 11. Topoľníky 22 3 2 17 426:581 8 12. Košice 22 2 0 20 396:613 4 Ezután két részre oszlik a mezőny, az első hat a bajnoki cí­mért, a többiek a kiesés elkerülé­séért játszanak. A csapatok ma­gukkal hozták eddigi pontjaikat. Németh Szilárd (jobbról) gyakran hozza nehéz helyzetbe az ellenfél védőit

Next

/
Oldalképek
Tartalom