Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-07-23 / 30. szám

1995- július 23. GYERMEKVILÁG Miért csörög a csörgőkígyó? A csörgőkígyó úgy csörög, hogy meg­rázza a farkát, így az annak végén levő szarugyürűk egymáshoz ütődve zörgő hangot adnak. Erre a tudományos hipo­tézisek szerint azért van szüksége, hogy védekezzen a prérik hatalmas patásai ellen. Ugyanis ha egy ilyen jókora állat rálép egy csörgőkígyóra, az egyiküknek sem jó: a kígyó megsérül, a megmart négylábú pedig elpusztul. Ezért van az, hogy ha a jellegzetes csörgés hallat­szik, minden állat ész nélkül menekül. (INDIAI NEPMESE) A messzi Indiában, Asszam tarto­mányban a hegylakó embereket garo- iknak mondják. Élt egyszer, a réges-régi időkben, egy gazdag garoi ember, akinek cso­daszép leánya volt. Az ottani szoká­sok szerint a leány volt apja minden vagyonának az örököse. Amikor kis­leányból hajadonná serdült, hozzáad­ták egy távoli unokabátyjához. Volt a leány apjának egy szépséges mintákkal teleszőtt, gyönyörűséges selyme. Bűvös, varázslatos selyem volt ez, valamikor régen egy istennő adta a család ősöreganyjának. Aki megérintette a selymet, annak varázs­igét kellett mormolnia, aki ezt nem tette, azzal rettenetes, félelmetes, kü­lönös dolgok történtek. A szép leány hát férjhez ment. Telt, múlt az idő, az évek során apja és anyja megöregedtek és meghaltak. A leány és férje örökölték a nagy va­gyont, közte a bűvös selymet is. De egyedül csak a leány ismerte a selyem titkát. A fiatalok boldogan éltek. Egy verőfényes napon a leány felkapta a selymet és kiterítette a napra, gyö­nyörködött benne, és maga is ott ma­radt sütkérezni. Gondtalannak és bol­dognak érezte magát, mígnem kedve kerekedett a közeli patakban rákra ha­lászni. Magához vett két vesszőkosa­rat, amiben majd a zsákmányt haza­hozza és szólította a férjét. Lelkére kötötte, hogy a világ minden kincsé­ért se nyúljon a selyemhez, hagyja csak kint. Még akkor se étjén hozzá, ha netán eleredne az eső. Azt már el­felejtette, hogy elmondhatta volna a varázsigét, melyet el kellene mormol­nia, ha mégis hozzáérne a selyemhez. De nem aggodalmaskodott, mert az idő tiszta volt, felhők nélkül ragyo­gott a Nap. De az isteni akarat kifürkészhetet­len. A derült kék égbolt hirtelen besö­tétedett, hamarosan fekete felhők go­molyogtak az égen. Dörgött, villám- a lőtt, hatalmas zápor kerekedett, zuho- e gott az eső, a bűvös selyem tönkreá-1 zott. Az ifjú félj torka szakadtából ki- f® abált felesége után, aki már futván á' futva sietett haza. Ahogy hazaért, lég- J nagyobb fájdalmára meglátta, hogy f férje mégsem tartotta meg kérését, és ,§ ahogy az eső elől be akarta vinni aő házba, megérintette a bűvös selymet! És látnia kellett mindent. Amint férje hozzáért a selyemhez, az a testé­re tapadt és különös alakot kezdett öl­teni. Az ifjú madárrá változott, olyan csodaszép, színpompás madárrá, mint a selyem mintázata. Szárnyai és le­gyezőszerű csodálatos farka nőtt. A leány csak bámult, elszomorodva és megindulva a látványtól. Bánatában, hogy elveszíti szeretett férjét, ő is megérintette a bűvös selymet anélkül, hogy a varázsigét hozzámormolta volna, ő is madárrá változott. De tol­lazata már nem volt olyan pompáza­tos, mert reá csupán a bűvös selyem maradéka csavarodott. Ezután is együtt, párban éltek: pá­vakakas, pávatyúk lett belőlük. Ami­kor felhők gyülekeznek az égen, vil­lámok lobognak, mennydörög, eső közeledtén ijedten kiáltoznak, nehogy az eső lemossa tollazatuk csodálatos színeit. Schüfemé, Földvári Ilona fordítása VÁCI MIHÁLY T \ J » mtvkíí'k* . v/y fi tlilntti >/ / U & IJ fi Síró susogás, sír-susog a sás. Síró szellő, zúgó szél száll, hajlik a hosszú hajló nádszál, barna bársony bóbita-tolla; puha pihe havazik róla. (A Repeszdarabok című ciklusból) HATTYÚK TAVA Bizonyára szerettek színházba járni és meseelőadásokat néz­ni. Azt is tudjátok sokan, hogy egy-egy mesetörténetet nem­csak játékkal és szavakkal le­het megjeleníteni, hanem tánccal is. Ezt teszi Csajkovsz­kij Hattyúk tava című balettje, amely Az elrabolt fátyol című mese motívumain alapszik. Középpontjában Odette her­cegnő áll, akit Rotbart, a va­rázsló hattyúvá változtatott. Odette és kísérőnői csak éjfél után kapják vissza néhány órára emberi alakjukat. Egy ilyen éjszakai órán találkozik Siegfried herceg Odette-tel, beleszeret és megígéri, hogy megszabadítja. A kastélyban, a bálon, melyet azért rendez­nek, hogy Siegfried meny­asszonyt válasszon magának, Rotbart lovag is megjelenik lányával, Odiliával, akit Odette fekete képmásává va­rázsolt. Siegfried herceget úgy behálózza Odilia, hogy Odette-nek véli, és már el- jegyzi, amikor Odette - elkés­ve - megjelenik, hogy figyel­meztesse. Siegfried herceg kétségbeesve veszi észre, hogy megszegte hűségeskü­jét. A tóhoz siet, ahol Odette és társnői búslakodnak. Odet­te megbocsát szerelmesének, aki beismeri hibáját. Rotbart vihart bocsát a tóra, és a két szerelmes belefullad a kiáradt hullámokba. A befejezésnek más, sze­rencsés végű változata is van. A klasszikus balettirodalom egyik legszebb darabja a Hat­tyúk tava. Ha lehetőségetek van rá, mindenképpen nézzé­tek meg! Csajkovszkij meseszép balett­je a grafikusokat is gyakran megihleti. Juraj Peterka ilyennek látja a hattyú táncát. (DÉL-AMERIKAI MESE) Egy forró nyári délután tréfás kedvű majom ringatózott egy pálma ágain. Olykor-olykor szakított egy gyümöl­csöt, és elégedetten majszolgatta. Arra mászott egy teknősbéka, súlyos páncél­jával nehézkesen vánszorgott a meleg­ben. Amikor meglátta a majmot a fán, felszólt neki:- Testvér, ugyan hajíts le már egy kis gyümölcsöt, nagyon megszomjaztam! A tréfás kedvű majom azonban így válaszolt:- Eszembe sincs, ha gyümölcsöt akarsz, mássz fel érte magad! A teknős majd elepedt a szomjúság­tól, ezért újból kérlelte, de a majom nem állt kötélnek, mind csak mondo­gatta, másszon fel a fára, aki gyümöl­csöt akar. Végül azonban elunta hallgat­ni a teknős könyörgését, lehajított egy gyümölcsöt, és a páncélos nyomban be­falta. Nagyon ízlett neki, mert jó édes és nedvdús volt, ám még mindig szomja­zott, ezért nyomban felszólt a majom­nak:- Légy olyan jó, dobjál még egy ke­veset! A majom most már méregbe gurult, füle botját sem mozgatta, hiába esdekelt a teknős. A szerencsétlen állat végül el­szánta magát, hogy felmászik a fára, de valahányszor nekiveselkedett, mindig visszahuppant a földre. A majomnak közben elpárolgott a haragja, s mert nemcsak víg kedélyű fickó volt, hanem jószívű is, megmutat­ta neki, hogyan másszék fel a törzsre. Ám ez sem segített. A teknős mind­untalan visszapottyant a főidre.- Testvérem, látod, nem vagyok ké­pes felmászni, lehúz a nehéz páncélom, jöjj, segíts felkapaszkodnom! - szólt új­ra a majomhoz. A majomban megint felülkerekedett a huncutság, lekúszott, a nyakába vette a teknőst, úgy vitte fel a fára.- No, most aztán itt vagy, jóllakhatsz gyümölccsel, de aztán nézd, hogyan ke­rülsz vissza a földre, rám többé ne szá­míts! - szólt a majom, és azzal kereket oldott. Bartócz Ilona átdolgozása ( Gondolkodom, tehát ___ ME GFEJTÉS A július 2-ai számunkban közölt feladat megfejtése: Timár Mihály; a 2-es számú. Nyertesek: Dudás Erika. Nagykapos; Kovács Balázs. Dunaszerdahely; Varga Gabriella, Érsekújvár; Czikó János. Rimaszombat; Radótzy Gergely, Szádalmás. Szerkeszti: Tallósi Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom