Új Szó, 1996. február (49. évfolyam, 26-50. szám)

1996-02-14 / 37. szám, szerda

1996. február 13. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ Ó 5 | A DBP felkészül a fejlődési alternatívákra Brlglta Schmögnerová, a DBP alelnöke kijelentette, hogy a pártban most készítik elő esetleges kormányba lépésük feltételeit. A lap munkatársa ez­zel kapcsolatban szólította meg Peter Weiss pártelnököt. m Konkretizálná ezeket a feltételeket? - Először is a DBP semmilyen kínálatot nem kapott a kormányba lépésre. Másod­szor: lehetséges, hogy a belpolitikai helyzet egyrészt a privatizációval, másrészt pe­dig a NATO-ba, illetve az EU-ba való integrálódásunkkal kapcsolatos súlyos politikai döntések következtében viharossá fajul. Harmadszor: A DBP-nek a fejlődés minden alternatívájára fel kell készülnie. Negyedszer: van már kormányzási tapasztalatunk, tudjuk, mit csináltunk jól, illetve mit becsültünk alá. Szeretnénk kidolgozni, hogy mi­lyen politikai prioritásokat tartunk fontosnak bármely kormányban való részvétel­hez, tehát azt is, hogy milyen körülmények között vehetnénk fontolóra a DSZM-mel való közös kormányzást. Ezt megvitatjuk a pártban. • Legalább a DBP kormányban való részvételének alaptéziseit ismertethetné. - Kétféle feltételeink vannak, általános politikaiak, illetve konkrét területekre vo­natkozóak: gazdasági, szociális, privatizációs stb. témákat érintők. Ismételten köve­telni fogjuk, hogy hagyjanak fel a tekintélyelvű kormányzási móddal, hogy az SZK fő tradíciója a fasisztaellenes tradíció legyen, hogy hagyjanak fel a dr. Tiso rehabilitálá­sára tett kísérletekkel. Fontos számunkra a közszolgálati médiák, a titkosszolgálat plurális ellenőrzése, a kormány, az államfő és a parlament alkotmányban rögzített viszonyának respektálása stb. • Róbert Fico, az ön kollégája hangsúlyozta, hogy a DBP-nek el kell döntenie, mi­lyen politikát kíván folytatni - ellenzékit vagy koalíciósat. Ön melyikhez húz? - A választások után nagykoalíciót javasoltam, amely megteremtené a megbéké­lés feltételeit. A DSZM ezt elutasította. A DBP az ellenzék táborába került azon a bi­zonyos 1994-es évi novemberi parlamenti éjszakán - országos tanácsunk pedig egyértelműen elutasította a jelenlegi koalíció kormányzási módszerét. Nem vagyok dogmatikus, és tudom, hogy Szlovákiának a tartalmat és a hatalomgyakorlási mód­szert, illetve a demokratikus alapelvek respektálását illetően más politikára lenne szüksége: Ha látnám, hogy a DBP kormányba lépésével keresztülvihetné az ilyen po­litikát, akkor miért ellenezném ezt a lépést? Sajnos, eddig nem látom a jelét, hogy a DSZM és a Munkásszövetség változtatni akarna politikáján. SME, JANA PANKOVČINOVÁ Három igazgató végkielégítésére ­közei 1,2 millió korona A távközlési szakszervezeti szövetség tavaly augusztusztól már gyakran rámuta­tott, hogy elégedetlen az állami vállalat vezetésével. A szakszervezetiek hangsúlyoz­ták, hogy a vállalatvezetés részéről fogyatékosságok vannak a kollektív szerződés teljesítésében, hogy alacsony a postai alkalmazottak fizetése. A közvéleménynek így adtuk tudtára, hogy Pavol Pažitnaj vállalatigazgató kizárólagos tulajdonosként visel­kedik,nem veszi figyelembe a szociális párbeszéd alapelveit. 