Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-11-12 / 46. szám
El jaqiuaAou 9661. ÚBUJ^SBfl K O X ■■ D tSzróli Edét, a kondást jó kedélyű embernek ismerik a faluban. Azt mondják róla, hogy a süldők mellett gyűjti össze a sok huncutságot. Amikor botjára támaszkodva hamiskásan mosolyog, azon gondolkodik, kit is viccelhetne meg. Egyszer csak eszébe ötlik a szomszédja. Fodor Zsiga nem olyan rég vesztette el szemefényét, a jó Francka asszonyt. Mivel, nyugodjon békében, a szelíd lélek nem volt jóban a gólyával, még a véletlen sem hozott gyereket a házhoz, így az öreg Fodor magára maradt. A temetés napja után körülnézett az elcsendesedett háza táján. Úgy döntött, megnősül, asszonyt hoz a portára. Elég merész lépés volt ez hatvanhét éves korára, de hát a vágyakozás hatalmas parancsoló az ember életében. Az új asszonyt senki sem ismerte. Erős, pirospozsgás fehérszemély volt, csak úgy sürgött-forgott az udvaron. Lett is ebből sugdolódzás a faluban: hogy ilyen szép asszony nem szerelemből 4 l«*é*'*V ment férjhez az öreghez, hanem érdekből. Lesz majd haddelhadd a Fodornak, koplalhat. Amíg Szróli ezen gondolkodott, a kocák malacaikkal a közeli herésben dúskáltak.- Hé, atyafi! - kiáltott valaki a háta mögött.- Maga az, koma? - megkönnyebbült, hogy Fodort látta. Lassan közeledett egymáshoz a két újdonsült házas. Szróli is nemrég kapaszkodott a harmadik asszonyba. Melegen kezet fogtak, de mintha megbénultak volna, egyiknek sem jött szó az ajkára. Nagy sokára Szróli törte meg a csendet:- Hát, csak megvan, koma, ügyi!- Abbizony, megvónék — bólingatott az öreg Fodor.- És az asszony is?- Ő is.- Becsüli-e kendet? - kérdezősködött a kondás.- Hát?! ... úgy vónék vele... - gondolt egyet az öreg, majd megtoldotta mondanivalóját. -A kende'olyan?- Jó asszony, dolgos asszony az - Szróli dicsérte feleségét az öreg előtt.- Ez igen... - sóhajtozott Fodor.- Korán kel, későn fekszik - folytatta mondókáját a kondás. - Reggel villás regeli, I pájinka, délben bécsi szelet, este rántotta, tea vagy fekete.- Tea is meg fekete is? - elértette az öreg és összeráncolta homlokát, rosszallóan nézett a kondásra. Szróli ezek után belezökkent a szószaporításba:- Alig várja, hogy a kondát betereljem; ott áll a kapuban és úgy megcirógat, de úgy... Fodornak még a fogai is összeszorultak, a botját is jobban marokra fogta a szavak hallóra.- Gonosz, mihaszna fajzatja! - fenyegetőzött az öreg.- No, még meg is csókolgat - tette hozzá Szróli.-Juj... ne mongya tovább Ede, beleszédülök; még hogy bécsi szelet, tea, kávé, még meg is csókolja. Ilyen asszony... hm... ilyen asszony.- Hát a magáé nem olyan, koma ? - Szróli igyekezett még jobban lángra lobbantam a „tüzet”. I- Nem, az a hitvány lélek, pedig ott a sok minden, meg néhány korona is jön a házhoz, hisz tudja kelmed.- Azért kérdem, mert tudom. De ide figyeljen, koma! Tegnap az enyém ötezer koronát nyomott a markomba és azt mondta: itt van e kis pínz, azért spórútam, hogy elmenj a szabóhó és egy szép öltönyt csináltass magadnak, no meg rólam se feledkezz meg, vegyél egy kendőt. Lássa, ilyen gondviselő az én mátkapárom!- Elzavarom a mihasznát, elválok... elvá- lok... - toporzékolt az öreg Fodor felindult- ságában.- De majdnem elfelejtettem - tetézi fur- fangját a kondás mióta együtt éldegélünk, új bútorra is került. A madracos, selyempap- lanos ágyban öröm hálni. Fodor sem bírta tovább, búsan, lehajtott fejjel elindult a közeli halastó felé. Már vagy száz-százhúsz métert tehetett meg, amikor utána kiáltott Szróli:- Koma, hé! Haggyon föl vele, ne búsul- jék, az enyém is csak olyan. Réti Tallo Kálmán ezt a hölgyet a gépre? Amíg az ellenséges pilóta belefeledkezik a csábító látványba, kényelmesen szitává lehet lőni. (Prikler László felvételei) ka hátán fekvő gyönyörű nőről a mitológiai jelenet, Európa elrablása jut az ember eszébe, noha a bika itt inkább bölényre hasonlít, a leányzó pedig jobbára egy szexmagazin hősnőjére emlékeztet, semmint a mitológiai alakra... Tudom, képtelenség, de az embernek önkéntelenül is az eszébe ötlik: vajon nem az ellenség megtévesztésére festették Repülni nem lehet csak úgy, felkészületlenül. Felszállás előtt alapos eligazításon kell részt venni. Nemrég, egy verőfényes őszi napon, a kuchynai katonai reptéren megtartott repülőnap sem kezdődhetett másként. A légiparádé megkezdése előtt a katonai vadászbombázók és akrobatagépek pilótái a civilekkel, az aeroklubok tagjaival közösen, percre szóló pontossággal betervezték az egész napot. Például a pozsonyi aeroklub tagjai is megtudták, vitorlázógépüknek mikor kell felszállnia a szőlősi reptéren, hogy annak két utasa közül az egyik, az országos ejtőernyős verseny idei bajnoka, pontosan 12 óra 55 perckor kiugorhasson 1000 méteres magasságból a díszvendégek tribünje elé. Az eligazítás alatt még csak néhány vörösvércse kering, a korán érkező látogatóknak mégsem kell unatkozniuk. Az egyik kifutópályán ott sorakozik a szlovák hadseregben használatos összes géptípus. És ezeket nemcsak nézni, sőt nemcsak megtapogatni szabad, hanem a pilótaülés is kipróbálható, s ezt természetesen, elsősorban az ifjú legénykék használják ki. A repülősök viszont egy kis pénzkeresetre is kihasználják a rendezvényt, és némelyik harci masina mellett valóságos zsibvásárt rendeznek a repülőgépet vagy helikoptert ábrázoló pólókból, sapkákból, öngyújtókból, golyóstoliakból és még ki tudja miből. Úgy tűnik, akad repülős, aki nemcsak a botkormánynak, hanem az ecsetnek is mestere. Erről az egyik vadászgép farok- szárnyán ékeskedő színes festmény árulkodik. A hatalmas biA repülőnapon lövöldözésről természetesen szó sincs, izgalmas látnivaló azonban akad elég, ami szinte az égre szegezi az emberek tekintetét. Például a világhírű kassai Fehér Albatroszok mutatványai, miközben nemzeti színű füstcsíkokat rajzolnak az égre. A katonai akrobaták mellett a civilek sem vallanak szégyent. A trencséni Pavol Cico igazolja világbajnoki tudását, és egymotoros kis gépével úgy veti a cigánykereket az égen, akár pajkos gyerek a zöld gyepen. Pörgő zuhanásaival pedig akármelyik háborús film légicsatájának sztáija lehetne. Az élsportoló akrobatákon kívül egyéb sportolók is bemutatkoztak. Például a motoros sárkány- repülők. Gondolom, nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy az ember egy ilyen, látszólag törékeny szerkezettel a levegőbe emelkedjen. De hát a repülés már csak ilyen: amennyire veszélyes, legalább annyira szép is. Ezért abban is biztos vagyok, hogy a kuchyúai bemuatatón sok kissrác fogadta meg: ha felnő, belőle bizony pilóta lesz. Ha meglesz hozzá a kellő bátorsága. (gaál) K evesen ismernek annyi szép juhásznótát, betyárdalt, Vidróc- ki történetet, mint Mag Péter Medveshidegkúton. Péter bácsi, mert sokan csak így ismerik őt, gyakran megfordul művésztáborokban, zenekarok háza táján, népzenei rendezvényeken. Egyszerű ember, mindene a nóta és a dal. Útjai során legtöbbször fényképezőgép lóg a nyakában, a kezében pedig hegedűt cipel. Akik nem ismerik, fura egy teremtésnek néz(het)ik. Már csak azért is, mert az idő bizony fölötte sem állt meg: az idén múlott 65 éves. A jó zenéért el-el- ruccan Dunaszerdahelyre, Komáromba, Somoijára, sőt a határon túlra is.- Talán még hároméves sem voltam, amikor kaptam egy hegedűt - mondja Péter bácsi. - Édesanyám, Vidrócki Juli, juhászcsaládból származott, sok szép juhásznótát ismert. Leült mellém, kezembe adta a hegedűt és énekelt, miközben arra biztatott, hogy játsszak. Amikor felcseperedtem, alakítottunk a faluban egy parasztzenekart. Lakodalmakban, eljegyzéseken, mulatságokon muzsikáltunk... Később a Csemadok megalakította az éneklőcsoportot, a folklórcsoportot, és én - hol bandával, hol egyedül - játszottam e csoportoknak. Bebarangoltuk az egész országot, meg Magyarországot is. Nem nősültem meg, ma is egyedül élek. Ha unatkozom, fogom a hegedűt vagy a harmonikát, és játszom. Bekapcsolom a rádiót, és ha abban épp muzsikálnak, velük is. Segítek nekik - fűzi hozzá mosolyogva.- Az édesanyját miért mondták Vidrócki Julinak, hiszen tudtommal Pelle volt a vezetékneve.- Az édesanyám Péterfaláról származott, és valóban Pelle Júliának keresztelte őt a pap. De Péterfalán sok Pelle nevű család élt, édesanyám így kapta hozzá a Vidrócki nevet.- Talán leszármazottja lenne a híres betyár Vidróckinak?- Én ezt tagadom. Azt mondom: az én ereimben nem folyik betyárvér, de az édesanyám büszke volt a Vidrócki névre. » Elmondom hát, hogyan hallottam az édesanyámtól a történetet. Péterfalán, édesanyám nagyszülei, a falu szélén laktak, és állítólag gyakori vendég volt náluk Vidrócki Marci, a betyár. Akkoriban azt is rebesgették, hogy a nagyapám, szintén Marci, Vidróckinak a fia. Úgy is hívta mindenki: Vidrócki Marci, mint a betyárt. Édesanyám büszke volt rá, és ismerte a betyár Vidrócki történetét. Tőle tudom én is, mert gyakran mesélte. De édesanyám nem úgy tudta ezeket a történteket, mint ahogyan a könyvekben megírták, vagy ahogy azt errefelé beszélik. Nem tudom, melyik a hiteles, én a betyár halálát is másképpen tudom, mint mások. Édesanyám úgy mesélte, hogy Vidrócki előre megüzente az úrnak, mikor megyen őt kirabolni. Útközben a betyárvezér elmondta társainak hárman mentek hogy az úr már várni fogja őket, mert előre odaüzent. Ezen aztán összevesztek. Pintér, a kondás, jó bal- tázó volt, fokost ragadott és rárontott Vidróckira. A betyárvezér erősebb volt, a földre teperte volna Pintért, ha hátulról fejbe nem kólintja a harmadik betyár a puskatussal. Vidrócki a földre esett, Pintér pedig levágta a vezér fejét. Mindez 1873. február 8-án történt a Tiribesi réten... A hitelesség kedvéért idézzük Pintér Pista vallomását, amelyet annak idején a Gyöngyös című újság közölt: „1873. II. 8-án a betyárok Vidrovszki vezetésével (öten vagy hatan) Bodonyban borozgat- tak. Almásy Edmund úr pincéjében, a vincellér és az uradalmi kasznár társaságában. Az utóbbit utasította a betyárvezér: mondja meg az urának, hogy este nyolc órára vendégei lesznek, hogy egy kicsit elszámoltassák minapában történt igazságtalan ítélete miatt. Almásy úr ugyanis 240 Ft-ot követelt a kondástól - valószínűleg a betyárok által elhajtott nyolc sertése fejében. Ezért lakolnia kell. ” Ahogyan megüzente, úgy is történt. Este a betyárok: Vidrócki Marci, Pintér Pista és Rácz Antal úrnak indultak. A lap szerint a betyárvezér két másik cimboráját a bátonyi erdőbe küldte más paranccsal. A három betyár útközben összeveszett. Hogy mi történt valójában, azt Pintér igy mondta el: „...kijelentettem Vidrovszkinak, hogy én semmi áron nem megyek A. urat kirabolni. De abba a pillanatba... Vidrovszki revolvert ragadva mellemnek szegezé, s kijelenté, hogyha nem engedelmeskedem, rögtön lelő; s én ismertem Vidrovszkit, ki végtelen kegyetlen volt, megijedtem és szó nélkül követtem. S így mentünk hárman egészen a Zagyva hídig, hol is Vidrovszki előttünk ment, én Rácz Antaltól elkértem baltáját, s gondoltam magamban, ha én agyon nem vágom, ő lő agyon, fogtam tehát a baltát, s hátulról fejbe vágtam. Erre ő leesett, kétszer vágtam még azután fejébe a baltát, s fegyveremmel rálőttem, lövés után a ruha rajta meggyűlt, de én, hogy megösmerhessék, eloltottam. Fegyvereit elszedtük, s legott saját fegyvereinkkel együtt a Zagyva vizébe dobáltuk, s elhatároztuk, hogy ez élettel felhagyva a történt esetet a törvénynél bejelentjük. ” Eddig a történet, Péter bácsinak pedig marad a muzsika. ew™, r^A Ereimben nem betyárvér folyik!”
