Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-08-13 / 33. szám
ett verset Suchyt, Jan Procházkát, Formánt, ÍHSZLO- Nagy Lászlót, Csoóri Sándort, Jancsó adásában. Miklóst, Fullát, de Lasicát, Satinskyt ÁK álla- és Marián Vaneket is. Azt hiszem, nem is ász ez a feltétlenül Párizson, Londonon kereszujjongást tül leszünk európaiak. Ismerjük meg elhittem először azt, ami már miénk: Prágát, rt. Talán Pozsonyt és Budapestet. Állítom, hogy kínált le- ez nem kevés. Persze el szeretnék egy- ínészhall- szer jutni New Yorkba és Tokióba is, ágai ren- bár számomra Nagyölvednek is meg- irmannak vannak az előnyei... Édes Istenem, 27 ! túl című éve ilyen közel éreztük Prágát és Euét évvel répát! De hát elindultak a testvéri tanaz éghez kok, nyomukban söpörtek a konszoli- szhattam. dátorok, a nagy medve „örök időkre” dtem szí- berendezkedett és fenyegetett a szellehatott New Yorkba és Tokióba is, ám észre kellett vennie, hogy éppen azt veszik el tőle, amit Bábi Prágában talált meg. Az édes OTTHONT, a boldog HAZÁT! Így nemcsak Prágát vették el tőlünk, de Bőst, Pozsonyt is, és el akarják venni még Nagyölvedet is. Menjünk a Duna túloldalára? Vagy a megduzzasztott és elterelt Dunába? Tanulni a halak nyelvtörvényét? Minek megyünk Prágába? Ezt a kérdést már nem mi tesszük fel magunknak, hanem az igazi és kean a VILÁG /ba, ám a véndiák- FAMU-t hető hát, izsolt némi követ- Yága-Po- irományt használva ismeretét, , nem kell '•nelem út- olant, Jifí mi fagyhalál veszélye. Majd egy novemberben kulcscsomók csilingeltek, fűtőkazánok mellől, színpadokról és más búvóhelyekről magukat bársonyosnak tartó forradalmárok jöttek, de mindjárt ott tolongtak közelükben a mezcserék bajnokai, volt, aki ökölvívószerelésben, estébé, estébé... Észre lehetett venni, hogy egynéhány maszk alatt a SÁTÁN vicsorog. A bársonyt a legkeményebb smirglipapír váltotta fel, és a beígért henger kömyörtelenül elindult. Az ember ijedtében elrohanW ) :i'oy 363AVIT in Slováci . M'IOl/Zv'AlM MY SAH l A-\_ i i A i ÍMÁ - ) 7 7 * i Ha figyelmesen áttanulmányozzuk ezt a rajzot, észrevehetjük, hogy pontos és részletes kór(kor) tünetet mutat. A „nagy ember” feltartóztathatatlanul vonul, hengerel - Európa felé! Csakhogy az útjelzőtáblán egy ötágúcsillagos FEHÉR HOLLÓ, s az irány egyértelműen: KELET. Éppen ezért a „főhős” körül mindenki nyüzsög, szövegel, vagy nyüszít („Együteléss”), ám ő senkit sem akar hallani. Fülében füldugó! Egy orvos egészségügyi devianciát gyanít, ám rászól valaki, hogy felesleges őt kivizsgálni, „hiszen Ő DOKTOR”. (Estébé, estébé...) A zsebében újság: KORYTO - VÁLYÚ. Csakhogy a Koryto, egy Koridor nevű újságra is emlékeztet. Ezzel már jeleztem is azokat a gondokat, amelyek a karikatúra magyar lapba történő átültetésénél jelentkeztek. Vanek egy-egy mondata, szójátéka lefordíthatatlan. Persze, az itt élő magyarok tudják, hogy a RaJ (ReStaurácie a Jedálne) rövidítése, s a szó raj: Paradicsomot, Édent is jelent. Így a szerző mondata, UROBÍME TU RAJ, IV. CENO- VÚ SKUPINU - kétértelmű: Csinálunk itt egy IV-ed osztályú földi paradicsomot, ill. egy IV-ed osztályú éttermet. Hasonlóan problematikus a CHCEM Sí SLOVENSKU DOBRE mondat, amit egybehangzóan állít ördög és angyal. Felületes olvasat után azt hihetnénk egyszerűen azt jelenti: Jót akarok Szlovákiának! Csakhogy: a „si” vonatkozó névmás megkavarja a dolgot és azt jelzi, hogy az ördög és angyal (HZDS bokszkesztyűkkel!) tulajdonképpen önmagának akar jót... A többi szólás lehetséges fordítása: 2) MÁR MEGÁLLÍTHATATLAN • 3) GYORSAN KELL TALÁLNUNK SZLOVÁKIÁNAK VALAMILYEN ELLENSÉGEKET, KÜLÖNBEN A SZLOVÁKOK RÁJÖNNEK, HOGY MI VAGYUNK LEGNAGYOBB ELLENSÉGEIK • 4) EZ FELESLEGES, HISZEN 0 DOKTOR • 5) INKÁBB EGY SZLOVÁK A MARKUNKBAN, MINT EGY CSEH EURÓPÁBAN • 6) ÉN JÓT AKAROK SZLOVÁKIÁNAK- MAGAMNAK • 7) ELÓRE, BAL • 8) ÜRES A ZSEBE • 9) VISSZAFORDULNI NEM LEHET, ELÓRE MENNI (MUSZÁJ) KELL • 10) MINDANNYIAN BELEFÉRÜNK, DE FONTOS AZ ÖNSZABÁLYOZÁS (autocenzúra) • 11) A szlovák Himnusz két sora: Testvérek állítsuk meg őket, hiszen úgyis elvesznek • 12) EGYÜTELÉSS • 13) LÁTTAM SZLOVÁKIA HITELES KÉPÉT • 14) KASSAI KEZDEMÉNYEZÉS mény cseh-szlovák határ egyenruhásainak egyike. Minek is megyünk? Csak! Hogy lássunk egy szomszédos külföldi fővárost. A határon ötször kell megállítani az autót: szlovák határőr, szlovák vámos, majd cseh határőr, cseh vámos, és a sztrádabélyegá- rus. A szélvédőre felragasztható okmány 400 cseh, illetve 570 (!) szlovák koronába kerül és csaknem fél évig még érvényes. Podolínban, Prága külvárosában biztosítottunk szállást. Még hazulról felhívtunk néhány olcsóbbnak vélt szállodát. Az ismeretlen nevű periférikus szállodákba 5000, sőt 6000 cseh koronáért is csalogattak minket. Sikertelenül. 180 Ké/kof, azaz 720- ért a Hotel Krc Deltát választottuk. A Krő szócska kicsit gyanús volt, ám többször is igazolta nevét. A vendégnek főleg gyomorgörcsöt okoz. Látványa a leglepusztultabb szoci-időket idézi. A kedélyesen indiszponált és ke- délytelenül lerobbant portásnő mit sem tud szoba- foglalásunkról. Bár a telefonban beígérték, a szállóban mégsincs se presszó, se étterem. A portásnő nyilván hozott anyagból piált be. Szuperlaza stílusban több közeli éttermet emleget. Vasárnap kora délután van, elindulunk hát gyalog. Nincs szerencsénk. Csaknem egyórás bolyongás után pocsolyákon és vakolattörmelékeken átgázolva egy félreeső utcában véletlenül találunk egy „Hospodá”-t, ami nyitva is van. A kocsma füstös, a csapolt sör tízes, az üveges meleg. A pincér szintén. Metrózunk. Vencel tér. Itt azt ünnep dacára is minden „OPEN”. Nyitva tartanak az ajándékboltok, koronáért a Tuzex, a butikok, és a járdán is árulnak ördögöt és poklot. Különféle bábfugurákat a Sátántól gasparkóig, Lenintől Kla- usig. Különben az utcai szuvenírárusok, portrérajzolók, énekesek, zenészek ármádiája pontosan „kirajzolja”, merre mozognak a külföldiek. Élelmes fiatalemberek tricikli-kárén fuvarozzák kettesével a turistákat. Mert itt az utcákon szinte csak kétfajta nép van: a Prágára kíváncsi külföldi és a külföldi pénzére kíváncsi prágai. Szlovákiai magyarként szándékosan megtévesztem mind a két csoportot. Ti. csillagos-csíkos amerikai nyakkendőt viselek. Az amerikaiak „otthonosan”, már messziről mosolyogva üdvözölnek, a valutaüzérek pedig amerikai angolsággal, új módszerrel zaklatnak: nagy tempóban elhúznak mellettem, s amikor a legközelebb vannak, szinte fülbe súgják a „csencs mani”-t. Amikor már unom a macerát, készséggel felkínálok nekik egy lila mecsiarpénzt - dollárért. Nem örülnek a poénnak... A Vencel-szobor előtti kövezeten Palach és társa emlékhelye. Virágok, kődarabok. Közülük kettő piros-fehér-zöld trikolórral átkötve. Az egész Vencel tér egy hatalmas sétány, akárcsak a rá merőleges Pííkopy és Národní tfída. Szomorúan kell tudomásul venni, hogy a kedvenc Semafor színház helyén kocsma van. A turistaáradat kifogyhatatlan. Ilyen inváziót még nem láttam sehol a világon. Sem Nyugat-Európában, sem Floridán, sem Tokióban, de a Fuji hegy lábánál sem. Mintha egyszeriben az egész világ Prágára lenni kíváncsi. így ■■■■■■■■■IIi hát keserű szájízzel kell tudatosítanunk, hogy ez a kíváncsiság már nem nekünk szól. Amíg Prága csiszolja, ékesíti, fényesíti történelmének amúgy is gazdag ereklyéit, addig a mi, három ország határán fekvő, hajdani koronázó fővárosunk az ortodox bolsevik alatt is, és most is le akarja tagadni, meg akarja hamisítani történelmi múltjának európai, illetve monarchikus, neadjisten magyar maradványait. így aztán nem csoda, hogy Bra- tislavát elsősorban a Zsolna vagy Moszkva melléki turistacsoportok látogatják. Gyönyörködhetnek is abban, amiben még mindig nyakig vagyunk. (A henger ezt nem tünteti el, legfeljebb ellapítja. Annál büdösebb.) Persze, mi most prágai, gyengepénzű turisták vagyunk, amit a volt irodalmi kávéházban át is élhetünk. Ott találkozunk ugyanis a világhírű díszlettervező-építésszel, Miroslav Melenával, aki Budapesten több közös munkánk során tervezett jelmezeket, díszleteket. A „Viola” szűkös udvarának kerthelyiséggé kinevezett asztalai mellett kínosan pislogunk az előkelő étlapkölteményen (úgy tűnik, már csak ez képviseli itt az irodalmat), ugyanis a cseh nemzeti eledel, a vepSo-knedlo-zelo, amit húsz éve még 14,50-ért kapott itt meg az éhes FAMU-hallgató, mára pontosan hússzor annyiba kerül: 290 Ké-ba! Erről a gasztronómiai kalandról le kell mondanunk. Miközben kitartóan keresünk egy „elfogadható” éttermet, csak rosztbí- fekre, bifsztekekre, olasz tortellinikre és spagettikra, amerikai hamburgerekre és talán grönladi herkentyűkre is lelünk. Közben bejárjuk a Moldva-par- tot, tolakszunk egyet a Károly-hídon, mígnem az áradat elsodor az Óváros térig. Véletlenül találkozunk régi barátunkkal, Jan Schmiddel, az Ypszilon színház igazgató-rendezőjével. Ó is, akárcsak többi prágai barátunk, tettetett lekiismeret-furdalással, ám leplezetlen megkönnyebbüléssel panaszolja, hogy szinte semmit nem tud Meciarlandről. Udvarias sajnálkozások közepette szóvá teszik, hogy azért itt sem fenékig... Ezalatt mi rádöbbenünk, hogy elfelejtettünk csehül, hogy a TV megfelezése által kiestek fülünkből a naponta magától értetődően jelentkező szavak. Marian Vanek csaknem 27 éve Prágában élő szlovák karikaturista, fafaragó, író, apa és nagyapa, viszont nem felejtett el szlovákul. Feleségével, a Sládek-féle pan- tominszínház hajdani művésznőjével, Meki Jakubisková\a\ meseszerű otthont teremtettek maguknak Prága észak-nyugati külvárosában. Minden centiméteren ott a kezük nyoma. Üdezöld pázsit, gyönyörű virágok, macskaház macskalétrával, padlástérből varázsolt dolgozószoba, az ágyak, az ülőgarnitúrák, fafaragások, miniatűrök, mind-mind saját alkotásaik. Mariant 68-as politikai karikatúrái miattt száműzték a kulturális életből. Nem panaszképpen mondja, hogy a konszolidáció éveiben kettejük fizetése a háromezer koronát sem haladta meg. Szellemesen filozofikus, groteszk képzőművészeti ötleteit a A Károly-hídon szlovákiai magyarok legkülönbözőbb műfajokban realizálja. Nagyon jól szórakozunk speciális fakanál-sorozatán. Csinált fakanalat rettegőknek visszapillantó tükörrel, besúgóknak telefonkagylóváltozattal, irigyeknek fedővel, fogyókúrázóknak lyukakkal, meleget kedvelőknek konnektorba dugható véggel stb. A dolgozószobájában sajátosan nemzeti önarcképét láthatjuk: kiöltött nyelvén a szlovák címer. Amikor a mélynemzetiek elmarasztalták emiatt, azt felelte: ami a szívemen, a számon! Játékosan va(A felvételeket a szerző és Zalka Katalin készítette) rázslatos lakásukat főleg a gyerekek hagyják el nehéz szívvel. Nagyon kedves ez a Vanek-Jakubisková arcú házikó. Kulcscsomó-csörgéssel búcsúznak tőlünk, mondván, újból elő kellene venni nálunk is a kulcsokat. És akkor talán valamikor újra otthon érezhetnénk magunkat Prágában mi is. Pozsonyban és Budapesten is. Otthon Európában.... Kérdés, hogy az a majdani kulcscsilingelés megállítja-e a hengert? ____________ Gá lán Géza RIPORT 1995. augusztus 13.
