Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-06 / 32. szám
1995. augusztus 6. PUBLICISZTIKA ÉLE TKÉPEKl Az idegen A professzor érdeklődéssel hallgatta feleletét. Érthetően formálta és sorakoztatta egymás mögé a szavakat. Valamennyit kifogástalanul ékes szlováksággal, ahogy ezt a nyelvtani szabályok megkívánták. Aztán észbe kapott, hogy ez így nem lesz jó. Meg kell szakítania remeklését, különben rászakad az ég. Az előtte felelőket a professzor sorra leállította. Egyik diák se beszélte hibátlanul a szlovák irodalmi nyelvet. Még nem vedlették le szülőföldjük tájnyelvét, hanghordozását, és ez itt az egyetemen már hátránynak számít. A professzor nem nézett el semmit, s ez támasztott kellemetlen érzést Vojtech Pásztorban, azaz Pásztor Bélában, az egyetlen magyar hallgatóban. Gyorsan beleszőtt hát feleletébe néhány magyaros kiejtést, palócos hanglejtést, és Prokes professzor nyomban rácsapott:- Magyar?- Igen, igen! - felelte Pásztor.- Egész szépen kezdte a feleletét, most meg ez a néhány otromba kiejtési hiba... Jobban vigyázzon! A szeminárium többi tagja kedélyesen kuncogott. Mindannyian fellélegeztek, szúrós megjegyzéseket tettek. Magas védősátruk alatt - melyet Prokes professzor húzott föléjük - felemelték fejüket, felegyenesedtek. Mások voltak, illetve ő lett más közöttük. Ők szlovákok, a maguk tájszólásában beszélnek, ő viszont magyaros kiejtést használ. Barica, Slota, Hudec, Minárik, Pevny egy ostorba fonódnak össze, hogy rajta suhintsanak vele. Kinevetik. Pedig Pásztor könyv nélkül tudja az egész szlovák nyelvtant. Többet tud, mint ők valaha is tudni fognak. Az eseteket, a nemeket. Mindent tudhatna, ha akarná. De nem akar kitűnni, mert azt nem viselnék el szlovák társai, hogy magyar létére ő legyen a legjobb diák. Bakiznia kell, magyaros akcentussal szólnia, mert egy magyar mégsem beszélheti szebben a szlovák irodalmi nyelvet, mint egy született szlovák. Mások a gyökerei, más kertben hajtott ki, nem tartozik közéjük; idegen, és az is marad, bárhogy fogja fújni a szlovák nyelvet. Szőke József Piroska második találkozása a farkassal P iroska, miután a vadász kiszabadította a telhetetlen és gonosz farkas bendőjéből, egy napon megint felkerekedett, hogy meglátogassa a nagymamáját. Szegény nagymama még mindig a rengeteg erdő mélyén lakott egy szoba-konyhás kunyhóban, mert a kis nyugdíjából nem tellett neki új házra a városban. Ment-mendegélt Piroska a rengeteg erdőben, amelyet a bátor vadász immár megtisztított a farkastól. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor hipp- hopp, honnan, honnan nem, egy ordas farkas termett előtte, szakasztottan olyan, mint az a hajdani, amely úgy kibabrált vele. A farkas nyájasan mosolygott, hegyes fehér fogai csillogtak-vil- logtak, látszott, hogy Signál fogkrémet használ.- Hová, hová, Piroska? - kérdezte a szelíd farkas.- Csak ide, a nagymamámhoz - felelte Piroska. - Megint gyengélkedik, szegény. Viszek neki egy kis dotációt, hogy erőre kapjon. A szlovák kormánytól kaptam.- Nagyon helyes - mondta a kedves farkas. - A szlovák kormány az én jó barátom. Add ide a kosárkádat, én előremegyek, hogy minél előbb beadhassak egy kis dotációt a legyengült nagymamádnak. Te addig gyűjtsél csokorba egy kevés erdei virágot, meglátod, nagyon megörül majd a nagymamád neki. Piroska azonban vonakodott. Hitte is, meg nem is, amit a farkas mond. Szeretett volna meggyőződni róla, hogy ez a farkas nem olyan farkas, mint az a hajdani volt, amely egy kút fenekén lelte a halálát.- Ugye, te nem olyan farkas vagy? - kérdezte ezért gyanakodva.- Dehogyis vagyok olyan! - erőskö- dött a farkas. - Engem már rég megcivilizáltak. Az én nevem Wolfgang. Ügy, mint Wolfgang Amadeus, a Mozart vagy Johann Wolfgang, a Goethe.- Ám a füled ugyanolyan nagy.- Csak azért, hogy jobban lehallgathassalak - mondta a jámbor farkas.- De a szemed is olyan nagy.- Azért, hogy mindent láthassak.- Hát a szád? A szád miért olyan nagy?- Hogy humanista szavamat az egész világon hallhassák.