Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-26 / 48. szám

32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádió­műsor Negyvenéves Ifjú Szivek Köszöntőnk a 7. oldalon Utolsó lehetőség? Riportunk a 8-9. oldalon Tereferénk a magazin 27. oldalán 1995. november 26. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona Szlovákia fáradt. Fáradt és fásult az örökös poli­tizálástól, attól, ami az utóbbi esztendőkben szélviharként rárontott az emberekre; ám ahe­lyett, hogy a szolgálatukba szegődött volna, hogy az életkörülményeiket javítva a fejlett or­szágokhoz való felzárkózást segítette volna - mindent csak összekuszált, mindent a feje tetejé­re állított, a hétköznapok körforgásába csupa zűrzavart, összevisszaságot, indulatoskodást, vi­szályt söpört. Ha a történelem egyszer értékelni fogja az 1989 novemberétől, de főként az 1990 tavaszától eltelt időszakot, nemigen beszélhet majd róla hízelgő jelzőkkel. A kommunizmus negyven esztendejét Szlová­kiában a szenvedélyek küzdelme, a pozícióharc, a lehengerlő populizmus, a beteges hatalom­vágy, az egyeduralmi törekvések kiújulása, az önző harácsolás, a társadalmi élet ziláltsága, az örökös bűnbakkeresés, a családokat is megosztó lelki dilemmák halmozódása, s ami mindennél is MIKLÓSI PÉTER riasztóbb: az idült nacionalizmus váltotta fel. Ennek jegyében pedig, bizonyos kormánykörök­ben, még a fasizmust idéző tisói örökség is sza­lonképessé vált. Ez viszont úgy illik a modern és demokratikus Európába, amiként a gőzgép egy IBM-csamokba. Szlovákia ebbe az évek óta tartó, örökös kö­télhúzásba fáradt bele. Olyannyira, hogy 1995. november 15-én - a hírhedten kisebbségellenes nyelvtörvény parlamenti vitájának napján - még az államalkotó nemzet anyjaként ágáló Matica slovenská lánglelkű kezdeményezése is csúfos kudarcba fulladt, hiszen hiába volt a százezrek­nek címzett felhívás, a pozsonyi parlament épü­letéhez mindössze ha félezer, vagy ha kétharmad ezer ember jött el (hogy az invitáció szellemé­ben precíz legyek:) Szlovákia valamennyi sarká­ból... Ám ennél sokkal riasztóbb jel, hogy ez az eltompultság - a már-már formálódni látszó par­lamenti ellenzék természetes immunrendszerét is leépítve - erőtlen gyávaságot szül. Oly mérték­ben, hogy a 77 képviselőből álló oppozícióból csupán 34-en (a 17 magyar képviselő nemmel s ugyanennyien tartózkodással) vállalták a szem­beszegülést, a több mint kilencórás vitában a tel­jes ellenzék által keményen bírált és nyíltan al­kotmánysértőnek mondott törvény terveztettél. Sajnos, a szlovákiai magyarság így duplán is szorult helyzetbe került, hiszen a tétre menő helyzetekben megcsappanni látszik az elsősor­ban demokratikus és polgári s csupán másodla­gosan nemzeti elveket vállalók tábora - egy olyan időszakban, amikor a többségi nemzet ré­széről a történelmi elégtételt és bosszúállást szorgalmazók szekértábora van felülkere­kedőben. E visszavágás emberi jogokat és az eu­rópai egyezmények sorát sértő eszköze az egy­fajta bálistenséggé avatott szlovák nyelv, amely így a hétköznapok körforgásában szinte lépten- nyomon akár ki is zárhatja államalkotói mivol­tukból a kisebbséghez tartozó polgárokat. A politika emígyen lopja be magát a köznapja­inkba, így készteti az embereket arra, hogy passzívak maradjanak, hogy visszahúzódjanak csigaházaikba, ily módon keresve fedezéket az ármánykodó politikai széljárások kedvezőtlen kihatásai ellen. Persze, a holmiféle tel­jes félreállás mindössze merő áb­ránd, hiszen a politikum ott van a mindennapjainkban, azaz a parla­menten kívül is: a fokozódó drágaságban, a kis­pénzűek megélhetési gondjaiban, a szabadidő el­töltésének nívójában, a fenyegetéssel is felérő utcai rámordulásban, hogy „Na Slovensku po slovensky!” Nos, a szlovák nyelvet fétissé avató Szlovák Nemzeti Párt élő klasszikusaival szólva: „Na Slovensku je to tak!”; azaz: Szlovákiában ez mán csak így járja... Mi lesz hát itt, s mi jön még? A körvonalak egyre inkább kirajzolódnak. Elég nyitott szemmel járni. Elég nyitott füllél lépdelni. Elég odafigyelni épp az államnyelven oly sok­szor mondott, sokatmondó népi bölcsességre: Bude z toho Világosi! A gyöngébbek figyelmébe ajánlanám, hogy Világos, azaz az 1848/49-es szabadságharc vere­sége, ebben a térségben, mindannyiunk közös veresége volt. Volt? 1995. november 15-e, a pozsonyi parlamenttől egy karnyújtásnyira... Fotó: Vlado Gloss

Next

/
Oldalképek
Tartalom