Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-10-15 / 42. szám
ENSZ-JUBILEUM: FÉL ÉVSZÁZADA LEPETT HATALYBA AZ ALAPOKMÁNY Ázsiában még dúltak a második világháború csatái, amikor 1945. június 16-án 51 ország képviselői aláírták az ENSZ Alapokmányát. Történt mindez San Franciscóban, az ottani opera épületében. Az ENSZ azóta fél évszázada több-kevesebb sikerrel próbál őrködni a békén. Van, aki azt tartja, ha nem lett volna a világszervezet, akkor az emberiség nem úszta volna meg a harmadik világháborút, s az ENSZ-nek köszönhető, hogy csak hidegháború lett belőle. Van politológus, aki szerint az ENSZ arra hivatott, hogy a legközelebbi Hitler hatalomrajutása ellen harcoljon. De mintha erről a New York-i East River partján székelő szervezet már lekésett volna, hiszen bizonyos térségekben újkori diktátorok, az embereket faji alapon kategorizáló önkényurak basás- kodnak. Sőt, az ENSZ velük szemben immár arra kényszerül, hogy saját katonáit is védje. Embereit, a kéksisakosokat mészárolják, túszul ejtik, megkínozzák. Ha az ENSZ bölcsőjénél álló diplomatáknak és politikusoknak feltehetnénk a kérdést (közülük kevesen vannak az élők sorában), hogy vajon ötven évvel ezelőtt „ilyen lovat akartak-e”, nos, aligha felelnének igennel. Az idealisták azt hitték, hogy az ENSZ valamiféle országok feletti mindenható kormányként orvosolja majd a világ összes gondját- baját. Ám fennállása alatt olyan kemény realitásokkal, a tagállamok közötti széthúzással találta magát szemben, hogy egyszerűen képtelen volt maradéktalanul eleget tenni ötven éve kinyilatkoztatott küldetésének, hogy az következő nemzedékeket megmenti egy újabb világháború borzalmaitól. Ahhoz, hogy az ENSZ ezentúl eredményesebben vigyázza a békét és biztonságot, a világnak meg kellene változnia. De mi is tulajdonképpen a világ? Az ENSZ-ben képviselt 185 tagállam összessége. Vagyis: a világ akkor lesz-lehet ember- arcúbb és háborús tűzfészkektől mentes, ha a New York-i üvegpalota tanácstermeiben a kölcsönös tolerancia, az együttműködési hajlam lesz a meghatározó. Eduard Kukán Csehszlovákia utolsó ENSZ-nagy követeként 1990 áprilisában került ki New Yorkba, és négy évet töltött ott. Ő volt egyúttal Szlovákia első ENSZ-nagykövete is tavaly márciusig, amikor Jozef Moravcík kérésére hazajött és a külügyminiszteri tárca tulajdonosa lett. • Nagykövetként közvetlen közelről figyelhette az ENSZ tevékenységét, azt, hogy néha bizony csikorogva működött ez a gépezet. Dióhéjban hogyan lehetne összegezni a világszervezet félévszázados tevékenységét?- Az eltelt ötven évet értékelve meg kell állapítanom, hogy a szervezetnek voltak eredményesebb, de kudarcokat hozó időszakai is. A hidegháború éveiben nehezen lehetett az ENSZ-ről azt állítani, hogy eleget tett fő küldetésének. Az ENSZ-ben mindez tükröződött: két tömb alakult ki, s az egyik blokkolta a másikat. Ha az amerikaiak valamit javasoltak, a szovjetek többnyire vétóztak. EDUARD KUKÁN, SZLOVÁKIA EXNAGYKÖVETE: első eredmények, s ekkor kezdett kialakulni egy olyan hiedelem, hogy az ENSZ majd a világ összes gondját megoldja. Márpedig ez lehetetlen. • Európán kívül valóban sikerült az ENSZ-nek több válsággócot felszámolnia, ám bírálói nyilván azért is tartják cselekvésképtelennek, mert az öreg földrész legsúlyosabb traumájával, a délszláv válsággal nem tudott, mit kezdeni...- Én úgy látom, hogy nem az ENSZ követett el mulasztást, hanem a nyugateurópai országok. Még a kezdet kezdetén, amikor létrejött a független Horvátország és Szlovénia, személyes véleményen szerint egyes nyugat-európai kormányoknak sokkal óvatosabban és megfontoltabban kellett volna eljárniuk, s akkor másként alakulhatott volna a helyzet. Még egy másik oka is volt annak, hogy a világszervezet látszólag tétlenül szemlélte azt, ami az Adria partján történt. Az ENSZ Alapkománya előírja, hogy a kialakuló válsággócokat elsősorban regionális szervezeteknek kell megoldaniuk. A délszláv kérdés akkor került valójában az ENSZ elé, amikor a háború már valóság- ...méghozzá 1968-ban. Akkortájt