Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-12-17 / 51. szám

IiBSâmap 1995. december 17. MŰVÉSZVILÁG Yv onne, burgundi hercegnő lefogyott. Nem is keve­set: kerek húsz kilót. Yvonne, burgundi hercegnő nyolc évi hallgatás után megszólalt végre. De már németül beszél, nem magyarul. Yvonne, burgundi hercegnő' ugyanis átlépte az osztrák határt. Ka­posvárról Bécsbe költözött. A Burgtheater színpadán játszani idegen ajkú kol­légák körében... Kívánhat-e keményebb megmé­rettetést magyar színésznő? Csákányi Eszter sze­repe szerint elbukik a színen, szakmai győzelme azonban több mint kiemelkedő. Bécsi kritikusai az egekig magasztalják, partnerei hétről hétre meg­hajolnak előtte. Budapesten, a Merlin Színházban romantikus lányregényén dolgozó dilettáns írónő Parti Nagy Lajos A test angyala című darabjában. A Fővárosi Nagycirkusz trapézán: Viola, a rossz tündér. Kamondy Zoltán új filmjében, az Ámor végnapjaiban haragos-szerelmes feleség. • Yvonne „lentről” jut be a burgundi király udvarába. Nem kisebb feltűnést keltve, ön most, ha nem is az utcáról, de egy lát­hatatlan függöny keleti oldaláról toppant be a Burg színpadára. Izgalmas párhuzam.- Szerintem is érdekes helyzet. Bécsben még aktuálisabb is a da­rab. Oda való. Egy halálosan elkényeztetett, gyönyörű fiú bosszút állván királyi családján bejelenti: az első útjába eső nem emberi lényt fogja feleségül venni. És meglátja a parkban Yvonne-t, aki el­képesztően csúnya és lehengerlőén durva. De a herceg állja a sza­vát. Feleségül veszi. Yvonne pedig felkavarja az ő tiszta, precíz, nagyon előkelő és nagyon álságos világát. Elakad egy csillogó gé­pezet. Yvonne lénye, viselkedése mindenkire másképpen hat. Pró­bálják megfejteni, de nem tudják. Minél inkább érteni akarják, an­nál jobban kiborulnak. S közben minden arcról lehull a láthatatlan fátyol. Yvonne-nak éppen ezért meg kell halnia. Ami a párhuza­mot illeti: valóban elgondolkoztató. Bécsi kollégáim el is képedtek az elején: Úristen, ez most jól összejött! De láthatóan boldogok ők is. Örülnek a vendégszereplésemnek. Nagyra értékelik. • A kaposvári bemutató óta bizonyára nemcsak külsőleg, lé­lekben is változott Yvonne. LÁSZLÓ- Igen, játékosabb lett. De a szörnyűségén nem változtattam. A gonoszságán sem. Attól ugyanis, hogy állandóan megalázzák, bánt­ják, provokálják, ő maga is csúnyán viselkedik. A herceg az egyetlen ember, aki igazán ragaszkodik hozzá és meg akarja ér­teni, de a végén ő is elárulja Yvonne-t. Megcsalja Izával. Hálás szerep valóban. Egy gyengébb feladattal úgy birkózik meg a szí­nész, hogy nekigyürkőzik és belead apait-anyait. Feljavítja a fi­gurát. De ha jó szerepet kap, egy sokkal összetettebbet, azzal na­gyobb küzdelmet vív. Yvonne-ban ma sok minden jobban izgat, mint nyolc évvel ezelőtt. Ennek bizonyára az is az oka, hogy be­kerültem egy előkelő, elegáns társaságba. Emlékszem az első kosztümös próbára... a drága jelmezek láttán majd elájultam. Yvonne pedig a lucskossága mellett a ruhájával is kirívó. • Kaposváron ugyanezt a szerepet kitömött arccal játszotta.- Bécsben nem. Nem akartam. Éreztem, hogy nincs rá szüksé­gem. Már anélkül is meg tudom mutatni, mennyire szörnyű a figura. • Yvonne ritkán szólal meg a darabban. De szavak nélkül is nagyon jelen van.- Tizenkét mondatot kaptam Gombrowicztól, de azt úgy kell előadnom, hogy súlya legyen. A bécsi riportereket már nem is az érdekli, hogy érzek-e valamiféle nyelvi nehézséget, hanem hogy tudom-e, hol játszom. Mert a Burgtheater számukra a színjátszás temploma. Persze, hogy tisztában vagyok vele, hi­szen láttam itt már én is több előadást. És hozzáteszem mindig: csak az az elszomorító, hogy önök nem tudják, mi a Katona Jó­zsef Színház. • Nagyon nagy naivitás folytatásra várni?- Lehet, hogy kicsi az esélye, én mégis bízom benne. A Ku­rázsi mama néma Katáját szívesen eljátszanám nekik. Az is olyan erős szerep. • És Budapesten? Mennyivel lett most nagyobb a szakmai tekintélye?