Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-12 / 46. szám

rága Sherm - csicseregte Sherry örülök, hogy civilizált és művelt emberhez méltó módon viselkedsz. De nem értem a kezdeményezésedet. Azáltal, hogy mindhárman összejövünk és az egész ügyet higgadtan és udvariasan megtárgyaljuk, nem fog megváltozni semmi sem.- Ezt hogy érted, Sherry?- Azt akarom ezzel mondani, hogy elhatároztam: mindenképpen elhagylak. Bizonyára megérted.- Értem, hogy ez a szándékod. Mégis remélem, hogy meg fogod változtatni, Sherry...- Talán jó lenne, ha biztatnálak, ám nagyon sajnálom... Szeretem Denist, s feleségül akarok menni hozzá. Igazán sajnálom, de csak vele leszek boldog.- Ez azt jelenti, hogy engem már nem szeretsz?- Nem, azt nem. Szeretlek. De nem annyira, mint Denist. Belebolondultam...- Valamikor ugyanígy szerettél engem is. Legalábbis azt mondtad...- Beléd voltam bolondulva,

Sherm, de ez most - sajnos - megváltozott. Az ember érzelmei változnak...

Fájdalommal a szívemben bámultam őt, mert még mindig szerettem, ha ő engem már nem is szeretett.- Tölthetek neked is egy pohár martinit? - kérdeztem.- Ha majd megérkezik Denis, iszunk mindhárman. Ez megkönnyíti a dolgunkat. Ilyesmire a martini kitűnő...- Nem gondolod, hogy ihatnánk egy pohárkával csak mi, ketten? Aztán majd, természetesen, ihatunk többet is.- Nem bánom... De éppen csengetnek... Ez biztosan Denis lesz...

Sherry kiment a hallba, hogy ajtót nyisson. Valóban Denis jött meg. Sherry átölelte a férfit és megcsókolta. Ez nem volt szokatlan dolog, hiszen Sherry már nem egy férfival összecsőkolódzott, de ez másmilyen csók volt. Hosszú és szenvedélyes. Amikor bejöttek, éppen a martinit ke- vergettem.

Sherry bemutatott minket egymásnak.- Örülök, hogy megismerhetem önt, Sherm - mondta Denis.

Denis nem volt olyan magas, mint én, olyan erősnek sem látszott, de el kellett ismernem, hogy igencsak jóképű férfi. A haja rövidre volt vágva, s az arca afféle kisfiús arc volt. Győztesként viselkedett, mint aki valamilyen játékban megvert engem, s ez bizony egyáltalán nem tetszett nekem.- Őt tulajdonképpen Shermannek hívják - magyarázta Sherry. - De én csak Shermnek hívom.- Parancsol martinit? - kérdeztem.- Köszönöm, kérek.

Töltöttem mindenkinek, miközben Sherry és Denis egymás mellett ültek a heverőn és fogták egymás kezét.

Amikor feléjük nyújtottam a marti- nis poharat, Denis a bal, Sherry pedig a jobb kezével vette el, hogy továbbra is kézenfogva ülhessenek. Denis rám nézett, a tekintete határozottságról árulkodott.- Ha jól értem - mondtam -, ön azt akarja, ami az enyém, s amit én természetesen nem akarok átengedni önnek. S ebből adódik a probléma.- Miféle probléma? - kiáltott fel Sherry. - Te, Sherm, meg én egyszerűen elválunk, aztán Denisszel összeházasodunk, és kész...- Én is így gondolom - bólintott Denis.- Én azonban - mondtam - nem értek egyet magukkal. Szeretnék ugyan civilizált módon eljárni, de küzdelem

nélkül nem adom fel. Rájöttem arra, hogyan oldhatjuk meg a dolgot ellenségeskedés nélkül. Elmondom, jó?- Nem - felelte Denis.- Csak mondja el, Denis, hiszen az már nem változtathatja meg az elhatározásunkat - mondta Sherry.- Nem bánom - egyezett bele Denis.- Nagyszerű! Maradjatok itt, rögtön visszajövök.

Odamentem a bárszekrényhez, kivettem három kis palack portói vörösbort, aztán visszamentem hozzájuk. A tálalóasztalkán sorba állítottam a palackokat.- Ez mi? - kérdezte Sherry.- Három kis palack portói bor - feleltem. - Annak a tervemnek a tartozékai, melynek segítségével megoldunk mindent civakodás nélkül. Két palackban csak bor van, a harmadikban méreg is. Tervem a következő: mindegyikünk megiszik egy palack bort. Akié a mérgezett bor lesz, az meghal. A másik kettőnek nem lesz semminemű problémája.- Sherm, neked mindig volt érzéked a fekete humor iránt - mondta Sherry, s a hangja mintha haragosan csengett volna.- Ez ésszerű lehetőség arra, hogy mindent megkapjunk vagy elveszítsünk. Ez így civilizált, elegáns és teljességgel elfogadható megoldás az olyan emberek számára, amilyenek mi vagyunk.- Most, hogy ezt így elmagyaráztad, azt hiszem, igazad van - mondta Sherry.

Amióta ott ültek, most első ízben engedte el Denis kezét. A tenyerére könyökölve a palackokat nézte. Nyilván azon tűnődött, miként lehetne megoldani a helyzetet.- Ön tényleg azt akarja, hogy ebben az őrült játékban Sherry is részt vegyen? - kérdezte Denis.- Elkerülhetetlen, hogy mindhármunknak egyenlő legyen az esélye. Ha én iszom meg a mérgezett bort, Sherry a magáé lesz. Ha ön issza meg, Sherry az enyém marad. Ha pedig ő issza meg, egyikünké sem lesz. Biztos vagyok benne, hogy Sherry beleegyezik ebbe.- Igen, beleegyezem - bólintott Sherry. - Az a helyes, ha én is részt veszek a játékban.- Megtiltom! - kiáltotta Denis.- Denis, drágám, nincs jogod megtiltani számomra semmit - mondta Sherry.- Sherrynek igaza van, Denis. Most egyikünknek sincs joga parancsolni a másiknak. Sem a játékból kilépni.

Denis tétovázott. Sherry kerekre nyílt szemmel figyelte, mert meglepte őt a férfi tétovázása.- Denis, ha nem akarod megragadni ezt az alkalmat arra, hogy elnyerj engem, akkor nem kényszerít téged senki semmire.- Egyáltalán nem könnyű ez a dolog- felelte Denis. - Gondolj csak a bonyodalmakra. Tegyük fel, hogy mindegyikünk megiszik egy üveg bort, aztán az egyikünk meghal. Az élőknek nyomban itt lesz a nyakán a rendőrség.- Gondoltam erre - szólaltam meg.- Hogy ezt elkerüljük, a bort nem itt fogjuk meginni. Ki-ki qtt issza meg a borát, ahol teljesen egyedül lesz. Azok ketten pedig, akik életben maradnak, holnap délután három órakor találkoznak a Picardi kávéházban.

Denis rám nézett.- Szeretném remélni, hogy nem mi ketten leszünk a túlélők - mondta keserűen.- Tehát beleegyezik?- Hát persze. Hiszen látom, hogy Sherry el van ragadtatva az ön sátáni tervétől.- Úgy van, el vagyok ragadtatva. Ez a terv, Sherm, valóban zseniális. Látom, hogy bizonyos szempontból lebecsültelek. Csak egy dologról feledkeztél meg, bár az teljesen lényegtelen.- Éspedig?- Portói helyett sherryt kellett volna választanod.- Hát persze. Sherrynek - sherryt. Erre nem gondoltam. De most már meg kell elégedned a portóival.- Egy pillanat! - kiáltotta Denis, és felém fordult. - Ön tudja, melyik palackban van a méreg?- Nem tudom. A palackok teljesen egyformák. Csukott szemmel raktam ki mind a hármat. Mindenesetre először ön válasszon, majd Sherry. Ami az asztalkán marad, azt én veszem el. Rendben van?- Igen - felelte Sherry. - Nem szép tőled, Denis, hogy csalással gyanúsítottad meg Shermant, hiszen becsületbeli ügyről van szó. Javasolom, hogy egyetértésünk jeléül igyunk meg egy pohár martinit.

Koccintottunk. Aztán bementem a városba, az egyik szállodában szobát béreltem, megittam a portóit, s az ágyra feküdtem...

A bárban ültem, amikor Sherry bejött. Láthatóan meglepődött, hogy engem lát ott, s nyilván nem tudta, örül- jön-e vagy sem. Leült mellém.- A fenébe is! Hogyhogy te itt vagy?- Isten hozott, Sherry! Nem szép tőled, hogy ilyen közönséges kifejezéseket használsz - figyelmeztettem.- Miféle kifejezéseket?- A fenébe is!

Rám nézett, s mérgesen verte a bárpultot.- Sherm, most már értek mindent. Te tudtad, hogy melyik palackban van a méreg. Így akartál elválasztani Derűstől.- Igazságtalanul gyanúsítasz. Elismerem, hogy nem volt igaz minden, amit mondtam, de természetesen nem tettem kivételt egyikünkkel sem. Mindhármunknak egyenlő volt az esélye.- Lennél szíves ezt megmagyarázni!- Nem volt méreg egyik palackban sem...- Akkor hol van Denis?- Hol van Denis? - ismételtem meg a kérdést.- Sehol sem láttam őt.- Én sem. S azt hiszem, hosszú ideig nem is fogjuk látni.- Gondolod, hogy megijedt, és nem itta meg a portóit?- Valószínűleg.

Sherry rám szegezte a tekintetét, egyre lassabban verte a bárpultot, végül abba is hagyta. A szemében felvillant valami, ami arra engedett következtetni, hogy eljött ismét az én időm.- Már látom, hogy az igazit akartam elhagyni a méltatlanért...- Azt hiszem, ez a valóság - mondtam halkan. - Parancsolsz egy martinit?- Igen. Most szükségem van rá... De ne maradjunk itt sokáig. Kettesben akarok lenni veled, Sherm, drágám...

Sági Tóth Tibor fordítása

Lassú ünnepélyességgel három vadkacsa vonult végig a kert előtti tórészen. Közvetlenül a part közelében úsztak, vonulásukat így a kert felől csak a szomszéd nyaraló kerítéséig lehetett követni. Aztán ugyanazzal a váratlansággal, ahogyan előbukkantak, el is tűntek a tekintet elől.

Akárcsak az a hattyú a Lohengrinben, igen, akárcsak az a hattyú. Mintha madzagon húznák a kulisszák mögül. Kiáltani akart, hogy a szomszéd is meghallja, de az a furcsa szorongás a melle tájékán, amit idejövet már az autóban érzett, csendre intette. Később eszébe jutott, hiába kiáltana, a szomszédot valami hivatalos ügy ezen a víkenden otthon marasztalta.

Elhelyezkedett a kék napemyős hinta- padon. A rosszul olajozott szerkezet kettőt-hármat csikordult, s ez a zaj megriasztotta. Jó, hogy senki sincs itt, ez jó, biztatta magát, legalább nem látnak az ember gyomrába. A pad azonban tovább csikorgott, s a zsibongás, amit előbb a melle tájékán érzett, karjára is átterjedt. A fülledtség okozza, a fülledtség, alighanem eső lesz. Nézte a vizet. A tó a hinta ütemére ingott. Ez a látvány elszédítette. A nyári lak ajtaja hirtelen kicsapódott. Az ajtórésben szürke ruhás, idősebb hölgy állt, arcát szürke tüllfátyol takarta. Mama! A asszony nem válaszolt. Ő is a vizet nézte, aztán lábujjhegyen, hogy ne tegyen kárt a frissen nyírt pázsitban, elindult a kék hintapad felé. Minek a fátyol ebben a hőségben? A bosszús szavakra az asszony elmosolyodott. Négy-öt lépésnyire a hintapadtól megállt, kalaptűjét igazgatta. Le is vehetem, ha zavar. Az előbbi tétova mosoly még a szája szögletében vibrált: Bár az én koromban... A te korodban, a te korodban! csattant fel a férfi. Megint a régi lemez. Istenem, mindig ezzel keserítetted az életemet. Úgy szerettem, hogy féltettél. Azt gondolod, féltettelek? Odanézz! A bokrok felé mutatott. Mindjárt jönnek. Kik? kérdezte az asszony. A feketerigók. Mindjárt jönnek. Ideügetnek a fűre, mint a versenylovak. S ha azt hiszed, féltettelek, hát nem, tulajdonképpen magamat sajnáltam. Akkor még nem tudtam, az ember előbb-utóbb úgyis egyedül marad. Teljesen egyedül. Nem maradtál egyedül. Yvonne-ra gondolsz? A bokrokon tói szirmukat hullatták a vadrózsák, a férfi most ezt a zajt hallotta, erősebben, mint anyja hangját. Ó is elment. Ha nem is úgy, mint te, de bizonyos szempontból

éppoly végérvényesen, éppoly visszavonhatatlanul. Egy feketerigó már előbújt a bokrok alól, mondta az asszony. Igen, és ha hunyorítasz, zsokésapkát képzelhetsz a csőre fölé. Előbb még hátrafordul, be- vátja a másikat, aztán mindjárt kezdődik az ügetés. Szép a kert. Ugye szép? Ezt mindenképpen szerettem volna megmutatni neked, de te ezt se... Az asszony til- takozóan emelte fel mutatóujját. Látod, itt vagyok. Nem szabad felizgatnod magad. Itt vagyok és a rigók is. Nem vittem semmire, legyintett a férfi, semmi se lett belőlem, csak a kert. Mások mire vitték? kérdezte az asszony. A végén mindenki elfárad. Az a fontos, ne félj. Semmi az egész. Látod, én már régen túl vagyok rajta.

A férfi mélyen lehorgasztotta fejét. Halántékát tapogatta, úgy érezte, ott dobog a szíve, egyre sebesebben, s mindjárt szétfeszíti koponyáját. Túl vagy rajta, mondta, na és? Na és? mosolygott vissza rá az asszony. Mindig féltél, minket is ijesztgettél, engem, apámat, hogy helyetted is féljünk. A bokrok alól már a harmadik feketerigó ügetett elő. A másik kettő a kert közepéről figyelt a hintapad felé. Ne félj, semmi az egész, ismételte az asszony. Minden szerteszéjjel maradt a konyhában, az edények és... Majd összerakom. A lábos is elmosat- lan, de most nehogy azt mondd, elmosogatsz, nehogy... Inkább ideülök melléd a hintaszékre, ha akarod, hintáztatlak. Kiskorodban mindig szerettél hintázni, meglöktelek: hinta-palinta, te meg kurjongattál. Fel az égig, fel az égig, hiába magyaráztam, azt nem lehet. Miért nem lehet? nem enged a kötél. Miért nem lehet? makacskodott a férfi. Az ég messze van. Messze van, hagyta rá. Most már nemcsak a feje, egész teste szédült, hol a tóba, hol az égbe, hol a fűbe kapaszkodott volna, de egyre más szín, más látvány tapadt bőréhez, összekeveredett a kép, rajta úsztak a vadkacsák, testén át ügettek tova a feketerigók. Hinta-palinta, hinta-palinta, a szavak dallamosan ugráltak át a fátyol résein. Érdekes, egy betű sem akadt fenn rajta, de ezt már csak magában motyogta, egyetlen betű se. Úgy látszik, a betűk rövidebbek, mint a levestészta, az fennakad a szitán.

A harmadik feketerigó éppen akkor ért a hintapad közelébe. Nem látott mást, csak egy félrebillent fejű férfit. A hinta még mozgott. Az asszonyt addigra magába itta a táj.

IRODALOM 1995. november 12.