olyan kérdések tucatjáról tárgyalt a BT, amelyek végére nem került pont. Sajnos, akkor más volt a hatalmi viszonyok megoszlása a világban, és az oroszok vétót emeltek. S mondjuk meg nyíltan ennyi év távlatából: semmi drámait nem tettek ezzel, mert a befolyási övezetek el voltak osztva. Nem kétséges, Csehszlovákia melyikhez tartozott, s ezért az amerikaiak és szövetségeseik a szóbeli kirohanásokon túl semmit sem voltak hajlandóak tenni. A Biztonsági Tanács akkori működésképtelensége a nemzetközi helyzet szoros függvénye volt. Ma persze már nem történhetne meg, ami akkor zajlott az ENSZ-ben. • Szlovákiának három éve van önálló képviselete az ENSZ-ben, méghozzá simán lett a szervezet tagja.- Nagyon zökkenőmentes volt ez a folyamat. Még a csehszlovák diplomácia létezésének utolsó hónapjaiban kapcsolatba léptem az ENSZ-tagállamokkal és tájékoztattam őket a várható különválásról. így történhetett meg, hogy mindkét önálló államot az első pillanattól Az ENSZ nem mindenható, azt teheti, amire felhatalmazzák Jóformán lehetetlen volt bármiről is megállapodni. • Az utóbbi időben nyíltan beszélnek bizonyos reformok szükségességéről. Két-három éve szüntelen téma az 5 állandó és 10 nem állandó tag alkotta Biztonsági Tanács reformja. Megítélése szerint hogyan kellene átszervezni ezt a csúcsszervet7- A BT azért szorul reformra, mert az ötven évvel ezelőtt lefektetett Alapokmányt 51 tagországra „szabták”, mostanra viszont ez a létszám 185-re duzzadt. Japán és Németország pedig immár nem minősül ellenséges országnak, s politikai és gazdasági súlyuknál fogva helyet kérnek a BT-ben. Az ENSZ valahogy érzi a változtatás szükségességét, de egyúttal fél is kinyitni Pandora szelencéjét. E vonakodás mögött az a félelem húzódik meg, hogy a Charta módosításával olyan változások következnek be, amelyek gátolják, esetleg megbénítják a világszervezet működőképességét. • Attól tartanak, hogy még nehezebben lenne elérhető a konszenzus az ENSZ talaján?- Elsősorban ez van a háttérben. Mint említettem, az utóbbi hat évben szinte minden döntést konszenzussal, tehát egyhangúlag fogadtak el. Az esetek többségében nem is volt szavazás, ám az egyhangú egyetértést éjszakákba nyúló szívós tárgyalások, meggyőzések, egyeztetések előzték meg. Mindezt személyesen átéltem, amikor az egyik főbizottságot vezettem, s mi sem szavaztunk, hanem mindent közfelkiáltással, konszenzussal fogadtunk el. Ez kiváló módszer, s ha mindenki egyetért, ez kötelezi is az államokat, hogy betartsák azt, amit elfogadtak. De fáradságos és nagyon időigényes, amikor meg kell győzni mondjuk az amerikait és a kubait, hogy azonos véleményen legyen. A kérdéshez visszatérve: mindenki tudja, hogy a BT összetételén változtatni kell. A reform hogyanjáról viszont a mai napig nem sikerült megállapodni. Azzal is egyetért mindenki, hogy a németeknek és japánoknak BT-tagsá- got kellene kapniuk. De viták tárgya az, hogy kikkel bővüljön még a testület. Az Európán kívüliek azt tartják, hogy kontinensünknek most is túl sok képviselője van az egyes szervekben, de ha mondjuk eldöntenék, hogy Ázsia kapjon még helyet, akkor felmerül az újabb kérdés, vajon ki legyen az, India, netán Indonézia, Latin-Amerikából Argentína vagy Brazília, Afrikából Nigéria, esetleg miért ne a Dél-afrikai Köztársaság. S ezért a kérdés még mindig függőben van... • Térjünk vissza egy kicsit a közelmúltba: az 1989-es kelet- és közép-európai események hogyan éreztették hatásukat az ENSZ-palotában?- A világban a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján kialakult új helyzet az ENSZ-ben is teljesen új légkört teremtett. Az, ami 1989-tól történt, gondolok itt a berlini fal leomlására, a térségünkben, a Szovjetunióban, illetve az Oroszországban lejátszódott eseményekre, nos, mindez rányomta bélyegét a világszervezet munkájára is, pozitív értelemben. Ettől fogva valóban az együttműködésre helyeződött a hangsúly, s ez a szervezet nagyjából az utóbbi hat évben működött úgy, ahogy az alakulásánál bábáskodó politikusok elképzelték... • ...vagyis az előző négy és fél évtizedben jóval kevésbé volt működőképes...- Egyértelműen így van. Ezt leginkább a Biztonsági Tanács példájával szemléltethetem. Az első évtizedekben, mint említettem, szinte automatikus volt az orosz vétó, 1989 óta viszont eleP. VONYIK ERZSÉBET nyészően kevés ilyen eset fordult elő. Jelenleg megvan az együttműködési készség, ez az ENSZ-ben bekövetkezett leglényegesebb változás. Ez a hajlandóság főleg a békefenntartó akciók esetében a legszembetűnőbb. Namíbiát említhetném, amely az ENSZ-beli együttműködés gyümölcse, vagy Kambodzsát, ahol a világszervezet szinte a kormány szerepét töltötte be, hiszen tárgyalóasztalhoz tudta ültetni a harcoló feleket, és közreműködése nélkül nem jött volna létre a politikai rendezés. Ezek mind kétségtelen sikerek, jóllehet, még most is sok vád éri a világszervezetet tehetetlensége miatt. Én úgy fogalmaznék, hogy az ENSZ saját sikereinek áldozata lett. Sorozatos kudarcokat hozó hosszú évek után jöttek az gal tombolt. Ezzel magyarázható, hogy a háború magasra csapó lángjait az ENSZ már nem tudta eloltani. • A beszélgetés elején esett szó arról, hogy az utóbbi években alig volt példa vétózásra az ENSZ-ben. Kíváncsi lennék az ön véleményére, miként látja azt, hogy a NATO szerb állások elleni légicsapásairól tulajdonképpen titokban, az oroszok megkerülésével állapodott meg a Biztonsági Tanács másik négy tagja a NATO- val. Nem arról volt-e szó, hogy ezzel a nem egészen sportszerű húzással egy várható orosz vétót megelőzzenek?- Volt azért néhány vétó, de ezek inkább technikai gondokból fakadtak. Például az orosz küldött azért nem szavazta meg a Cipruson tartózkodó ENSZ-erők mandátumának meghosszabbítását, mert nem kapta meg idejében Moszkvából a megfelelő instrukciót. A vétók, ha felbukkantak is, nem voltak politikai színezetűek. A kérdés lényegére rátérve: mivel a volt Jugoszláviában a helyzet olyan, amilyen, minden lehetséges módot megpróbáltak kihasználni a megoldás érdekében. Ezért történt tulajdonképpen az, amit ön a kérdésben felvetett. Az orosz álláspontjói ismert, az, hogy Moszkva elutasít bárminemű katonai akciót a szerbek ellen. Mikor az első légicsapások elérték céljukat, megmutatkozott, hogy a válságban közvetítő Richard Holbrooke terve a tartós politikai rendezés alapjául szolgálhat. Olykor nem teljesen tiszta módszereket is alkalmazhatnak, amelyek nincsenek teljesen összhangban a megszokott nemzetközi gyakorlattal... • Csehszlovákiáról egyszer tárgyalt a Biztonsági Tanács... kezdve elismerték. Nekem pedig, mint régi-új nagykövetnek sorban sajnálkozásukat fejezték ki a kollégák, hogy mennyire bánják e kulturált, civilizált állam felbomlását. De rögtön hozzáfűzték, tiszteletben tartják döntésünket és minden jót kívántak Szlovákiának. Nagykövetként az volt az érdekem, hogy mindkét utódállamot egyszerre vegyék fel, csakhogy ez egy procedúra eredménye: különböző bizottságok elé kerül, végül pedig a BT és a közgyűlés szavazott róla és így Szlovákia 1993. január 19-én lett az ENSZ tagja. • S tizenkilenc napon át a néhai csehszlovák ENSZ-misszó státusa a levegőben lógott...- Tulajdonképpen igen, mert Csehszlovákiát már nem képviseltük, Szlovákia felvétele hivatalosan még nem volt jóváhagyva. Légüres térben léteztünk: missziónk tagjainak ebben az átmeneti időszakban nem volt diplomáciai mentességük. Január 19-én azonban mindannyian fellélegezhettünk, hiszen újra reguláris ENSZ-diplomaták lettünk. • Idén nyáron magánemberként újra New Yorkban járt, ahol régi ENSZ-beli kollégákkal találkozott. Vajon hogyan tekintenek az üvegpalotából Szlovákiára?- Az ENSZ-központ lényegében a világ kicsiben: mindenről tudnak, s ha értesüléseik nem is terjednek ki a legapróbb részletekre, nagy vonalakban ismerik, mi zajlik az egyes országokban. ENSZ-diplomaták, akikkel találkoztam, afelől kérdezősködtek, a Meéiar-kormány tényleg a visszarendeződés útját játja-e. Sok kérdéssel árasztottak el, amelyekből kiérez- tem: aggódnak Szlovákiáért. DIPLOMÁCIA 1995. október 15. UBSÉmBp
