Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-17 / 40. szám, szombat

1996. február 39 1. K U L TÚR A ÚJ SZ Ó [7 | Külföldön élőknek... (Folytatás az 1. oldalról) - Ez elsősorban, hivatalunk kezdeményezésére történt. Úgy gondoltuk, amennyiben tényle­ges esélyegyenlőséget kívánunk biztosítani, akkor figyelembe kell venni, hogy a kárpótlási folyamat során öt év alatt közel negyedmil­lió nem magyar állampolgárságú személy kapott kárpótlási jegyet. Mivel a kárpótoltak az egész vilá­gon megtalálhatóak, szerintünk meg kell teremteni annak a mód­ját, hogy tényleges eséllyel tudják felhasználni kárpótlási jegyeiket. Erre a megoldást a magyar állam döntése kínálta, amely a kárpót­lási jegyekért felajánlotta az áramszolgáltató vállalatok rész­vényeit. Ezek a világ minden or­szágában jó, megbízható érték­papírnak számítanak, és a külföl­di befektetők bevonásával min­den esély megvan arra, hogy ezek a cégek hosszú távon való­ban jól működő, nyereséges vál­lalatok lesznek. Mi ekkor azt mondtuk, hogy az esély­egyenlőség érvényesítése érde­kében meg kell nevezni egy va­gyonrészt, amelynek esetében ők elsőbbséget élveznek. A fel­osztás során a hat áramszolgál­tató mindegyikében a részvé­nyek 8 százalékát különítették el a kárpótlási jegyekre. Ezzel kap­csolatban született egy felosztás, amelynek lényege, hogy ezeknek az ötven százaléka a magyar ál­lampolgárságú alanyi jogon kár­pótoltaké, húsz százaléka a nem magyar állampolgárságú alanyi jogon kárpótoltaké, 15 százalék az önkormányzatoké, további 15 százalék pedig a kárpótlásijegy­hasznosító társaságoké lehet. A felosztás rugalmas, vagyis amennyiben valamelyik csoport­ban túljegyzés van, a másikban pedig aluljegyzés, a határ módo­sulhat. Végül az esélyegyenlőség megteremtésének harmadik lé­péseként a külföldön élő kárpó­toltaknak lehetőséget igyekez­tünk biztosítani arra, hogy az ügy­intézéshez ne kelljen Magyaror­szágra utazniuk. • Ebbe kapcsolódhatnak bele a kárpótlási jegyeket az Önök ajánlásával gyűjtő társasá­gok. - A kárpótoltak érdekében gondoskodni kell arról, hogy a gyűjtés feltételei tiszták, egyér­telműek és ellenőrizhetőek legye­nek. A kárpótolt ugyanis többféle lehetőség közül választhat. Jegye­inek részvényre való cseréjét in­tézheti személyesen, de meg is bízhat valakit ezzel. A HTMH az ezzel kapcsolatos ajánlás meg­adásához a következő feltétele­ket állította fel: egyedül csak olya­nokjöhetnek számításba, akik ki­zárólag a nem magyar állampol­gárságú kárpótoltak jegyeinek a cseréjével foglalkoznak, csakis a kárpótlásijegy-tulajdonos nevé­ben járhatnak el, amit egyér­telműen bizonyítaniuk kell a kár­pótlási határozattal, címletjegy­zékkel és egy megbízással. • Miként történik ez a gyakor­latban? - Az áramszolgáltatók rész­vénycseréjére az OTP brókerháza kapott megbízást. A cég az OTP Bank kétszáz fiókján keresztül Magyarországot le is fedi. Annak érdekében azonban, hogy a cse­rét külföldön is intézni lehessen, másfél éves tárgyalások után ala­kult ki az a koncepció, hogy a Ke­reskedelmi és Hitelbank bróker­háza és a Budapest Investment International magánbefektető cég létrehozta az Alanyi Kárpótlá­si Jegy Kezelő Kft.-t. Ez a szerve­zet biztosítja annak a feltételeit, hogy a csere külföldön és - ami szintén lényeges - ingyen meg­történhessen. így tehát a kft. Szlo­vákiában is ingyen biztosítja ezt a szolgáltatást, míg ha a kárpótolt Magyarországra átjőve maga in­tézi mindezt, 400 forintot kell fi­zetnie. • Tehát a külföldön létező gyűjtőtársaságok is ezen a kft.-n keresztül kapcsolódhat­nak be az akcióba. - A HTMH ajánlásának célja egy megbízható szűrő biztosítása, amely garanciát nyújt, hogy az el­járás szabályos, törvényes lesz, és csakis a kárpótolt érdekeit szolgálja. Egy ilyen érdeklődés esetén a cserében érintett összes intézmény bevonásával döntünk az ajánlás megadásáról. Általá­ban az történik, hogy ők az előbb említett kft.-vel kötnek szerző­dést, vállalva a mindenki számá­ra kötelező szigorú feltételeket. Szlovákiából egyelőre nem kap­tunk közvetlen felkérést, hanem az érdeklődők a kft.-vel tárgyal­nak az együttműködésről. • Mi történik a részvények megszerzése után? - Miután a kárpótolt részvény­tulajdonossá válik, elvileg három lehetőség között választhat. Először is a cserét számára in­gyen lebonyolító szervezettől át­veheti a részvényeit, és elbúcsúz­hat. Viszont úgy is dönthet, hogy igényt tart további szolgáltatások­ra. Mint minden brókerház eseté­ben, erre több lehetősége is van. Letétbe helyezheti a részvényeit, és ekkor a cég jutalék ellenében kifizeti számára az utánuk beér­kező osztalékot. De a céget meg­bízhatja a részvények eladásával is, mégpedig kétféle módon: vagy megbízást ad az eladásra, vagy közvetlenül a kft.-nek adja el. • Március elsején lezárul az első áramszolgáltató vállalat, a DÉMÁSZ részvényeit illető jegyzés. Mikor folytatódik az akció? - Még öt hasonló jegyzés lesz, és az akció várhatóan az ősz vé­géig tart. Azok a cégek, amelyek már gyűjtöttek össze kárpótlási jegyeket, és megfelelnek a felté­teleknek, már az első körben ott lehetnek. TUBA LAJOS i PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI Prokeš a kormány ellen - Senki nem akar itt üldözni senkit, de az emberiség elleni bűntettek nem évülnek el - je­lentette ki a SZLOVÁK NEMZETI PÁRT tegnapi sajtóértekezletén Marián Andel, a parlament alel­nöke. Hozzátette: ő mint a kom­munista párt egykori tagja nem érzi magát veszélyben azért, mert vizsgálni szeretnék az ötve­nes években elkövetett bűnöket. Andel mindezt a nemrég elfoga­dott, de a kormány által parla­menti újratárgyalásra javasolt úgynevezett antikommunista tör­vény kapcsán nyilatkozta. A területi-közigazgatási re­formmal összefüggésben Jozef Prokeš tiszteletbeli elnök amel­lett szállt síkra, hogy az országot a fővárosra és három kerületre osszák fel. Szerinte ugyanis a ré­giókjövendő Európájában csak a megfelelően nagy, legalább egy­millió lakosú kerületek marad­hatnak életképesek, különben a gazdasági alárendeltség fenye­geti őket. - Az OECD vagy nem figyeli a szlovákiai privatizációt, vagy pedig megdöbbentően alacsony színvo­nalú munkát végez - vélekedett Ivan Mikloš alelnök a DEMOKRA­TA PÁRT sajtóértekezletén Jean­Claude Paye-nak, az OECD főtitká­rának azzal a kijelentésével kap­csolatban, hogy a szervezet nem lát okot a szlovákiai privatizáció kétségbevonására. Mikloš szerint a bankprivatizáció a demokráciá­val nagyon laza kapcsolatban lévő gazdasági és politikai hatalom összefonódásának az eszköze lesz. Figyelmeztetett: a Moravčík­kormányban a DBP akadályozta meg a jobboldali pártokat abban, hogy gyorsan megvalósítsák az igazságos vagyonjegyes privatizá­ciót. Ami az MK részéről a Vladimír Mečiarnak szóló tárgyalási ajánla­tot illeti, Ivan Mikloš elmondta: mindebből az következik, hogy a találkozóra nem az MK hibájából nem kerül sor. ČTK; TA SR U] Szó-informácio Ratifikálás - mielőbb A Magyar Országgyűlés magyar-szlovák baráti társaságá­nak a meghívására csütörtökön egynapos látogatást tettek Budapesten a szlovák parlament hasonló céllal alakult cso­portjának a tagjai. A szlovákiai magyar honatyák Bárdos Gyula MKDM-képvIselőt jelölték a társaságba. illetően, s merőben más az állás­pontom a nyelvtörvényről és a ki­sebbségi nyelvhasználati tör­vényről egyaránt - közölte la­punkkal Bárdos. A találkozón arra is rámutatott: egyedül csak az adott nemzeti kisebbség jogosult megmondani, milyen az adott or­szág nemzetiségi politikája, s nem a kormány vagy más köz­ponti hivatal. - A mai szlovákiai valóság az, hogy a kormány nem veszi figyelembe a nemzeti ki­sebbségeknek. tehát a lakosság több mint 10 százalékának a vé leményét, nem hajlandó párbe­szédet folytatni velünk, noha erre több ízben, így az ET-beli felvétel­kor is ígéretet tett. A kialakult nézetkülönbségek ellenére Bárdos fontosnak tartja az ilyen találkozókat. - Annál is inkább, mivel ilyen társaságok ré­vén is erősíteni lehet a regionális együttműködést, és lehetőség nyílik a helyi problémák megoldá­sára - szögezte le az MKDM kép­viselője. G. A. Amint azt Bárdos Gyulától meg­tudtuk, a társaság célja a meg­lévő problémák áthidalása és a baráti kapcsolatfelvétel. Magyar részről már többször kezdemé­nyezték a találkozót, a csütörtöki volt az első, s vélhetőleg nem az utolsó. A csoporttal - amelynek tagja Eva Garajová, Arpád Tar­nőcy (DSZM) és Anton Hrnko (DU) is - a vendéglátók elsősorban az alapszerződésről, a kisebbségi nyelvhasználati, illetve az állam­nyelwédelmi törvényről, valamint a területi-közigazgatási reformról tárgyaltak. - A felek tájékoztatták egy­mást a már ismert álláspontok­ról. Magyar részről annak fontos­ságát hangoztatták, hogy a szlo­vák törvényhozás mihamarabb ratifikálja az alapszerződést. Én a Magyar Koalíció nevében el­mondtam, nem osztom szlovák képviselőtársaim véleményét a ratifikálás elnapolásának az okait Kifelejtette a kabinet? (Folytatás az 1. oldalról) lati törvényt pótolhatná az euró­pai kisebbségi nyelvek chartájá­nak a ratifikálása. Ugyanakkor meglepően jó véleménnyel volt a Magyar Koalíció kisebbségi nyelvhasználati törvényterveze­téről, amely szerinte az esetle­ges kormánytervezet „alapanya­ga is lehetne". Elmondta: to­vábbra sem tudni, mikor kerül összehívásra az eredetileg a ki­sebbségi nyelvhasználati tör­vény megalkotására létrehozott bizottság, amelynek ő az elnö­ke, mivel továbbra sem kapták meg a Nyelvtudományi Intézet­nek, a Komenský Egyetem Jog­tudományi Karának, illetve a Emberjogi Intézetnek a kérdés­re vonatkozó szakvéleményét. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás viszont arról tájé­koztatta lapunkat, hogy a Dušan Vilim által vezetett testületet, amelynek magyar részről Bauer Győző Csemadok-elnök, illetve távollétében Szabó Rezső, a Csemadok alelnöke a tagja, ha­marosan feloszlatják, (gágyor) Helybenhagyott... (Folytatás az 1. oldalról) enyhítésére azért sem kerülhe­tett sor, mivel pszichológusok szakvéleménye szerint nincs re­mény arra, hogy akár húsz-hu­szonöt éves fegyházbüntetés ne­velő hatással volna a két gyilkos­ra, tehát senki nem tud garanciát vállalni, hogy szabadulásuk után „megjavulnak". A tegnap hozott ítélet ellen már nem lehet felleb­bezni, a fegyház ajtaja végleg be­zárul a tettesek mögött. A fellebbviteli tárgyalás nyu­godt körülmények között, mond­hatni, eseménytelenül, jórészt fe­lolvasással telt, talán csak az méltó említésre, hogy Viliam Hau­ser meg sem jelent a bírák színe előtt, csupán ügyvédje képvisel­te. Egy tanulság, mely nem konk­rétan a tárgyaláshoz, hanem Megemlékezés Luther Mártonról Luther Márton halálának 450. évfordulója alkalmából a német reformátor életére és művére emlékeznek az ág. hitv. evangéli­kus egyház hívei: Reformált na­pok címmel több akciót tervez­nek. A rendezvénysorozat Luther halálának napján, február 18-án kezdődik Pozsonyban, az evan­gélikus nagytemplomban sorra kerülő ünnepi istentisztelettel, amelyet Július Filo püspök tart. Martin Luther 1483-ban a né­met Eisleben városban született, és később a wittenbergi egyetem teológia professzoraként tevé­kenykedett. Miután Rómába lá­togatva mélységesen felháborí­totta a pápai udvar erkölcsi és szellemi züllöttsége, 1517 októ­berében a wittenbergi vártemp­lom ajtajára kifüggesztette tézi­seit, amivel kezdetét vette a re: formáció. Három éwel később a pápa kiátkozta, de ő tovább tevé­kenykedett, egészen 1546-ban bekövetkezett haláláig. TA SR még magához a nyomozáshoz fűződik: az újságírók rendszerint zsörtölődnek, mikor egy-egy bűntény kapcsán a rendőrség hírzárlatot rendel el, s ők kényte­lenek hipotézisekre, találgatá­sokra hagyatkozni. Nos, a két gyilkos a vietnami állampolgárok­tól zsákmányolt pénzzel külföld­re, konkrétan Németországba tá­vozott, a valutát Hauser testvéré­nél „letétbe" helyezték, s csak azt követően tértek vissza, hogy egy telefonhívással „ellenőriz­ték", hol tart a nyomozás. A lapok (a rendőrségtől kapott gyér infor­mációk alapján) nemzetközi bűnszervezetről, albán és jugo­szláv bűnözőkről cikkeztek, így Hauser és Matta nyugodt szívvel indult haza. A bilincs viszont már a ligetfalusi határátkelőhelyen rákerült a csuklójukra, (holop) OROSZ ELNÖKJELÖLTEK Amerikai óhajok MTI-hír A washingtoni külügyminiszté­rium szóvivője megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem kí­ván senki oldalára sem állni az orosz elnökjelöltek közül, mert nincs joga beleszólni a választá­sokba. Ugyanakkor közvetett for­mában - de nagyon is félreérthe­tetlen módon - értésre adta, hogy Washington azt szeretné, ha egy reformpárti politikus ma­radna az államfői székben. Nicholas Burns leszögezte, hogy az. Egyesült Államoknak alapvető érdeke fűződik az orosz­országi reformfolyamat továbbvi­teléhez. „És az sem titok, hiszen többször is világosan jeleAük, hogy megítélésünk szerint sem a Gennagyij Zjuganov vezette kom­munista párt, sem a Vlagyimir Zsi­rinovszkij irányította nacionalista mozgalom nem képvisel olyan jövőt, amelyet akár demokrati­kusnak, akár reformirányzatúnak lehetne minősíteni" - fűzte hoz­zá. Kifejtette azt is, hogy bizonyos zavaró, bizonytalanságra utaló je­lek ellenére Washington továbbra is úgy hiszi, hogy Borisz Jelcin el­kötelezett a reformok mellett. A szóvivő nem volt hajlandó vála­szolni azokra a kérdésekre, ame­lyek azt firtatták, hogy milyen ál­láspontra fog helyezkedni Wa­shington, ha esetleg mégis Zjuga­nov nyeri meg a választásokat. * * * Borisz Jelcin elnök csütörtö­kön este leváltotta Oleg Popco­vot az orosz állami tévé megbí­zott elnöki tisztéből. Őt Eduard Szalagajev, az egyik moszkvai kereskedelmi csatorna igazgató­ja váltotta fel a második orosz té­vécsatorna élén. Jelcin már ko­rábban bírálta Popcovot, és kifo­gásolta, hogy a csatorna a köz­szolgálati tévétől eltérően túl sö­tét képet fest a valóságról. A le­váltott vezető Jelcin vádjait visszautasította, és hangsúlyoz­ta: az utóbbi öt év legfontosabb vívmányát, a sajtószabadságot fokozottan óvnia kell az ország­nak. Moszkvai megfigyelők sze­rint a döntés összefügg Jelcin választási kampányával. Az el­nök ellenőrzése alatt akarja tud­ni a második legnagyobb állami csatornát, amely eddig általá­ban tárgyilagosan tájékoztatott, és jórészt mentes volt a politikai elfogultságtól. Indulhat az atomvonat MTI-hír Angela Merkel német környe­zetvédelmi miniszter tegnap elu­tasította az érintett Mecklen­burg-Elő-Pomeránia tartomány nukleáris tanácsadó testületé­nek azt a javaslatát, hogy ha­lasszák el a greifswaldi nukleá­ris fűtőelemek napokon belül várható Magyarországra szállí­tását. A greifswaldi erőmű szó­vivője megerősítette, hogy az in­dulásra kész atomszállítmányt a vasút várhatóan a jövő héten juttatja el Paksra. A miniszter asszony közölte, hogy a hatosa­gok minden szükséges előzetes vizsgálatot elvégeztek, és sem­mi okát nem látja a szállítás el­halasztásának. Kifejtette, hogy a tanácsadó testületnek nincs beleszólása az 1990-ben leállí­tott greifswaldi ötös blokkból származó, alig használt fűtőele­mek elszállításába. Egyúttal ki­fogásolta, hogy a testület több tagja is részt vett a nukleáris anyag Paksra szállítása elleni ja­nuár végi tiltakozó akciókban. A német vasút nyilatkozatban megnyugtatta a berlinieket, hogy az „atomvonat" a fővárost elkerülve teszi meg az utat lybci .jc<s a, <57lr»/ál<ia Óc­Magyarország felé. ESZTERGOM-PÁRKÁNY Újjáépítik a hidat MTI-hír Ötmillió ECU támogatást nyújt az Európai Unió PHARE prog­ramja az Esztergom-Párkány közötti, egykori Mária Valéria híd felépítéséhez - jelentették be tegnapi sajtótájékoztatón. A Duna-híd újjáépítéséhez a ma­gyar és szlovák fél által közösen készített megvalósíthatósági ta-. nulmányt eredményesnek talál­ták, így a beruházás 50 százalé­kát kitevő 5 millió ECU-t Brüsszel fedezi, míg a fennma­radó rész a két államot terheli. Kovács Ferenc, a magyar köz­lekedési, hírközlési és vízügyi minisztérium helyettes államtit­kára elmondta, a híd újbóli fel­építése kormányközi egyez­mény alapján történik. Ennek tervezete szakértői egyeztetés alatt áll, s aláírása után kerülhet sor a kiviteli tervek véglegesíté­sére. A prognózisok szerint a há­rom forrásból finanszírozott híd kivitelezési munkái 1997 elején megkezdődhetnek, hogy 1998­ra újra működhessen a 101 éve épített és a második világhábo­rúban lerombolt híd. BECSI OPERABAL Sztárok és tüntetők Hollywoodi sztárok, mint Bo Derek, Mickey Rooney, Maximi­lian Schell, Jane Russell, Don Murray, Britt Eklund, a pop-diva Grace Jones, az egykori fut­ballsztár, Franz Beckenbauer, a z osztrák autóversenyző-legen­da, jelenleg repülőtársaság-tu­lajdonos Niki Lauda, valamint vezető politikusok, mint Thomas Klestil osztrák elnök, Franz Vra­nitzky kancellár, Wolfgang Schüssel alkancellár emelték csütörtök éjszaka a bécsi Rin­gen a hagyományos Operabál fényét. A millennium jegyében meg­rendezett egyik legnagyobb oszt­rák társadalmi esemény való­színűleg ismét rekordokat dönt. Bizonyára még soha nem voltak ilyen elegánsan öltözöttek a nők, nem folyt ennyi pezsgő, nem lesz ilyen magas a bevétel - s még soha nem volt ilyen szelle­mes az elmaradhatatlan Kék Duna-keringő bal lett-koreográfi­ája. A megnyitó ünnepség egyik fénypontjaként az opera balett­karának tagjai kobald- és vilá­goskékben játszó ruhában lejtet­tek, s a nézők megdöbbenésére, majd pedig tapsa közepette, a férfi táncosok lekapták a höl­gyekről a tüllszoknyát, s aztán egy ügyes mozdulattal ismét be­lebújtatták őket az amúgy sem sok bájt eltakaró, hullámvonalú­ra szabott ruhadarabba. Két „intézménytől" is búcsúzott a bécsi Operabál: Lőtte Tobisch asszony, főszervező és „bál­anya", valamint Robert Hysek táncmester „bálatya" tizenöt év után leköszönnek. Hyseknek ki­csit remegett is a hangja, amikor a megnyitó ünnepség végén kö­zölte: „Alles Walzer!", azaz min­denkijöhet keringőzni. A rendőrség izgalommal várta a többéves szünet után ismét felelevenített hagyományt, a tüntetést, de az a hatóságok és a vendégek megkönnyebbülé­sére lezajlott a bál kezdetéig. A bejelentett 500-1000 részvevő helyett csak körülbelül 200-an jelentek meg. A hatóságok tudo­mása szerint egyes bécsi fiata­lok előzetesen erősítést kértek német anarchistáktól, de végül a gazdagokat szidalmazó tün­tetők közül alig kellett néhányat előállítani. Lőtte Tobisch szerint nem az a lényeg, hogy milyen sztárok vannak jelen az Operabálon, mert a sztár maga az Operabál. Azt a megjegyzést azonban nem tudta magában tartani a búcsú­zó bálanya, hogy szerinte Ri­chard Lugner osztrák építési vállalkozó „befürdött" idei szerződtetett vendégeivel - kü­lönösen az extravagáns Grace Jonesszal - , s jobban tenné, ha jövőre híres politikusokat hívna meg... MTI-Panoráma

Next

/
Oldalképek
Tartalom