Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-19 / 47. szám

Vasárnap 1995. november 19. TÜKÖR - KÉP Po ntosan hat éve, hogy a kommunista re­zsim, hosszas agónia után, feladta a har­cot. Előtte azonban - összeszedve utolsó erejét - még megmutatta erőszakos jelle­gét: a karhatalom brutális fellépése a prá­gai tüntetők ellen Szlovákiában elsőként a pozsonyi Komensky Egyetemen váltott ki nagy visszhangot. A prágai november 17-e éjszakája után két nappal, 1989. novem­ber 20-án reggel a diákok százaihoz egyre többen csatlakoztak az egyetem aulájá­ban, hogy megvitassák a történeteket. Azon a novemberi hétfő reggelen még nem hallatszott kulcscsörgés, de derűs arcokat sem láthatott a szemlélő. A diákok tekinte­tében elszántság tükröződött. A szoronga­tó feszültséget a kimondott szavak igaza oldotta; annak tudata, hogy az igaz sza­vakkal szemben az erőszak tehetetlen. Fo­kozatosan és észrevétlenül akkorára duz­zadt a tömeg, hogy rövidesen már csak az utcák nyújtottak elegendő teret számára. Megszületett hát a Bársonyos Forrada­lom. De talán túlságosan is bársonyos lett. Nem volt könnyű szülés, viszont egy gyermekért semmi sem drága; az elmúlt hat esztendő pedig azt jelzi, hogy épp e hónapban lépett az iskolaköteles korba. Tanul is szorgalmasan, ahogy azt egy elsőstől elvárják. Ám túl sok a reá rótt fel­adat, kis háta szinte belegörnyed, s mosta­nában mintha gyengélkedne is. Nem árta­na, ha valamilyen hatásos gyógyszert ír­nának fel neki — mondjuk nagyobb adag demokráciát, hogy könnyebben lélegezzen. Sajnos, egyesek ma már legszívesebben megtagadnák az akkor ujjongva fogadott újszülöttet. A nyugati rokonok leveleket küldenek neki, próbálgatják helyes irány­ba terelni. Reménykedjünk mi is, hogy - a nehézségek ellenére - mégiscsak egészsé­ges felnőtt lesz belőle. Bizonyára segíte­nek majd neki a mai, igazi elsősök, ha majd diákká érnek. De akkor már nem Bársonyos lesz a neve... Fotóink azokat örökítették meg, akik elsőkként merték a valóságot kendőzetle­nül a nevén nevezni. Arckifejezésük na­gyon hasonlít az utcák mai emberéére. Fe­szültség van ma is az arcokon, akárcsak hat évvel ezelőtt. Ismét születőben egy újabb gyermek? Kép és szöveg: Vlado Gloss Emlékeztető Események, tények és idézetek felsorakoztatásával íme egy mozgalmas, forradalmi hangulatú hónap tömör krónikája. S az az olvasó, aki esetleg párhu­zamot keres a végnapjait élő egypártrendszer kép­viselőinek 1989-es vádaskodásai, nyilatkozatai és érvelései, valamint a manapság szokásos kormány­párti retorika között, nos, megdöbbentő hasonla­tosságot fedezhet fel Nulladik nap - 1989. november 17. Külföldi rá­dióállomások jelentették, hogy Prágában a rendőrség beavatkozott az 50 éve megölt diákra, Jan Opletalra emlékező diákok ellen. Egy nappal koráb­ban Pozsonyban incidensek nélküli diáktüntetésre került sor. • MiloS JakeS fogadta a Varsói Szerződés két magas beosztású tisztségviselőjét, Ljusev és Lo- bov hadseregtábornokokat. • Ján Fojtík, a CSPK KB főtitkára Moszkvába repült. Három nappal később - 1989. november 20. A szövetségi, a cseh és a szlovák kormány ülésén elfo­gadott határozatból: „Elutasítjuk a provokációkat. Nem akarunk a konfrontáció útjára lépni, jóllehet bizonyos szocialistaellenes elemek erre akarnak bennünket kényszeríteni. Nem nézhetjük azonban tétlenül azoknak a külföldről támogatott erőknek a csehszlovák jogrenddel össze nem egyeztethető te­vékenységét. A kormányok alkotmányos kötelezett­ségeiknek megfelelően határozottan síkra szállnak a szocialista társadalom és az állampolgárok törvé­nyesjogainak védelméért.” Öt nappal később - 1989. november 22. MiloS Jakes, a CSPK KB főtitkára fogadta a kladnói járás üzemeinek küldöttségét, amelynek tagjai teljes tá­mogatásukról biztosították a CSKP politikáját és ha­tározott fellépést követeltek a társadalom felforgatá­sára és feszültségek szítására törekvő erők ellen. • A Szocialista Ifjúsági Szövetség vezetősége egyér­telműen elítélte a szocialistaellenes erőknek a szoci­alizmus felforgatására irányuló tevékenységét, ame­lyek külföldi tömegtájékoztató eszközök segítségé­vel az 1989. november 17-i megnyilvánulásokról való valótlan tájékoztatással emotív hangulatot kel­tettek. Egyútal mértéktartónak, indokoltnak és tör­vényes keretek közöttinek minősítették a biztonsági erők fellépését Hat nappal később - 1989. november 23. A no­vember 17-i megmozdulások kapcsán bűnvádi eljá­rás kezdődött Peter Uhl mérnök ellen, akit a köztár­saság felforgatására irányuló tevékenységgel és rém- hírteijesztéssel vádoltak. • ,A munkásokkal, parasz­tokkal és értelmiségiekkel közösen készek vagyunk a szocializmus vívmányainak védelmezésére”, áll a Csehszlovák Néphadsereg vezető képviselőinek nagygyűlésén elfogadott nyilatkozatban. • A pozso­nyi központi pártlap, a Pravda kommunistáinak és munkatársainak aktívaértekezletén szorgalmazzák a szocializmus megerősítését és elítélik a készülő álta­lános sztrájkot A lap hasábjain folytatódik a vita a CSKP új alapszabályzatának tervezetéről. Hét nappal később - 1989. november 24. Po­zsonyban a városi bíróság szenátusa felmenti Ján Camogurskyt a köztársaság felforgatására irányuló aknamunka vádja alól. • Vezércikk a napi sajtóból: Az új társadalom platformja elképzelhetetlen a párt vezető szerepe nélkül • Karol Urbáneknek, a CSPK KB főtitkárává történt megválasztása alkalmából jó­kívánságait fejezi ki Nicolae Ceausescu, Csian Cö- min, Kim ír Szén, Dzsambin Batmönch és Mihail Gorbacsov. Nyolc nappal később - 1989. november 25. „Nekünk, akik a legnagyobb felelősséggel tartozunk, mindent el kell követnünk azért, hogy szégyenérzet nélkül nézhessünk a kommunisták és a többi állam­polgár szemébe”-, jelentette ki MiloS Jakéi; távozó pártfőtitkár. Kilenc nappal később - 1989. november 26. „Elvtársak! Tisztában kell lenni azzal, hogy a jobb- ratolódás politikai és gazdasági területen végsősoron árt a nép érdekeinek”- jelentette ki az SZLKP KB rendkívüli ülésén Ignác Janák első titkár. Tíz nappal később - 1989. november 27. .Jíljen az CSKP! Éljen a Nemzetbiztonsági Testület! Nem hagyjuk magunkat! Kicsoda az a Havel? ”, skandál­ták a litomeficei kommunista nagygyűlés résztvevői. Tizenegy nappal később - 1989. november 28. Az intemacionálé hangjaival zárult a CSKP KB ülése. Tizenkét nappal később - 1989. november 29. Karéi Urbánek elutasítja a Népi Milíciák feloszlatá­sát, a kommunista igazgatók visszahívását, az üzemi pártalapszervezetek megszüntetését és a pártépüle­tek eladását. Tizennégy nappal később - 1989. december 1. Az SZLKP KB Elnöksége szerint helyre kell állítani a párt becsületét, a kommunisták és a pártalapszer­vezetek akcióképességét. Tizenhat nappal később - 1989. december 3. Gustáv Husák államfő kinevezte az új szövetségi kormányt Huszonegy nappal később - 1989. december 8. Az újonnan kinevezett kormányfő, Ladislav Ada- mec lemondott. Huszonhárom nappal később -1989. december 10. Gustáv Husák az új kormány megalakításával Ma­rián Calfát bízta meg, ő maga pedig lemondott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom