Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-06 / 32. szám
Aligha tagadhatjuk, hogy a múlt ma már állandó kísérő-kísértőként csatlakozott életünkhöz. A pápa szlovákiai látogatása és a kassai vértanúk szentté avatása is újra rádöbbentett, hogy az egyháztörténet mily fontos része nemzeti múltunknak, történelmünknek. A kassai vértanúkat, Kőrössy (Cirisimus) Márkot, Grodecz Menyhértet és Pongrácz Istvánt 1905. január 15-én avatta boldoggá X. Pius pápa. Alig egy hónappal előtte, 1904 decemberében nevezte ki Ferenc József apostoli király és császár a pápa jóváhagyásával Fischer-Colbrie Ágostont Kassa segédpüspökévé az akkor már idős és beteges Bubics Zsigmond megyéspüspök mellé e nehéz szolgálatra. Az ifjú segédpüspök egyik első feladata a kassai vértanúk beszentelése volt. Nem sokkal később Bubics püspök elhunyt, és helyére 1907. augusztus 5-én Fischer-Colbrie Ágostont avatták be a megyéspüspöki hivatalba. Ezt a magas egyházi tisztséget közel húsz évig töltötte be, és épp hetven éve, 1925. május 14-én hunyt el tragikus körülmények közt. Ezek a száraz adatai Fischer-Colbrie Ágoston kassai szolgálattételének. De ki is volt ez a nemes lélek és igaz ember, akinek „halála Szlovenszkó egész őslakosságát, magyarokat, szlovákokat, németeket mély gyászba borította”. F ischer-Colbrie Ágoston 1863. október 16-án született Zselízen. Középiskolai tanulmányai után az esztergomi papnevelő szeminárium növendéke lett, ahol 1885-ben szentelték pappá. Bécsben a Szent Ágostonról elnevezett felső papnevelő intézetben 1887. június 25-én sub auspiciciis regis doktorrá avatták, és a papnevelő intézet tanárává nevezték ki. 1892-ben a császári család Erzsébet főhercegnő hitoktatójává választotta; 1894-ben már pápai kamarás; 1900-ban kanonok és apostoli protonotári- us. 1902-ben a harmadosztályú vaskorona renddel tüntették ki, és ezután került Kassára. Püspökké választásakor megkapta a belső titkos tanácsosi címet is. Kassán azonnal áldásos munkába kezdett. Egymás után hozta létre a különböző kultúrintézményeket, így a katolikus autonóm kört is, amelynek munkája a kultúra és a művészetek minden rétegére kiterjedt. Sokoldalú társasági tevékenysége mellett a karitatív intézmények egész hálózatát teremtette meg, és csaknem egész vagyonát a szegényekre költötte. Különösen fontos volt ez a tevékenysége a háború alatt és az azt követő nehéz években. Szelíd és törékeny papi alakját, helytállását nem véletlenül örökítette meg Kassa nagy írója, Márai Sándor is. Jelen írásom célja, hogy felvázoljam Fischer-Colbrie Ágoston életének utolsó öt évét és tragikus utolsó öt hónapját. De menjünk szép sorjában! A mai cseh történetírás szívesen hallgat arról, hogy a Csehszlovák Köztársaság megalapítói mélyen katolikus- és egyházellenesek voltak. A huszita szellemiségű cseh nemzeti mozgalmak szemében a katolikus egyház, szinte egy az egyben, azonos volt a gyűlölt Habsburg uralkodóházzal és a monarchiával. Ismert a cseh függetlenségi mozgalom már-már vallásellenes, világias gondolkodásmódja is. BeneS sohasem titkolta a fasizmussal rokon gyökerű szociáldarwinista nézeteit; Masaryk pedig még 1902-ben megvallotta: „Mára gimnáziumi tanulmányok erősen kikezdték hitemet, azonban csak a Vatikán és a pápa csalhatatlansága terhelt meg annyira, hogy kiléptem az egyházból, ámbár megpróbáltam legalább félig hinni. ” Ez a cseh vallás- és egyházellenesség már a kezdő lépésektől zavaróan hatott az új államban. Főleg a túlnyomóan katolikus Szlovákiában, ahol a nemzeti függetlenség legfőbb szószólója éppen a katolikus papság volt. Csupán példaként említjük, hogy a Szlovákiát megszálló cseh légió katonái több helyiségben ledöntötték Nepomuki Szent János szobrát, mert ő bár cseh volt, benne a huszitaellenes, Habsburg-barát szentet látták. Ez történt Nyitravarbón is, ahol aztán Hlinka, aki a szlovák elégedetlenség élére állott, állami pénzen helyrehozatta a szobrot, és nagy ünnepségek keretében újraszenteltette. De a légiósok más vallásellenes tetteket is elkövettek. Mivel Szlovákiában a katolikus papság elszántan ellene szegült e támadásoknak, a cseh politika szemében ő testesítette meg a maradiságot, a szlovák szeparatizmust. Politikailag a szlovák ellenkezést Hlinka néppártja testesítette meg. A győzelmeiben öntelt, cselekedeteiben gátlástalan fiatal állam vezetőinek másik ellenfele a katolikus főpapság. Ez a főpapság abban az időben még jelentősen magyar színezetű, így az ellene indított támadások egyben magyarellenessé is váltak. E politika célja: éket verni a magyar és a szlovák hívek közé. Az eszköz - a nacionalizmus. A cseh nemzetébresztők - akik már a múlt század közepétől pumpálták a magyarellenességet a szlovák értelmiségbe - most ezt a magyarellenességet az állami politika szintjére emelték. így próbálták megnyerni a nemzetileg öntudatos szlovákságot a maguk számára. A magyar államot a legveszedelmesebb ellenfélnek tüntették fel. Beneíéknek erre annál is inkább szükségük volt, mert Magyarország Horthy uralma alatt s Bethlen kormányzásával rövid idő alatt jelentős gazdasági sikereket ért el, és kezdte elhomályosítani Csehszlovákia fényességét. Ily módon, a megsemmisült monarchia után, most Magyarország lett a csehek legfőbb ellenfele, amely ellen BeneSék, az utódállamok érdekazonossága alapján, csakhamar létrehozták a kisantantot. N ehezebben boldogultak a katolikus egyházzal, amely - a cseh egyházzal ellentétben - valós erkölcsi, szellemi erőt képviselt, és törhetetlen tekintélynek örvendett a szlovákság körében. Erősen kötődött a Vatikánhoz, valamint a magyar katolikus egyházhoz, amelytől ekkor még szervezetileg sem különült el teljesen (hiszen az egyházmegyék pro és kontra áthúzódtak az új országhatáron), de a szellemi kötődés is fennmaradt. A szlovák származású Csemoch esztergomi érsek például szlovák nyelvű lapot adott ki, amelynek behozatalát maga Prága tiltotta be. Ennek az akkor még kialakulatlan szlovák katolikus egyháznak a feje, 1918 után, Kassa püspöke: Fischer-Colbrie Ágoston lett. Ó volt Szlovákia legidősebb püspöke, így őt illette ez a magas tisztség. Ez az állapot végtelenül irritálta Prágát. Ezért 1924 őszén Beneá Rómába utazott, hogy tisztázza a Vatikánnal a Csehszlovák Köztársaság nagyon is kusza egyházi viszonyait. Azt a követelményt támasztotta, hogy Csehszlovákia püspökeit ezután a köztársaság elnöke nevezhesse ki, Szlovákia egyházi megyéit pedig különítsék el a magyar egyháztól, a katolikus iskolákat és birtokokat államosíthassák, a papságot lojalitásra kötelezhessék az állammal szemben stb. Vatikán kapui azonban nem nyíltak meg. BeneS eredmény nélkül tért haza, mégsem érezte magát legyőzöttnek. Először szlovák alteregója: Hrusovsky külügyminiszteri tanácsos szólalt meg, és útszéli hangon támadt a Vatikánra: „Róma munkája a vakondok munkájához hasonló - nyilatkozta, - melynek eredménye a föld színén látható, maga a munkás azonban rejtve marad". Nyilatkozata jeladás volt, és a cseh sajtó, a cseh pártok általános támadást indítottak a Vatikán ellen. E támadáshoz csatlakoztak Szlovákia csehszlovák érzelmű, egyházellenes pártjai és lapjai is. Támadásukra, válaszként, 1924. november 26-án a szlovák püspöki kar - Fischer-Colbrie Ágoston vezetésével - pász- torlevelet bocsátott ki, amely felszólította Szlovákia katolikusait, hogy lépjenek ki az egyházellenes pártokból, határolják el magukat tőlük; a papokat pedig utasította, hogy ne részesítsék az egyház szentségeiben e pártok exponenseit. E pásztorlevél kihirdetése után a politikai támadások éle most már Szlovákia püspökei és papsága ellen fordult. Minden papot, aki a pásztorlevelet kihirdette, csendőrök hallgatták ki és bíróság elé citálták őket. Fischer-Colbrie Ágostont, aki jeles egyházi író is volt, azzal gyanúsították, hogy ő fogalmazta meg a pásztorlevelet, illetve ő az, aki a Vatikánt befolyásolja. Úgy vélték: ő az a „föld alatti vakond”, aki eddig rejtve maradt. Szemére vetették magyar származását; megvádolták, hogy még mindig magyar szellemben igazgatja az egyházmegyéjét, hogy nem tett hűségesküt az új államra és október 28-án nem tűzi ki az állami zászlót; hogy nem hajlandó hálaadó istentiszteletet tartani és a kassai papnevelő szemináriumban nincsenek szlovák tanárok; hogy 1906-ban püspöki körlevélben tiltotta be a szlovák nyelvű prédikációkat stb. Fischer-Colbrie Ágoston, aki ekkor már súlyosan beteg volt és szívműködési elégtelenségben szenvedett, nem válaszolt az őt ért gyalázkodások- ra. Szlovák püspöktársai, egyházmegyéjének szlovák papjai cáfolták a rágalmakat s védelmezték Kassa főpásztorát. Megszólaltak a papnevelő szeminárium szlovák tanárai is, az egyházmegye egyik legnagyobb szlovák plébániájának papja pedig visszautasította azt, hogy Kassa püspöke valaha is tiltotta volna a szlovák nyelvű prédikációkat. Megszólalt Cársky, Rozsnyó szlovák püspöke is: „Ő egyformán szerette összes katolikus hívét, hiszen lelkében csak szeretet volt. Politikai szempontok nem befolyásolták egyházmegyéje vezetésében. ” És védelmére kelt a cseh püspöki kar is: „Testvéreinkkel szolidárisoknak tartjuk magunkat". Ami pedig október 28-át illeti, ezt a napot Hlinka sem fogadta el ünnepnek, mondván: a Csehszlovák Köztársaság október 30-án alakult, amikor a szlovákok deklarálták csatlakozásukat. Csehországban egyedül a néppárt és ennek lapja, a Lidové listy merészelt a nacionalista hajszával szembefordulni. A lap keserűen írta: „Bármi jön Szlovákiából, ennek a földnek minden megnyilvánulása megrázkódtatást okoz Prágában... Nem ismerjük ezt a földet, Prága örökösen rémüldözik, hogy ott egészen másképp élnek az emberek, és hogy politikai, kulturális nézetei ott merev elutasításra találnak, módszerei kudarcot vallanak. ” A józanabb szó azonban nem hatott. A légionáriusok lapja elégedetlenségének adott hangot, mondván: „az egész ügy lassan elalszik". A Masaryk elnök 70. születésnapjára Prágába gyülekező Sokol szervezetek pedig felszólították tagjaikat, lépjenek ki a katolikus egyházból. Persze, Szlovákia se maradt nyugodt. Az egyházellenes pártok tüntetéseket szerveztek, de ezek sorra kudarcba fulladtak. így történt Kassán is, ahol ezek a pártok 1925. február 3-án tartották gyűlésüket a Central moziban, a gyűlés után pedig demonstrációt szerveztek. A gyűlésen Ulrich szociáldemokrata parlamenti képviselő kijelentette: „A pásztorlevél kiszolgáltatja a szlovák népet a magyar és a zsidó nagytőkének". Cernoch Matej légionárius vezér felsorolta Fischer-Colbrie Ágoston bűneit, és kijelentette: „szívesen kiállítaná részére a Magyarországra szóló útlevelet", majd azzal fenyegetőzött, ha a püspöki palotára nem tűzik ki a csehszlovák zászlót, akkor ők a palotát földig rombolják, mert ha „Romániában vagy Jugoszláviában valaki útban áll, szétverik a fej ét”. A Central moziban elhangzott fenyegetések híre eljutott a szentmisén jelenlévő hívek közé is, akik a szentmise után nem akartak szétoszolni. Mintegy négyezer magyar és szlovák hívő verődött össze, s megszállták a püspöki palotát, hogy megvédelmezzék beteg püspöküket. A Centrál moziban gyülekezők ezért jobbnak látták elhalasztani a demonstrációt, de másnap feljelentést tettek, hogy a Magyar Keresztény Szocialista Párt fegyveres felkelést akart kirobbantani. E feljelentés alapján letartóztatták a párt vezetőit, Fleischmann Gyulát, Ga- zsovszky Gyulát és Balázs Gyulát. A párthelyiség iratait lefoglalták, a párt aktivistáinál házkutatásokat tartottak. Letartóztatták Tost Barna prépost-kanonokot is, a plébánia irattárát pedig feldúlták. Bizonyítékokat azonban nem találtak. Egyetlen rovott múltú, iszákos szemtanú akadt csupán, aki - állítólag - látta, amint a püspöki palota udvarán fegyvert osztogattak. Persze ez is elegendő volt, hogy elindítsák a bűnvádi eljárást... A hosszú hónapokig tartó bírósági huzavona végleg aláásta Fis- cher- Colbrie Ágoston törékeny egészségét, és 1925. május 14-én elhunyt. „Halála Szlovenszkó egész őslakosságát mélységes gyászba borította - írta a Prágai Magyar Hírlap. - Magyar, szlovák és német hívei egyforma rajongással szerették, a katolikus, protestáns és zsidó lakosság osztatlan tisztelettel tekintett fel reá, jó barát és ellenfél ugyanazzal a hódolattal hajolt krisztusi erényei és salamoni bölcsessége előtt. ” A prágai Lidové listy is meghajolt az elhunyt emléke előtt: „Még nemzeti ellenfelei sem tagadhatják, hogy nagyműveltségű és előkelő férfiúval volt dolguk". A szlovák lapok közül csupán Hlinka lapját, a pozsonyi Slovák szavait idézzük, amely vezető helyen búcsúztatta: „Szlo- venszkót fájdalmasan érintette a hír, amely a kassai püspöki palotából jelentette a főpap halálát. Benne, mint Szlovenszkó legidősebb püspökében, a szlo- venszkói püspöki kar nagyon sokat veszített. Ő még a magyar éra alatt is magához fogadta a szlovák teológusokat, és azok szemináriumában menedéket találtak... Temetésén 30 ezer ember hömpölygött Kassa Fő utcáján. Ravatalánál magyar és szlovák püspöktársai a példás helytállásáról beszéltek. M indez mostani, zilált nemzetiségi viszonyaink közt, mai szemünkkel nézve hihetetlennek tűnik. Ideje hát, hogy feltegyük a kérdést: mi történt azóta velünk, magyarokkal és szlovákokkal? A katolikus egyház hosszú története során mindig szült terheket hordó, áldozatos, igaz embereket. Voltak idők, amikor ezeket a jeles személyiségeket mártíroknak, vértanúknak, szenteknek nevezték. Fischer-Colbrie Ágoston püspök az elsők egyike volt azon katolikus főpapoknak, akik Kö- zép-Európában, századunkban a hitükért, az elviselhetőbb emberi létért fáradoztak, vallások és népek megbékítésére tették fel életüket. Ma már ez is történelem. Egy előttünk kevésbé ismert, más történelem, más múlt. És más út, mely nem terhelt, de szabad és számunkra is járható. A kassai püspökség székesegyháza, a kassai Dóm, ahol Fischer-Colbrie Ágoston nyugszik SZŐKE JÓZSEF MÚLTFAGGATÓ 1995. augusztus 6. l/BSÉmap
