Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-06 / 32. szám
A szögesdrót, a lezárt határ évtizedekig nyomasztó korlátként zárta el az egész keleti blokkot. Mindegyikünk közül azonban a legrosszabb helyzetben a németek, ezen belül is a berliniek voltak. Náluk ugyanis a várost osztotta ketté a kommunista hatalom, és a betonfallal körülzárt Nyugat-Berlinbol évtizedekig csak a Szabadságtorony küldte naponta a remény harangjátékát a túloldalra. Mostanában, öt évvel a fal leomlása után azonban mégsem felhőtlen a berliniek öröme. Az első lelkesedés elmúltával ugyanis kiderült, hogy a két városrész összeszoktatására hosszabb időre lesz szükség. Ennyi maradt a falból és őrzőiből V fal árnyéka Az Entwederoder, magyarul a „Vagy-vagy” apró, hangulatos vendéglő, nem messze a néhai Kelet- Berlin központjától. Egy kopott utcában áll, amelynek négy-ötemeletes polgárházain nehezen gyógyítható nyomokat hagytak a hanyagság évtizedei, ráadásul az utca végén még mindig ott kísért a FAL szelleme, amely csaknem három évtizedig a világ végét szimbolizálta az ott lakók számára. Ebben az utcában a megújulás elsőként a kisvendéglők képében jelent meg. A német szövetségi hivatalok ugyanis komoly támogatásban részesítik az ilyen szolgáltatások iránt érdeklődőket. Az egyik kopott bérház földszintjén így született meg az Entwederoder - három helyiséggel, rögtönzött galériával és szimpatikus személyzettel, rövid idő alatt a környékbeli harmincasok kedvenc helyévé válva. A vendéglőben cseh bamasört szolgálnak fel; az egykori NDK-s fiatalokban ugyanis máig él még a számukra a megfigyelésmentes szórakozást jelentő Mold- va-parti kirándulások emléke. A vendégkör jól ismeri egymást, hiszen főként a környező utcákból járnak ide. Hiába van azonban szinte karnyújtásnyira az egykori Nyugat- Berlin, onnét alig-alig téved be valaki. Öt évvel a fal lebontása után a két városrész lakossága ugyanis alig érintkezik gyakrabban, mint korábban. Annak idején, 1989. november 9- én este a televízió bejelentése ellenére két óráig tartott, amíg a keletberliniek elhitték, hogy teljesült több évtizedes vágyuk, vagyis átjárhatóvá vált a fal. Később, amikor már teljesen akadálytalanul közlekedhettek, tömegesen rohanták meg a nyugati rész üzleteit, ahonnét viszont a vendéglőkbe jártak át az NDK egykori fővárosába. Ma azonban mindkét városrész lakói egybehangzóan állítják, hogy a különbségek kiegyenlítődésével megszűnt a tömeges vándorlás, napjainkra pedig mindenki visszahúzódott korábbi, szűkebb környezetébe. Pedig a berlini fal - legalábbis fizikai értelemben - ma már a múltté. Olyan alapossággal tüntették el, hogy a kereszteződésekben csak az utak minőségváltozása árulkodik arról, hogy az aszfaltot egykoron négy méter magas betonfal választotta el. Potsdamban például csak magasan, az ősfák törzsébe vert néhány kerámiaszigetelés utal arra, hogy itt valamikor a csodálatos történelmi parkokat vágta ketté ez a létesítmény. Ger- not Lindemann, a Nyugat-Berlinben dolgozó, de a keleti részben lakó fiatal építész szerint ennek oka, hogy a németek általában a lehető leggyorsabban igyekeznek megszabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől. Így azután a lüktető nagyváros kettéosztására tett őrült kísérlet helyszínét keresve, manapság a házak állaga szolgál a legjobb tájékozódási pontként. Míg ugyanis Nyugat-Berlinben az élet a fal előtt néhány centiméterrel meghúzott német-német határig terjedt; a másik oldalon az NDK illetékesei - az átjutás megakadályozása érdekében - nemcsak az utcákat zárták le, hanem szükség esetén egész utcasorokat is lakatlanságra ítéltek. Mára azonban a falból már csak néhány rövid szakasz maradt, de azokat is drótkerítés védi a turisták gyűjtőszenvedélye elől. Aki ilyenre vágyik, a Reichstag melletti bolhapiac árusaitól vásárolhat „megbízható eredetű” betontörmeléket - potom öt márkáért. Harc Berlinert A fal szempontjából kétségkívül a leghíresebb a Brandenburgi Kapu környéke. Itt két fal is „vigyázta a békét”, olyannyira, hogy ezek között védett növények is megtelepedtek. Persze, ezeket azóta régen letaposták, és a falból is már csak néhány méteres szakasz árválkodik a Művészeti Akadémia mellett. Erről az épületről első látásra nehéz elhinni, hogy egy ilyen nemes küldetésű intézmény. A különleges zóna közelsége miatt ugyanis annyira elhanyagolták, hogy azt gondolnánk: az elhagyott házakra specializálódó és errefelé autonómoknak mondott házfoglalók telepedtek meg benne. Ennek azonban hamarosan nyoma sem marad, mivel a Brandenburgi Kapu környékén gőzerővel folyik a helyreállítás, a foghíjak felszámolása. A kapu egyik oldalán zöldellő réten hamarosan megkezdődik az amerikai, a túlsó végén pedig a brit nagykövetség újjáépítése, a panorámát pedig egy korhűen újjáépítendő szálloda egészíti majd ki. Néhány száz méterrel arrébb, az egykori senki földjén, Hitler bunkeré berobbantott földalatti járatainak szomszédságában a Daimler-Benz kezdett óriási építkezésbe. Ez a terület tehát német kézen marad, ellentétben például a híres Charley átkelőponttal. Ott, az utca két oldalán ma már üresen állnak azok a tömbházak, amelyekben évtizedekig a CIA, illetve a Stazi központjai néztek egymással farkasszemet. Annál nagyobb viszont a nyüzsgés a híres szövetségi ellenőrzőpont előterét alkotó beszö- gellésben. Ezt az amerikaiak vették birtokukba, és öt nagy épületkomplexumban több mint kétszázezer négyzetméternyi üzletház és kereskedelmi központ építését kezdték meg. Nincsenek azonban egyedül, hiszen néhány utcával arrébb hasonló sürgést-forgást tapasztalni. A Fri- edrichstrassén vagyunk, Berlin egykori szívében, amely lassan újra visszanyeri egykori nimbuszát. Itt elsőként a földalatti állomásait bontották ki. A kettévágott város ugyanis közlekedési szempontból is produkált néhány, ma már nevetségesen hangzó helyzetet. Berlin felosztása során a történelmi városközpontot a keleti zónának ítélték, amely így félszigetként ékelődött be Nyugat-Ber- linbe! Ez egyebek mellett azzal járt, hogy a nyugat-berlini földalatti két vonala is részben idegen területre került. Az NDK ezt salamoni módon oldotta meg: befalazta az állomásokat, így a szerelvények harminc éven keresztül kísértetvonatként dübörögtek át ezen a szakaszon. A Fri- edrichstrassén azonban nem csak az állomásokat újították fel, hanem a nagy cégek, egymást túllicitálva, az ingatlanokat is felvásárolták. A helyzet odáig fajult, hogy az itteni telekárak már a Kurfúrstendammot, Nyugat-Berlin üzletközpontját is túlszárnyalták. Hiába, Berlin újra nagy főváros lesz és aki ad magára valamit, nem hiányozhat annak legjobb helyéről. A nagyszabású át-, pontosabban visszaalakítások legújabb központja az elkövetkező időszakban a Múzeum-sziget lesz. Itt az újraegyesítés után - azbesztveszélyre hivatkozva - villámgyorsan bezárták az NDK szimbólumát, a híres Köztársaság Palotát. Lebontani azonban nem merték. A hatóságok állítólag attól tartanak, hogy emiatt- a kapitalizmus okozta sokk révén- tömegesen felszínre bukkanhat az emberekben lappangó NDK-s nosztalgia. Nem kerüli el sorsát viszont a tájainkon is elterjedt szocialistaü- vegpalota-stílusban felépített, legalább tizenöt emeletes egykori külügyminisztérium épülete. Ennek bontását a nyár folyamán kezdik meg, és helyében újra felépül a korábbi palota. Eredetileg jóval több ilyen cserét terveztek, ám időközben a Berlinbe készülő szövetségi hivatalok olyan komoly helyigényeket jelentettek be, hogy végül több épületnek megkegyelmeztek. Az összes/okás nehézsége Az újraegyesítés azonban más problémákat is felvetett. A két különálló városrész, természetesen, saját intézményrendszert működtetett, amely egy része napjainkra feleslegessé vált. Ez elsőként a nyugati részt érintette, ahol épp az idén zárták be az első színházat. Nagy a nyugtalanság az ottani egyetemen is, amely annak idején úgy jött létre, hogy Berlin kettéosztásakor a nagyhírű Humbold Egyetem tanárainak s diákjainak egy része felkerekedett, és a nyugati zónában megalapította a Freie Universitátet, vagyis a Szabad Egyetemet. Itt most az a hír járja, hogy a német kormány újra a Humbold Egyetemet szeretné felfejleszteni. Krisztina Mánicke-Gyöngyösi, az FU szlavisztika szakos tanára szerint ennek első jeleként már egyeztetniük kell a szakok nyitását, de hasonló a helyzet a professzori állásokkal is. Szerinte egyébként az FU-ra, annak baloldalisága miatt, a szövetségi kormány mindig is neheztelt. Ez persze nem jelenti azt, hogy az NDK hatóságaival jobb lett volna a viszonyuk. Őt például az utolsó években egy baloldali konferencián elhangzott előadása miatt nem engedték be az NDK-ba, és csak a nyugatiaknak fenntartott tranzitutakat használhatta. A berlini fal tehát már bő öt éve a múlté, emléke viszont tovább kísért. Az egykori Nyugat-Berlin lakosai az állásukat féltik a törekvő és kisebb fizetéssel is elégedett kelet-berliniektől. A város keleti felében viszont sokakat megviseltek a körülöttük zajló változások, a munkanélküliség, vagy a változó munkahelyi elvárások, így - mint már említettem - élénken jelen van az egykori NDK- val kapcsolatos nosztalgia. Mindez azonban inkább csak hangulat, mint mondjuk egy Kárpát-medencei mércével mérhető konfliktusforrás. Mert lehet, hogy a német társadalom számunkra első látásra túlságosan ridegnek tűnik, ennek ellenére a problémákat meglepően toleránsán igyekeznek rendezni. Ennek illusztrálására álljon itt a Bebelsplatz példája: ez a városközpont szomorú emlékű helye, hiszen a Humbold Egyetem, a császári könyvtár és az Operaház tőszomszédságában a fasiszták itt égették a zsidó könyveket. Ennek oly módon állítottak emléket, hogy a tér alá az elégetett könyvek térfogatának megfelelő nagyságú szobát építettek, tetején egy ablakkal. Így aki nem szeretne szembesülni a német múlt ezen szégyenfoltjával, az egyszerűen továbbmegy; a többiek viszont - az ablakon lepillantva elgondolkozhatnak a történelem tanulságain... Tuba Lajos A Reichstag hamarosan újra otthont ad a német parlamentnek (A szerző felvételei) timizijN „Hű, de nehéz volt pontozni! Különösen a i gyakorlatok értékelésénél izzadtunk meg. 7 azonban egyedülálló teljesítményt nyújtott, ritmusával, megérdemelten győzött” - nyilc fitnessbajnokság zsűrijének elnöke, Peter á a verseny befejeztével. Vállig érő fekete hajzuhatag, sötét szem, pisze nózi, reklámba illő fogsor, elbűvölő mosoly. És persze sudár, Iái arányos termet. Ez az említett győztes, a húszesztendős zselízi Major Tímea névjegye. Azé a lányé, aki nem- |e2 csak kecses mozgásának, szimmetrikus alakjának, kitűnő erőnlétének köszönheti sikerét, hanem az akamí raterejének, célratörésének, a fanatizmus határait súro- r^( ló kitartásának is. Ez egy kicsit talán a válaszaiból is t^r kitűnik. la. 0Tímea, mikor tudatosítottad igazából, hogy te vagy ja a legeslegjobb, az első, tehát a fitnesskirálynő?- Csak jó pár nappal a verseny után, amikor már si- ke: került megemésztenem a sikert, felfognom a győzelem let igazi jelentőségét. Az eredményhirdetés utáni boldog révületben képtelen voltam teljes mértékben tudatosíta- £0l ni a történteket. Emlékszem, sorban jöttek a gratulálok va a Mi ily be. set ba hú VO a t tar est be kei Ol) tar lev vo dai tér Vűi tei, szc (A szerző felvétele és archív) bai Zo lág ne: rét ke; és azt kérdezték: Timi, mi van veled, olyan furcsa a tekinteted? • Mit jelent számodra ez a bajnoki cím?- Rengeteget! Elsősorban egyfajta elégtételt azért a rengeteg munkáért, amelyet a tavalyi második hely óta végeztem. Nem szeretem a közhelyeket, de tény, hogy időt, pénzt, fáradságot nem kímélve, hóban, fagyban, esőben vagy éppenséggel kánikulában kocogtam, és edzeni jártam a Bezin- ka fitnesseentrumba. Roppant kemény voltam önmagamhoz, beleértve az étrendet és az egész életvitelemet. Csak négyórás munkaidőt vállaltam, hogy többet edzhessek. • Mikor érezted, hogy sikerült, hogy győztes vagy?- Még az utolsó pillanatokban sem voltam biztos elsőségemben. Fiatal korom ellenére már különböző versenyeken vettem részt, és tapasztalatból tudom, hogy ott, ahol zsűri dönt a sorrendről, sohasem lehet biztosra menni. Amikor a harmadik helyezettet szólították, ujjongtam, hogy már nem lehetek rosszabb, mint tavaly. Aztán kihirdették az ezüstérmest. Enyém az elsőség! - lelkesedtem, ám hirtelen elfogott a pánik: jó ég, mi lesz, ha netán valaki más viszi el a pálmát? Szerencsére a következő másodpercben az én nevem hangzott el. am fej na] nal 0 A nézők közt ott volt édesanyád is...- Igen, ő is végigizgulta a versenyt. A fellépés közben nem láttam, de éreztem jelenlétét. Tudtam, minden idegszálával nekem szurkol, és ez szárnyakat adott. Anyu a győzelmem után könnyes szemmel ölelt magához. Nem sok hiányzott, hogy én is elbőgjem magam. dui zül há! nal Mi