- Ezzel én egy percig sem foglalkozom. Továbbra is azokkal dolgozom, akik korábban is számoltak velem. John Arden Gyöngyéleté ben fogok játszani a Katonában. Ascher Tamás állít­ja majd színpadra. Jó pár évvel ezelőtt ugyanebben a darabban Kaposváron a proli nő lánya voltam. Most a kleptomániás Ká­rász mama szerepét osztoták rám, ami szintén remek feladat. És ami külön öröm: a Csipkerózsika rossz tündére fent a trapézon. Tizenöt méter magasban repülök védőháló nélkül. Rettenetesen élvezem. A gyerekek meg visítanak, ahogy belendülök. Voltam én már légtomász is egyszer. Müller Péter Búcsúelőadáséiban, amelyet Garas Dezső rendezett. Az is a cirkuszban játszódott. Tehát nem félek. Van már gyakorlatom a repülésben is. Egyre bátrabb, sőt vakmerőbb vagyok. Sokszor már csak félkézzel ka­paszkodom, a rendező meg őtjöng, nehogy lezuhanjak. Lehet, hogy kegyetlen, amit most mondok, mindenesetre úgy érzem: az igazám tehetséges embereknek nincs mitől félniük. Számukra mindig akad munka. Drága apám is örökké attól rettegett, hogy mi lesz, ha nem hívják, közben élete utolsó percéig dolgozott. Nekem nincsenek hasonló aggályaim. Szerintem egy igazi te­hetség nem kallódhat el. • Sulyok Mária és Bulla Elma játszott „deutsche Büh- nén Az ő esetük persze más SZABÓ G. volt, hiszen von Haus aus beszéltek németül.- Én is tanultam tizenkét évig, ami most ki­mondottan kapóra jön. Ilyen gyér tudással ter­mészetesen fel sem merülhetett, hogy én majd a Burgban játsszak, ehhez kellett a szerencse és vele együtt: Ascher Tamás. Ilyen helyre csak úgy névtelenül bejutni szinte lehetetlen. Ascher európai rangú rendező. Ugyanabban a sorban áll, amelyben Peter Zadek vagy Giorgio Strehler. Az ő útja egyenesen vezetett a Burgba. Felkér­ték, hogy rendezze meg Gombrowicz darabját. Nyolc évvel ezelőtt ugyanezt a művet Kaposvá­ron állította színpadra, ott játszottam először Yvonne-t. Bécsben Anne Bennent kapta meg a szerepet, akit négyszer is megnéztem, és negyed­szer is azt mondtam: nagyon nagy színésznő. Ez I idő tájt Peter Brook párizsi színházában vendé- l i I geskedik, s a felkérést is ennek köszönhetem. W I Ascher hívott fel hónapokkal ezelőtt, hogy Ben­Bk. | nent elmegy, de a darabot, ha találnak megfelelő w Yvonne-t, továbbra is műsoron tartanák. És BHH hogy lenne-e kedvem hozzá? Azonnal igent mondtam, mire ő meg is döbbent egy kicsit. Azt hitte, gondolkodási időt kérek, én viszont éreztem, hogy helyt tudok állni. Ilyen lehetőséget nem is lett volna szabad kihagy­nom. Az első próbán persze bejelentettem: én csak kocanyelven beszélem a németet, de a darabot töviről hegyire, betéve tudom. Minden szóra, gesztusra megvolt a megfelelő reakcióm. Eleinte fordítottam magamban a szöveget, később már erre sem volt szükségem. Pontosan tudtam, mikor miről beszélnek. Most már ott tartok, hogy az álmom is arról szól: magyarul kellene játsza­nom, de nem megy, csak németül. • Bécsi kollégái nem úgy fogadták, mint Yvonne-t a burgun­di herceg családja?- Nem, egyáltalán. Nagyon kedvesek hozzám. Ahelyett, hogy a nyelvtudásomat firtatták volna, rögtön az elején azt kérdezték: hogyan fogom játszani a darab végét? Gombrowicznál ugyanis Yvonne-t megölik, erről szól a darab. Anne Bennent viszont azt találta ki, hogy legyen inkább öngyilkos. Ami nem ugyanaz. És a kérdés nagy meglepetésemre az ő jelenlétében hangzott el. Odaát ugyanis az a szokás, hogy szemtől szemben beszélik meg a dolgokat, nem egymás háta mögött, mint nálunk. Amitől én olyan zavarba jöttem, hogy csak hebegtem-habogtam, és gyáva­ságomban azt feleltem: még nem döntöttem. Miközben ponto­san tudtam: én az eredeti verziót szeretném megmutatni. Ascher a próbák idején Bennenttől is ezt kérte, de képtelen volt zöld ág­ra vergődni vele. Erős a nő. A pozíciója is hihetetlenül erős. Egy másik példa. Gombrowicz azt írja: „... és akkor Yvonne enni kezd”. Bennent pedig nem evett. Ascher érveit sorra visszautasí­totta. A maga indoklásaival filozófiát gyártott. Hamis filozófiát játszott igazán remekül. Apja fia ALESSANDRO GASSMAN LÁZADÁSAI „Gyerekkoromban ámulattal te­kintettem apámra, hasonlítani akartam rá, olyan lenni mint ő. Kamaszkoromban, amikor megér­tettem, hogy ezt úgyse fogom el­érni, »megtagadtam« őt, elfordul­tam tőle. Ki tudja, mit várt tőlem, de bennem nem lobogott a tűz, hogy mindenképpen színésznek kell lennem, az ő nyomdokain jár­ni. Elvárásaira azzal reagáltam, hogy elutasítottam minden előírt viselkedési formát, és megsértet­tem minden létező szabályt. Kezdtem nem tanulni, utáltam az iskolát, a könyveket, a kultúrát, mindazt, ami az ő számára fontos volt. Fekete bárány lettem a csa­ládban, és szamár az iskolában. Koplexusaim voltak, mert tizen­négy évesen már egy méter ki- lencvenkét centi voltam. Aztán el­mentem Firenzébe, apám színita­nodájába. Ő ajánlotta fel ezt a le­hetőséget. De csak azért mondtam neki igent, és szántam rá magam a dologra, hogy meghosszabbítsam a diákéletet, az édes semmittevést. De ahogy teltek a hónapok, egyre kedvesebb lett számomra a színé­szet. S ettől a felismeréstől egy­szerre felnőtt lettem. Ezt apám is észrevette, és hogy belekóstoljak a játékba, bedobott a mélyvízbe. Maga mellé vett a színpadra, és szerepet osztott rám egy Pasolini- előadásban. Ma, hogy az életem, a szenvedélyem lett a színház és a mozi, boldog vagyok. És egyálta­lán nem zavar, hogy egész éle­temben Vittorio Gassman fia le­szek mindenki számára. Aki is­mer, észreveszi, hogy sok min­denben különbözöm tőle. Már jel­lemem, hangom, termetem miatt sem lehetek az a fajta szí­nész, akire klasszikus előadásokat lehet építeni. Én a kortár­saim hang­ján aka­rok megszólalni. Apám hős, igazi ma­tador az első vonalból. Shakespe­are Othellójában övé az abszolút főszerep. Én meg inkább Jágo va­gyok, aki szintén kulcsfigura, de a második vonalból. Még ma is hallom tiszteletet parancsoló, zengő hangját: je­gyezzétek meg fiaim, bármit is csináltok az életben, a legfonto­sabb, hogy azt jól csináljátok. Kezdetben nem figyeltem a taná­csaira, eléggé ellenséges voltam vele, mert úgy éreztem, nem bízik bennem. Persze járhattam volna más utat is. Mindig is érdekelt a földművelés, és ha nincs a firen­zei színitanoda, akkor talán az ag­rártudományt választom. Vagy az alkalmazott grafikát. Mivelhogy anyám tehetségét is örököltem. Apám bensőséges volt a gyere­keihez, de kevés szóval, szűksza­vúan szeretett. Soha nem kényez­tetett. Spártai szigorral nevelt. Én úgy próbáltam szembeszegülni merevségével, keménységével, hogy nem kerestem, sőt szándé­kosan visszautasítottam a barát­ságot az ő körébe tartozó szülők gyerekeivel, s mindig a nálam szegényebb gyerekekkel csatan­goltam. Ma már megértem őt. A nevelésben az ősi tradíciókhoz ragaszkodott. És össze tudott tar­tani bennünket annak ellenére, hogy mindig is nagyon elfoglalt volt. Köztem és testvéreim között - bár mind a négyen más anyától születtünk - nagyon jó a kapcso­lat, a mai napig szorosan kötődünk egymáshoz. Én is nagy családot szeretnék magam körül. Gyerekeket, akik összetartanak, és nem olyan bonyolult az életük, mint a miénk volt.” Feldolgozta: Tallósi Béla Színházi színésznek tartják. Először, még firenzei színinövendék­ként édesapjával játszott színpadon egy Poso/im-alkotásban. Most legutóbb ugyancsak édesapjával a Camper című darabban arat sike­reket. Angelo Longoni komédiájában, a Férfiak nők nélkülben gyer­mekkori barátjával, a szintén színészcsemete Gianmarco Tognazzi- val olyan bravúrral játszottak, hogy a dráma szerzője úgy gondolta, elkészíti a színpadra állított darab filmes változatát is. De nem ez az első mozgóképes alkotás, amelyben a kis Gassman, Alessandro a nagy Vittorio Gassman és a képzőművész, festő Juliette Mayniel fia lehetőséget kapott a filmes megmérettetésre. Bár még csak harminc­éves, tizenegy filmben játszott már. És nemcsak Itáliában, Ameriká­ban is. John Irving rendező mozijában, az Egy hónap a témáiban Urna Thurman és Vanessa Redgrave partnereként mutatkozhatott be hollywoodi produkcióban. Mi a Michelangelo életét feltáró tévéfilm­sorozatban láthattuk. Az ifjú szobrász lelki jó barátját játszotta, aki olyan közel állt a fiatal Michelangelóhoz, hogy a Dávid megformázá- sára készülő mester a legféltettebb titkát is feltárta előtte. Az Ecco és a Gente című olasz hetilapokban megjelent interjúk­ból Alessandrónak azokat a válaszait gyűjtöttük össze, amelyek­ben édesapjáról vall.

Next

/
Oldalképek
Tartalom