Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-06 / 30. szám, kedd

1996. február 6. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] Balázs prédikációját a titkosszolgálat rögzítette A Szlovák Információs Szolgálat (SZISZ) által figyeltetett személyek sorába tartozik Ján Krstiteľ Balázs Ferencrendi diakónus is. Egyik prédikációját titokban magnószalagra rögzítette Dušan R., a titkosszolgálat alkalmazottja. Ez a titkosszolgálati tiszt Honda Accord BLD 14-58-aS rendszámú gépkocsit használ, amelyet a SZISZ Ausztria területén végrehajtott művelete során is regisztráltak. A SME napilap erről az akcióról január elején tájékoztatta az olvasókat. Egy magas rangú hírforrás megerősítette, hogy Jaroslav Simunič őrnagyot, az ifj. Michal Kováč külföldre hurcolásának ügyével elsőként megbízott nyomozótisztet továbbra is figyeli a SZISZ. Januárj30-án, azaz a múlt hét keddjén Pozsony-Ligetfaluban Šimunič őrnagy lakásához közel két titkosszolgálati gépkocsit figyeltek meg, amelyek rendszeres időközönként - körülbelül óránként - váltották egymást. A volt rendőrségi nyomozó háza közelében a következő sorrendben jegyezték fel a gépkocsikat: délelőtt - Ford Escort BLH 47-82, Opel Astra BLD 62-74; délután Favorit BLH 88-75, Honda Civic BLE 69 -89, Toyota Carina BL(?) 77-80. A rendszámokat, újságban való közlésük után kicserélik, hogy a személyek megfigyelésével megbízott titkosszolgálati osztály elkerülje a dekonspirációt. Sme A posta „papírnyeresége" A Szlovák Posta, központjának Besztercebányára való költözése miatt, a figyelem homlokterébe került. Ezért kértük fel Ján Jasovskýt, az új igazgatót, hogy pontosítsuk a rossz gazdasági helyzetről keringő információkat. • Múlt heti sajtótájékoztatóján és egyéb nyilatkozataiban leszögezte, hogy az ön által most irányított állami vállalat az előző évben ugyan valóban nyereséget ért el, de csak „papírnyereséget". A gazdasági szótár nem ismer ilyen fogalmat. Megmagyarázná, hogy mit ért alatta? - 1993-ban, a Szlovák Posta á. v. létrejöttekor az akkori vezetés mérsékelt nyereséget mutatott ki, de ez nem volt elegendő a fejlesztéshez. Az ilyen „papírnyereség" a vállalkozói alanytól az adórendszeren keresztül vonja'el a pénzeszközöket. A posta nyereségéhez az igazság szerint 1994-ben a vagyonjegyes privatizáció második hulláma is hozzájárult, illetve az ezzel összefüggő aktivitások. A tavalyi gazdasági eredmények sem voltak azonban egészségesek. • Ön, igazgató úr, az állami vállalat létrejötte óta a posta felügyelő bizottságának elnöke volt. Ön szerint milyen gazdasági magatartást kellett volna tanúsítania a vállalatnak? - Szerintem mindenekelőtt az államhoz fűződő viszonyában kellett volna erőteljesebb magatartást tanúsítania. Tehát a postának arra való tekintettel, hogy néhány szolgáltatását az állam utasítására végzi, éspedig szabályozott árakon, szerződést kellett volna kötnie az állammal. Például a múlt évre 180 millió koronás veszteséggel számolunk az áthelyezési tevékenység vonatkozásában. Valakinek meg kellene ezt térítenie. Az állam vagy lehetővé teszi a vállalat részére a saját tarifapolitikát, vagy valamilyen szerződés alapján - amint az a világ legtöbb postáján működik - megtéríti az ebből keletkezett veszteséget. • Kér állami támogatást a Szlovák Posta részére? - Csakis a fejlesztésre. Ez korszerűsítést, automatizálást, gyorsítást jelentene. Národná obroda, JARMILA HORÁKOVÁ Egyelőre nem lesz lakbéremelés Az ún. tiszta lakbért (ez szolgál egyedüli forrásként a karbantartásra és a rekonstrukcióra) Szlovákiában utoljára 1992-ben emelték. Szükség van további emelésére, ha nem akarjuk, hogy a lakásállomány teljesen tönkremenjen. Az illetékesek fokozatos emeléssel számolnak, éspedig oly módon, hogy 2003-ra a mai tiszta lakbérekhez viszonyítva 1000 koronával többet fizetnénk. Ezt az emelést fokozatosan, 7 évre osztják el. Práca, MARTA PIOVARČIOVÁ (Rövidítve) PARLAMENTI LEVÉL Szigorúan ellenőrzött bankok A törvényhozás 13. ülését az 1992ben elfogadott, ún. banktörvény módosításának megvitatásával kezdte. A beterjesztett javaslatból kitűnt, a törvény megalkotói előtt kétségkívül az a cél lebegett, hogy növeljék a jegybank (Szlovák Nemzeti Bank) kereskedelmi bankok feletti ellenőrzési jogkörét, így különösen az új pénzintézetek megalapításánál kívánták minimalizálni az alapításánál meglévő rizikót. A beterjesztés a jegybank szigorúbb ellenőrzését javasolta a tulajdonosi részvények struktúrájában is, illetve nem biztosította a tulajdonosi részvények szabad, nyilvános értékesítését a börzén. Ez ellentétes a parlament által tavaly elfogadott új, az értékpapírokkal foglalkozó törvénymódosítással is, de az ilyen jellegű korlátozás nem segítette volna elő a természetes tőkeakkumulációt - és rendkívül kedvezőtlenül hatott volna a szlovák értékpapírpiacon is -, ezért a képviselők zöme a beterjesztőknek e törekvését elutasította, így az kimaradt az elfogadott törvénymódosításból. Azt, hogy a törvényalkotók ezzel a módosítással az ellenőrző mechanizmusok további megerősítését tűzték ki célul, leginkább az a javaslat bizonyítja, amely megszabja, hogy a bank belső ellenőrző szervei a bank felügyelő tanácsának az ellenőrzése alá tartoznak, holott ezt a bank tulajdonosának az akaratából az alapszabályban kellene megszabni, nem pedig törvénnyel szabályozni. Hasonlóképpen káros korlátozásnak tekinthető az is, hogy a bank köteles egy új fiókjának a megnyitása előtt írásban értesíteni a jegybankot erről a szándékáról. Érdekes a törvény 26. §-ának 1. bekezdése is, mely szerint a jegybanknak jogában áll korlátozni a bank fenntartására fordított összeget, valamint a részesedések és jutalmak nagyságát is. Ez egy rendkívül direktív beavatkozási mód a bankok saját belső döntéshozatali mechanizmusaiba. A banktörvény új és nagyon jelentős része az, amely a jelzálogkölcsönök folyósításának lehetőségét teremti meg. Ez Nyugat-Európában egyike a legelterjedtebb hitelformának. Szinte minden ember életében előbb vagy utóbb elérkezik az a pillanat, mikor az otthonteremtés problémáját kell megoldania, ami jelentheti ingatlan vásárlását, felújítását, karbantartását vagy családi ház építését. Bármelyiket is választja az ember, valamennyijelentős anyagi költséggel, befektetéssel jár. A jelzálogkölcsön - mivel hosszú lejáratú (az elfogadott törvény értelmében a törlesztés ideje nem lehet rövidebb, mint 5 év) és kedvező kamatú hitel - pedig éppen a saját otthon megteremtésének a lehetőségét hivatott elősegíteni. Hátránya, hogy csak azok igényelhetik ezt a hitelformát, akik rendelkeznek valamilyen ingatlan vagyonnal, ugyanis a kölcsönt a bankok az ingatlan terhére adják. Ez nem lehet több, mint az ingatlan értékének a 60%-a. A polgárok talán nem is olyan nagy mértékben, de feltehetően az önkormányzatok hatékonyan ki tudják használni ezt a lehetőséget. A jelzálogkölcsön mint hitelforma széles körű elterjedésének szükséges feltétele az aktív kereső lakosság bevételeinek növekedése, ugyanis csak így lehetséges a házépítésre vagy lakásvásárlásra felvett kölcsönök törlesztése, de szükséges, hogy a telkek és ingatlanok tulajdonviszonyai jogilag is rendezettek