Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-09 / 28. szám
1995. július 9. MŰVÉSZVILÁG Cs iszolatlan gyémánt • Egy amerikai gimnazista mennyit tud, mennyit tudhat Rimbaud-ról? Hall egyáltalán róla?- Hogyne hallana! Bár nem olyan sokat. Mi az európai költőkre, pontosabban az európai irodalomra nem igazán figyeltünk. De a lényeget, hogy nagy költő volt és hogy szenvedélyes kapcsolat fűzte Verlaine-hez, azt azért megjegyeztem annak idején - állítja Leonardo DiCaprio. Persze lehet, hogy szemrebbenés nélkül füllent. Ki tudja? Megnyerő modorú, kivételes tehetségű színész. 1994 márciusában, a Gilbert Grape bánatában nyújtott ámulatba ejtően hiteles alakításáért majdnem Os- car-díjat kapott. Ott volt az első öt között, ahol már csak egyetlen hajszál választja el egymástól a nagy esélyeseket. Vagy még az sem, csupán a szerencse. Hollywood legifjabb sztárja mindenesetre nem szenved a „veszteség” miatt.- Ami késik, nem múlik - szól kópés vigyorral. - Rimbaud-ként majd újra ringbe szállók. • Mikor, kinek a filmjében érezte először ringben magát?- Tizenkilenc évesen, Michael Caton-Jones rendezésében, a This Boy's Life-bán. Egy fiatalkorú bűnözőt játszottam Ellen Bárkin és Róbert de Niro partnereként. Eszméletlen érzés volt ekkora színészekkel dolgozni. Ezt megelőzően, kilencéves koromtól fogva különböző sorozatokban és show-műsorokban bohóckodtam. Természetesen azért, hogy pénzem legyen és hogy lóghassak a suliból. Bár maga a színészet is érdekelt. Kamaszfejjel már nem is vágytam másra, csak egy jó nehéz szerepre. A Gilbert Grape bánatában aztán meg is kaptam. Amié, akit Johnny Depp oldalán játszottam a filmben, az Esőember öccse lehetne. Szellemi fogyatékos. Érzelmeit csak a történet végén, édesanyja halálakor mutatja ki, amikor bátyjával együtt kipakolják és felgyújtják város széli házukat. Irtó nehéz feladat ilyen figurával azonosulni, ugyanakkor azt is tudtam: ha sikerülni fog, Hollywoodnak bizonyára tátva marad a szája. Bejártam a fogyatékos gyerekek intézetébe, hogy hangokat, gesztusoAgnieszka Holland (1948), a Magányos nő, az Olivier, Olivier és a Titkok kertje híres rendezője, aki pályafutását Krzysztof Zanussi és Andrzej Wajda támogatásával Lengyelországban kezdte, majd Franciaországban és Angliában folytatta, új munkáján dolgozik. Christopher Hampton legsikeresebb drámáinak egyikét, a Teljes napfogyatkozást viszi filmre amerikai színekben. Ezekben a hetekben Belgiumban forgat, ahol a történet két főszereplője, Rimbaud és Verlaine, a francia költészet óriásai ádáz kapcsolatuk legboldogabb korszakát élték. Ahol meredek szántóföldeken vándoroltak, répát ettek, árokparton háltak, szerettek és nyűglődtek. Verlaine, aki rezzenetlen arccal ül a csónakban: Dávid Thewlis, Mike Le- igh híres-hírhedt Mezítelenül című filmjének főszereplője. Rimbaud, a világirodalom legifjabb rebellise, a szabadszájú, becsvággyal teli kamaszzseni, aki minden élményt megad a testének: Leonardo DiCaprio, az amerikai mozi csiszolatlan gyémántja. Agnieszka Holland szemében a lehető legideálisabb választás. Színész és rendező tavaly, a Karlovy Vary-i fesztiválon találkozott először.- Vannak még csodák - lelkesedett a Párizsban élő lengyel rendező. - Verlaine szerepét először John Malkovichnak szántam, aztán meggondoltam magam, de Rimbaud figuráját senkire sem tudtam kiosztani. Amikor a forgatókönyv elkészült, River Phoenix nevét emlegette körülöttem mindenki, de miután kábítószer-túladagolásban meghalt, ott álltam teljesen kétségbeesve. Hollywoodban rengeteg a tehetséges huszonéves, csakhogy azok közül, akik szóba jöhettek, senki sem tetszett. Leonardo Di- Capriót fura mód senki sem ajánlotta. Talán mert szelíd, finom arcvonásai mögött még a sasszemű ügynökök sem fedezték fel a gátlástalan, gúnytól fröcsögő, magabiztos zsenit. Én most látttam őt a Gilbert Grape bánata című filmben, egy retardált kamasz szerepében, és azt mondtam: ez a fiú kellene nekem. Erre mit ad az ég? Másnap megjelenik előttem a fesztivál díszvendégeként. A nyurga, fáramászós gyerekből időközben feltűnően jó képű, érzékeny arcú fiú lett, akiről rögtön, az első beszélgetés után kiderült: máshogy él és máshogy gondolkozik, mint a sokévi átlag. Rimbaud bonyolult, ellentmondásokkal teli személyisége nagyon is közel áll hozzá. Farkasembersége, szemtelensége, cinizmusa könnyen előhívható belőle. Igent is mondott azonnal a felkérésemre, s anélkül, hogy tudott volna róla, óriási tehertől szabadított meg. Jobb, nála megfelelőbb színészt aligha találtam volna Rimbaud szerepére. Rimbaud szerepében: Leonardo DiCaprio kát, mozdulatokat lessek el. Heteken át figyeltem őket, s fejben jegyzeteltem. Amerikában hatalmas sikere volt a filmnek, az én játékomat pedig Dusán Hojfmanéhoz hasonlították. És Japánban is azt írták a kritikusok, hogy a kis Rainmant Amié Grape- nek hívják, s ez Leonardo DiCaprio érdeme. • Vigaszdíjat kapott az Oscar helyett?- Én lettem ’94-ben Amerika legígéretesebb tehetsége, ami nem kis elismerés számomra. És erre utalnak azok a filmek is, amelyeket rögtön ez után kaptam. A Gyorsak és holtak western a javából, bár amikor kezembe vettem a forgatókönyvet, semmi kedvem nem volt hozzá. Sosem szerettem ezt a műfajt. Unalmasnak találtam. Feltűnik egy fickó a prérin, megáll az ivó előtt, előveszi a coltját és kezdődik a csihi-puhi. Hülyeség! Aztán ahogy belemerültem a történetbe, rá kellett jönnöm, hogy izgalmas helyzetek részese lehetek. A partnerekről nem is szólva. Sharon Stone, Gene Hackman... • Sharon Stone?- Mondjak róla valamit? • Bármit.- Öíjítően érzéki. És hogy tud lőni! Persze, az jár jól, aki a karjaiba eshet. • Lorraine Braconne?- Vele a The Basketball Diariesben játszottam. Ö egészen más. Belőle könnyebb kijózanodni. Meryl Streepre lennék nagyon kíváncsi. Az ő stílusát nagyon csípem. • Húsz és fél évéből mennyit kapott az Actor’s Studio?- Semennyit. Én úgy döntöttem: nincs szükségem iskolára. Aki tanulni akar, az tanuljon, nekem nincs kedvem leckéket venni. Robert de Niro is azt tanácsolta, hogy ne engedjem „nyesegetni” magam. Egy jó nevű rendezőtől vagy egy kitűnő partnertől sokkal többet tanulhatok, mint bárkitől, bármelyik stúdióban. Az ösztöneimre, a megérzéseimre hagyatkozom kezdettől fogva, és nem kellett még szégyenkeznem soha. • Szerepválasztásaiban befolyásolja valaki?- Az ügynökségem és a szüleim észrevételeit mindig meghallgatom, dönteni azonban egyedül szoktam. Abba nem szólhatnak bele! • Nevében, arcában hol keressem az amerikait?- Sehol. A nevem teljes egészében olasz. Apám Milánóból került ki az Államokba, anyám pedig német. Amikor terhes volt velem, épp Olaszországban nászutaztak. Leonardo da Vinci képe előtt álltak, amikor elkezdtem rugdosni őt. Apám erre gyorsan megállapította: biztosan azt jelzem, hogy szeretném, ha engem is Leonardónak hívnának. Tessék, én már akkor is pontosan tudtam, mit akarok. • Fiatal pályatársairól, például Keanu Ree- vesről hallhatnám a véleményét?- Jó színész. • Christian Slater?- Ő se rossz. • Leonardo DiCaprio?- Ő lesz a legjobb. Piszokul igyekszik. Szabó G. László Vékony, szép arcú, zaklatott fiú szaladgál föl- alá a belga rakparton. Sírásra görbülő szájjal, elcsukló hangon kiabál a távolodó csónak felé:- Ne menj el! Maradj velem! Bocsáss meg! Húszéves lehet a fiú, a férfi sokkal több nála; nem ez az első összeveszésük. De a csónak nem fordul vissza. A fiú már zokogva üvölti:- Gyere vissza, kérlek... ne hagyj egyedül! Filmjeiben érett madame-ként is szerelemre éhező: megbabonázza a daliákat is. Az erotika öreg-ifjú nagyasszonyaként már azt is megengedheti magának, hogy szc és szemérmetlen legyen. Fassbinder híres filmjében, a Querelle-fcerc, miuI tán rendbe szedi magán a ruhát, visszanéz az ágyban nyújtózkodó Que- relle-re (Brad Davis), és kielégült elismeréssel dicséri a férfi egyedülálló testi kvalitásait. Az arisztokraták hajóútján, egy francia produkcióban mintha csak krumpli közt válogatna, szemérem nélkül benyúl a szolgálatait idős hölgyeknek kínáló fiatal fiú (Anthony Delon) nadrágjába, hogy meggyőződjön az áru állagáról, érdemes-e rá pénzt pazarolni. Jeanne Moreau a francia mozi legtüzesebb boszorkánya. Negyvenöt éve van a pályán. Ebből az alkalomból franciahonban két életrajz is megjelent róla. S az idei cannes-i fesztivál illusztris zsűrielnökeként ő dönthetett pályatársak munkájáról. , .Nagyon örülök a könyveknek. Elsősorban azért, mert tetszenek, másodsorban azért, mert segítenek egyenesbe kerülni önmagámmal. Én magam is írom az életrajzomat, ábécérendbe szedve az eseményeket. Néha megrettenek az írástól, mert nem vagyok író, nem ismerem úgy az írás titkait, mint az irodalom mesterei, de úgy érzem, sikerülni fog az önvallomás. Kihasználom az alkalmat, mert saját pályámon nem mindig tettem meg. Nem vettem részt Jean Renoir két komédiájában, Fritz Láng krimijében, George Cukor kosztümös filmjében, Clint Eastwood westemjében, és egyszer Bergmannal dolgozhattam volna, de a nyelvi nehézségek visszariasztottak, így aztán nem is lett belőle semmi. Soha nem kértem szerepeket. Nem Olyan vagyok az életben is, mint a filmeken. Komoly filozofikus alkat. Könnyed, felszínes, semmitmondó történetekkel soha nem kerestek rendezők. Ezért aztán nem is nagyon kellett visszautasítanom szerepeket. A tragika képe él rólam a rendezőkben. Nem a romantikus, hanem a problémás szerelmi történetek asszonyait formáltam meg egész életemben. De ha jól belegondolunk, ez a valóság; a szerelem mindig gondoktól terhes. Különösen akkor, ha az ember meri vállalni az érzelmeit, szembeszáll az előítéletekkel, az íratlan szabályokkal, a megkövesedett morállal, konvenciókkal. akaszkodtam rendezőkre. Bergman volt az egyetlen, a kivétel, akit én magam kerestem meg. Szerelmi csalódás miatt mély depresszióba kerültem. Ismertem Bergman filmjeit, és úgy érezSorra érkeztek a válaszai. Egy halomnyi levelet kaptam. A baj csak az volt, hogy mind svédül, s nekem fordítót kellett találnom, hogy megértsem. Így is sokat segített. Azóta, ha Párizsba jött, mindig találkoztunk. tem, ő az egyetlen ember, aki megérthet, és elhatároztam, hogy írok neki. Naponta feladtam egy-egy levelet. Bár nem voltam benne biztos, hogy reagálni fog. Brigitte Bardot a látványos szépséget képviselte a filmvásznon. Én inkább a visszafogottabb, a titokzatos, az eszével hódító asszonyt. Ritkán fordul elő, hogy a közönség ugyanabban a színésznőben találja meg egy korszak szépségideálját, akit értelmi képességeiért, okosságáért, műveltségéért is imádni és bálványozni tud. B. B. számára a film nem jelentette a végzetet - ezt gyakran hangoztatta. Nekem viszont az életem volt, és amíg itt vagyok, az is marad.” A Gioiából fordította: (tallósi)
