Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-15 / 42. szám
1995. október 15. PUBLICISZTIKA A magyar múlt ébresztgetője RÓMER FLÓRIS emlékezete É rdemes lenne egyszer számba venni, hány német származású kiváló férfi bábáskodott a magyar tudomány bölcsőjénél a múlt században és vált mindeközben ízig-vérig magyarrá. Említhetném példának okáért Toldy Ferenc irodalomtudóst, vagy Hermán Ottót, aki egyebek között a magyar népi mesterségek egyik legszorgosabb kutatója volt. Szepességi német családból származott a két Petz- val-fivér is, József és Ottó. Az előbbi a gyakorlati optika területén, az utóbbi egyetemi oktatóként szerzett elévülhetetlen érdemeket. Német szülők gyermeke volt a magyarországi régészet egyik úttörője, Rómer Ferenc is, akit talán többen ismernek szerzetesi keresztnevén, Rómer Flórisként. Az alábbiakban az ő arcélét szeretném felvillantani, hiszen mozgalmas életútja, sokrétű munkássága okán érdemes az utókor figyelmére is. Rómer Flóris Pozsonyban látta meg a napvilágot 1815. április 12-én. Egyik életrajzírója, Kumlik Emil hosszasan elidőzik annál a kérdésnél, vajon Pozsony melyik utcájában is született hősünk, s erre azért is megvan az oka, mert bár Rómer több ízben is a Lakatos utca 10-es számú házát mutatta meg ismerőseinek szülőházaként, egy életrajzi töredékében a Nagykalapos utca egyik épületét említi születése helyszíneként. Ma már nehezen eldönthető a kérdés, s egyébként sem változtat a lényegen, hogy a kis Ferenc Pozsony belvárosában töltötte gyermekéveit, és itt is kezdte meg iskolai tanulmányait. Apja tehetős cipész és kereskedő volt, s gondja volt gyermekei neveltetésére. Ferencet magyar szóra egy tatai iskolába küldte, aztán a szlovák nyelv elsajátítása végett Tren- csénben taníttatta. A tehetséges ifjút, aki különösen a latin írók műveinek ismeretében jeleskedett, papnak szánták és annak rendje és módja szerint 15 éves korában beléptették a Szent Benedek rendbe. Üjoncévét Pannonhalmán töltötte, majd Győrben bölcseleti tantárgyakat tanult; itt Guzmics Izidor volt a legkedvesebb tanára. Az alig 17 esztendős ifjú nagy élménye volt a Kazinczy Ferenccel való találkozása, amelyről Rómer egyik méltatója, Fraknói Vilmos némi dagályossággal megjegyzi: „És a lelkes szavak, mik a sír szélén álló nagyhitű aggastyán ajkairól elhangzottak, s magyar nemzetiség és irodalom kultuszát hirdetve, a pozsonyi német polgár fiának lelkében termő talajra találtak. ” Nagyon is elképzelhető, hogy Győrött kezdődött Rómer Flóris magyarrá válása, hiszen a papi hivatásra való felkészülés huzamosabb időre színmagyar vidékre kötötte. A teológiai stúdiumokat Pannonhalmán végezte. Itt alkalma és ideje nyílt rá, hogy a könyveket bújja. Elsősorban a történelem, a régiségek keltették fel az érdeklődését. Több száz éves okmányokat, feljegyzéseket tanulmányozott és kevés szabad idejében egy XVI. századi kódexet is lemásolt. 1838 nyarán szentelték pappá, ezt követően egy esztendeig Tihanyban volt segédlelkész, s ez alatt megszerezte a doktori címet. 1839 őszén a győri gimnázium alsóbb osztályaiban kezdte meg tanári működését. Latint és magyar nyelvet tanított, emellett időt szakított a festegetésre és a természetjárásra is. Szívesen csatangolt a Bakonyban és a Balaton környékén, s egyre inkább elmélyedt a botanikában és az állattanban. Minden arra érdemes dolgot összegyűjtött, megalapozva ezzel a győri múzeum természetrajzi részlegét. Felettesei, látván a természet iránti érdeklődését, megbízták a ter- mészettani tárgyak oktatásával is, s hamarosan híre ment, hogy Rómer professzor szívesebben oktatja a tudományokat természetjárás közben, mint a poros tankönyvekből. Tanítványai nagyon tisztelték és szerették, s ugyanilyen lelkesedés fogadta őt Pozsonyban is, ahová 1845-ben helyezték át az ország akkor legrangosabbnak számító felsőfokú oktatási intrézményébe. Szülővárosában azonban nemcsak jóakarói voltak, hanem irigyei és ellenségei