Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)

1995-11-12 / 46. szám

Már Szlovákiában sem számítanak rit­kaságnak az erotikus szalonok. Áraikkal egyelőre nem pályáz­nak világrekordra... Az emberi szexualitás ma már nem ismer tabut. Mindent kikutattak, megvizsgáltak, statisztikailag felmértek. Ha arra lenne kí­váncsi, ki jut el leggyorsabban a csúcsra, elég belelapozni a megfelelő kimutatások­ba. Kinsey szerint a kamasz fiúknak 10 másodpercre van szükségük. De 6,4 szá­zalékuknak még ennyi időre sem. Ha a szexszel foglalkozó, leghosszabb című könyvre kíváncsi, arra is választ kaphat: Muliebria Historico-medica, hoc est Parti- um Genitalium Muliebrum Consideratio Physico-Medico-Forensis, qua. Megtud­hatja azt is, melyik a világ legdrágább ero­tikus klubja, mi a nevük az első homosze­xuális párnak, akik Hollandiában hivatalo­san is összeházasodtak, sőt a régi Róma leghíresebb nimfomán hölgyének nevét is. Esetleg ha már csupán a hím bálna „férfi­asságának” méreteit illetően vannak hiá­nyosságai, a mindentudó könyvecskék ezt is elárulják: körülbelül tíz méter... Ami azonban eddig senkit nem érde­kelt: az intim együttlét utáni pillanatok. Ez nagyon ritkán beszédtéma, és ha igen, akkor is csupán általánosságban szólnak róla. Nincsenek róla adatok, sem statiszti­kai kimutatások. Lehetséges, hogy az „Utánunk a vízözön!” szóláshoz tartjuk magunkat? A szex egyetlen pillanat alatt véget ér... s „a többi néma csend”? Nem ésszerű persze általánosítani, de a D. házaspárnál például pontosan így zaj­lott le a szeretkezés. Alighogy befejezték, a félj, mint aki jól végezte dolgát, jobb oldalára fordult és már aludt is. Felesége ezután fél óra hosszat a plafont bámulta némán, majd ő is elaludt. A fent említett szituáció szavakba foglalásához két hóna­pig tartó kezelés után jutott el a szexoló­gus, s a D. házaspár, a férfi és a nő egya­ránt, nagyon elcsodálkozott, hogy egyál­talán ilyesmi iránt érdeklődik. Hiszen az együttlétet követő pillanatok már nem tar­toznak hozzá a szerelmi játékhoz. Pedig nagyon is hozzátartoznak! Sőt jobban, mint gondolnánk. Annak ellenére, hogy az orgazmus utáni perceket férfiak és nők különféleképpen élik meg. Vagy talán - éppen azért? A nők ugyanis nemcsak előjátékra vá­gyakoznak, hanem utójátékra is. Hogy mi az előjáték, azt valamennyien tudjuk. Ma már nincs hiány szakirodalomban, melyből azt is megtudhatjuk, mi a kü­lönbség a petting és a necking között. Az utójátéknak nincs neve. Nem volt, aki el­nevezze, hiszen a férfiakat az együttlét után egészen más dolgok foglalkoztatják, mint hogy nevet adjanak az állapotnak, melyben éppen leledzenek. Bár a szakirodalom e kérdést illetően eléggé szűkszavú, itt-ott azért megemlíti a férfiak leggyakoribb viselkedésformáit. Egyesek D. úrhoz hasonlóan oldalukra fordulnak és már alszanak is. Mások ro­hannak a zuhany alá, otthagyva part- nemőjüket, álmodozzon még kedvére. Aztán vannak, akik rögtön nekiesnek a hűtőszekrénynek, hogy éppen elvesztett energiájukat azonnal pótolni tudják. Ügy mellékesen jegyezzük meg: valaki azt is kiszámította (gyakorlatban!), hogy ez az elvesztett energiamennyiség ugyanannyi, mint amikor gyalog futunk fel a lépcsőkön - az első emeletre. A dohány­zók természetesen azonnal elvonulnak, és jóízűen rágyújtanak egy cigarettára. S vé­gül megemlítjük a humoros férfiakat, akik éppen csak levegőt vesznek, és már­is ontják a különböző vicceket. A gyengédségre, becézgetésre vágyó nő megdöbbenve szemléli partnere hátát, hiszen a férfi pár pillanattal ezelőtt még örök szerelmet ígért neki. Vagy pedig ag­gódva szimatolja maga körül a levegőt, hogy vajon nem ő-e az oka, amiért páija villámgyorsan a fürdőszoba felé vette az irányt. S mit kifogásolhatunk az ínyen­ceknél? Hát például azt, hogy jobban sze­reti a sört, mint a partnemőjét! És higy- gyék el, ez előbb-utóbb az ágyban magá­ra hagyott nő fejében is megfordul! Az olvasottak alapján úgy tűnhet, hogy talán még a vicces kedvű férfiak vannak a leg­jobb helyzetben. Ám ez csak a látszat. Mert egy csapásra eltűnik a biztonságot nyújtó, szilárd karok tulajdonosa, és he­lyét egy bohóc foglalja el! Egymást követik a különböző félreér­tések. Jobban szereti a sört, mint engem? Három napig magyarázhatja a férfi egy ilyen lépés után a bizonyítványát, majd következő alkalommal újabb három na­pig. A jobbik esetben. Mert a helyzet vé­gül frusztráltsághoz vezet, melytől már csak egy hajszál választja el az elhidegü- lést. És akkor már nemcsak a pohár sörről van. Mindkét fél szempontjából.- Olyan érzésem van, mintha egy polip csápjai közé kerültem volna. Átkarol, és mindenféle ostobaságokkal untat, amikor én már legszívesebben az ajtóban lennék - a szexuális tanácsadókban ezerszer han­goznak el efféle mondatok a férfiak szájá­ból. - Azt szeretném, ha biztosítana a sze­relméről, hogy komolyan gondolja velem a kapcsolatot, nemcsak átmeneti ismeret­ség vagyok a számára - mondják ezzel szemben a nők. - De ő ehelyett háton ve­reget, akár egy lovat, aztán elmegy. Mi a teendő? Kinek tegyünk a kedvére és kit hibáztassunk? Kinek van igaza? A férfiaknak vagy a nőknek? Természetesen mindkét félnek igaza van a saját szempontjából. Mint mindig és mindenben. S mint annyi esetben, itt sem segíthet más, csak - a kompro­misszum... M inden valamirevaló kalandnak alibire van szük­sége. Mondjuk egy szolgálati útra. Mi minden játszódhat le közben, és nem tudja meg soha senki! Hiszen csak ők ketten vannak ott. Ők, az idő és a személytelen szálloda. Végül is nagyon jól választottak: a hűtlenségre nincs ideálisabb hely egy szállodánál. Az ember bezárja maga mögött az ajtót, és fátylat borít a tör­téntekre. Nincsenek bizonyítékok, sem szemtanúk. Leg­alábbis nem olyanok, ak: hűtlenkedőket ismernék. Akik így gondolkoznak: itt az alkalom! Mikor, ha nem most? Most és soha többé! Többnyire azonban a „soha többé” nem érvé­nyes. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a közmondás is. A felejthetetlennek hitt kaland fénye megkopik, s a hűtlenkedő ismét valami kü­lönleges élményre vágyik. Ezek után talán nem meglepő az a megállapítás, hogy akik gyakran váltogatják a sze­retőiket, ugyanígy cserélik a házastársaikat is. Az effajta bevezetők után rendszerint a statisztika követ­kezik. Többnyire külföldi, mert hazai viszonylatban egyelőre nem szolgálhatunk ilyesmivel. Rendelkezésünkre áll viszont egy Csehországban készült felmérés, amely talán nem sok­ban különbözik a szlovákiai viszonyoktól. Mi is a helyzet te­hát a hűtlenséggel? Azzal, amely végül a válóperes bíróság előtt fejeződik be? A válások felét Prágában „a házasfelek eltérő mentalitásá­val” indokolják. Házasságuk széthullását a váló felek gyakran azzal magyarázzák, hogy idő előtt és meggondolatlanul kel­tek egybe! A „Hová tettem az eszem, amikor elvettem/hozzá- mentem?!”-féle mondatok tehát senkit nem lepnek meg. An­nak ellenére, hogy Prágában a legmagasabb a házasuló felek átlagéletkora. Csak ezen érvek után következik a „hivatalos” hűtlenség, amelynek azonban külön­féle fedőnevei is lehetnek. Meglepő, hogy Prágában a férfi­ak és a nők körülbelül egyenlő arányban hűüenkednek. Vidéken valamivel magasabb a férfiak aránya. Ha valaki úgy gondolja, hogy városon gyakoribb a hűtlenség, mint falun, nem tévedett. Minden valamirevaló kalandnak alibire van szüksége... És ismét ott vagyunk, ahonnan elindultunk. A névtelen szállo­dák intimitása, fellángoló szenvedélyek... Ha nyugati maga­zinokat olvasunk, a hűtlenséget „szenvedélyből elkövetett bűntényként” tálalják. Romantikáról beszélnek, végzetes vonzerőről. De az ilyen esetek hazai viszonyaink közt inkább a regényekben fordulnak elő, mint a valóságban. Forrásanyagok alapján: aye B férfiak is „alakíthatnak" az ágyban A TETTETETT ORGAZMUS NEM CSAK A NŐKRE JELLEMZŐ Nem is olyan régen e t női problémákra gondol ak ágy döntöttek,' ők nem stratégiáját, és játsszák meg az ágyban Sokkoló eredmények Érdekes közvélemény-kutatást tar­tott a német SAT 1 tévéállomás. Felkérte az erősebb nemhez tarto­zó tévénézőit, hogy telefonáljanak be a stúdióba, és árulják el, meg­játszották-e már valaha part­nernőjük előtt az orgazmust. A felmérés sokkoló eredményeket mutatott: az ankétba bekapcsoló­dott tizenhétezer férfi ötvenegy százaléka vallotta be, hogy elsajá­tította az úgynevezett „műorgaz­mus” művészetét. A nőket enyhén szólva meglepte a dolog - hiszen eddig csupán ők voltak azok, akik partnerük előtt eljátszották a töké­letes orgazmust, annak minden „tartozékával” együtt. És most? Lehet, hogy a férfiak már utolér­ték őket a füllentésben az orgaz­mus terén is? Nem akarok csalódást okozni- Időnként előfordul, hogy pár üveg sör után nagyon kívánom ugyan az együttlétet, de sehogy sem tudok eljutni a csúcsra - val­lotta be a huszonkilenc éves Ge- org. - Ennek ellenére az az érzé­sem, hogy az egész éjszakát át tud­nám szeretkezni. Viszont tudatosít­ja, hogy az alvás is fontos, ezért megvárja, míg partnernőjét már csak pillanatok választják el az or­gazmustól, és akkor kezdődik a színjáték. - Igazán egyszerű a do­log. összehúzom párszor a hímtag körüli izmaimat, nagyokat sóhaj­tok, a karjaiba hullok és kész. Mindenesetre a férfiaknak a színleléshez nincs szükségük ak­kora adag színészi képességre, mint a nőknek. Ám a teremtés ko­ronájának látható jelét is kell adnia „tevékenységének”. Ebben azon­ban manapság nagy segítségére van az egyre inkább divatba jövő óvszer használata, melynek segít­ségével eltitkolhatja a hiányossá­gokat. Kevés nő vágyik szeretke­zés után arra, hogy saját kezűleg távolítsa el partnere óvszerét. Így a férfi gondoskodik mindenről, s a nőnek alkalma sincs rá, hogy szö­get üssön fejébe az üres óvszer lát­ványa. A nyugati kultúrák divatja? A férfiak tettetett orgazmusának trükkje Nyugatról ered. Legalábbis erre a megállapításra jutott dr. Andrew Stanway szexológus. A kl­óron hallatán mindenki !t. Mára azonban a férfi­ig követik a gyengébb ugyanolyan sikerrel a szerelmi élvezetet. naiaknak például egyáltalán nin­csenek ilyen problémáik. Ázsia számos részén például a spermiu­mok „megőrzése” teljesen termé­szetes dolognak számít. Szerintük ugyanis a „Chi” nevű életerő rejtőzik benne, melyet csak egy új élet fogamzásakor érdemes elpaza­rolni. Aki visszatartja az ejakuláci­ót - az ázsiaiak legalábbis így ma­gyarázzák életenergiát takarít meg saját maga számára. A szak­emberek véleménye szerint ez csu­pán gyakorlás kérdése. Példaként egy kínai férfit említenek, aki har­mincéves, harmonikus és boldog házassága alatt mindössze három­szor „áldozta fel” spermiumait: amikor gyereket akart nemzeni. S ez mindháromszor sikerült is neki. - A szaporodáson kívül semmilyen egyéb ok nem létezik, ami miatt az ejakuláció szükséges lenne - jelen­tette ki dr. Stanway. Az igazi szex­nek nem kell mindig orgazmussal végződnie. Kicsit furcsán hangzik, s elég távol is áll e kijelentés a gyakorlattól, de a mi tájainkon is sok olyan férfi van, aki nem akarja, hogy a szex során az utolsó csep­pig „kifacsarják”. Az orgazmus fáraszt- Néha olyan fáradtnak érzem magam, mintha minden folyadékot kiszívtak volna a testemből - mondja a harmincöt éves Andreas. Nem akarta azonban, hogy felesége szívére vegye a dolgot, így mindig ugyanahhoz a módszerhez folya­modott - megjátszotta a beteljesü­lést. Ma már a hazugságok korsza­kát maga mögött tudhatja. Talált magának egy barátnőt, akinek nincs szüksége „demonstratív kitö­résekre” ahhoz, hogy kielégüljön.- Az ejakuláció nélküli szex in­kább a férfiaknak jelent problémát, nem a nőknek - állítja egy bécsi szexuálterapeuta. -A férfiaknak ugyanis ilyen esetekben az az érzé­sük, hogy baj van a potenciájukkal. Ne játssza meg magát!- Az orgazmus tettetésében a férfiak és a nők nagyon hasonlíta­nak egymásra - mondja a terapeu­ta. - Ahelyett, hogy szabadjára en­gednék valós érzelmeiket, egy olyan szerepet játszanak, melyet szerintük a másik elvár tőlük. Nagy tévedésben élnek. Az egyet­len út, amely kivezet a hazugságok labirintusából, ha az ember vállalja önmagát. Bíznunk kell magunk­ban. Fotók: Plus 7dní,MS PAJZÁN OLDAL 1995. november 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom