Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-12-03 / 49. szám

KÉTNYELVŰSÉG - a szükséges rossz?

Mondja, Kedves Olvasó, milyen nyelven kér információt egy észak-szlovákiai városban, milyen nyelven kér jegyet a távolsági buszon, milyen nyelven válaszol, ha szlovákul kérdezik? Ha szlovákul, akkor Ön is a kétnyelvűek népes táborába tartozik, ahogy a szlovákiai magyarság nagyobbik hányada... A kétnyelvűség azonban nem csupán kisebbségi létünk specifikus velejárója. A világ lakosságának valószínűleg nagyobbik fele szintén kétnyelvű, ahogy az államok többsége is, hiszen a világon több mint 3000 nyelv létezik, és ezzel szemben mindössze kb. 160 ország. Egynyelvű ország gyakorlatilag nincs. Szlovákiában most mégis ennek a megteremtésén fáradoznak. Ezt szeretnék elérni az alternatív oktatás szorgalmazói, ennek eszköze lenne az államnyelv védelméről szóló törvény. Pedig Szent István királyunk óta tudjuk-tudják: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” - Ahol két nép él együtt, egymás mellett, ott a kétnyelvűség a világ legtermészetesebb dolga - vallja Lanstyák István is, aki a Comenius Egyetem Magyar Tanszékének oktatójaként a kétnyelvűség problémakörének kutatója és alapos ismerője.- Bevezetőként talán tisztázzuk, mi is az a kétnyelvűség, ki tekinthető kétnyelvűnek és hogyan válik valaki kétnyelvűvé?- A kétnyelvűség fogalmát nagyon sokféleképpen értelmezik. A laikusok hajlamosak azt gondolni, hogy az az ember kétnyelvű, aki két nyelvet anyanyelvi szinten beszél. Viszont sokan, akik elég jól beszélnek szlovákul is, magyarul is, nem tartják magukat kétnyelvűnek. Szociolingvisztikai szempontból kétnyelvűnek az tekinthető, aki kétnyelvű közegben él és két nyelvet beszél. Hogy milyen szinten, az nem fontos. A lényeg, hogy meg tudja oldani kommunikációs problémáit, tehát megértesse magát. Az másodlagos, hogy a nyelvtudása milyen szintű. A nyelv rétegekből, regiszterekből áll, s az ember olyan regisztereket sajátít el, amilyenre szüksége van. Meglehet, hogy valaki az iskolában nem tanul meg jól szlovákul, de ha kikerül az életbe és szüksége van rá, megtanulja a nyelvet. Másvalaki viszont az iskolában ugyan jól megtanul szlovákul, de mivel a tonyelvűek, csupán abban különböznek, hogy azt a másik nyelvet, tehát a szlovákot, milyen szinten bírják. Jó vagy rossz számunkra ez a kétnyelvűség, főleg ami a nyelvünk fennmaradását illeti?- Ezt a kérdést nem érdemes feszegetni, ahogy mondani szokás: ez van. Szükségünk van mindkét nyelvre, csak persze nem mindenkinek egyforma mértékben. Inkább az a kérdés, hogyan lehet ezt a kétnyelvűséget úgy irányítani, hogy minél több hasznunk legyen belőle és minél kevesebb kárunk. A gyermekkori kétnyelvűség bizonyos esetekIdegen nyelvet tudni szép, az anyanyelvet viszont a tehetséghez mérten művelni kötelesség!

(Kölcsey Ferenc: Intő beszéd a magyar ifjúsághoz)

ben kifejezetten előnyös, mert serkenti a nyelvi és értelmi fejlődést, más esetben viszont hátrányosan hat, esetenként az anyanyelv visszafejlődéséhez, nyelvváltáshoz vezethet. Hogy melyik hatása érvényesül, az többnyire a külső körülményektől függ. Ahol a két nyelv azonos státusú, s ahol a társadalmi közeg fontosnak tartja az anyanyelv megőrzését, ott nem okoz gondot a kétnyelvűség.- Kétségtelen, hogy kisebbségiként a kétnyelvűségre szükségünk

A nacionalizmusnál nagyobb hazugság nem állott még ki a harci porondra. A nacionalizmus maga ezer arc. Megzavarja a legbiztosabb szemű embert. Lefoglal magának minden emberi gyengeséget. Utazik tradícióra, kegyeletre, fajbüszkeségre, kenyéririgységre, minden erényre és bűnre.

(Ady Endre, 1901-ben)

vábbi élete során nincs rá szüksége - mert erősen magyar többségű környezetbe kerül - elfelejti. Ezek önszabályozó folyamatok, melyek éppúgy érvényesek az anyanyelvre is. Ha valaki teljesen idegen környezetbe kerül, egy idő után az anyanyelve is elfelejtődik. Ez teljesen természetes dolog, ebből nem kellene ügyet csinálni. Mert miért válik valaki kétnyelvűvé? Nyilván azért, mert két nyelvre van szüksége, ami azt jelenti, vannak helyzetek, amikor az egyik nyelvet használja, máskor a másikat. Ilyenformán a két nyelv között munkamegosztás jön létre. Vannak területek, ahol egyforma jól használja mindkét nyelvet, és vannak területek, ahol különböző szinten.- Ha jól értelmezem, ezek szerint a Szlovákiában élő magyarok többé-kevésbé mindannyian kétvan. Kérdés azonban, mikortól és milyen formában ajánlatos kezdeni a másik nyelv tanulását?- Az a környezettől függ. Egy egynyelvű közegben, a többségi gyerek akár már óvodáskorban tanulhatja a másik nyelvet, mert az egynyelvű környezetben, ahol él, az nem veszélyezteti sem nyelvi

nem stabilizálódott eléggé, ajánlatos várni a másik nyelv bevezetésével. Ezért nem tanácsos, hogy a

szülő, kétnyelvű --------------------------------kö

zegben, otthon S. FORGON SZILVIA két nyelven be-----------------------------------amellyel jobban azonosul, amelyiket jobban szereti és szívesebben beszéli. És van még egy szempont, amely szerint az az anyaszéljen a gyerekével. Főleg akkor, ha majd még az unokákkal is magyarul szeretne beszélni. Néha más az egyén érdeke, mint a közösségé. Az egyén szempontjából talán jó lenne, ha már óvodáskor vége felé elkezdene intenzíven szlovákul tanulni, mert akkor később, az iskolában már nem kellene kínlódnia, de ez a kiegyenlített kétnyelvűség oda vezetne, hogy a következő nemzedéknél elkezdődne egy intenzív nyelvcsere. Föltehető, hogy az ilyen kétnyelvű gyerekek szülei már nem tudnának ellenállni a csábításnak, és inkább szlovák iskolába íratnák, mert: „hiszen már olyan jól tud, miért ne". Aztán idővel a gyerek elkezdi röstellni az anyanyelvét, mert azt látja, hogy az „alacsonyabb rendű”, amelyet a társai nem beszélnek, amiért őt kinevetik, ebből következhetnek a lelki problémák, a kisebbrendűségi érzés, ami oda vezethet, hogy a gyerek meggyűlöli a nyelvet. Az anyanyelvét. És így szoktak a közösségek nyelvet váltani. Az alternatív oktatás is épp ezért veszélyes, az esetleges következményeit jól lehet látni a szlovák iskolába járó magyar gyerekeknél, akik nem sajátítják el a művelt magyar köznyelvet, nyelvhasználatuk sokkal inkább nyelvjárásias, s ezt ők is érzik, s mivel a szlovák nyelvtudásuk magasabb szintű, felnőttként inkább azt fogják használni.- Ilyen könnyen le tudunk mondani őseink nyelvéről a környezet hatására?- Ez kétnyelvű környezetben természetes. Persze nem érvényes ez mindenkire egyformán. Egy értelmiségi másképp látja ezt a dolgot, mint egy egyszerű ember. Mást jelent számára az, hogy magyar, másképp azonosul a nemzettel, annak kultúrájával, történelmével, esetében szerepet játszik bizonyos fokú felelősségérzet is, ami ezeket a folyamatokat fékezheti. Az egyszerű embernek a magyarsága azt jelenti, hogy ezen a nyelven beszélt, ezt beszélték a szülei, a nagyszülei; soha nem is volt szüksége más nyelvre a boldogulásához. A ragaszkodása hozzá ilyenformán természetes és ösztönös. Persze, ha megváltoznak ezek a körülmények, ahhoz is igyekszik alkalmazkodni. A legin- gadozóbb, leglabilisabb mégis a középréteg, amely már rendelkezik bizonyos fokú műveltséggel, amely fölfelé próbál törekedni, s úgy véli, ehhez szükséges vagy legalábbis előnyös, hogy nyelvet, nemzetet váltson.- És hogy lehet anyanyelvet váltani? Lehet egy embernek egyszerre két anyanyelve is?- Lehet. Attól függ, hogy mit nevezünk anyanyelvnek. Tudniillik az anyanyelvnek sokféle meghatározása van. A legkézenfekvőbb, hogy az anyanyelv az a

A legfertelmesebb hazugság s a legveszedelmesebb nyavalya. Kiaknázza a tömegek vad butaságát, a félműveltek szenvedélyeit. A nacionalizmus voltaképpen internacio- nális szövetkezete a sötétségnek, butaságnak és a gonosz tekintélyek önzésének.

(Ady Endre: Nacionalisták; 1902)---------------- nyelv, amelyiket

jo

bban beszéli az illető. Ez a meghatározás azonban veszélyes azon kisebbségi helyzetben élő emberek számára, akik a többségi nyelvet már jobban beszélik, mert a hatalom megpróbálhat ezzel visszaélni: „ha te már jobban tudsz szlovákul, mint magyarul, hogy mondhatod, hogy magyar az a nya- nyelved... ” Én úgy érzem, a legfontosabb szempont az azonosulás. Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy azt a -«táj nyelvet te k i n t s e anyanyel- A vének, MSSillá

ne magyar óvodába, iskolába járjanak.- Azt állítjuk, a szlovákiai magyarság esetében természetes dolog a kétnyelvűség. Ennek ellenére mégis sokszor azzal vádolnak bennünket, hogy nem tudunk elég jól szlovákul...- Harminc évvel ezelőtt még lehettek ilyen problémák. Előfordulhatott, hogy nem mindenki értett szlovákul, mert vagy nem tanult

meg az iskolában, vagy 131^. °'yan munkahelyen dol- gozott, ahol nem volt Hl rá szüksége. Nem uta- I zott, nem volt le- M hetősége megtanulni. Ma már más a helyzet. Megváltoztak a kö- rülmények, többen járnak

Beszélgetés LANSTYÁK ISTVÁNNAL

fejlődését, sem a nemzettudatát. Viszont kisebbségi helyzetben, kétnyelvű közegben, nem tartom szerencsésnek, hogy túl korán bevezessék a szlovák nyelv oktatását. Addig, amíg az anyanyelv

nyelv, amelyet az anyjától tanul az ember. Fontos szempont azonban a származás. Ilyen esetben is lehet két anyanyelve valakinek, ha kétnyelvű családban él. Egy további szempont szerint az az anyanyelv,

amellyel azonosulni tud. Az én apai nagyanyám élete végéig nem tanult meg jól szlovákul, holott szinte az egész életét egy szlovák faluban, Budinán töltötte, a nógrádi hegyekben, de már az édesapám, mivel abban a faluban nőtt fel, jobban tudott szlovákul. Szlovák iskolába is járt, és a szlovák nyelvvel tudott igazán azonosulni. Emlékszem, gyerekkoromban nem értettem, miért mondja, hogy az anyanyelve szlovák, amikor az édesanyja nem is tudott szlovákul. Most már mint nyelvész megértem, hogy tulajdonképpen igaza volt, szíve joga volt a szlovák nyelvet választani anyanyelvének, ahogy nekem is később szívem joga volt, hogy én meg a magyart válasszam. Egyébként ezt az édesapám el is fogadta, sőt, hozzá is járult, mert édesanyámmal megegyeztek, hogy hároméves koromig mindketten magyarul fognak velem beszélni, így hároméves koromig nem hallottam szlovák szót a környezetemben.- Ezek szerint ön tudatosan választotta a két nyelv közül a magyart anyanyelvének...- Igazából nem választottam, mert a szüleim, meg a nagyszüleiül választották azzal, hogy hároméves koromig nem beszéltek velem más nyelven, csak magyarul. Ez olyan erős kötődést alakított ki bennem, hogy csak arról lehet beszélni, hogy én tudatosan nem fordultam el ettől a nyelvtől. Annak ellenére, hogy szlovák óvodába, szlovák iskolába jártam, és a közeg is - Losoncon nőttem fel - erősen szlovák többségű volt. Voltak viszont olyan helyzetek, amikor hajszálon múlott a magyarságom, és el tudom képzelni, hogy alakulhatott volna máshogy is a nemzettudatom. Ezért a gyerekeimet meg akartam kímélni az ilyen helyzetektől; meg akartam előzni, hogy egyáltalán ne kerüljenek semmiféle válaszút elé. Ezért föl sem merült, hogy más nyelvet is halljanak, vagy hogy

Szent, áldott és jó dolog a nyelven magán dolgozni; azt művelni pedig nagy foganatú munka!

(Kármán József: A nemzet csinosodása)

ba, dolgoznak távol a lakóhelyüktől, szlovák környezetben. Többet van rá szükségük, ezért megtanulnak, mert érdekük, hogy tudjanak szlovákul. Passzív nyelvtudása legalábbis a közép- és fiatalabb generációnak már bizonyosan van, az aktív nyelvtudás meg attól függ, hogy mennyire használja valaki a nyelvet. Ez az egyén magánügye, és a saját belátásán múlik, mennyire tanulja meg a nyelvet. Ezt befolyásolni bármilyen nyelvtörvénnyel beavatkozás az ember magánéletébe.- Miért akarnak ennek ellenére még erőszakkal is „megtanítani” bennünket szlovákul? Mire jó ez a nyelvtörvény körüli hisztéria?- Ennek az alapvető oka a kollektív elnyomott bűntudat. A szlovákság érzi, hogy a trianoni határok igazságtalanok, hogy nekik ez a terület csak az ölükbe hullott, hogy itt nincsenek hagyományaik, de lemondani róla nem tudnak. A szlovák vezetés ezért próbálja

nyelvi asszmilációtól, akik, egyesek szerint, már így is jobban beszélnek magyarul, mint a magyarok szlovákul...- Aki magyarnak született, de szlováknak vallja magát, az természetesen jól beszél magyarul. És az is természetes, hogy a származásukat tekintve szlovákok a magyar többségű területeken többé- kevésbé szintén megtanulnak magyarul. Hogy ez mennyire kény- szetjellegű? A szlovák a magyar nyelv nélkül is boldogul, tud érvényesülni, viszont ahhoz, hogy jól érezze magát a magyar domináns környezetben, az a célszerű, hogy megtanuljon magyarul. Nem kényszerből, hanem mert alkalmazkodik a közösséghez, ahogy minden téren, úgy nyelvileg is. Érdekes azonban, hogy aki itt szlovákul beszél, azt szlováknak szeretnék tekinteni, míg Magyarországon az is szlovák, aki egy kukkot sem tud szlovákul, de van egy szlovák nagyapja. A népszámlálás adatai szerint 50 000-es különbség van a magyar anyanyelvűek és a magyar nemzetiségűek létszáma között, az előbbiek javára. Akkor ki kit asszimilál?!- A szlovákiai magyarság létszámának csökkenéséhez mennyiben járult hozzá a kétnyelvűség elterjedése?- Amennyiben a kétnyelvűség a nyelvi asszimiláció előfeltétele. Főleg a gyerekkori tömeges kétnyelvűség, illetve a felnőttkori magas szintű kiegyenlített kétnyelvűség vezet nagyon rövid távon az anyanyelv feladásához, az asszimilációhoz. Természetesen, ha a két nyelvnek megvan a maga körülhatárolt funkciója, s a szlovák nem próbál a magyar helyére lépni, akkor elképzelhető, hogy a kétnyelvűség hosszú távon sem veszélyezteti a kisebbségi ember nyelvi, nemzeti öntudatát. Azonban az ilyen hisztérikus helyzetben, amilyenben jelenleg is él az itteni magyarság, nagyon veszélyes lenne, ha gyerekeink ún. alternatív óvodába, iskolába járnának, és már kprán megtanulnának magas szinten szlovákul. Mert miről van szó? Finnországban például valóban vannak ilyen „alternatív”, kétnyelvű iskolák. Azokon a területeken, ahol a svéd kisebbség él - csakhogy ezekbe az iskolákba finn gyerekek járnak! A svéd kisebbség ott ugyanolyan anyanyelvű iskolákban tanul, mint mi. Mert annak ők is tudatában vannak, hogy egy nyelv továbbadódjon a következő nemzedéknek, előfeltétele az egynyelvű, anyanyelvű szocializáció; hogy a gyerek előbb jól megtanulja, megVan-e legszebb nyelv”?

A tudományos felfogás szerint nincs semmiféle rangkülönbség a nyelvek között. Minden nyelv a természet, az emberi lélek csodálatos műve. Valamennyit egyformán becsüsük. Nem hirdetjük, hgy a miénk a legszebb és leg- különb. Dicséretnek ez talán sok volna, talán kevés.

Édesanyánkról se mondjuk, hogy ő a legszebb asszony az asszonyok között. Nem mérjük sem a szépségversenyek győzteseihez, sem a mozicsillagokhoz. Ez illetlenség volna és ízléstelenség.

Csak azt mondjuk róla, hogy ő az egyetlen, hogy' ő az édesanyánk, s ezért szeretjük.

(Kosztolányi Dezső: Anyanyelvűnk)

meg elterjeszteni ezen a területen a szlovák nyelvet, olyan körülményeket igyekszik teremteni, hogy a szlovák nyelv nélkül ne lehessen létezni. Erre a problémára egészen addig nincs megoldás, amíg határok léteznek.- A másik oldalon viszont azt állítják, a nyelvtörvényre azért van szükség, hogy védje a Dél- Szlovákiában élő szlovákokat a

ismerje a saját nyelvét, hogy az legyen az erősebb, a dominánsabb. Különben tömegesen megindul a nyelvcsere. És akik a mostani hangulatot keltik, ezt nagyon jól tudják, mert ezt akarják elérni. Erre szolgál az alternatív oktatás, a nyelvtörvény, a kultúra ellehetetlenítése, a hangulatkeltés. De éppen most ezért nem szabad engednünk!

INTERJÚ 1995. december 3.