is, akik igyekeztek borsot tömi a rendkívül közkedvelt professzor orra alá. Rómer javaslatára és elképzelései alapján hozták létre a ligetfalui parkot (itt áll Petőfi megcsonkított szobra is), s maga a tudós paptanár szívesen tartott előadásokat a természetben. Ezt többen nehezményezték és a helyi lapokban szóvá is tették. Nagy bűnéül rótták fel azt is, hogy protestáns személyekkel tart fenn meghitt kapcsolatot, például Petényi Salamonnal, aki korának legnagyobb ornitológusa volt, s Rómer tőle tanulta el a madarak kitömését. Rómer Flóris három év tanárkodás után belevetette magát a közéletbe, amihez a magyar forradalom kitörése kínált jó alkalmat. Jelentkezett a honvéd seregbe, s noha tiszti rangot ajánlottak fel neki, ő közlegényként kívánt elindulni a katonai ranglétrán. Több ütközetben kitüntette magát: az ő lélekjelenléte mentette meg az egyik bekerített utászalakulatot a fogságba eséstől Győr közelében. Ott volt a budai vár ostrománál is, s kapitányi rangban kinevezték a honvédtiszti akadémia tanárává, de a felgyorsult események miatt már nem taníthatott. A szabadságharc leverését követően Római (akkor így magyarosította a nevét) kapitányt 8 évi várfogságra ítélték, s lábán bilincset kellett viselnie. Nem is az volt a legnagyobb bűne, hogy beállt katonának, hanem az, hogy a Press- burger Zeitungban felhívást tett közzé volt diákjaihoz, s ebben arra buzdította őket, hogy lépjenek be a honvéd seregbe: „... kövessétek a példámat! Ha egy 18 év óta egészen elütő, gondtalan, sőt kényelmes életet folytató férfiú egy altiszti állás kedvéért otthagyta a biztos tanszéket, hogy teljesen a haza szolgálatának szentelje magát, miért nem ragadnátok meg ti, határozott életpálya nélkül levő ifjak a legszebb alkalmat arra, hogy jobbat tegyetek, mint nyomorult filiszterek módjára az unalomtól és tétlenségtől megpené- szedni. ”A 8 évi várbörtönből 5 kemény évet - Olmützben, illetve Josef- stadtban - le is töltött. Fogsága idején igyekezett magát lefoglalni; többek között elkészítette a josefstadti börtön papírmodelljét, amelynek külön érdekessége, hogy ráírta a vele együtt raboskodó valamennyi fogoly nevét. Rabtársait különböző ismeretekre tanította, s arra buzdította őket, hogy kézi- munkázással foglalják el magukat. Ki- szabadulása után néhány hónapot szülővárosában töltött (a rendőrség folyamatos zaklatása mellett), majd visszatért a rendbe, ahonnan 1848-ban kilépett. Egy évig Bakonybélen tanított, majd 1855-től Szubovics főhercegi tanácsos családjánál lett magántanár Pozsonyban. Ehhez az álláshoz egykori főrangú tanítványa és jó barátja, az ugyancsak pozsonyi születésű József királyi herceg révén jutott. Rómer Flóris 1857-ben ismét a győri gimnáziumban folytatta tanári munkáját, s ekkortájt ismerkedett meg Ipolyi Arnold- dal, aki a régészet felé irányította az érdeklődését. A Győri Közlönyben több cikke is megjelent, amelyekben a környék római kori épületmaradványairól és egyéb archeológiái leletekről értekezett. Ugyancsak ebben a lapban tette közzé levelek formájában a Bakony természeti szépségeiről szóló beszámolóit, amelyeket könyv alakban 1860-ban jelentetett meg. Ebben a növény- és állatvilág mellett szó van a táj földtani vonatkozásairól, morfológiájáról is, s természetesen nem maradnak említés nélkül a régészeti érdekességek sem. Talán ennek a munkának is köszönhetően a Magyar Tudományos Akadémia 1861-ben levelező tagjává választotta. A hatvanas évek elején bejárta az ország több vidékét is, például a Vértest, Nógrád megyét és Zala ba- latonparti tájait. Tapasztalatairól feljegyzéseket készített, amelyek fontos dokumentumoknak számítanak. Ró- mert szinte minden érdekelte. Itt növényeket és rovarokat gyűjtött, amott kőzeteket és ásványokat. Egy időben a harangok is vonzották; felhívást tett közzé a Vasárnapi Újságban, amelyben arra buzdítja a plébánosokat, a jegyzőket és a tanítókat, hogy ceruzaporos papirossal lenyomtatott másolatokat - „pacskolatokat” - készítsenek községük harangjainak feliratairól. Cikkei révén mind nagyobb hírnévre tett szert, ezért aligha meglepő, hogy komolyabb feladatra szemelték ki: megbízták a pesti főgimnázium igazgatásával. A fővárosi szellemi élet ösztönzőleg hatott munkásságára, s ekkor már végleg a régészetnél állapodott meg. Miután Ipolyi Amold Egerbe költözött, Rómer Flóris lett a tudományos akadémia régészeti osztályának a motoija. 1866-ban Műrégészeti Kalauzt adott ki, 1868-tól kezdve pedig ő rendezte sajtó alá - s jobbára maga is írta tele - az Archeológiái Értesítőt. A tudományegyetemre is meghívták a régészet professzorának, s külföldön is egyre nagyobb hírnévre tett szert. Karrierjének az emelkedését a megváltozott politikai légkör is segítette, hiszen 1867 előtt egy várbörtönre ítélt szabadságharcos nem nagyon álmodozhatott volna arról, hogy különböző magas rangú kitüntetéseket és tisztségeket kapjon. Rómer Flóris sokat tett Mátyás király híres könyvtárának - a Corvináknak - a felkutatásáért. Egyik elindítója volt a budapesti római kori ásatásoknak, s ennek nyomán kezdődtek a leletmentések az ország más területein is. Rómer kezdeményezésére számos természetrajzi és régészeti gyűjtemény jött létre, s talán kevesen tudják, hogy a budapesti állatkert létrehozásában is érdemeket szerzett. Tudósként, közíróként, szervezőként egyaránt fontos munkát végzett. Az ő ötlete volt, hogy 1876-ban Budapesten nemzetközi régészeti kongresszust tartsanak, s ennek köszönhetően külföldön is felfigyeltek a magyarországi régészeti kutatások eredményeire. 1877-től 1889. március 18-án bekövetkezett haláláig Nagyváradon élt, távol ugyan a főváros nyüzsgésétől, de továbbra is a tudományok szolgálatában. Rómer Flóris életének utolsó napjáig megmaradt szívélyes, jó kedélyű és szeretette méltó embernek. Német származása ellenére a magyar múlt kutatója és ébresztője lett, ezért külön is hálával tartozunk neki. Ixiczxi Tihamér Rómer Flóris mellszobra Pozsonyban (Vlado Gloss felvétele) <LÇy ‘POüíÁűlVÍZ- Ezek szerint, nemcsak a nagymellű önállósodásnak, de a nemzetállam tábortüzeinek szellemi homályában fogalmazgatott törvényeknek is lesz bumeránghatása- bölcselkedett Erőssy Szilárd a hegyaljai város késő esti éjszakájában, egy monarchiabeli szecessziós polgárház előtt ballagva. Éppen ezek a késő esti éjszakák ejtik rabul a Horkai-féle pasasokat. Mert ugyanígy vannak kora esti éjszakák is, de még nappaliak is. Ilyetén sokszorozó- dik a dolog, s ezek a lehetetlen napszakok nem is annyira a fényviszonyoktól, hanem az emberektől olyanok, amilyenek. Mint ahogyan a szecessziós polgárház is a monarchiát idézi a szlovákul átírt történelemkönyvek és utcanévtáblák ellenében. Éjszaka, nem éjszaka: a ház ott van, és ott marad. Remélhetőleg a rombolásnak és a szobordöntögetésnek legalább száz esztendőre végeszakadt. Kapualjakat, homlokzatokat, ablakpárkányokat, erkélyrácsokat és tartóoszlopokat meg nem lehet csak úgy átformálni - íróasztalok mellől. Horkai kemény határozottsággal lépegetett az éjszakában, ahol a késő esti fények még itt-ott pislákoltak. Mellette taposta a világot Erőssy Szilárd élelmiszer-nagykereskedő, akinek cipőjén a sár is kifényesedik, ha rávetül az utcai lámpák fénye. Ezért is van errefelé tekintélye az ő fajtájának. Minden állami propaganda ellenében bizonyítja: érvényesülhet a magyar, ha tudása és akaratereje van. Igaz, nem állami hivatalban. Erre szokta volt mondani Horkainak a még monarchiabeli időket is megélt idős riportalanya: „Manapság csak állami nyugdíjas állásra ne bazírozzon senki, mert legkésőbben a következő választás után az utcára kerül.” Lehetséges, hogy éppen ez a kizáró politika menti meg a magyar értelmiséget a munkanélküliségtől és a koldusbottól. A szolgalelkűség - úgy tetszik - ennek ellenére rendszersemleges, éppen ezért szép lassan megint egzisztálnak állami díszpintyek tollazatában tüsténkedve