Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-09-24 / 39. szám
Hasdrnap 1995. szeptember 24. MOZAIK A ki k még nem tudják, azoknak most súgom meg, a hír igaz: rövidesen újra parcellázni fogják az országot. S nem szükséges túlzott politikai éleslátás sem, hogy előre lássuk, a ki tudja hányadik földosztás jutányos áron ígéri majd az ígéret földjét a kiválasztottaknak. Lehet, hogy nem kell hozzá más, mint két tanú, aki igazolja, azt a darab parcellát, amelynek tulajdonjogát a meglévő dokumentumok alapján nem tudja egyértelműen megállapítani a vizsgálóbizottság, valaha valamelyik ősöm használta, s már írják is az új tulajdonlapot, kizárólagosan az én, vagy x.y. nevére. S ha nem akad jelentkező, jön a jóságos állam bácsi képében a földalap, az majd ráteszi kezét az elbitangolt jó- szágra, betereli szépen a vélhetően bőségesen gyarapodó állami karámba. Nos, sem ijesztgetni, sem elrettenteni nem akarok senkit, de kétségtelen, hogy a parlament által nemrégen elfogadott új jogszabály a földtulajdon rendezéséről a fentebb vázolt lehetőségeket is számba veszi a hazai tulajdonjogi viszonyok rendkívüi bonyolultsága és a megoldatlan gondok mielőbbi tisztázása érdekében. A törvény hatályba lépésétől számított öt éven belül ugyanis gyakorlatilag újra akarják írni az eddigi telekkönyveket és tulajdonlapokat, ehhez viszont a rendkívül sok tisztázatlan tulajdonjogi vita lezárása érdekében úgy tűnik, szükség is van a leegyszerűsítő megoldásokra is. Egyes adatok szerint Szlovákiában a termőföld területének csaknem 70 százalékán nem állapíthatók meg egyértelműen a tulajdonjogi viszonyok. Az „ettől-eddig kié” megállapítása nélkül viszont a mezőgazdaság transzformációja nem fejezhető be. Lezajlott ugyan, a legtöbb helyen formálisan át is alakultak a a mezőgazdasági szövetkezetek, de a földtörvény homályos, gyakran kétértelmű megfogalmazásai nemcsak a gazdasági vezetőknek, hanem a paragrafusok útvesztőiben járatlan tulajdonosoknak is nagyon sok álmatlan éjszakát okozott, főleg ha a kiszámított vagyonrészüket szerették volna megkapni. A helyzet most ott tart, hogy miÚjra parcellázás közben a mezőgazdasági termelés szintje már bizonyos mértékben stabilizálódott, a vagyonrészek és a földtulajdon tisztázatlansága miatt még mindig levegőben lógnak a megoldatlan problémák. Nagyon sok olvasói jelzés utal arra, a szövetkezet a vagyonkiadási kérelmek elbírálásával kapcsolatban húzzák az időt, hiszen ha a parlament rövidesen jóváhagyja a transzformációs törvény módosítását is, akkor már nem lesz szükség haragos vitákkal, dühös fenyegetésekkel kísért csatározásokra annak érdekében vagy az ellen, ki kapja meg az istállót, ki az állatokat, illetve kinek jut majd a közösből a silógödör egy tizenvalahányad része, mert ezt is fel kell osztani. Egyszerűen kiadják a vagyonrészekért járó kötvényeket, amelyek az eddigi információk szerint adhatók-vehetők lesznek a tőkepiacon, s együtt marad a szövetkezetek termelői kapacitása. A kötvényekkel mindenki megkapja a maga részét, aztán azt tehet vele, amit tud... Fontosabb viszont tudatosítani, hogy a földrendezésről szóló törvény idevágó paragrafusai értelmében minden településen az erre a célra felállított bizottságok végzik majd a tulajdonjogi bejegyzések egyeztetését és igazolását. A héttagú testületbe három tagot az államigazgatási szervek delegálnak majd, négyet pedig a helyi önkormányzatok jelölnek. _______________ S itt válik elemi érdekké az ott élők számára, hogy ezekbe a bizottságokba a helyi viszonyokat mindennél jobban ismerő felkészült embereket javasoljanak. Olyanokat, akik partnerként képesek lesznek érvelni a vitás kérdésekben. Azokban az esetekben ugyanis, amikor valamelyik parcellának nem sikerül egyértelműen megállapítani a tulajdonjogát, az adott településen hivatalos hirdetmény formájában hozzák nyilvánosságra, jelentkezzen, aki az adott parcella tulajdonjogát igazolni tudja. Ha nem jelentkezik a megszabott határidőben senki, a bizottság döntése alapján az állami földalap kezelésébe kerül a terület. Ne legyünk rosszmájúak, és ne tételezzük fel, hogy minden faluban tömegesen jelentkeznek majd olyan egyének, akik a „messziről jött ember azt mond amit akar” magabiztosságával tanúkkal állítják, valaha, valaki az őseik közül művelte az adott parcellát. Abszurditásnak tűnik, de megtörténhet. Éppen ezért keressük ki újra a pár évvel ezelőtt hosszas utánjárások után megszerzett tulajdonlapokat, tudjuk, mi a miénk. Nemcsak a magunk, hanem unokáink érdekében is. (tszilvássy) Földön kívüli eredetű repülő testekről szóló információt. Térjünk vissza Roswellbe. Amikor már három éve tombolt az ufóláz, 1950 őszén megjelent egy könyv, Be- hind the Flying Saucers (A repülő csészealjak titka) címmel, bizonyos Frank Scully tollából, aki a Variety című folyóiratnak - az amerikai show-business bibliájának - munkatársa volt. Ebben a roswelli esetről már az állt, hogy Új-Mexikó fölött három ufó összeütközött, s nemcsak ezeknek darabjait találták meg, hanem 34 apró holttestet is: nyilván fölhanem 1947. július 2-án, és az ufó Roswelltől hetvenöt mérföldnyire északnyugatra felrobbant. Ám miután Brazel földjére már lehullottak a roncsai, még repült további 150 mérföldet, mielőtt lezuhant volna. A San Augustin síkságon aztán - Berlitz és Moore szerint - katonaság zárta körül a térséget, és a kormány tudósai a helyszíhen megvizsgálták, és mindent a legnagyobb titokban akartak tartani. Mégis kiszivárogtak hírek: a közelben terepgyakorlaton levő egyetemisták (régészhallgatók) is tudomást szereztek róla, még mielőtt vasAz elmúlt napok egyik nagy szenzációja volt az a film, amelyet több külföldi kereskedelmi televíziós állomás mutatott be. A FELBONCOLT HATUJJU ALIGHA VOLT E. T., DE... Mi történt Roswellben? E film egy boncolást mutat be: szkafanderbe öltözött szakemberek egy emberre hasonlító, de kezén-lábán hatujjú lényt boncoltak fel. Ezt egy katonai filmoperatőr lefilmezte. Legyen a Pentagon gondja, hogyan adhatta el a „top secref ’ („szigorúan titkos”) minősítésű filmet a készítője. A szakemberek szerint nem bizonyított, hogy a felboncolt lény a Roswellben (USA, Új-Mexikó állam) történt állítólagos „ufókatasztrófa” következményeként került boncolóasztalra. A roswelli eset így is figyelemre méltó. 1947. június 14-én valami kétségtelenül lezuhant egy W. W. Brazel nevű roswelli polgár földjére. Ezt megelőzően tíz nappal egy Ken- neth Amold nevű üzletember magánrepülőgépén kilenc fénylő korongot vett észre, amelyek lánc alakban repültek. A tudósítók „flying saucer”- eknek, azaz repülő csészealjaknak nevezték el a látni vélt repülő korongokat. Ezzel kezdetét vette egy máig tartó vita, amelynek eredményeként sokan raktak szép pénzt zsebre. Annak megértéséhez, hogy a Ken- neth Arnold által látni vélt megmagyarázhatatlan jelenség miért keltett akkora izgalmat, figyelembe kell venni az időpontot. Churchill volt brit miniszterelnök 1946 márciusi fultoni beszéde óta már tombolt a hidegháborús hisztéria. Ennek légkörében a legfantasztikusabb híresztelések is hívőkre találtak. A „repülő csészealjak” ezek szerint lehettek „vörös” kémrepülőgépek is, amelyeket még a nácik fejlesztettek ki, és a szovjetek tőlük zsákmányoltak! Ebben a légkörben a Mr. Brazel földjére lehullott „valakik” akár a békét fenyegető tárgyak részei is lehettek volna. Igaz, a szakemberek megállapították, hogy azok egy radarok kalibrációjára szolgáló léggömb maradványai voltak, de akkorra már bekerült az újságokba és a köznyelvbe az „ufó” kifejezés, ami a „nem azonosítható repülő objektum” (nem szükségszerűen tárgy!) rövidítése. Az elnevezés állítólag Edward J. Ruppeltnek, az USA repülőszázadosának szóalkotása, ő volt az első parancsnoka annak a szigorúan titkos szervezetnek, amelyet Blue Book (Kék Könyv) fedőnévvel hívtak életre, „rendellenes légi jelenségekre vonatkozó megfigyelések összegyűjtése, kivizsgálása és értékelése” végett. A Blue Book 1951-1969-ben működött. 1969-ben egy tudományos bizottság megvizsgálta az immár több mint húsz éven át végzett megfigyelések adatait, és levonta a következtetést: nincsenek Földön kívüli vagy más államok által előidézett azonosí- tatlan jelenségek, amelyek veszélyeztetnék az USA biztonságát, és lezárták a kutatást. Az ufóhívők azóta is azzal vádolják az Egyesült Államok kormányát, hogy elsüllyesztette a dönkívüli élőlényekét. A szerző egy „neves tudósra” és egy üzletemberre hivatkozott, akik közül az előbbinek a nevét nem közölte, csak „Dr. Gee” fedőnéven idézte; a coloradói üzletember neve Silas M. Newton volt. A könyv bestseller lett, de 1952 szeptemberében robbant a bomba: J. P. Cahnnak, a tényfeltáró újságírás egyik nagyjának cikke jelent meg a True című magazinban. Cahn azonosította „Dr. Geet”, akit egy Newton nevű kétes hírű üzletemberrel együtt csalásért őrizetbe vettek: feltaláltak egy olajlelőhely-kutató készüléket, amely azonban semmire se jó; egy vevőjüket 230 ezer dollárral károsították meg! E leleplezés egyébként olyan lapban jelent meg, amely nem volt ufóellenes. Cahn cikke után hosszú ideig csend volt a roswelli eset körül, jóllehet százszámra jelentek meg a könyvek, s ezerszámra cikkek, rádió- és tévéműsorok az ufókról. Azután 1980-ban látott napvilágot a The Roswell Incident című könyv, szerzői Charles Berlitz és William L. Moore; előbbi a Bermuda-három- szögről szóló igen vitatott bestseller szerzője (megcáfolták). Moore pedig egy „maszek” ufófigyelő szervezet Arizona állambeli szekciójának igazgatója volt. A szerzőpáros szerint az eset nem akkor történt, amikor hírt adtak róla, utasok a lezuhant ufódarabkákat a kaliforniai Edwards légibázisra szállították volna. Ez még nem minden: Berlitz és Moore szerint több tucat ember szerzett tudomást a titokról, akik aztán elmesélték rokonaikban és barátaiknak. Különös - jegyzi meg Philip J. Kiáss villamosmérnök-újságíró, aki több könyvet írt az ufókról -, hogy ezek a tanúk, a titok ismerői nem léptek a nyilvánosság elé, amikor harminc évvel korábban Scully említett könyve országos szenzációt keltett... Berlitz és Moore még azt is állította, hogy e titokzatos és veszélyes eseményről még Eisenhower tábornok, a szárazföldi haderő vezérkari főnöke és Vandenberg tábornok, a légierő vezérkari főnöke sem tudott. Pedig - írják - számos bizonyíték volt a három ufó összeütközéséről! Borzasztó titkos dolog volt tehát a „roswelli incidens”. Mégis: az Egyesült Államok kormánya, amely bírósághoz fordult, hogy tiltsa meg két, a CIA-ről szóló könyv megjelentetését államtitok kiszivárogtatása miatt, füle botját sem mozdította a roswelli esetről szóló Berlitz-Moore könyv megjelenése után... Ilyen ufókon érkeztek tehát az „E. T.”-k, akik közül az egyiknek a holttestét a most bemutatott film tanúsága szerint felboncolták. P. G. P. TÜSKE Jön a CEFET! A Tisztelt Olvasó, mellesleg állampolgár, most riadtan a fejéhez kap. Igyekszik magába fojtani egy veszett üvöltést, eszelős tekintettel keres valami falhozvágni valót. Vázát, hamutartót, a tizenkét személyes porcelánkészletet, a nagyapa műfogsorát... Hiába. Csak az anyós kuporog a sarokban, végzetére várva... Tisztelt Olvasó, mellesleg állampolgár! Nyugodjon meg, üljön szépen vissza a megmaradt fotelbe - amit akkor „igazított át”, amikor pár nappal ezelőtt azt olvasta, hogy jön..., mindegy, hogy mi, hiszen hozzászokott már, hogy ami az utóbbi hetekben-napokban jön, az számára csak szellemi és anyagi romlást hozhat. Allergiássá vált. Ne riogassák. Meg aztán mi az, hogy CEFET? Ráadásul csupa nagybetűvel. Kisbetűsen is elég cefetül érzi ő itt magát ebben a szuperszónikusan haladó jogállamban, ne jöjjön már semmi, vagy ha jőnie kell, hát gyorsan és fájdalommentesen... Tisztelt Olvasó, mellesleg állampolgár! Nyugodjon meg. A CEFET egy hasznos magánvállalkozás, egyelőre egyszemélyes, de akár Ön is részese lehet. Vállalkozásomhoz - merthogy az egészet én zseniáltam ki - az ötletet a Magasságos Adóhivatal adta a regisztrációs pénztárgépek bevezetésével. Nyilván Ön is tapasztalta, hogy midőn ezek a csodamasinák megjelentek, soha nem látott szemétáradat öntötte el az utcákat, tereket, falvakat, városokat. A pénztári bizonylatok, apró cédulák, cetlik, mint hirtelen jött nyári hóesés, borítottak be mindent. Ez érthető is, hiszen ki fogja eltenni (és főleg minek?) a cetlit, ha vesz egy doboz gyufát, egy csomag rágógumit, vagy, mondjuk, ledob egy sört. Ezek a cetlik tehát - úgy ahogy vannak - feleslegesek, kidobott pénz, amit a szél kerget csak tovább. Utánanéztem: egy közönséges pénztárgépbe való papírtekercs súlya 15 dkg. Komáromban az általam vizsgált trafikban naponta két tekercs fogy el. Egy sima trafikban. A cetlit senki sem viszi haza, nem „archiválja!”, jobb esetben is csak a kukában köt ki. Ekkor jön a CEFET! Pontosabban a CEtli-FEldolgo- zó Társulás! A munkába mindenki bekapcsolódhat, gyűjteni kell csak a cetliket, aztán elszállítani valamilyen gyűjtőhelyre, hogy aztán a megfelelő gyártási eljárással újrahasznosíthatóvá váljon a jelentős mennyiségű papír. Mert nem kilókról van szó. Szlovákia a heti többszáz tonnás cetlitermelésével magasan vezet az Univerzumban. A kérdés persze az, hogy mennyire lehetünk büszkék erre az elsőségre? Vagy: van-e még kivágni való fa az országban? Vagy: vállal- ja-e az Adóhivatal a Főgyűjtő szerepét? Mert, terveim szerint, egy tömegben kellene - feldolgozva vagy feldolgozatlanul - a nyakukba zúdítani az egészet... Élvezzék ők is rendelkezésük súlyát! Kertész Gábor
