Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-05 / 29. szám, hétfő

1996. február 6. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ] Talán két év múlva megérjük J lTTH0NTôRTčH

T7HAPALflTT L * Cl nnnnwlic v*r T nuAc* (Folytatás az 1. oldatról) ez egész szociális szféra transzformációjára még várnunk kell; tehát a szociális támogatásokról, segélyekről, valamint a.szociális biztosításról szóló törvények csak később kerülnek átdolgozásra, és csupán 1998. január elsejétől tervezik hatályba léptetésüket. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy egy ilyen típusú törvény-előkészítő munka során, amit a jelenlegi kormány végez - hogy gyakorlatilag bármikor megváltoztatja koncepcióit, retroaktív döntéseket hoz t

>miért csak 1998-ra tervezi az olyan szociális intézkedéseket, amelyek valamicskét javíthatnának a lakosság helyzetén. A válasz: 1998 a választások éve. • Egyáltalán mit tartalmaz akkor a szóban forgó koncepció? - Ez voltaképpen annak a régi koncepciónak a leporolása, amelyet annak idején úgy ismertünk meg, mint a szociális háló kialakítása. Nyilvánvaló, hogy amikor megváltozik a gazdasági rendszer, akkor valamilyen védőhálót kell biztosítani azoknak, akik saját erejükből képtelenek bizonyos élethelyzeteket megoldani. Amikor egy szabad munkahelyért 20-40 ember, de például a segédmunkások esetében még ennél is több személy ~verseng", akkor mindez olyan súlyos gondokat vet fel, melyek veszélybe sodorhatják magát a gazdasági átalakítást, és politikai feszültséget, instabilitást kelthetnek-. Tehát nyilvánvaló, hogy ezt a kérdést valamilyen módon kezelni kell. A probléma 1990-ben merült fel, 1992-ben pedig megjelent az átfogó rendezésre vonatkozó koncepció. Egy ilyen koncepciót maga Oľga Keltošová is előterjesztett, s ezért érthetetlen, miért halogatja a kormány a koncepció megvalósítását 1998-ra. Miért késlelteti a szociális szférában történő változásokat, melyek rendet teremthetnének a biztosítások, a nyugdíjak körül, vagy miért csak 1998-ra tervezi az állami szolgálatról vagy közszolgálatról szóló törvény érvényesítését. • Az anyag bevezetőjében azt a látszatot kelti, hogy csak az eddigi Meőiar-kabinetek foglalkoztak, illetve csupán a jelenlegi foglalkozik a szociális ügy transzformációjával, a rendszerváltás utáni többi kormány pedig nem tett semmit. - Tény, hogy Oľga Keltošová neve felmerült a koncepció kapcsán, de az föderális tervezet volt. Érdekes módon Csehországban már nagyrészt idén bevezették mindazt - így a megemelt temetkezési hozzájárulást, az állami támogatás koncepciójának a módosítását, a lakbérhozzájárulást, valamint a szociális támogatást -, amit a szlovák kabinet mostani tervezete csak későbbre ígér. Ez a koncepció összefügg még azzal a tevékenységgel, amely Petr Miller egykori szövetségi munka- és szociális ügyi miniszter nevéhez kötődik. Például ő írta alá 1992-ben az Európai Szociális Chartát, amelyről ez a koncepció úgy nyilatkozik, hogy majd 1997-ben fogják előkészíteni a ratifikációját. Ehhez nekünk öt év kell! Nagy szemfényvesztés van a koncepció mögött, mert nem ad választ az égető problémákra, amelyek felmerültek, és megoldásra várnak. A szorgalmas olvasó - merthogy szorgalom kell ahhoz, hogy valaki átrágja magát az anyagon - hiába keresi a választ az EU-csatlakozásból adódó problémákra, netán a jogi helyzet és a törvények harmonizációjából eredő kérdésekre. Az Európai Unió római konvenciója egyik cikkelyében kimondja például a nők és a férfiak egyenjogúságát. Hogy a nőket és a férfiakat egyforma elbánásban, bérezésben kell részesíteni, és azonos feltételeket kell teremteni számukra a nyugdíjak szempontjából is. Ez azt jelenti, hogy özvegyi nyugdíj a házastárs elhalálozása esetén mind a nőt, mind pedig a férfit megilleti, éspedig egyforma mértékben. De komoly problémát okoz majd az is, amit a Fehér Könyv egyértelműen kimond, hogy nem lehet különbségettenni a férfiak és a nők nyugdíjkorhatára között. A koncepció egyáltalán nem említi, hogy a kormány milyen megoldásokat keres. Annak ellenére, hogy ez egy olyan feladat, amelyet a szociális ügy terén az EU-csatlakozás feltételeként meg kell oldani. Hasonlóan nagy gondot jelent a nyugdíjrendszer átépítése, annál is inkább, mert Szlovákiában és Közép-Európában nincs egyenletes népesség. Szociálpolitikával lehet tompítani a hullámhegyeket, de egyúttal „élesíteni" is. A hullámhegyek sok gondot okoznak, s nem csupán a nyugdíjbiztosítás szempontjából. Szlovákiában ugyanis csak elvétve működnek bölcsődék, nincs elegendő óvodai hely, lényegesen kisebb az esély a középiskolákba, egyetemekre, főiskolákra való bejutásra, lakásszerzésre... Vannak korcsoportok, melyeket egész életükön keresztül végigkíséri a csapás, hogy rosszkor születtek. Ebből a szempontból rettenetesen szerencsétlen volt a 70-es évek úgynevezett propopulációs intézkedési csomagja, amely megtetézte a demográfiai helyzetet. Noha ezekben az években lép felnőtt korba ez a népesebb generáció, a népesség mégsem úgy alakul, ahogy azt a kormány koncepciója feltételezi. A koncepció abból indult ki, hogy 2050-re 1 millióval lesz több Szlovákia lakossága, ami évi 20 ezres növekedést jelent. Ám ha most, amikor népesebb évfolyamok lépnek szülőképes korba, csak 15 ezerrel nőt a népesség, akkor hogyan lesz évi 20 ezres növekedés? A kormány által tervezett anyasági szabadság öt évre történő meghosszabítása vagy az anyasági járadék megemelése még inkább megtetézi a hullámzó demográfiai fejlődést. Ez nagyon téves politika, mert szerencsétlenné tesz egész korosztályokat. A populáció növekedhet az átlagéletkor emelkedésével is, csakhogy ehhez teljesen más egészségügyi koncepció kellene, ami viszont nem tükröződik a kormány előterjesztésében. Az embernek a koncepciót olvasva az az érzése, hogy a kormány nem tud mit kezdeni bizonyos szociális problémákkal, ezért ezeket a szőnyeg alá söpri, így a romakérdést is, amely szociális gond. Szlovákiában néhány igazán komoly szociális probléma van, amelyhez a jövőben súlyos szociális feszültségek csatlakozhatnak. Az egyik az egyes régiók közötti különbségek tragikus elmélyülése - ma már nem ritka, hogy a munkanélküliség az egyik járásban a többszöröse a másik régióban tapasztaltnak vagy az átlaghoz viszonyítva. A másik a tartós munkanélküliség megjelenése és eluralkodása. Fel kell készülnünk arra, ami a nyugati országokban már megjelent, hogy a munkanélküliség generációs probléma. Nálunk is lesznek olyan családok, ahol nemzedékek lesznek munka nélkül. A legjobb úton haladunk afelé, hogy ezt mi is elérjük. • A kormány koncepciója arra hivatkozik, hogy azért Hyen a helyzet, mert ezt örököltük. Mennyiben van ez így, és mennyiben van szó arról, hogy a Meöiar-kormányzat nem tudja kezelni a problémákat? - Egész Európa örökölt valamit. Tény, hogy Európa eléggé sokat foglalkozik szociális potenciáljával. Az egyik Fehér Könyvben úgy definiálják ezt a kérdést, hogy Európa emberi potenciálja elöregedett, elhasználódott. Az EU-országokban ezt tartják az egyik legnagyobb gondnak. A szlovák kormány, sajnos, tovább élteti az elavult gazdasági szerkezetet. Azzal, hogy nincs igazi szerkezetváltás a gazdaságban. Ehhez alkalmazkodik az oktatásügy, amely bizonyíthatóan „produkálja" a munkanélküliséget - a múlt év első félévében meghaladta az 50 ezret azoknak a végzősök száma, akik első munkahelyük helyett a munkaügyi hivatalokban jelentkeztek. Azzal, hogy a kormány politikai szempontokat figyelve anyagilag hátrányos helyzetbe hozza az egyetemeket és a főiskolákat, gyakorlatilag