legyenek. Amennyiben ezek a feltételek nem adottak (Szlovákiában jelenleg ez a helyzet), addig ezt a hitelformát feltehetően csak a rendkívül magas jövedelemmel rendelkező magánszemélyek, jogi személyek, önkormányzatok veszik majd leginkább igénybe. A. NAGY LÁSZLÓ parlamenti képviselő (MPP) Kohl széke A kancellár nem jelent meg a héten a parlament ülésén, amikor a képviselők, ellenzéki nyomásra, rendkívüli napirendként a német-cseh viszony elmérgesedésének okairól és a feszültség oldásának esélyeiről vitatkoztak. Kohl üresen maradt széke azt a tehetetlenséget jelképezte, amely a bonni kormánykoalíciót jellemzi a német-cseh megbékélés ügyében. Bonn szeretné, ha Prágával közös nyilatkozat formájában ünnepélyesen pontot tennének a történelem sötét fejezete után, a hárommillió szudétanémet kitelepítésének ügye azonban hosszú árnyékot vet a megbékélés óhajára. Bonnban keveslik, hogy Havel elnök nyilvánosan megkövette a kitelepítetteket, a Beneš-dekrétumok semmissé nyilvánítását sürgetik. Prága viszont attól tart, hogy ezzel utat nyitna a kitelepítettek vagy leszármazottaik kártérítési igényei előtt. A cseh félelmek nem is alaptalanok. A jól szervezett szudétanémetek komoly nyomás alá helyezik a német kormányt. Az elüldözöttek befolyásos szövetsége például a szerdai parlamenti vitára időzített nyilatkozatában szólította fel a kormányt, hogy kezdjen végre tárgyalásokat az érintett országokkal az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásáról vagy a kisemmizettek kárpótlásáról, s tegyék világossá, hogy enélkül nincs bebocsátás az Európai Unióba, a NATO-ba. Kohl csapdában van, mert bár tudja, hogy a kitelepítettek követelései illuzórikusak, formálisan nem mondhat le képviseletükről, mert azzal a koalíció - főleg Bajorországban sok-sok voksot elveszítene, és esetleg kártérítési perek lavináját zúdíthatná a német államra. Havel elnök politikai és morális nagyvonalúsága után kétségkívül pragmatikus német gesztusra lenne szükség. Az üres szék nem megoldás. LÉDERER PÁL KOMMENTÁRUNK Miért csak a kommunisták lakoljanak? A magyar-szlovák alapszerződés ratifikálása körüli pozícióharcok is bizonyították, mennyire labilisak a szlovák parlament erőviszonyai. Az viszont tény, hogy a kommunista párt egykori tagjai minősített többséggel rendelkeznek ebben a testületben. Ezért is volt meg a pikantériája azoknak a konok rendszerességgel ismétlődő akcióknak, amelyek törvényben igyekeztek elítélni az 1989 előtti viszonyokat. Mert ugyan ezek hivatalosan mindössze az antikommunista ellenállás résztvevői számára szerettek volna erkölcsi jóvátételt nyújtani, a szöveget elolvasva nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal többről van szó. A parlamentben viszont, a két kereszténydemokrata klubot leszámítva, minden párt soraiban szép számmal megtalálhatók az egykori párttagok, így a kérdés jócskán ébresztett belső vitákat. Emiatt sokáig úgy tűnt, semmi esély az elfogadására. Végül a DSZM néhány politikusa is lépett, aminek eredményeként a múlt pénteken pontot tettek az ügy után. Amint az várható volt, a parlamentben a sokadik nekifutás ellenére is heves vita alakult ki. A kezdeményezők és a támogatók általában az ötvenes évek eseményeire hivatkoztak. Arra az időszakra, amelyet a történelemtudomány a mai napig sem dolgozott fel kellő alapossággal. Az eddig hozzáférhető statisztikák hallatán viszont nehéz cáfolni az állítást, miszerint a szocializmus kezdeti időszakának rémségei csak a nácizmussal vethetők össze. A baloldali meggyőződésű képviselők ezzel szemben inkább a hetvenes-nyolcvanas éveket emlegették, hivatkozva az ingyenes okatás- és egészségügyre vagy a teljes foglalkoztatottságra. Sokáig nem lehetett tudni, miként végződik a valószínűleg utolsó nekifutás. A megoldás csak a módosító indítványokról szóló szavazás során kezdett felsejleni. A Ján Cuper által benyújtott módosítások ugyanis szinte teljesen kikasztrálták a két pártbeli kollégája által kidolgozott, majd az alkotmányjogi bizottságban átalakított szöveget. Az még csak hagyján, hogy a törvény csak a pártot ítéli el, nem pedig annak tagjait. De Ján Cuper arra is gondosan ügyelt, nehogy bűnösnek és illegitimnek nyilvánítsák a kommunista ideológián alapuló rendszert, a kommunista párt pedig bűnszervezetből olyanná szelídült, amely nem akadályozta meg a tagjai által elkövetett törvénysértéseket. Felmerül persze a kérdés, érdemes-e 1996 elején ennyi energiát fordítani az egykori kommunisták elítélésére. Hiszen napjainkra már minden átrendeződött, és egykori kommunista, pártonkívüli, sőt nemegyszer disszidens vállvetve küzd az éppen aktuális célokért. A helyzet csak annyit változott, hogy a visszaéléseket, manipulációkat, egyéni előnyök hajszolását most már nem az internacionalizmusra hivatkozva igyekeznek leplezni, hanem a választói hátteret biztosító nemzeti, nemzetiségi, globális, esetleg vallási és még ki tudja, milyen frázisok hangoztatásával. Rájöhettünk tehát, hogy miután véget értek a népirtással terhes ötvenes évek, később a kommunisták sem tettek mást, mint sok mai politikus - visszaéltek az ellenőrizetlen hatalommal. Más szóval: ha már elítéljük a bukott rendszert, valami módon azokról is gondoskodni kellene, akikben éppen most vagy akár a jövőben ébred fel a hiéna. Tulajdonképpen volt is ilyen kezdeményezés, hiszen a kereszténydemokrata Ivan Šimko javaslatai pontosan körülírták, milyen, a társadalom ellen elkövetett tettek minősíthetők a kommunizmus által elkövetett bűnökhöz hasonlónak, ő a napjainkban tapasztalt jelenségek felsorolásával egyértelművé tette, mit is tart a mai hatalomról, így nem volt esélye a sikerre. Így a kommunista rendszer erkölcstelenségéről és jogtiprásáról szóló törvénnyel kapcsolatos szavazás legfeljebb arra volt jó, hogy állásfoglalásra kényszerítse a képviselőket. Sajnos, magyarjaink közül a múlthoz legszorosabban kötődők kihagyták ezt a lehetőséget. Nem ülték végig a vitát, vagy ha a szavazáskor bent tartózkodtak is a teremben, azt játszották, hogy ők ott sincsenek. De többet a későbbiekben sem várhatunk a törvénytől. Lesz talán egy-két kirakatper, de mindez még nem változtat semmit azon, hogy Szlovákiában papírfecnivé silányult a lusztrációs törvény, és a „többség terrorjára" építők egymás után ültetik felelős funkciókba a mindenkori hatalmat bármi áron kiszolgáló egykori helyi kiskirályokat. Ellenük azonban már valóban nem a kommunistaellenes törvénnyel kellene harcolni. Kérdés viszont, sikerül-e megtalálni valaha is a megoldás kulcsát. SZÁLKA ÉS GERENDA Akkor hát ezerszáz éve behatoltunk II. Némely reáliák iránt érzékenységet mutató szlovák történész, a saját nemzetéből történő kitagadtatás veszélyét semmibe véve, az utóbbi évtizedekben már ajánlotta, hogy töltsék ki a Svätopluk és Štúr között eltelt potom ezer esztendő nemzeti történetírásának hézagait. Tegyék ezt meg akkor is, hogy ha gyakorlatilag a magyar királyság (uhorské kráľovstvo) politikai, gazdasági, földrajzi, etnikai és demográfiai kútfőiben kell megtalálniuk a tizenkilencedik századi szlovák nemzet status quojáig érő történelmi fonalat. Ehhez két tényállást mindenképpen figyelembe kellene venniük: 1. A Nagymorva Birodalom nem autonóm tartományként, területi egészként tagozódott be a Szent István megalapozta magyar államba. 2. Ennek ellenére sem fogható fel a szlávok, a szlovákok genocídiumaként a sokáig csupán „szlovák nemzetiségű jobbágyok" történelmeként prezentált ezer esztendő. Iskolai történelemkönyvek szintjén, amit én a hétköznapi szlovákok mindennapi tudati szintje maximált mértékének tekintek, van ennek az alapjában véve tisztességes törekvésnek néhány abnormális vonása. Ha azt mondom, hogy egyetlen pozitívumként Bél Mátyás személyének, életművének és tudományos hagyatékának szlovák és magyar közegben való érzékeny kezelését látom, egyáltalán nem állíthatom: ez a metódus már elvezetett a szlovákság létezését nem kizáró, ugyanakkor a rendiség, a nemesség kisájátította „magyar nemzet" (uhorský národ, hungarus) fogalmát, politikai és nem nyelvi, etnikai értelemben történő használatához. Sőt ellenkezőleg. Miközben politikusaik ijedeznek a „történelmi Magyarország" fogalom használatától, nem tudatosítják, hogy a mindennapos szóhasználatukban az „Uhorsko, Uhry" ugyanazt jelenti. Kétségtelen, hogy valamilyen felemás és történelmi alakoskodást is felvállaló módja a történelmi (elsősorban főrendi és nemesi) neveknek a modern szlovák nyelv szabályainak megfelelő retrospektív és a mai geopolitikai valósághoz idomított mechanikus átírása. Ezzel egy időben, főleg a Vladimír Mináč és köre által megteremtett, ma is sok szlovák értelmiségi képviselte balos nacionalizmus (mert a rasszista, soviniszta és etnomítoszokat gyártó neofasisztákat ebben a kérdéskörben lehetetlen figyelembe venni) a fennálló kommunista pártállam ideológiájához idomulva hirdette meg a ,jobbágytörténelem" elméletét. S ez a mai napig sem változott. Sőt a parlamentáris demokrácia, ami Szlovákiában a relatív többséget szerzett politikai erők diktatúrájának is tekinthető, és a szólásszabadság ezt a történetírói metódust használja fel az itt élő magyar nemzeti kisebbség jogállása és a szlovák-magyar kapcsolatok rendezése ellenében. (Lásd a nyelvtörvény utólag „titkosított" preambulumát.) Miközben mind a magyar, mind a szlovák szélsőségesek részéről indított kemény és ellenirányú nacionalizálása folyik a honfoglalás utáni közös történelemnek, némely magyar történészek óva intenek bennünket. Állítják, hogy igencsak csínján kellene bánni a honfoglalás millecentenáriumának ünneplésével, nehogy a mai szomszéd népek, annak idején nagyobbrészt a magyar királysághoz csatolt területek lakói, megorroljanak ránk. Nem tudom, mi lehet még a létező „orrolásnál" nagyobb. Nem kellene a történelmet összekeverni az aktuálpolitikai érdekekkel, újsütetű ideológiákkal és neofasiszta gyűlölködéssel. A honfoglalás, az államalapítás, az eltelt ezer esztendő egy olyan magyar királyságnak a genézise és történelme, amelyben minden évszázados közös megpróbáltatás, majd legújabb kori nemzeti túlkapás ellenére is huszadik századi államalapításra kész állapotukban maradhattak fenn az öntudatra ébredt kis nemzetek. Akkor hát ezerszáz esztendeje behatoltunk valahová, ahol más népek egymással hadakozó birodalmaiban elődbirodalmakat alapító töredéknépek is éltek. Utólagosan lehet ugyan élettereket méricskélni, népeket álmodozó, utólagos népszámlálás alá vetni, de a történelem tényeire nem kellene mumusként tekinteni. Mert egyik dolog a szlovák és a magyar nemzet igencsak jelentős időszakaszban közös történelme (annak minden sérelmével együtt), és más dolog a mostani ezredforduló Európájának geopolitikai realitása. Jó lenne, ha a kettőt senki nem keverné össze.