- Hát jó - sóhajtotta Piroska. - Ha így van, vigyed a kosárkámat, de úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére. A farkas ezt boldogan megígérte, s szájában a kosárkával már loholt is el, még a szélvésznél is sebesebben. Piroska is folytatta útját, virágot szedett, csokrot kötött és koszorút font belőlük. Egyre nagyobb sötétség vette körül, de egy idő után már nem csodálkozott ezen. Minden olyan volt, mint régen, azokban a félelmetes időkben, amikor még vad farkasok garázdálkodtak az erdőben, nem ilyen szelídek és illemtudók, mint manapság. Nagy sokára ritkulni kezdtek a fák, s Piroska a távolban megpillantotta a nagymama kunyhóját. A nagymama a tornácon sütkérezett, s azon örvendezett, hogy éppen milyen jó egészségnek örvend.- Nemrég járt itt egy derék farkas - mondta az ámuldozó Piroskának. - Hozott egy kis dotációt, hogy erőre kapjak. Azt mondta, ne féljek, ez még csak a provizórium.- Provizórium? Hát az meg micsoda? - hülede- zett az élet nagy dolgaiban még járatlan Piroska.- Előlegféle - mondta a nagymama.- És mi lesz a többivel?- Majd igazságosan elosztják - mondta a nagymama, és érezni lehetett a hangjából, hogy ebben egyáltalán nem kételkedik.- Kik osztják el? - kérdezte Piroska rosszat sejtve.- Hát a nyulak és az őzek tanácsa - válaszolta a nagymama elégedetten. - Ők az én kis védőszentjeim itt az erdőben. Éppen a kertben üléseznek, már csak rád várnak. Az a derék farkas azt mondta, hogy a te véleményedre is kíváncsiak. A ház mögött a kertben valóban a nyulak és őzek tanácsa ülésezett. Piroska kissé meglepődött, hogy a tanácsban farkasok is helyet foglalnak. Kevesebben voltak a nyulaknál és őzeknél, ám a foguk hegyesebb volt, és ezt a nyulak és az őzek is tudták.- Elkéstél, Piroska - mondta a vezérfarkas. - Mi már elosztottuk a dotációt. Nem kellett volna annyit csúszkálnod az erdőben. A farkasok, az őzek meg a nyulak mind bólogattak.- Mit osztottatok el? Hiszen a finom dotáció mind a nagymamáé! - tiltakozott Piroska.- Hát persze hogy a nagymamáé! - horkant fel ingerülten a vezérfarkas. - De az ő korában már megárt a sok dotáció. Ezért úgy döntöttünk, hogy ő is kap belőle valamit, meg mi is. Ez így igazságos. Amit megeszünk a nagymama dotációjából, azt nem öncélúan esszük meg, hanem hogy erősek legyünk és megvédelmezhessük őt, ha erre tévedne egy vérszomjas, vad farkas. Ezt a nagymama is így látja helyesnek... Na, eredj haza, Piroska, és örülj, hogy nem faltunk fel. Örülj neki, hogy a halálbüntetés visszaállítását még nem tanácskoztuk meg. Amíg nem nő be a fejed lágya, azt ajánlom, a nagymamával csupán telefonon tartsd a kapcsolatot. így hát Piroska kalandja a farkassal másodízben is happy enddel végződött. Csak a farkasok független hírlapjában jelent meg egy cikk, amelyben Piroskát büdös kurvának nevezték, aki kilopná az utolsó falatot is a szegény erdei állatok szájából. GRENDEL LAJOS Egy TOJíÁiiví z Horkainak a köréjük települő csendben úgy tűnt, hogy angyalok csörtetnek a bozótban, pedig az ő csörtetésüket nem hallja, hanem érzi az ember valahol legbelül, ahol a teremtéskor örökölt őssejtben lüktet a szeretet. Egyáltalán, létezésük a metafizikai valóságban segíti az embereket, még akkor is, ha a vallási tanítás szerint bukott társuk is ott kószál az emberi lelkek között. A reggeliként magukhoz vett étel csak a legszükségesebbre szorítkozott. Maradék sóskeksz, csokoládé, ásványvíz.- Megvolt a test energiapótlása - jelentette ki Erőssy Szilárd. Volt ebben a szóhasználatban kevéske önirónia is. Az élelmiszer-nagykereskedő oldottabb kedvében szokta emlegetni, hogy ő az energiaipar egyik bástyája, mert a gazdaságot nemcsak villamos-, fűtő-, vegyi- meg másfajta energiákkal kell táplálni, hanem az ember testi és szellemi energiáival is. Ezek nélkül ugyanis lélektelen lesz minden, mint ahogy az is, ha a termelési folyamatokon keresztül az egész életet gépek irányítják. - Tápláljuk lelkeinket is, beszélgessünk! - tette még hozzá. Horkai nem csodálkozott az emelkedettség hangsúlyaiban bújkáló Erőssy-féle irónián, éppen ezért visszakérdezett:- Mikor indulunk vissza?- Unod az erdőt?- Tudod, hogy nem erről van szó, hiszen hetekig laknék ebben a barlangban. Csak hát, este indulnom kell vissza - mondta Horkai, miközben kényszerű mozdulatokkal rendezgetni kezdte hátizsákjában a magával hozott apróságokat.- Ez nem ok a sietségre, hiszen még alig jár dél felé az idő. Lefelé feleannyi idő alatt megtesszük az utat. Míg idefelé jöttünk, alig ejtettünk szót magándolgainkról.- Szerinted lehet úgy beszélgetni családról, szülőkről, lelki életről, de még akár a nőkről is, ha az ember az utat keresi, feketeszedret szed, madarakra, fákra meg a sziklákra figyel? - Horkai hangjában bujkált néminemű szemrehányás, hiszen bevallva, bevallatlanul ő felejteni jött ide. Néhány órára ki Az első hajnali autóbusz már bennállt a ház előtti megállóban. A hajnal fülledt volt, és a derengő fényben ködösnek tűnt a levegő. Hol volt már akkor a barlang, a bükki kultúra ősembere meg Erőssy Szilárd élelmiszer-nagykereskedő? Két napja múlt, hogy kábultan visszaérkezett a hegyaljai kisváros hegyeiből, ahol barátjával majd két napig barangoltak úttalan utakon. Mennek vagy maradnak akarta zárni leikéből a naponként rázúduló dolgokat, melyektől egyre nehezebb létezni. Tudta, hogy a legnagyobb terhet saját érzékenysége, a környezetében bekövetkező történések nyomában felcsapó gondolatai és indulatai jelentették számára. Mindezek szinte elválaszthatatlanul összegubancolódtak a magánéletének és munkahelyének óránként újraszülető feszültségeivel. Ezt végiggondolva kérdezte meg Szilárdtól:- Neked nem felel meg a hallgatás, mint a közlés legmagasabb foka?- Jó, tudom. Most akarsz előállni azzal, hogy akik hallgatni tudnak, azok igazából megértik egymást. Horkai, mintha illusztrálni akarná barátja szurkáló- dását, percekig nem válaszolt. Sokáig kitartotta a csendet. Szilárd közben pakolászni kezdett. Miután elrakta a hálózsákot, még körbejárta a barlang falát. A csendet a bakancsa alatt szétporladó avar zizegése erősítette fel... Horkai éktelen robajra ébredt. Feltápászkodott az ágyról, majd szemét dörzsölgetve kinézett az utcára. Váratlanul sípolni kezdett az ébresztőóra. Előbb ébresztette fel az autóbusz, mint ahogyan este eltervezte az ébredést. Mire beért a hálószobába, Juli már elhallgattatta az ismétlő impulzusokat leadó órát. Mondott néhány keresetlen szót Horkai címére, de végül is kikászálódot az ágyból. Félje nem csodálkozott ezen. Reggel tudtak a legjobban beszélgetni.- Éppen Szilárddal vitatkoztam egy barlang előtt, amikor a negyvenötös felzavart.- Nő, nők voltak az álomban?- Csak a valóságban. Egy egész horda ősanya várt ránk a fennsík barlangjában. A válasz abszurditása ellenére sem lankadt Juli csipkelődő kedve:- Most már értem, miért nem dolgozol, amióta hazajöttél... Horkai nem folytatta a házastársi csőriét. Azon töprengett, hogyan mondja el Julinak, amiről Erőssyvel beszéltek a fennsíki barangolás alatt. Különös, hogy álmában semmi sem jelent meg abból, amit erről a témáról mondtak egymásnak.- Attól volt szó, hogy Szilárd felad mindent, s házasságkötésük után először Csehországba települ, majd Trúdi német származásából adódó jogcímen kimennek Németországba. Elege van mindabból, ami az országban történik. A vállalkozása nem termel annyi profitot, hogy abból megvalósíthatná mecénási álmait. Szerinte az egész nem más, mint vállalkozói önreprodukció, mert a többletet elviszik az adók és az illetékek. Juli kávéscsészével a kezében a hálószoba ajtajának támaszkodva hallgatott. Percek teltek el, mire megszólalt:- Észrevetted, hogy a házban lakó karmester, tudod, az, aki a második televíziós karmesterversenyen is indult, egész családjával elköltözött? Prágába. Tegnap jártak itt, s amikor maradék apróságaikat pakolták autójukba, néhány szót váltottunk. Gondolhatod, nem bánták meg.- Ezt úgy mondod, mintha magad is legszívesebben elindulnál valahová.- Pontosan fogalmaztál. Legszívesebben és valahová. Ebben a két szóban azonban számtalan bizonytalansági tényező van. Menekülési és maradási kényszerek egyszerre. Elvégre mindketten negyven felé járunk, elég tapasztaltak és felkészültek ahhoz, hogy egy év intenzív nyelvtanulás után még az utolsó ólában nekivágjunk a nagyvilágnak. Ezzel együtt, nem tudom csak úgy itthagyni a múltamat, érzelmi és tudati kötődéseimet. Horkai megkövültén bámult az asszonyra, akinek gondolatfűzése megegyezett Erőssy Szilárdéval, s abban a pillanatban nem tudta eldönteni, hogy már ébren van, vagy egy rémálommal birkózik.
