Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-07-30 / 31. szám

Egy csapat gyerekkel találkoztunk a pozsonyi állatkertben - negyven deáki elsőssel és másodikossal. A szabadon sétáló kiskecskéket ajnározták. A gidák mindent elfogadnak, torkosságuk mérhetetlen! Elcsenik a látogatók kezéből a papírba csomagolt tízórait, kiveszik a kezükből a fagylaltot. Az állatkert többi lakóját tilos etetni és ingerelni sem illik - ennek ellenére lépten-nyomon szabálysértőkbe botlanak a gondozók. A látogatók - nemcsak a gyerekek - átmásznak a védőkorláton, dobálják a majmokat... ÁLLATKERTI ÚTMUTATÓ A kiskecskék kedvesek, átkutatják a zsebeket, a táskákat... Szlovákia négy állatkertje közül nem a pozsonyi a legrégibb (a bajmóci öt évvel korábban létesült), de a pozsonyi nemrég ünnepelte a harmincötödik születésnap­ját. Az évfordulót torta helyett munkával ünnepelték. így szokás ez mostanában.- Ez az állatkert peches - jegyezte meg Miloslava Savelová igazgatónő. - Amit a harmincöt év alatt építettek, an­nak a kétharmadát lerombolták. Útjában állt az autópályának... Saját erőből hozták rendbe a terepet, tavaly sikerült jobb körülmények közé helyezni a majmokat, az üvegfal megóv­ja őket (valamennyire) az emberek tola­kodásától. Ez idén májusban a hazai, továbbá a cseh és a lengyel állatkertek - vala­mennyi tagja az Európai Állatkertek Társulásának - igazgatói és zoológusai Pozsonyban tanácskoztak. Szükséges­nek tűnik a tenyésztés összehangolása, így a pozsonyiak 11 fajjal kapcsolódtak be az európai tenyészprogramba. Ennek célja, hogy megakadályozzák a rokonfa­jok kereszteződését. Pillanatnyilag ép­pen párt keresnek egy tigrishölgynek, mert a pozsonyi udvarló nem megfelelő. Az állatkertek összehangolják a tenyész­tést, számba veszik a veszélyeztetett fa­jok cserelehetőségét, évente néhányszor lista készül a „fölös” példányokról, cse­reberélnek egymás között. Csehszlovákia kettéválása az állatker­tet is érintette. Az egyetlen intézmény, ahol az egzotikus állatok gondozását ta­nulni lehetett, Prágában van; s ez Szlo­vákia számára már külföld, így a képzés jelentős anyagi terhelést jelent.- A külföldi kollégák, akik néhány éve már jártak nálunk és csak az állat­kerti torzóra emlékeztek, most di- csérőleg nyilatkoztak. Annál is inkább, mivel ismerik a költségvetésünket. - Mi­loslava Savelová vonakodva vallja be ezt az összeget: ebben az évben 14 mil­lió korona jut az üzemeltetésre és 2 mil­lió beruházásra. - Első hallásra soknak tűnhet, de nálunk nincs távfűtés, gázzal és villannyal fűtünk, és mindenre ivóvi­zet használunk. Csekélyke saját bevételük is van: a belépti díjakból (7 korona a gyerek- és 15 a felnőttjegy), a büfék bérleti díjából, elvétve a létszám feletti egyedek eladá­sából és az - örökbefogadásból! Szülőkre várva Bárki örökbe fogadhat tigrist, orrszar­vút, teknősbékát, de nem viheti haza. Ha egy-egy magánszemély, szervezet, isko­la, vállalkozó az adoptálás mellett dönt, két feltételt kell teljesítenie. Elsősorban jelentkezik az igazgatóságon, ott meg­kapja a „szülőre” váró állatok listáját és kiválasztja a megfelelőt. Majd kifizeti „gyermeke” egyévi élelmezési költsé­gét, s egy esztendeig boldog, büszke pa- pája-mamája lesz, mondjuk, az orosz­lánnak vagy a papagájnak... Az egyik ligetfalui iskola tanulói húsz­ezer koronát szedtek össze, ennyibe kerül a parányi zsebmajmok kosztja. A ketrec falán tábla hirdeti, hogy ők az örökbefo­gadó szülők. Egy másik osztály Etinkát, a jaguárt fogadta „gyermekéül”. Példás szülőkhöz illően figyelemmel kísérik kedvencük sorsát, kijárnak hozzá, mindig visznek valami külön nyalánkságot... Szegény Jankó! Nézzük meg Beatkát, javasolja kollé­gám, és mutatja a képet, amelyek évek­kel ezelőtt készített a pár hónapos jöve­vényről. Most nem akart hinni a szemé­nek, milyen sudár termetű tigrissé csepe­redett. Hol van a védtelen, cumisüvegből szopó cica! Ezúttal dühösen járt fel-alá ketrecében, megszeppent párjával, sze­gény Jankóval perlekedett. Fotózásról szó sem lehet, üvöltötte kollégám felé, és hogy komolyan gondolja, amit ordít, félelmetes mancsával megfenyegette, s kis híján elvette tőle a fényképezőgépét. Szegény Jankó bánatos tekintettel hallgatta párja szitkozódását, sőt a tettle- gességet is némán tűrte. Mi egyebet te­hetne? Váljon el? Nem könnyű másik ketrecet találni! Négy púppal több Ottjártunkkor tíznapos volt a kis zeb­ra, de a kétpúpú tevebébik világra jötte mindmáig nagyobb szenzációnak számít - pedig még március elején születtek, tízpercnyi különbséggel, két mamától, de egy papától. Miloslava Savelová me­séli, hogy terhességük utolsó óráiban (a tevék tizennégy-tizenöt hónapig vi­selősek) körbe-körbe járkáltak a kifutó­ban (akár a szülőasszonyok a kórház fo­lyosóján), majd ki-ki elvonult a kuckójá­ba és világra hozta a kicsinyét. Egyedül.- Az ellések legtöbbje emberi beavat­kozás nélkül zajlik le, csak akkor avat­kozunk be, ha az állat segítségre szorul vagy nagyon szenved. Meglestük a te­vék születését. Tíz perccel a világra jöt­tük után lábra álltak! A tevemama észre­vett bennünket, elénk állt, féltette a ki­csinyét - meséli az igazgatónő. A kétpúpú tevebébik papája, Pet’o, szoknyavadász hírében áll, utódait szíve­sen fogadja bármelyik állatkert. A tevék ugyanis zárt körülmények között nem­igen szaporodnak, de Pozsonyban min­den évben születik legalább egy teve... Törött szárnyú hattyúk A madárkórház állandó készültséget tart, oda kerülnek a környék sérült hattyúi, ragadozó madarai, s ha meggyó­gyultak, elhagyják a kórházat. Az állat­kert együttműködik a Szlovákiai Kör­nyezetvédelmi Ügynökséggel. Vagy ők hozzák be a madarakat, vagy telefonál­nak és az állatkert dolgozói mennek ér­tük. Amikor már biztos, hogy a madár képes az önálló életre, az ügynökség képviselői megjelölik azt a helyet, ahol az állatkert dolgozóival közösen szaba­don engedik. Tavaly 33 pácienst kezeltek, ebből 25- en gyógyultan távoztak, 7 viszont ott maradt az állatkertben, köztük két törött szárnyú hattyú. Sok baj okozója az emberi tudatlan­ság! Frantisek Sroufek igazgatóhelyettes haragszik azokra, akik magányos hattyú­fiókára lelve - jóhiszeműen - hazaviszik azt. A hattyúmama élelemért jár, csak rövid időre hagyja magára kicsinyét, s visszatérve nem találja... Az ember dé­delgeti egy darabig, s ha megnő, nem tudja, mit tegyen vele. Szerencsés eset­ben beadja az állatkertbe. Az őzikéket is hazaviszik. Ha az emberek sejtenék, mekkora kárt okoznak ezzel a természet­nek! Az anya nem találja gidáját, s bele­betegszik - nemcsak a bánatba. Emlőgyulladást kap. Rinocéroszparadicsom A fehér orrszarvúk - a hatalmas férfiú és a két termetes hölgy - még egészen kicsiny korukban namíbiai rezervátum­ból kerültek Pozsonyba. FrantiSek Srou- feknek épp ezek az esetlen állatok a ked­vencei. Tévedés, hogy lomhák meg las­súak, ha nekiiramodnak, bizony nem menekül előlük az ember! - figyelmeztet az igazgatóhelyettes. A három orrszarvú Namíbiának arról a részéről származik, ahol kiirtották a fajtájukat. Jelenleg nyolc- és kilencéve­sek. Az emberhez hasonlóan ötven-öt- ven évig élnek, de a nemi érettség koráb­ban jelentkezik náluk. Rinocéroszék nemrég költöztek új kertes házba. Az udvaron úszómedence. A lakók élvezettel mártóznak meg nap­jában többször is a pocsolyában, s ilyen­kor fehér rinocéroszból feketévé válnak. Új lakásukban a szülőszoba is készen áll. Minden jel arra utal, hogy nemsoká­ra lakodalom lesz orrszarvúéknál, s mi­vel köreikben nem tiltják a többnejűsé- get - és szerencsére nem rokonok - esz­tendőre akár két kis rinocérosz is lubic­kolhat a pocsolyában.- A látogatók sokszor bemerészked­nek az orrszarvúak rezidenciájába. Ha tudnák, hogy a vadonban is tekintélynek örvendenek, még az oroszlánok is tiszte­letben tartják őket, aligha lépnek a fel­ségterületükre, nem kockáztatnának! - mondja ingerülten Frantisek Sroufek. Mintegy végszóra fotós kollégám leejti a napszemüvegét - egyenesen a leghatal­masabb renocérosz elé. Az belebök az orrszarvával, körbejárja az üvegje ve­szett okulárét, de csodák csodájára nem tapos rá. Az igazgatóhelyettes sárgaré­pával a pocsolyához csalogatja. Kollé­gám pedig részletekben visszakapja pá­paszemét. A leopárdot ne simogassunk! Gyakran történnek balesetek. Az em­berek a tilalom ellenére is etetni próbál­ják a ragadozókat. A bátrak - jobbik esetben - megússzák néhány öltéssel vagy karmolással. Elrettentő példaként emlegetik viszont a két és fél évvel azelőtt történteket... Ekkor egy nagypa­pa elvitte hároméves unokáját az állat­kertbe. A gyerek hintázott egy darabig, aztán felfedező útra indult. Megpillan­totta a leopárdokat. Átmászott a védőkorláton, odament a ketrechez. Meg akarta simogatni a hatalmas cicát. A leopárd kinyújtotta a mancsát, meg­ragadta a gyereket és tépni kezdte. Sze­rencsére arra ment egy házaspár. Kisza­badították a kisfiút, de ők is megsérül­tek. A gyerek karját az orvosok „össze­foltozták”, ám a könyökét mindmáig nem mozgatja... A nagypapa közben békésen szundi­kált a pádon! A sok fagyi a majomnak is árt! A nemrégiben egy hétig szobafog­ságra ítéltettek a csimpánzok, mert a fe­gyelmezetlen látogatók teletömték őket fagyival. Köhögtek, fájt a torkuk, így a doktor antibiotikumot rendelt nekik. Rágondolni is rossz, milyen veszélyben vannak nyaranta vasárnaponként, ami­kor mintegy ötezren vonulnak el a ket­recük előtt... A kedvenc Az igazgatónő az állatkert vala­mennyi lakóját szereti, de Samkrít vala­mivel jobban. Pici korától ismeri, ajná- rozza. A csimpánzkölyök már külön ketrecben lakik, de igényli a kényezte­tést. Ha meghallja Miloslava Savelová hangját (nincs nap, hogy ne látogatná meg), boldog vigyorgással a rácsnál te­rem, ugrál egy sort örömében, puszira csücsöríti az ajkát. Köszöni szépen a ba­nánt meg a látogatást. Olyan, akár egy gyerek. Mindenki kedvence. Kopasz-Kiedrowska Csilla Puszi a nyakadra! Jókora az óriásteknős! (Vlado Gloss felvételei) Az orrszarvú és az igazgatóhelyettes

Next

/
Oldalképek
Tartalom