1995 októberétől már a verebek is csiripelték, hogy személycserére kerül sor a vállalatvezetésben. A volt igazgató sajátosan oldotta meg hat alárendeltjének, osz­tályvezető-igazgatóknak a végkielégítését. Ebben az időben a vállalati bérezési irányelvek szerint az említett igazgatók bérét a jelenlegi állami vállalati átlagbérek­nek a 8-10-szeresére emelte. Egyúttal szerződésben kötelezte magát, hogy végki­elégítésként az átlagkeresetüknek a kilencszeresét fizeti ki számukra... Könnyen ki­számítható, hogy az egyidejűleg leváltott három igazgató (személyzeti, műszaki és üzemeltetői) „lelépési díja" közel 1,2 millió korona. Milan Guťan volt személyzeti igazgató (akivel tavaly 7 forduló után tudtunk csak megegyezni a 6 százalékos béremelésről) annyi pénzt kap végkielégítésként, amennyit egy postás hét év alatt keres. A postai alkalmazottak, szakszervezetiek azért választottak meg meg bennünket, hogy védjük érdekeiket. Ezért nem hallgat­hatunk ezekről a tényekről... Práca, IVAN SAKTOR, a Távközlési Szakszervezeti Szövetség elnöke A Cseh Nemzeti Bank az árfolyamsáv bővítésére készül A korona árfolyamsávjának bővítésére készülünk - jelentette be a napokban Jan Vít, a CSNB alelnöke egy USA-beli konferencián, miközben ennek az intézkedésnek a várható időpontját nem jelölte meg. Martin Švehla, a jegybank szóvivője ezzel kap­csolatban kifejtette: a legközelebbi időben nem is várható az árfolyam-politika eset­leges módosítása. A CSNB képviselőinek egyre gyakoribb nyilatkozataiból azonban kitűnik, hogy a már több mint egy éve a megfontolás tárgyát képező lépés nem vá­rat sokáig magára. Az árfolyamsáv bővítését a gazdasági szakértők tanácsa azért ja­vasolja, hogy csökkenjen a rövid távú spekulációs tőke Csehországba áramlása, ami növeli a forgalomban levő pénz mennyiségét és az infláció veszélyét. A külföldi be­fektetők kihasználják a csehországi magas kamatlábakat, a márkát és a dollárt ko­ronára váltják, amelyet a cseh bankokban helyeznek el. Mivel a cseh korona árfolya­ma nagyon szilárd, gyakorlatilag semmilyen kockázatot nem vállalnak. Az árfolyam­mozgás szabadabbá tétele megteremtené ezt a kockázatot, és a külföldi spekulán­sok részére kevésbé lenne vonzó pénzük cseh bankokban való elhelyezése. Právo (Rövidítve) Az IRA sokkterapiaja Elejét lehet-e venni terror­ral a terror fellángolásának? Ez az egyik, kétségkívül pa­radox értelmezése az ír Köz­társasági Hadsereg tizenhét hónapos fegyvernyugvást megszakító merényletének. „Jól értesültek" szerint az IRA a londoni pokolgéppel nem az erőszak újabb spi­rálját akarta felpörgetni, ha­nem ki akarta mozdítani a holtpontról a válságba jutott békefolyamatot. A katolikus gerillák 1994 szeptemberében azért tet­ték félre a fegyvert, mert be­látták, hogy a nyers erőszak­kal nem érhetik el céljukat: Észak-Írország egyesítését az anyaországgal. Másfél év alatt aligha vál­toztak a körülmények - az északír „sokkterápia" ebből a szempontból hihető is le­hetne. A magyarázat mégis ab­szurd. A terrorcselekményt a békefolyamat ösztönzőjé­nek tekinteni meglehetősen bizarr gondolkodásmódra vall. A merénylet mint hatá­sos doppingszer merőben új lenne: máshol, például a Kö­zel-Keleten inkább a megbé­kélés megtorpedózását szolgálja. A terrorizmusnak sehol a világon nem szokás behó­dolni. Az ezt a gyilkos gyúe­legyet működésbe hozók bi­zonyára nagyon jól tudják. Ezért nem érhette őket vá­ratlanul, hogy a brit minisz­terelnök a véres akció hírére nem kapitulált. Ellen­kezőleg, még kérlelhetetle­nebb lett. London most már igazol­va látja, hogy a félkatonai csoportok lefegyverzésének meg kell előznie az összpár­ti béketárgyalások összehí­vását. Dublin protestál, és Daytonért kiált, az IRA politi­kai szárnyának vezetőit pe­dig szalonképtelenné teheti a merénylet. Vagyis a rob­bantás nyomán fellépő lég­nyomás hirtelen nagyon tá­volra vetette egymástól a tárgyalópartnereket. Az északír kérdés kulcs­szereplőinek mégis sürgősen meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. Felelőtlen késlekedésükkel ugyanis veszélybe sodorták a békefolyamatot, és a türel­metlen szélsőségesek mal­mára hajtották a vizet. Most megkapták az első kijózaní­tó leckét, ami talán cselek­vésre sarkallja őket. Még megóvható a béke. De ne higgye senki, hogy a terroris­táknak ez volt a szándékuk. Az ő erősségük az értelmet­len pusztítás. GYÉVAI ZOLTÁN Létvágytalanság Mit sütsz kis... Szlovákia bús ege alatt? Húsba maró hi­degben, hókristályokat röptető szélben? Dermesztő febru­ár idusa. Bejött a meteorológusok jóslata - ráhibáztak ta­lán? Kedvelem ezeket a szerény, csöndes, bölcs embere­ket, csillagcsőszöket, felhőkukkolókat, es őpecéreket. Mondják nap mint nap gyermeki jóindulattal lazán az előre­jelzést, egy utópisztikus tézis szavával: kinek-kinek szük­séglete szerint, tessék, lehet választani, a készlet örökké tart. Erősen felhős idő várható, csak néhány helyen süt ki hosszabb-rövidebb időre a nap, időnként megerősödik az északkeleti, délnyugati szél, s ahol nem lesz meleg, ott hi­deg lesz... Jó nekik, sikerélményben bőven van részük, hi­szen valahol valakinek valami mindig telitalálat... S vajon a politikai időcsinálók hogy állnak előrejelzésükkel? Mi ké­szül boszorkánykonyháján a hatalomnak? Szítják a tüzet, izzik a sütővas, homlokára a bélyeg rákerül a másképp gondolkodónak, a másképpszólalónak... Bűnös, kit más anya méhe hordott, s született ősei házában, itt. Mit sütsz, kis... nagyhatalmú gőg? Mi lesz az étek? Nacionalista köri téssel, álproletármártásban diktatórikus rágnivaló? Emészthető? Meddig? Dermed a kéz, reszketni készül a ki­áltás ott, ahol büntetendő, mi alanyi jog, s vádirat a díja az aggodalomnak... Fűszerért, ha fogytán a készlet, a Balkán­ra járnak a kukták, a séf. S az ellenzék? Nincs sava-borsa, nézi, mi készül, egy akarattal mozdulni nem bír, nyel, gör­nyed, s mennyei csodára vár. Dermed a lélek, jégkönny­csepp csordul végig az arcon. Politikai előrejelzéssel ki szolgál bizton, ki mondja meg végre, lesz-e tavasz? Amit tudni illik, azt már tudjuk: ahol nem lesz meleg, ott hideg lesz, s ahol nem lesz hideg, ott felmelegedés várható... Mit sütsz kis... csoda hát, ha minden érző ember fáradtan éb­red, s az álmodott jog asztalához úgy ül, ahogy jelzem a címben: Létvágytalanul?... KERTÉSZ GÁBOR A hétpecsétes titok Valószínűleg csak a véletlen műve, hogy az elmúlt héten a kö­zép-kelet-európainak nevezett régió három országában is a fi­gyelem középpontjába került a titoktörvény. A térség nyugati csücskében, Prágában a Rešpekt hetilap főszerkesztője az alkot­mánybírósághoz fordult, mert a földművelési minisztérium ál­lamtitoknak minősítette a dotáci­ós politikájára vonatkozó adato­kat. A keleti határvidéken, Buka­restben a parlament olyan titok­védelmi törvényt szavazott meg, amely minden román állampolgárt a titkosszolgálattal való együttműködésre kényszerít, és amelynek értelmében utólagosan is titko­sítottnak minősíthető bármely információ. Mi pedig itt vagyunk, valahol középen. Az állami és szolgálati titokról szóló törvény nem váltott ki nagyobb polémiát, a sajtó alig szentelt neki teret, és a parlamenti vitája is inkább unalmasnak volt mondható, hiszen mindössze egyetlen jelentős felszólalás hangzott el, La­dislav Pittneré. Az is igaz, hogy előírásai sem hasonlít­hatóak a romániai törvényéhez. Azzal ellentétben nem engedi meg például az információk utólagos titokká minősítését, az egész titokvédelem felügyeletét pedig nem a Szlovák Információs Szolgálatra, hanem a bel­ügyminisztériumra bízza. Ha azonban megnézzük, hogy mi került a törvény által szigorúan titkosnak minősített információk körébe, nehéz megszabadulni az érzéstől, hogy a lista összeállítóinak lelki szemei előtt ott lebegtek a közelmúlt politikai botrányai. Ez pedig rossz ómen. Április elseje után, amikor a törvény hatályba lép, ki­zárt lesz például, hogy fény derüljön egy újabb „India­gate"-re; a „speciális" állami kinnlevőségek nagysága, deblokációjuk módja államtitok. Ha április elseje után szállítanák Németországból a paksi atomerőműbe Szlo­vákián keresztül a fűtőelemeket, sejtelmünk sem lehet­ne erről; a katonai rendeltetésű technikai eszközök és egyéb stratégiai technológiák és anyagok - beleértve a fűtőelemeket is - behozatala, kivitele, szállítása államti­tok, ahogy államtitoknak minősül a fegyvergyártás is. Nem kétséges, hogy esetenként a fenti - és a törvény­ben felsorolt egyéb - információk kiszivárgása sérthet államérdekeket. Az sem zárható ki, hogy az új szabá­lyozás szerinti ügyrend - amikor is a központi állam­igazgatási szervek a belügyminisztériummal konzultál­va állítják össze saját titoklistájukat - feltételezi az egyedi elbírálást. Ez azonban a törvény szövegéből nem derül ki. Különösen aggályos, hogy a 39 paragrafus egyike sem jelöl ki olyan testületet, amelynek joga len­ne felülbírálni a titkosítás - vagy éppen a titkosítás fel­oldásának - indokait. Hiányoznak az önkényes dönté­sek kizárásának garanciái. Az állampolgár szempontjá­ból ez sokkal fontosabb körülmény, mint az ellenzék­nek az a kifogása, hogy a lusztráció szűrőjén fennakadt személyek is lehetnek titokgazdák. Ahogy arra Ladislav Pittner is rámutatott, azok az előírások pedig, amelyek az állami vagy szolgálati titokhoz illetéktelenül hozzá­férő személyekre rónak - büntetés terhe alatt - hallgatá­si kötelezettséget, ellehetetleníthetik a szabad sajtó működését. Prágában az alkotmánybírósági panasz a civil társa­dalom öntudatosodását jelzi, amely jogállami eszkö­zökkel próbálja meg korlátok közé szorítani az állami önkényeskedést. Bukarestben a hírek szerint még az el­lenzék is - az RMDSZ kivételével - rábólintott a tit­kosszolgálat mindenhatóvá tételére. Pozsonyban, átme­neti térségünk közepén a kormány előterjesztett egy vi­tatható titoktörvényt, amelyet nem kellett kemény vitá­ban megvédenie. A megfáradt ellenzék - nem először ­képtelennek mutatkozott az árnyalatokra való odafigye­lésre. Három ország, három magatartásforma. Ha sor­rendet állítunk fel közöttük, Szlovákia nem kerül az utolsó helyre. Ott azért nem tartunk. AHOGY ÉN LÁTOM Andrej Ferko temetkezési vállalkozása Eléggé ismert tény, hogy a minden kétséget kizáróan nemzeti elkötelezettségű és népes Ferko családban Andrej Ferko a legokosabb. Állítólag ő a család esze. Mondják, akik közelebbről is ismerik, hogy társadalomtudományi képzett­ségét természettudományi ta­nulmányokkal „fejelte meg". Feltehetően ennek kö­szönhető, hogy - noha a publicisztikája erősen nem­zeti ihletésű - írásaiban nem mindig galoppírozza el magát a végletekig. Opuszaiban mindig található ra­cionális elem, így például a Literárny týždenníket la­pozva gyakran mondottam volt: Kár, hogy abban a bölcsőben ringatták, amelyből felcseperedett. Még európai entellektüel is lehetett volna belőle. Most nagy fába vágta a rézfokosát. Elhatározta, hogy eltemeti Gustáv Husák politikai hulláját, amely minimum 1968 ősze óta más politikai hullákkal egye­temben egyfolytában itt bűzlik a Tátra és a Duna kö­zötti országban. Elhatározását tett követte, és tévéjá­tékot írt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság utolsó elnökéről. A mű címe: Dr. Gustáv Husák balladája. Tegnapelőtt este, fő műsoridőben mutatta be a televí­zió, majd tegnap délelőtt a bemutatóra még ráduplá­zott a közszolgálati médium. Ügyes dramaturgiai lelemény, hogy Andrej Ferko a sztorit így indítja: Az élete értelmén tépelődő, im­már nyugdíjas Gustáv Husák magnóba mondja em­lékiratait. Kiadós pálinkázás közben. És mit tesz is­ten: egy tálcára kiömlik a (hajói láttam) Bošacká sli­vovica (noná, majd Napóleon konyakot iszik egy megtévedt, ám alapjában véve jó szándékú szlovák hazafi!), a nemzeti ital meggyullad, és vele együtt a magnókazetta is a lángok martalékává válik. Mon­dom, ügyes ez a dramaturgiai lelemény, mert a deus ex machina következtében a szerző teljes mértékben mentesül a történelmi tények tiszteletben tartásának kötelezettsége alól. Szabadjára engedheti hazafiúi fantáziáját, és úgy értelmezheti a ballada névadójának (főképp) 1968 és 1989 között viselt dolgait, ahogy azt az önálló Szlovák Köztársaság létének 4. esztendejé­ben értelmezni illik. Történelemszemléleti újdonság, hogy Andrej Fer­ko nem elégszik meg a térségünkbeli kis nemzetek nacionalista történészeinek azzal a bevált gyakorlatá­val, amelynek a másik, a szomszéd nemzet politiku­sainak bűneire való mutogatás a lényege. Ő ennél to­vább lép, és nem kevesebbet sugall, mint hogy azok, akik 1969 és 1989 között Gustáv Husák környezeté­ben politikusként megfordultak, valamennyien utolsó kapcabetyárok voltak, csak a ballada főszereplője volt ma született bárány. Sőt mint ilyen, áldozat. Az indok­lás mindig ugyanaz: mert becsületes szlovák volt. A szlovákiai publicisztikában ennek nemcsak Gus­táv Husák életműve értékelésének vonatkozásában vannak előzményei. Azon az alapon, hogy „Én is szlovák, te is szlovák - tehát ne bántsuk, hanem sze­ressük egymást", már a nyomtatott sajtóban is sikerült mennybe meneszteni néhány egykori politikusi a hat éve véget ért időszakból. Ján Smolec, a Slovenská Republika főszerkesztője nem volt rest, és cikksoro­zatot írt Lorenc tábornokról, a kommunista titkos­rendőrség volt főnökéről, akinek négy évet kellett volna börtönben letöltenie. A bíróság bizonyítékok alapján így rendelkezett. A generális hazajött, és ed­dig még a haja szála sem görbült meg. Ebben felte­hetően nem kis mértékben közrejátszott, hogy védel­mébe vette a kormánylap főszerkesztője. A Pravda Bohuš Chňoupeket, a megszállás alatti évtizedek kül­ügyminiszterét vette pártfogásba, és háziszerzőjévé avatta. Arról már nem is beszélve, hogy nemzeti ala­pon Jozef Tisót, 60 ezer zsidó vallású szlovák állam­polgár krematóriumba juttatóját is áldozattá próbál­ják egyes politikusok és publicisták átminősíteni. Dr. Gustáv Husák balladája is ebbe a vonulatba tartozik. A tévéjáték szerzőjének indítékait - egy-egy utalás (elszólás?) - alapján talán csak Freud professzor tud­ná tetten érni. Kétségtelen, hogy e történelemszemlé­let kialakulásában a nacionalista szlovákokra indo­koltan jellemző kisebbrendűségi komplexus is szere­pel játszik. Jól mutatta ezt a Balladában az a rész, amelyben Husák a Charta '77-ről mond ítéletet. Komplexus, mert Szlovákiával ellentétben Csehor­szágban voltak szerveződések a Moszkvát Gustáv Husák vezetésével kiszolgáló rezsimmel szemben. Andrej Ferkónak - nagyon sok más szlovák értelmi­ségivel együtt - nem volna oka arra, hogy komplexu­sai legyenek, mégis együtt üvölt a politikai szute­rénből összeverődött nacionalistákkal. Kár érte... Igyekezett, de nem sikerült nemzeti ala­pon elhantolnia Gustáv Husák politikai hulláját. A bűz továbbra is itt terjeng, és ennek beláthatatlan kö­vetkezményei lehetnek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom