Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-12-03 / 49. szám
tájkép 36 Órával a parlamenti nyelvcsata után November 15-ről 16-ra virradóra sehogy sem jött álom a szememre, a szlovák nyelvtörvény parlamenti vitája teljesen felzaklatott. Nem is elsősorban a mélyszlovák károkat pengető érvelések csengtek minduntalan vissza, hanem az újságírói páholyban elkapott arcmimikák és érzelemkitörések sokkoltak leginkább. Ahogy a tőlem három székkel odébb ülő Matica-főnök és helyettese, valamint népes udvartartása diadalmas mosollyal és ütemes tapssal fogadta minden olyan cikkely megszavazását, amelyek nekem, nekünk: húsbavágóak. Stílusosan: nyelvbevágóak. Higgadtságot kellett magamra erőltetni, hogy elviseljem ezt a nacionalista tobzódást, hiszen közben lent az ülésteremben cikkelyenként készült a mi halálos ítéletünk. De vajon hogyan élte át mindezt a magyarlakta délvidék? Nos, ennek eredtünk nyomába alig 36 órával a szlovák államnyelv védelmét biztosító törvény parlamenti megszavazása után. Komáromi hajógyári munkások a nyelvtörvényt vitatják Besúgók virágkora Nem voltam az egyedüli, akinek a pozsonyi parlamentben történtek álmatlan éjszakát okoztak. Pázmány Péter dunaszerdahelyi polgármester sem titkolta, az éjfél előtt véget ért név szerinti szavazás után egy órát sem tudott aludni. Elmondása szerint másnap a munkába érkező kollégái meg voltak döbbenve. - Nagyon félünk attól, hogy az itteni nyugodt légkört a törvény érvénybe lépése megbolygatja - mondta aggódva, majd azt fejtegette, hogy szerinte a törvény eleve betarthatatlan. Egyesek esetleg igazodni fognak hozzá, amikor jelen lesz a nyelvrendőr, de betartására egy egész hadseregnek kellene felügyelnie.- Feszültség forrása lehet az önkormányzati gyűlés. Egyszerűen lehetetlenség betartani, hogy csak államnyelven folyjon a vita. Tanácskozásaink eddig is két nyelven zajlottak, s ezután sem lesz másként, vélte a városatya. Vajon a vétőkre kiróható magas pénzbírságok - magánszemély esetén ötvenezer, jogi személy esetében pedig félmillió korona - nem teszik-e meg a hatásukat, firtattam.- Én 51 éves vagyok, tehát megértem az ötvenes évek végét, amikor a besúgórendszer olajozottan működött. Az az érzésem, újra ez az egymás szemmel tartására és beköpésére épülő szisztéma áll vissza, s ezzel kapcsolatosak félelmeim. A szlovákok közül csak a kereszténydemokrata képviselők érezték azt, hogy nem egyszerűen magyar- vagy kisebbségellenes törvény elfogadásáról van szó. Sokkal többről: a besúgok virágkorának a visszatéréséről. Köztünk is lesznek besúgók, tehát nemcsak a szlovák fogja feladni a magyart, hanem a magyar a magyart is. Vissszaáll a régi helyzet: amikor visszahúzódunk otthonainkba és hallgatjuk újra a Szabad Európa Rádiót, festette le a ránk váró borús jövőt Pázmány Péter. Utalt arra, hogy a törvény miatti várható feszültség egyelőre nem érződik, mert a kisembert a mindennapi megélhetési gondok foglalják le. A feszültség a polgármester szerint akkor fog éleződni, amikor a törvényt a gyakorlatban bevezetik. Úgy látja, a kitelepítési döntéseket leszámítva ez a törvény sokkal rosszabb, mint a negyvenes években hozott hasonló rendelkezések. Rosszabbra fordul a helyzetünk Bősön járva sem kerített hatalmába a derűlátás. Két helybéli magyar tanítónőt kérdeztünk a falusi üzletközpont előtt.- Mindenki azt mondja, jót nem várhatunk. Félünk, hogy helyzetünk rosszabbra fordul, szólalt meg kezdeti habozás után Heiser Zsuzsanna, aki férjével szintén nézte a tévéközvetítést. A továbbiakban pedig már áradt belőle a felháborodás és az aggodalom: ,fiogyan mondhatják, hogy nem érinti a kisebbségek nyelvét ez a törvény! Hiszen hivatalokban és nyilvános helyen ezentúl nem beszélhetünk magyarul. S így elérhetik a céljukat. Mert ki mer majd magyarul megszólalni, hiszen mindenki félti a létét, a munkáját. S gyanakodva fog nézni a másikra, vajon nem súgja-e be őt azért, hogy nem olyan nyelven szólal meg, mint a törvény előírja.” Kolléganője, Demián Margit nagyon aggasztóaknak tartotta a kilátásba helyezett pénzbírságokat. Szerinte valószínűleg lesznek elrettentő példák, fognak ilyeneket kreálni, hogy megfélemlítsék a többieket, nehogy magyarul merészeljenek beszélni.- Elmennek-e vajon olyan falugyűlésre, amelyen a törvény életbe lépése után nem lehet magyarul megszólalni, kérdezem. A válasz nagyon határozott és egyértelmű volt: biztosan nem fognak járni gyűlésekre! Az emberek vissza fognak húzódni a közélettől, állapította meg Heiser Zsuzsanna, majd keserű szájízzel kérdezte:,Miért fáj az valakinek, hogy mi magyarul beszélünk? Angolul meg németül lehet?" Demián Margit egyelőre nyugodt, mivel a faluban a magyarok jóval többen vannak, alig tíz szlovák család lakik itt. De nem tudjuk, mi lesz a vége, tette hozzá aggodalommal. Heiser Zsuzsanna pedig eltűnődött azon, megeshet-e, hogy ezentúl rászólnak majd szülőfaluja utcáján: ne beszéljen magyarul. S erre hogyan lehet reagálni? - Hát akkor majd megmondjuk, hogy itt mi vagyunk többségben, ez a szülőföldünk, s ők azok, akik ideköltöztek, vélekedik. Kár lenne, ha idáig fajulnának a dolgok, gondolom magamban, miután a tanítónőktől elköszönök, hiszen ők többször is hangsúlyozták, eddig nem volt semmi súrlódás a faluban a szlovákok és magyarok között. Vagy éppen e nyugalom nem vágott bele azoknak a kártyáiba, akik a nyelvtörvényt ki- ötlötték? Bűn az, ha magyarul szólok? Kétkezi munkások véleményére is kíváncsi voltam, így műszakváltáskor a komáromi hajógyár melletti autóbuszmegállón próbáltam csokorba gyűjteni néhányat. Csoportba verődve várakoztak a kellemetlen, ködös időben, néha ejtettek el egy-egy szót. A nyelvtörvényről viszont megvolt a véleményük!- Szomorú vagyok, rosszabbra számítok, mondta maga elé meredve Kovács Zoltán. A mellette álló Kopócs László szerint egy ország ne röstellje, hogy van kisebbsége, hanem segítsen rajta. - Ezzel a törvénnyel azonban csak sújtott bennünket, jegyezte meg. büntetések? Ugyan milyen bűnt követek el? Hogy magyarul szólok? S aki meg angolul? Én meg büntetést fizessek. De miből? Lefoglalják a házamat? Törvény van rá! De hova vezet ez?”, soijázta a kérdéseket anélkül, hogy választ várt volna rájuk. Majd teljesen lényegtelennek nevezte azokat a kérdéseket, amelyekről a parlamentben vitatkoznak. A hajógyáriakat nem ezek érdeklik, hanem például az, hogy idén 12 hajót szereltek össze, a dupláját a tavalyelőttinek, változatlan bérért. Szarka László azon tűnődött, mi lehet a nyelvtörvény célja. - Nem tudom, mit akarnak elérni. Azt, hogy költözzünk át Magyar- országra? Ezí akarják? Én itt születtem, eszembe sem jut ilyesmi, költözzenek el azok, akik idejöttek, mondta a többiek helyeslése közepette. A huszas éveiben járó Ke- szegh Károly barátjával félrevo- nultan beszélgetett, majd ő is bekapcsolódott a vitába. „A haverral éppen arról dumáltunk, hogy sokkal fontosabb dolgokról kellene vitatkozni. Az oktatásügyről, az egészségügyről... ” A keszegfalusi Szarka István arra emlékezett, hogy ő hogyan tanult meg csehül és szlovákul. Elmondta, Csehországban katonáskodott, ott ragadt rá mindkét nyelv. „De most? Egymás közt sem beszélhetnek a berukkolt katonák? Ez az emberi jogok eltiprá- sa, nem más! Ez demokratikus? így megyünk mi Európába? De ez a képviselőket nem érdekli, nekik megvan a nagy fizetésük, a munkásokra meg fütyülnek ”, méltatlankodott. Mivel többen szidták a képviselőket, megkérdeztem: legközelebb el sem mennek szavazni? Kopócs Zoltán mindenkit megelőzve válaszolta: Most, ebben a helyzetben minden magyarnak el kell mennie szavazni! Nem szabad egyetlen szavazatot sem elveszíteni!" Tolmácsot a rendelőbe' Vajon csaknem szinmagyar környezetben hogyan fog eljárni egy ugyancsak magyar orvos, ha a nyelvtörvény életbe lép? Ezt kérdeztük Ógyallán Szabó Sándor körzeti orvostól. Megtudtuk tőle, hogy neki az eddigi nyelvtörvény megfelelt. Orvoskollégáival úgy találták, hogy értelmetlen a nyelv- használat körüli vita, hiszen az egészségügyiek nem is egészen értették, mit is akarnak szakmájukban megregulázni. Hiszen ők Ógyallán eddig is szlovákul vezették a kartotékokat, és az egyéb iratokat is így töltötték ki. Felvetettem neki, miként fog eljárni, ha csak magyarul tudó néni keresi fel, hiszen a törvény úgy is értelmezhető, hogy ilyen esetben szlovákul köteles hozzá szólni. - Orvosként modhatom: a beteg baját, panaszait igazán anyanyelvén tudja elmondani. Ha megkövetelik, hogy ezentúl csak szlovákul folyjon a rendelés, és a páciensnek tolmácsot kell magával hoznia, hát komikus helyzet áll elő. Hiszen tolmácsolás nélkül is szót érthetnénk magyarul, ha a törvény hagyná, magyarázta értetlenül. A nyelvrendőrség bárkit tönkre tehet Az egyházak tiltakozása miatt a törvényből az utolsó pillanatban kimaradtak az egyházi szertartások nyelvét szabályozó részek. Ám mindvégig fennállt a veszély, hogy a temetések, esküvők és keresztelők nyelve csak a szlovák lehet. Hogyan élte meg az ezzel kapcsolatos vitát egy magyar falu plébánosa? Erről faggattuk Csutora Istvánt a deáki parókián. Szerinte a törvény megalkotói aligha jártak magyarlakta falvakban. ,Éltévé nem lehet jó az a törvény, amely hazugságokra épül! Vajon ki van itt Deákin elnyomva? Sokat mondok, ha a vasárnapi szentmisén egy szlovák hívő akad, így természetesen magyarul prédikálok, ám nem is volt más igény”, magyarázta a tisztelendő úr. De hozzátette: neki nem okoz gondot, hogy szlovák vagy kétnyelvű esküvőt, keresztelőt, temetést tartson, ha erre kérik. Gondterhelten vázolta a továbbiakban azt, ami a szlovákiai magyarságra vár. „Állandó feszültségben fogunk élni, s már most nagy az elkeseredés. Felháborító, hogy mindez a demokrácia köntöse alatt történik. Csak abban reménykedhetünk, hogy ez a kormány nem fog sokáig fennmaradni, s változás lesz a demokrácia irányába. Aggasztónak tartom, hogy bárki személyes ellenségét a felálló nyelvrendőrség révén tönkreteheti. S mi a teendő ilyen helyzetben? Hát mindenképpen meg kell őriznünk az anyanyelvűnket! Bármi módon, a kultúrán keresztül. De ez már az emberek belső magatartásán múlik!’, vélekedett Csutora István. Egyébként arra számít, hogy a nyelvtörvény egyesíti a magyarokat. Újra a gödör fenekén Olyan letargikus állapotban vagyunk, hogy az szinte elmondhatatlan, ezzel fogadott Csépi Zsuzsa népművelő, a nagyszarvai Csibészek bábcsoport rendezője. Örökmozgó, optimista, minduntalan tervezgető embernek ismertem, de most láthatóan letört. Bevallja, hogy magas vérnyomása miatt nem tudta végignézni a nyelvtörvényvitát. Majd így folytatja: „Mit mondjak? Felforr a vérem! Nevetséges, vagy inkább bosszantó, hogy ilyesmivel foglalkoznak, ahelyett, hogy a gazdaságra figyelnének oda. így, egy szál magamban nem tudok mit tenni ellene. Egyébként tömegként szerintem mégsem vagyunk tehetetlenek. Biztos lehet és kell is a törvényen változtatni. Rendezőként gyerekekkel dolgozom, s egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mint hivatásos népművelő, tehát állami alkalmazott szlovákul beszéljek velük szereptanulás közben. Én azt mondom, hogy a gyerek biztosan megtanul szlovákul már az alapiskolában, ha jó módszerrel fogják oktatni ezt a nyelvet, vélte Csépi Zsuzsa. S mintegy intő végszónak is idézhető az, amit a nagyszarvai népművelő a továbbiakban mondott: „Hazudik az, aki azt állítja magáról, hogy valahol nem lakozik benne oroszlán. Az mindenkiben ott van, s ha kihozzák belőle, akkor előjön. Érzem, én sem vagyok már az a szelíd oroszlán. Béketűrő ember vagyok, de amikor szüntelenül olyan helyzetekbe kényszerítenek, hogy folyton harcolnom kell valamiért, akkor kezd bennem ébredezni a fenevad. Félek, lesz még rosszabb is. Ha nagyon lent vagyok, kis kulturális motivációval próbálok segíteni magamon, aztán jön egy nyelvtörvény, s újra a gödörben találom magam és kezdhetem megint a ki- evickélést." S kezdhetjük valamennyien, hatszázezren a felfelé kapaszkodást abból a gödörből, amelybe a nyelvtörvény próbál bennünket taszítani. Meg kell próbálnunk szelíd, okos, de konok és megfélemlíthetetlen oroszlánként viselkedni. P.VONYIK ERZSÉBET Heiser Zsuzsanna Demián Margit Csutora István Pázmány Péter Szabó Sándor Csépi Zsuzsa NYELV-TÖRVÉNY 1995. december 3. 1/BSÖrnap
