Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-05 / 45. szám
Magyar Ifjúság egyik, 1958- as februári számában érdekes fényképet láthatunk. József Áron második felesége, illetve özvegye öleli át rajta akkor 34 esztendős fiát, József Mirceát, illetve losif Mirceát, mert románul ez volt a neve. A közös apa, losif Áron Mircea, azaz József Áron kitanult szappanfőző, aki 1871- ben született az erdélyi Félegyházán és csak 1900-ban magyarosította nevét József Áronra. Mircea olyan megdöbbentően hasonlít féltestvérére, Attilára, hogy szinte össze lehet őket téveszteni. Arcállása, haja, homloka, szeme, szemöldöke, bajusza szinte ugyanaz, mint féltestvéréé, és bizonyára alakja is hasonlatos, bár a mellképről ezt csak következtethetjük. József Áron özvegyére, Kiss Juliannára, illetve Piszika Vasile román kövezőmester feleségére - hiszen az asszony József Áron halála után másodszor is férjhez ment - és Mirceára Temesvár külvárosának, a Kardos-telepnek egyik házában leltek rá. A Vera Inber utcában laktak. Akkoriban ez a felfedezés nagy szenzáció volt, bár előre kell bocsátanunk, hogy Méliusz József erdélyi író már 1940-ben említette a Brassói lapokban, hogy József Attila apja állítólag Temesváron élt, és ott is halt meg 1937. november 20-án, pár héttel fia öngyilkossága előtt. Ennek a közlésnek azonban akkoriban nem adtak hitelt, s így a kutatást meg sem kezdték. Erre csak az ötvenes évek második felében került sor, amikor Eugen Jebeleanu román író a Gazeta Literara című lapban föltárta József Áron életútját; kinyomozva, hogy Attila apja nem vándorolt ki Amerikába, csupán az ország túlsó partjára költözött. Munkát vállalt a romániai Craiovában, kis időre át- rándult Esztergomba, majd Újvidéken kötött ki, itt ismerkedett meg második feleségével, Kiss Juliannával is. Jebelenau cikkének hatására 1957-ben Szabolcsi Miklós irodalomtörténész, a kiemelkedő József Attila-kuta- tó megkezdte a nyomozást, hogy földerítse József Áron életútját, homályba merült életét. Dános Miklós, romániai magyar író és újságíró annak idején több riportban is beszámolt a családnál tett látogatásáról. Íme: Régi ismerősként köszöntjük a családot. Ilyenkor délután itthon van a mama, ez az idős, ősz hajú, termetes asszony. Ott ül az asztal mellett Piszika Vaszile kövezőmester, özvegy József Áronné második félje, és amott, a díványon ül magába roskadtan, Mircea - vagy ahogy itthon hívják: Puju -, Attila öccse, féltestvére. Súlyos tragédia áll e mögött a fiatalember mögött: Crajo- ván született 1924-ben, szép, egészséges gyermek volt, de hároméves korában paralízist kapott, megbénult, meg- süketült, félember lett belőle. Mircea arcvonásai, első pillantásra, nem árulják el súlyos betegségét. Értelmes szemek, szabályos vonások. A Utolsó kép a mamáról A József családi908—1909 körül. József Áronné, Jolán, Etelka, Attila fotóriporter megörökíti őt, együtt a mamával, a Magyar Ifjúság számára. Ugye, mennyire hasonlít Mircea arca József Attiláéhoz? - teszi föl Dános a kérdést. Mircea anyja elmondja, hogy fia szinte magatehetetlen, és úgy kell rá ügyelni, mint valami kisgyermekre. Azt is elújságolta az asszony, hogy Mirceát, aki teljesen süketnéma s így mindent nehezen lehet megértetni vele, nemsokára szanatóriumba viszik, s majd a román állam gondoskodik róla. Hogy mi lett a további sorsa, ja- vult-e az állapota, arról nem tudunk. Arról sem hallottunk, él-e még?... Egyébként a Pliopi-telepi, vagy más néven Kardos-telepi szegényes házban, amelyet a harmincas években József Áron épített, annak idején érdekes párbeszéd alakult ki Szabolcsi Miklós és az özvegy között. Szabolcsi megkérdezte: József Áron beszélt-e egyáltalán Pesten hagyott családjáról.- Ó, hogyne beszélt volna! - válaszolta az asszony. - Azt mondta, hogy kivándoroltak Amerikába. Egy képet is őrizgetett nagy szeretettel. Szabolcsi megkérdezte, láthatná-e a képet?- Persze, itt van - és az asszony előveszi azt a mindnyájunk által jól ismert fényképet, ahol József Áronné Pőcze Borbála Attilával, Etussal és Jolánnal néznek szembe a lencsével. Ha még egy szemernyi kétség maradt, akkor annak a képnek a bizonyító ereje végképp szertefoszlatta azt. Minden kétséget kizáróan József Áron háza ez, a József Attila édesapjáé - írta korabeli riportjában Dános Miklós és társa, Pintér Lajos. Egyébként annak idején József Áron hallott egyet-mást fia hírnevéről és azt hitte, hogy Attila valamilyen ügyvédféle. Jolán viszont Attiláról írt könyvében megemlítette, hogy egy ízben, még a világháború előtt találkozott Pesten az édesapjával. Egy sötét, hideg novemberi estén, amikor Jolán éppen kenyérért volt a boltban, a kapualjban megszólította őt egy idegen, és a családjáról meg a mamáról érdeklődött. Végül egy koronát nyomott a markába és kérte Jolánt, ne szóljon a találkozásról a mamának. Ezzel sarkon fordult és eltűnt a leszálló ködben. Lehet, hogy József Áron volt? József Áron egyébként több levelet írt elhagyott családjának, s ezekben a levelekben hetet-havat összehordott. A Jolánnal való állítólagos találkozás után a mama kinyomoztatta József Áron romániai címét, és Jolánnal levelet íratott neki, Craiovába. A levélre mihamar választ kaptak a magyarul rosszul beszélő papától: Kedves Gyermekem Jolánkám a levelet meg kaptam nagyon meg örültem hogy meg nem elfeleitettei a kedves papát, de bízom nagyon szomorúság van az én szivembe hogy tik mién szegénjek vagytok de mit tehetek én, hogy a kedves mamátok elkergete a tik kedves kenyér kereső apátok, az imrie báczi és a nagyapát, nagyon iol üsmeri a papátok, hogy hogyan élt, kedves gyermekeim nagyon sajnálom hogy nem tudom adni a kezetekbe egy falat kenyeret és egy ruhácskát a testetekre, ha a papátok nem bír benneteket hozzád veni akor bízom nem lesz kenyeret sem ruháitok de ha a kedves papánál lesztek akor lesz minden amit csak szivetek fog kívánni, kenyér ruha pénzt föld házod és mindent Tisztelem a nagy papát, Imre Sándor Lajos Bátyát. és benetek kedves gyermekeim czo- koltatlak beneteket, és nézetek - minél hamaráb legyetek a papátoknál, Isten veletek, ha nem lesztek a papáiétok - akor a papátok fog meg halni idegen földbe amérikába A Jól Isten viseien gondot rátok Craiova 1909 Juli 11 /VII Strada Bukovet 53 József Áron Persze, sosem tért vissza elhagyott családjához, újra megnősült, s maradt utána egy nyomorék gyermek: a Jó- zsef-gyermekek féltestvére - Mircea. Dénes György ‘Egf'POJíÁJfUíz Útjai során annyi sok anyagi rászorultsággal küzdő emberrel találkozik, hogy tízkoronánként akár a saját teljes jövedelmét elosztogathatná, ezért is tartja Erőssy Szilárd diszkontosítandó nagykereskedését bizonyos mértékig szociális intézménynek. Abban a pillanatban hangosan felnevetett, de nem egyetlen pillanatig tartotta ki rekeszizma és hasizma ellentétes működését. Nevetett, amikor kilépett Erőssyék házának őszi harmattól hidegen csatakos kiskapuján. Ment a járdán és még mindig nem hagyta abba. Csak mikor az első utcasarokra ért, s az aszfalt kidudorodásában megbotolva, kis híján egy ijedtében felsikoltó nő karjaiba zuhant, hagyta abba a nevetést. Először megnézte a nőt, akin derékban fekete szűk kiskabát volt, s fodros miniszoknyája alatt a néhány éve először amerikai fekete rövidtávfutókon látott szűk nadrág foszforeszkált. Csak ezután gondolta végig mindazt, ami a nevetést kiváltotta. Egy elképzelt kép: Kis csoportokban hatalmas nejlonszatyrokat zörgető öregasszonyok és öregemberek jönnek Erőssy Szilárd élelmiszer-nagy- raktára elé, s mint a régi, háború utáni híradófilmekben, türelmesen sorba állnak. Ö meg mint valami elfuserált mai messiás osztja az olcsó lisztet, cukrot, rizst, olajat. De mindenki hitelben vásárol, s az egész üzleti vállalkozás ott fullad meg a liszteszsákok hegyei között. Van-e valamilyen különbség az anyagi szükséget látva az ő időnként feltámadó osztogató kedve és Szilárd üzleti megfontolásból ugyan, de mégis csak naiv jótékonykodást is takargató új vállalkozása között? Valamilyen módon mindketten idealisták és megrögzött forradalmárok. Azok voltak a kommunista rendszerben is, mert mindig az eltékozolt ideálok és szabadságeszmények nevében lázadtak. Néhány héttel érettségijük előtt a hegyaljai kisváros legfényesebb utcájában a már konszolidált rendőrség előtt üvöltötték József Attila Levegőt! című versét. Nagy és vad kétségbeesés volt bennük, ott volt előttük a kötelezőnek mondott betagozódás lehetősége az eléggé szűkre szabott helyekre. Semmi más. Származásuk akár ellenséggé is tehette volna őket, ha bármelyikükre is hatott volna a kispolgáriság vádja, vagy a munkás-paraszt küldetéstudat ostobasága. Ordította, majd zokogta két tizenkilencéves férfi, hogy „Én nem ilyennek képzeltem a rendet.” És tudták, hogy a szabadság nem jön el, s vágyakat érlelő szívük is sokáig csak kartotékadat marad. És tudták, hogy magyartanáruk bevallatlanul megállt Adynál az irodalomtörténetben, mert megtiltották neki, hogy József Attilát tanítson, akinek Hazám című versét valahol, valamely iskolában egy tabló mottójaként idézte. Üvöltöttek és lelkűk sikoltva megriadt a rendőrség utcájában ragyogó lámpák hazug fényei alatt. Most mintha minden arra emlékeztetne. Most megint nagy hangú néptribünök követelik az egységet, a betagozódást, mert ha nem, kiabálhatják Erőssyvel a rendőrség előtt, hogy Levegőt!, meg kurucokat a falvakba és városokba. A rendőrséget manapság egy ilyen kétszemélyes engedély nélküli tüntetéssel sem lehet kiprovokálni. Ha valamely álmatlansággal küszködő állampolgár bejelentést tenne, akkor is legfeljebb kikönyökölnének az ablakon, hogy megvárják: elballagnak-e a magyarul szavalok vagy összeverekednek azon, ki tudja pontosan a vers sorait.- Miért éppen kurucokat? - Maga elé mormogta a kérdést, ami a meredek asszociációs lánc végén kolompolt, amikor már befordult az élelmiszerraktár utcájába. Tegnap ott hagyta az autóját, amikor sörözni indultak. Az őrök már válthatták egymást, mert a tizen- kétórás szolgálatokat hárman teljesítik, s ezzel a fiatalemberrel tegnap este nem találkozott. Ismerték egymást, mert Erőssy Szilárdnak minden gyakorlati dologra kiteljed a figyelme, és bemutatta Horkait az őrnek, aki emlékezve a bemutatkozás értelmére, kérés nélkül kinyitotta a hatalmas vaskaput. A motor ellentmondva az eddigi őszi hidegek hagyományainak, az indító első rántására berobbant. Két év alatt sem szokta meg, hogy ez a márka, ellentétben azzal, amit öt évig nyúzott, minden évszakban üzemképes. Pedig nem új, mégis megbízható társa. Kicsit üresben járatta a motort, hogy a fűtés meleg levegője leszárítsa a hideg ablaküvegeken lecsapódó párásságot. Kívülről letörli a szélvédőt, s az ilyentájt még röpködő bogarak szétkenődött viaszos maradványait valami alkoholos illatú szerrel fellazítja... Olykor kínosan magyarázkodik, ha ismerősei vagy riportalanyai finoman a használtnak nem látszó autójára céloznak. Talán, ha előbb vesz saját kocsit, s nem sóvárog húsz évig a függetlenséget és szabadságot jelképező autó után, A hagyomány hagyománya még le tudna mondani róla. De így kicsit még röstelli a lélekkel felruházott tárgy és a saját személye közötti viszonyt. Ahová jár, ott még mindig a tehetősség szimbóluma az autó, vagyontárgy, amibe tőkét kell fektemi. Egyáltalán ki lehet-e vetkőzni a szegénység hagyományából eredő reflexek páncélingjéből? Horkai beül az autóba, s a fűtéstől átmelegedett ülés váratlanul Julit juttatja eszébe. Helycse- rés távvezetéseik során ezt a perverzitással határos borzongást érzi ki a forró női altestnek a vászonnal bevont habszivacsban akkumulálódott melegéből. Kamaszkorában fedezte fel, milyen bizsergető érzést okoz közvetlenül távozása után egy titokban szeretett lány helyére ülni a padban. Még ott kószált illata, s mintha testük összeért volna, oly zsongító volt a szinte tüzesnek érzett meleg. Felnőttkori szeretkezéseinek nőkkel együtt változó testmelegei is ezt erősítették fel benne. És most képzeletben vele van Juli, pedig csak a véletlen fizikai körülmények adták össze a testmeleg hőfokát. Ilyenkor támad olyan kedve, hogy nem törődve semmivel nekivág és hazáig autózik, de az első zöld lámpánál a mellékutcából már a pirosra kivágódó autó látványa visszazökkenti a reggeli valóságba, amely tele van okos meg ostoba hagyományokkal; és ha szeretné is szétszaggatni ezek hálóját, de a nosztalgikus kötődések, a máig lelki és szellemi táplálékot jelentő valamikori történések ily módon történő elvesztése szegényebbé tenné amúgy sem gazdag magánhagyományait.