megszabja, milyen képzettségű emberek kerülnek a munkaerőpiacra. A statisztikák szerint a tartós munkanélküliek túlnyomó részét a legalacsonyabb műveltségi szinten lévők alkotják. A kormány az e téren követett politikájával lehetetlen helyzetbe hozza az embereket, az ország csak alulképzett munkaerőt képes produkálni, pedig nem ez a kitörés útja. A kormánykoncepció egy háromsoros bekezdésben intézi el ezt a kérdést; kijelentve, hogy a megoldás érdekében majd - valamikor a jövőben - együtt kellene működni az oktatási tárcával. Ha ezt célkitűzésként tartalmazza a koncepció, akkor jogos a kérdés: mit is csinál a kormány a restriktív intézkedéseken túl? • S akkor az a kérdés is jogos, hogy mit is akar ez a koncepció... - Nem világos a létminimum és az egzisztenciális minimum különválasztása sem, amelyet a szociálpolitika készpénzként emleget. Ez ismét egy olyan eszköz, amivel rendkívüli módon vissza lehet élni. Egyes statisztikák arra mutatnak, hogy a reáljövedelmek és a reális kiadások emelkedtek, ám a háztartás-statisztikák teljesen eltérő képet adnak. A jelenséget csak úgy tudom megmagyarázni, hogy van egy nagyon kis tehetős réteg, hiányzik viszont a középréteg vagy lecsúszóban van, és van egy nagy réteg, amely rendkívül sebezhető. Csehországban ilyen-olyan állami támogatást kapnak a létminimumhoz közeikerülők, hogy ne csússzanak le, ha átmenetileg nehéz helyzetbe kerültek. Mi lesz nálunk, ha lakbérkiegészítéssel, szociális támogatással stb. a kormány csak 1998-tól számol. Viszont a lecsúszás máris reális, s nagyon széles rétegeket érint. Ezért tartom én ezt egy rendkívül cinikus koncepciónak. • Vajon ebben a korántsem jó helyzetben mennyiben működik együtt a kormány a parlamenti képviselőkkel a problémák megoldása érdekében? - Nem érdeke a kormánynak, hogy bármibe is bevonja a parlamentet, amely egyre inkább a kabinet előszobájának a funkcióját tölti be. A Mečiar-kormányzatnak gyakorlatilag garanciája van arra, hogy kérésére a parlament bármit jóváhagy. Ez a koncepció is egy sor olyan részkoncepciót említ, feltételez, amelybe nekünk nem volt betekintésünk, ám amelyek nélkül nagyon nehéz megítélni az előterjesztést. • Köszönöm a beszélgetést. GÁGYOR ALÍZ SLOBODNÍK VALLOMÁSA A DEMOKRÁCIÁRÓL. Nem annyira primitív ember a szlovák parlament külügyi bizottságának az elnöke, hogy ne vette volna észre: visszatetszést szült, amikor az ET Parlamenti Közgyűlésére készülő pozsonyi képviselők előre bejelentették: egyhangúlag megszavazzák Oroszország felvételét abba az Európa Tanácsba, amelynek feladata elsősorban az emberi jogok tiszteletben tartásának figyelemmel kísérése. A nyugat-európai országok küldöttségeihez hasonlóan a posztkommunista országokból Strasbourgba érkező képviselőcsoportok többsége is (a cseh honatyák kivételével) arra az álláspontra helyezkedett, hogy Moszkvát fel kell venni az ET-be. Kimondva-kimondatlanul azonban tudtára adták Jelcinnek, hogy megelőlegezett bizalomról van szó, és ezen azt kell érteni, Európa elvárja, hogy az Orosz Föderáció demokratikus állammá válik. Más szóval: Nyugat-Euró' pa azt, ami Oroszországban van, nem tekinti demokráciának, csak úgy véli, hogy nagyobbak a demokrácia esélyei, ha Moszkva az Európa Tanács keretei közé kerül. Jobban lehet rá hatni. Ebben körülbelül annyi az ésszerűség, mint abban a megfontolásban, hogy az oroszoknak ki kell érdemelniük az ET-tagságot. Á hét folyamán Dušan Slobodník „megkontrázta" azok véleményét, akik úgy vélik, Oroszország még nem egészen demokratikus. Kijelentette: „Oroszoszágban abszolút mértékű a szólásszababadság, a vallásszabadság, szabad választásokat tartottak, és érvényesül a gyülekezési szabadság. Idővel a csecsenkérdést is megoldják." A reá jellemző nemzeti szerénységgel még hozzátette: A posztkommunista országok körül a sajtószabadság mértékét illetően legfeljebb Szlovákia lehet Oroszország vetélytársa. Nos, kissé megváltozott formában, nemzeti alapon ismét kimondatott: példaképünk- a Szovjetunió. MERRE TART A NÁRODNÁ OBRODA? A legnagyobb hatású tömegtájékoztató eszközt, a „közszolgálati" rádiót és a televíziót már szőröstül-bőröstül bekebelezte a kormánykoalíció. Számíthattunk rá, hogy Mečiarék nem nézik tétlenül a napilapok többségének „másként gondolkodását". Az elmúlt hetekben jelentős változásokra került sor a Národná obroda szerkesztőségében, amelyet általában szolid, nacionalista szélsőségektől mentes kollektívának tekintettek az olvasók. Előbb Juraj Vereš főszerkesztőt menesztették. Ideiglenesen Ján Füle, a kiváló publicista kerüli a helyébe, akinek „főszerkesztésében" mindenki kiegyezett volna, akinek fontos a sajtószabadság. A héten - miután nyilvánosságra hozták, hogy más érdekeltség tulajdonába kerüli a lap - kinevezték Tatiana Repkovát, az új főszerkesztőt. Arra a kérdésre, igaz-e, hogy a Národná obroda egy „beépített" cég közvetítésével a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tulajdonába került, a főszerkesztő - meglepő módon - ezt válaszolta: „Erről nem tudok véleményt mondani, ez nem rám tartozik, hanem a cég, tehát az újság tulajdonosára." Ez úgy is értelmezhető, hogy: „Tudom, de nem mondom meg." Ugyanis maga a főszerkesztő asszony közölte, hogy 1995. november 28-a óta ő a tulajdonos, a NOFRA Rt. elnöke. (Pravda, 1996/27. szám). Számítani lehetett rá, hogy Mečiarék nem tudnak napirendre térni afölött, hogy csak egyetlen pártlapjuk van, a Slovenská Republika. Egyelőre a Národná obroda tartalmának változása alapján tudunk arra következtetni, hogy hány fokos lesz a fordulat. Tény, hogy az utóbbi hetekben a lap hasábjairól eltűnt a legjobb demokratikus publicisták neve. Egyébként: a hazai sajtóban - mind a szlovák, mind a magyar nyelvűben - nagy hagyományai vannak a konszolidátorságnak. Félő, hogy megkezdődött, és ismét szép számmal lesznek az újságírók között, akik majd meg tudják indokolni a behódolást. A sérelmi politika kísértése A történetet nemrég olvastam Fábry Zoltán Stószi jegyzeteiben. Szüllő Géza az egyik főszereplője, akit a kél világháború közölt sokan a csehszlovákiai magyarság tiszteletbeli nagykövetének tartottak, ugyanis a hal nyelven beszélő politikus, az ellenzéki magyar pártok agytrösztje számos fontos nemzetközi tisztsége mellett éveken át az európai kisebbségek szervezetének, az úgynevezett Nemzetiségi Kongresszusnak az alelnöke volt. A csehszlovákiai kisebbségek - köztük a magyarok - helyzetét is tudományos igénnyel elemző tanulmánykötetére még a közismerten nagy csehszlovákbarát, Scotus Viator is felfigyelt, s e könyvben olvasott tények alapján ,több írásában is kitért a magyar kisebbség sérelmeire. Mindezek ismeretében nem csoda hát, hogy a hazai magyarok százai fordultak személyesen és közvetítő révén Szüllő Gézához, írták-mondták panaszaikat, súlyos sérelmeiket. Mert a masaryki és a beneíi Csehszlovákia főleg a szomszédos országokhoz képest valóban demokratikus ország volt, ám a magyarok erőszakos asszimilációjáról itt sem mondtak le, egy pillanatig sem. Egyik alkalommal Sziklay Ferenc, aki az ellenzéki magyar pártok kultúrreferense volt, szelíden megkérdezte Szüllő Gézától: mit tett az elbocsátott magyar pedagógusok, hivatalnokok és más munkanélküliek érdekében. Merthogy a magyarságuk miatt állásuktól megfosztottak ügyük hathatós képviseletét, jogorvoslását tőle is számon kérték. Erre felelte Szüllő Géza: - Te csak gyűjtsd a sérelmeket, vedd tudomásul, ez a te doldog, s ezenkívül ne tegyél semmit! Magyarázatként hadd idézzem Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című alapművének egyik megállapítását: „Politikájukat (...) tudatosan más irányba fordították: a külföld tájékoztatása felé. Hírhedt sérelmi politikájuknak ez volt a másik - őszinte - oldala. Belpolitikai viszonylatban a kisebbségi magyarság sérelmeinek nagy részét csak demagóg célzattal használták fel, s valójában az volt nekik a fontos, hogy a sérelmek száma nőjön, sokasodjon." Hogy miért, az ugyancsak elolvasható a könyv 31. oldalán. Célzatosan idéztem ezt a történetet. Ugyanis e sérelmi politika folytatásának veszélye ma is kísért a Magyar Koalíció egyes politikusainak telteiben, pontosabban tétlenségében. Két sorsdöntő tényt említek csupán. Már több mint két esztendő telt el a komáromi nagygyűlés óta, mégsem születtek meg azok a nemzetközi szakmai elvárásoknak is megfelelő dokumentumok, amelyek világos politikai programban konkretizálták volna az említett összejövetelen elfogadott - érthetően inkább csak jelszavakba sűrített -, nemzeti kisebbségünk jelenével és jövőjével foglalkozó határozatokat. Nézzünk körül a jórészt hasonló sorskérdésekkel foglalkozó Romániai Magyar Demokratikus Szövetség vagy a vajdasági magyar pártok háza táján. Az RMDSZ autonómiakoncepciója ma már ismert Európa-szerte. Néhány napja Székelyudvarhelyen bölcsen úgy döntöttek, hogy rövid távú célként a személyi, ezen belül a kulturális és az oktatási autonómiát szorgalmazzák. Ugyanígy állította föl értékrendjét a Vajdasági Magyarok Szövetsége is két hete nyilvánosságra hozott dokumentumaiban. A mi poliükusaink egy része szüntelenül a komáromi nagygyűlés szellemiségére hivatkozik. Ám amikor szlovák vagy külföldi politikusok megkérdik, hogy ez a jelszó valójában milyen koncepcióra épül, akkor bizony nincs értékelhető, vagyis konkrét válasz. A Magyar Koalíciónak ugyanis máig nincs az államhatalom decentralizálásával kapcsolatos egységes tervezete. Ezekben a hónapokban újabb életveszélyes szorításba sodródunk, hiszen már kirajzolódlak a területi és közigazgatási reform számunkra tragikus körvonalai. A Magyar Koalíció pártjai pedig azon vitatkoznak, hogy hónapok óta ki nem hívta össze a koalíciós önkormányzati bizottságot. Bűnbakot keresnek, mert a sürgető időt és szellemi energiájukat eddig arra fecsérelték, hogy önálló koncepciókat fabrikáltak. Ahelyett, hogy a szakértők azonnal egységes tervezet elkészítéséhez láttak volna, éppen a komáromi nagygyűlés szellemében. Nincsenek illúzióim a mostani kormányról és szándékairól. Talán fikarcnyival sem lenne jobb a helyzetünk, ha hónapokkal ezelőtt megszületik az egységes autonómiakoncepció, valamint a közigazgatási és területi reformtervezet. Ám az is elképzelhető, hogy ezek a dokumentumok sok gyanakvást és félreértést eleve eloszlattak volna a céljainkban és jövőnk alakításában mindenképpen potenciális szövetségesnek számító szlovák ellenzéki pártok körében. Újságíróként és a Magyar Koalícióra voksoló polgárként ennek az esélynek az elmulasztását kifogásolom. Mert valóban súlyos hónapok elé nézünk. Valóban nincs már hova hátrálnunk. Ám mielőtt súlyos, de elkerülhetetlen lépések mellett döntünk, jogunk van megbizonyosodni arról, hogy képőviselőink mindent megtettek-e a párbeszéd és a tárgyalásos rendezés érdekében, vagy csak gyűjtögettéK és jó esetben világgá kürtölték sérelmeinket. A méltatlanul elfeledett Gömöry János, az eperjesi evangélikus gimnázium utolsó magyar igazgatója, a mindig páltok fölött álló, kimagasló személyiség, akit hetvenévesen telepítettek ki szülőhazájából, visszaemlékezéseiben a magyar ellenzéki pártok hírhedt sérelmi politikáját népeilenesnek minősítette. Ha ma bárki ezt a kétarcú, demagóg politikát folytatná, ködös vagy tudatos indítékait és tetteit napjainkban sem lehetne másként minősíteni. SOKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata