Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-06 / 32. szám
üasarnap 1995. augusztus 6. hagyomány Mé ryné T. Margit a Nosztalgia főzőcskéjén nyári gulyáslevest főzött, meg krumplis gáncit túróval, tejföllel, pirított szalonnával. A nyári gulyásleves olyan, mint a téli, csak sokkal több benne a friss zöldség. A paraszti ételnek tartott gáncit pedig ő egy pozsonyi úri társaságban ette először, de azután kiderült, hogy az anyósa is ismeri. Sőt! Gyűjtőútjai során a Gömörben is találkozott vele. Igaz, az nem teljesen azonos a csallóközivel, de szintén finom. A gánci alapja a krumpli, amit meghámozunk és összevágunk. Megfőzzük annyi sós vízben, hogy éppen ellepje. Összetörjük és daraliszttel meg darával besűrítjük. Jó keményre főzzük, vigyázva, hogy le ne égjen. Még forrón átnyomjuk a nokedliszaggatón, a gyúródeszkára. Nem baj, ha eleinte összeragad, később, ha kihűlt, szépen szétválik. Fogyasztás előtt zsírban két oldalról pirosra sütjük, túrót, tejfölt teszünk rá és meghintjük pirított szalonnával. Odakünn talán harmincöt lehetett, odebenn pedig voltunk vagy harmincán. A kinti harmincöt az fokot jelent, a benti harminc pedig vendéget a szenei Nosztalgia vendéglő éttermében. A kinti harmincöt este nyolckor bizony nagyon meleg, ezért a benti harminc sűrűn törölgette a homlokát... A vakáció és a szabadságolások ellenére a Csemadok Pozsony-vidéki Területi Választmánya, a Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége és a Vasárnap megrendezte a főzőcskét. Ezúttal Méry Margit néprajzkutató főztjét kóstolhattuk meg, vele beszélgethettek az est résztvevői. mentem dolgozni. Ekkor már rajzok, méretarányos ábrák is készültek a viseletekről. Most tehát felvételek is, rajzok is vannak, és készek a leírások is. Jövőre talán kiadja végre az AB-Art Kiadó. • Miben látja az Országos Népművészeti Fesztivál szerepét, és vajon a megváltozott helyzetben is megrendezhető-e?- Számomra Zselíz mindig sokkal fontosabb volt, mint Gombaszög. Zselízen nagyon igényes műsorokat állítottunk mindig színpadra. Meg akartuk mutatni az igazi értéket - ez volt az elsődleges célunk. Gondolom, ez sikerült is. A kiállítások, a szokáshagyományok színpadra vitele, a viseletismertetők a közönséget is vonzották. A szakma pedig messzi földről is úgy járt Zselízre, mint az igazhitű mohamedán Mekkába. És hogy a megváltozott körülmények ellenére megtartható-e? Szerintem igen, akár vállalkozói alapon is. Nem állítom, hogy e fesztivált okvetlenül Zselízen kell megrendezni, de szükség van az országos népművészeti bemutatóra, az biztos. Támogatók, szponzorok segítségével. Persze tudni kell: az igényes fesztivál egész esztendei profi előkészítést igényel! Szakmailag és szervezési- leg. Mert lehet népművészeti fesztivált tartani bármennyit, de az csak akkor léphet az országos fesztivál helyébe, ha azt a színvonalat tartja, vagy akár túlszárnyalja azt. Tehát: én minden új fesztiválnak szorítok, minden kezdeményezést támogatok, sőt segítek is, de jobbat mondani róla, mint amit megérdemel, csak azért, mert új, nem tudok. • Mi a véleménye a régi hagyományok megtartó erejéről?- Zselízen a fesztivál valaha a zselíziek számára olyan volt, mint a búcsú. Vendégeket hívtak, sütöttek, főztek. Vasárnap délután pedig kimentek a parkba, a műsorra. Tehát közösségformáló, összetartó szerepe volt. Azután el-elmaradtak a vendégségek, a menettánc alatt pedig bezárultak az ablakok, az emberek zárkózottá váltak. Annál inkább szükség van hát az olyan helyekre, ahol találkozni lehet, ahol mindenki összejöhet. Azt persze figyelembe kell venni, hogy a világ egyre anyagiasabbá válik. És igényesebbé. Tehát ha közönséget akarunk, akkor hozzáférhető áron kell színvonalat biztosítanunk. Nem csak műsorban. Szolgáltatásokban is. • Miként látja a Csemadok szerepét, helyzetét?- Amíg az akadémián dolgoztam, gyakran elhangzott, társaságban is, főleg az egyik, ma magas tanácsadói posztot betöltő úr szájából, hogy csak meg kell szüntetni a Csemadokot, és tovább már semmi probléma nem lesz a magyarokkal! Világos hát a feladat: minden áron meg kell menteni, meg kell tartani a Csemadokot. Éltetni és életben tartani. Méghozzá úgy, hogy legyenek csoportjai, szervező emberei. Görföl Jenő tünk. A leírt és megvarrott viseletek nekem is, de a többi kollégának is rengeteget segített. A babák most is megvannak, jó lenne egy helyen kiállítani őket. • Ön egy időben sorozatot is írt „a Hét” hátsó oldalán. Úgy volt, hogy könyv is lesz belőle!- Először Zalabai Zsigmond szerette volna megjelentetni a Madáchnál, de mert az anyag csiszolásra szorult volna, a kiadatás elmaradt. Időközben én a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetébe • Ön tardoskeddi születésű. A néprajz iránti érdeklődést és vonzalmat a szülőfalujából hozta?- Tardoskedden akkor már nem éltek olyan elevenen a hagyományok. Inkább polgárosodott község volt. A néprajz iránti érdeklődésem a gimnáziumi évekre nyúlik vissza. Dicsekedhetek? A komáromi gimnáziumban érettségiztem, amely akkor - és utána is - fogalom volt. Koncsol László és Nagy János voltak az osztálytársaim, a magyartanárom pedig Tur- czel Lajos. Alakítottunk egy tánccsoportot is, ennek szólistája lettem. Tanárnőnk. Tomaschek Mária elvitt bennünket Martosra és a többi közeli faluba gyűjteni: beszélgetni, ismerkedni az emberekkel. Ezek a petróleumlámpa melletti beszélgetések, a néprajzi gyűjtés meghatározó volt a pályaválasztásomra. Az érettségi után rábeszéltek, hogy jelentkezzem koreográfusnak. Fel is vettek, de az egyetemből nem lett semmi, mert édesanyám beteg lett, az édesapám pedig eldöntötte, hogy otthon a helyem. Két kisebb testvérem volt, meg pénzt is kellett keresni. Tanítani kezdtem. Hét és fél évig ezt tettem - közben én tanítottam például Szikora Gyurit, Móder Lacit meg a Józsit, a híres focistákat is - amikor elcsalogattak néptáncszakelőadónak a Csemadok Központi Bizottságára. Estéim java része szabad volt, elhatároztam hát, hogy jelentkezem magyar-történelem szakra. Turczel tanár úr, aki ekkor már az egyetemen tanított, átirányított a néprajzra! Igaz, ez a szak abban az évben nem nyílott, de a következőben igen. Jártam hát az egyetemre, közben utazgattam, és úgy tapasztaltam, hogy nagyon gyorsan pusztulnak a múlt emlékei. Gyorsan elvész minden, ami a múltunkat jelentette: hogy a gyökereink pusztulnak. A magam módján megpróbáltam ráébreszteni az időseket, hogy érték, kincs van a birtokukban. Való igaz, az ötvenes években szinte sikk volt szégyellni a múltat. Sőt, tagadni is. Csak a modern volt a jó. Ennek tudható be az is, hogy évek teltek el tudatosan szervezett hagyományápolás nélkül. Én is kihagytam pár évet, mert két lányom született. 1974-ben kerültem vissza a Csemadokba. • Mi volt ekkor a Csemadok? Takács András, Ág Tibor, Quittner János, Méry Margit dolgoztak itt - szinte egy néprajzi intézet...- Ág Tibor a népdalgyűjtéssel foglalkozott, Takács András táncosnéprajzos, Quittner Jancsi táncszakelőadó és a Szőttes vezetője volt, jómagam pedig elsősorban a népviselettel foglalkoztam. Négyünk munkájából elsősorban a csoportok profitáltak. A felkutatott és feldolgozott anyag - a népdal, a tánc, a viselet - a jobb színvonalat jelentette. Közben egyre gyarapodott az önkéntes néprajzosok száma is, - 1974-től pedig a nyári néprajzi szemináriumokat szerveztük. Rájöttünk ugyanis, hogy egy idő után majd szükség lesz a jó értelemben vett önkéntesekre, hiszen rengeteg volt az elvégzendő feladat. Ezért mindig más helyen szerveztük e szemináriumokat. A résztvevők között sok volt a pedagógus. Említenék néhány nevet: Jókai Mária, Weiszer Eszter, Böszörményi István vagy Buday Endre és Ürge Mária. Ök ketten - sajnos - már nincsenek közöttünk. Az így leltárba vett anyagból már a következő évben kiállítást szerveztünk Zselízen. A szokáshagyományokat szintén színpadra állítottuk. Szóval akkoriban végigjártuk Dél-Szlová- kiát, de sokan még ma is emlegetik: „Ha maguk akkor nem jönnek, ki tudja, mi van ma velünk!” A néprajzosnak azonban a tudományos munkával is kell foglalkoznia. A gyűjtött anyagot feldolgozni, közreadni; visszaadni. De a legszebb munka a kutatás. A legjobb érzés pedig az, amikor azt hallja az ember, hogy a nagyszülők, a szülők - talán az általunk végzett munka eredményeként is - ismét továbbadják a hagyományokat. Átörökítik azokat. Erre is vannak jó példák: Bényben, ahol a 3-4 éves gyerekeknek a nagymama már megvarratja a viseletét, mert tudja, hogy az szép, azt meg kell őrizni. Vagy a Zoborvidéken, ahol újra felújítják a balázsolást. Hogy örül az ember, amikor ezt látja, tapasztalja. Nagyon szép munka ez, de nagyon sokat kell dolgozni. Egy néprajzos rengeteget van távol a családjától, és anyagiakban egyikük sem gazdag... • Miként emlékszik vissza Katira és Petire, a népviseletbe öltöztetett babák versenyére?- Ennek a kezdeményezésnek nagy visszhangja volt. Ötvennégy pályamű, illetve baba érkezett. A gyerekek a nagyszülőket faggatva olyan hiteles dokumentációt készítettek, amire álmunkban sem gondol- * • Szülőről gyermekre TÜSKE Békanyelés Napjaink megélhetési viszonyai között félelmetesen viaskodik egymással a szegénység és a leküzdhetetlen fogyasztói szemlélet. Pedig rohamosan változó világunkban a kínálatok özönével bombázva egyre gyakrabban vesszük észre, nagyobbak a számlák, drágul az élet, nehezedik a megélhetés. Csámcsogó politikai perpatvarok utózöngéjeként hol a gyártó csavar egyet a termék árán, hol a közvetítő kereskedelemnek nem elég a tisztes nyereség. A fogyasztó pedig mi mást tehet, kénytelen lenyelni a békát. Sőt, az utóbbi időben inkább már csak a nyálát nyeli. Főleg miután kiderült, hogy a közlekedésben nemrégiben felemelt viteldíjak nyomán a megélhetéshez nélkülözhetetlen bérét - ha utazni kényszerül a munkahelyére -, minimálisan egy ezressel drágábban tudja csak megkeresni. Miután az energiaárak módosításával ámítják, amelyről mindenki tudja, hogy a módosítás iránya csupán fölfelé, néhol egyenesen az egekbe mutat. Mit is jelent majd ez az energiaáremelés a gyakorlatban? A tervezet szerint az energiaárak módosítására három ütemben kerül sor. A végeredménye pedig előreláthatólag az lesz, hogy a kisfogyasztók által fizetett energiaárak elérik majd a nagyfogyasztóknak jelenleg számlázott árakat. Köztudott ugyanis, hogy a két tábor közötti jelentős árkülönbség még a régi rendszerben alakult ki, s eddig még nem sikerült egyensúlyba hozni. Az első szakaszban, amelyet még az idén szándékoznak végrehajtani, az elképzelések szerint a nagyfogyasztók csupán 5 százalékos áremelésre számíthatnak, ami a kisfogyasztóknak gyakorlatilag 10 százalékot jelent. Az elektromos energia árának emelése mellett a kisfogyasztók a gáz és a távfűtés árainak úgyszintén 10 százalékos emelkedésével is számolniuk kell. A második ütemben már csak a kisfogyasztók pénztárcáját veszik célba. A következő év folyamán további 25 százalékkal növekszik majd számukra az elektromos energia ára, a gáz pedig további 15 százalékkal lesz drágább. Az 1997-re ütemezett harmadik menetben ugyan nincs még pontosan meghatározva az emelés mértéke, de a feltételezések szerint az elektromos energia 20, a gáz 60, a távfűtés díja pedig további 30 százalékkal emelkedik majd. Aprópénzre váltva ezeket a számokat: ha októbertől változik majd az energia ára, (amit természetesen még jóvá kell hagynia a kormánynak, amely vélhetően az utóbbi időszakban tapasztalt heves szakszervezeti ellenkezés miatt egyszer már elnapolta a kérdés megtárgyalását, s az előjelek szerint augusztusban tér majd vissza rá), a háztartások számára első lépésben 111 koronától 256 koronáig terjedő havi emelést jelentene a fűtés módjától függően. Ha a „módosítás" harmadik üteme után még marad valakinek kedve és főleg pénze arra, hogy megfizesse a méregdrágává váló energiát, illetve a fűtést, 841 koronától 1044 koronáig terjedő többletkiadásra kell számítania. A tervezet előterjesztői a módosítások indoklásában elsősorban arra hivatkoznak, hogy a hazai energiaárakat hozzá kell igazítaniuk a világpiaci árakhoz. Sajnos, azt már elfelejtették hozzátenni, hogy a fizetéseink 3-4-szeresen alatta maradnak a világpiaci áraknak. Egy azonban bizonyos, hogy az energiaárak emelése további érzékeny érvágást jelent majd a családok költségvetésében. A nyugdíjasok már most felkészülhetnek, alamizsnájuk egyharmadát elviszi a módosítás. Az ország gazdasági vezetése számára pedig marad a „jól végzett munkából származó elégedettség” érzése, sikerült valamivel újra közelebb hozni hozzánk Európát. Kerül amibe kerül alapon, még ha az arcunkra fagy is a mosoly... (tszl)