magyarok. Olyannyira, hogy még önálló lapra is futja nekik, miközben állami támogatás híján sorra szűntek meg a magyar lapok. Űjra az Ezeregyéjszaka meséit mondják ezek a magyaroknak, persze azzal a különbséggel, hogy nem számíthatnak a kalifa szavahihetőségére, mert a pénz után abból van a legkevesebb a Tátra alatt. Mesében viszont nincs hiány. Szól a mese a szlovákiai magyarok érdekében szorgalmazott nyelvtörvényről, aminek utána úgy megtanulnak szlovákul, mint a pinty, és lehetnek majd díszpintyek az állam- igazgatás viceházmesteri szintjein. Mendemondák kelnek útra szájról szájra valamilyen eljövendő, tej- ben-vajban fürdő országról, amiből a magyarok sem maradhatnak ki, éppen ezért le kell vetkőzni nyelvi korlátáikat. Ennek leghasznosabb útja a szlovák irodalmi világnyelv mesterfokú megtanulása, ami nélkül nincs hazafiság. Arról már nem szólnak a mesék, mi a fészkes fenének beszélik a „stúrovcsináf ’ azok a szlovákok, akiket naponta hazaárulóknak, nemzettagadóknak és magyarbérenceknek titulálnak. Horkai váratlanul lecövekelt ama monarchiabeli szecessziós ház előtt, s Erőssy Szilárd mellének szegezte a nagy sorskérdést:- Lechner Ödönnek hány tanítványa lehetett?- Mi a megveszekedett fenének érdekel most ez téged?- Barátocskám azért, mert ez a Lechner teleépítette a nemzed szecesszióval a monarchia Magyarországhoz tartozó kis- és nagyvárosait.- Azért Ottó Wagnernek meghagyta az elhanyagolható nagyságú osztrák területeket. Horkai meghökkent Erőssy válaszát hallva:- Hogy te miket tudsz?- Még azt is, hogy a hegyaljai városunk eme szecessziós remekét nem Lechner tanítvány építette, hanem éppen Wagneré.- Szégyellem magamat! - üvöltötte az éjszakába Horkai. - Szégyellem magamat, hogy besöröztem, mint az osztrákok Aradon.- Most ezzel mire célzol? Szereted a sört? Szereted. Jólesett? Jól. Mindezt egybevetve jól érzed magad. S ha besöröztél, annak csak egyetlen oka lehetett: nem tehettél mást az adott lelkiállapotodban.- Mint Lechner Ödön, aki egy adott lelkiállapotban átengedte a területeinket egy osztráknak - kezdte színlelni a részegséget Horkai. Erőssy Szilárd észrevette barátja ripacskodását, s eltökélt hallgatással elvágta a hajmeresztő képzettár- sítárok fonalát. Az eredmény gyorsabb és kijózaní- tóbb volt a vártnál, és szerencséjükre. Mire elérkeztek az egymással szemben álló szlovák és magyar szobrok terére, Horkaiban lecsillapodott a Tátraalji Tátraalji Ezeregyéjszaka Ezeregyéjszaka felkorbácsolta indulat. Annyira azért futotta végtelen asszociatív energiáiból, hogy mindkettő előtt külön-külön megállt és szalutálás közben ezt mondta:- Alázatosan jelentem, egymásnak lehet esni. Az éjszaka mintha váratlanul besötétedett volna. Nem történt más, mint hogy takarékossági okokból a városi önkormányzat döntése alapján egyes utcákban éjfélkor egészen, másokban pedig a páratlan oldalakon kikapcsolják a közvilágítást. Horkai felnézett az égre, és nagy bölcsességről téve tanúbizonyságot kimondta:- A holdat és a csillagokat még ti sem tudjátok leoltani, városatyácskák. Nem bizony! - fordult egészen közel a köztudottan képviselőként is aktív életet élő Erőssy Szilárdhoz, aki nem hárította el magától a felelősséget:- Visszakapcsoltatom én a lámpákat, ha állód a taksát, barátocskám. Papolhattok ti a közlönyötökben közbiztonságról, meg más efféle hívságokról. A villanyszámlát ki kell fizetni, az állampolgárt meg fényes nappal is kirabolják, ha ugyan agyon nem ütik. Hát nem sok városatyai szellemesség szorult e mondatokba, de hát nem is a választópolgárokkal beszélgetett Erőssy, hanem barátjával, akit legszívesebben már aludni látott volna. Megveregette Horkai vállát, de nyomban meg is ragadta, mert az nem vette észre, hogy megérkeztek a szülői házhoz: a majdani kereskedői birodalom székhelyéhez. Elégedettnek érezte magát, mert megúszták az ezeregyedik éjszakát is, s holnaptól talán már nem sürgetik mesékkel az idő múlását a Tátra alatt.
