Vasárnap - családi magazin, 1995. július-december (28. évfolyam, 27-53. szám)
1995-07-02 / 27. szám
32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádióműsor Játsszon és nyerjen velünk! Sasvár is a pápára vár Riportunk a 7.oldalon 1995. július 2. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona A i jött az Eke és átszántott a földön -/de ki fog a fölszántott földbe vetni? / Hol a jó mag, és hol van aki szórja, / a méltó kar, mely könnyen lendül égnek? / Hol van Péter, ¡A. aki látta a Krisztust/ s látását bölcs lélekkel őrzi s osztja ?/ És hol van Pál, ki- nek nyelve hegyén az / »ismeretlen Isten « neve kilobban?” - sóhajt Babits r / Mihály. Nos, e században háromszor szántott át az Eke Európán: az első és a második világháborúban s most, az 1989/90-es fordulatok Időszaká- bán. Háborúkkal, határtologatásokkal, népirtásokkal, hitekkel, ellenhi- tekkel, megtagadásokkal, igazultságokkal. Az Eke mellett, a barázdák mentén, bukáskor és emelkedéskor mindig ott álltak, néztek, tettek, beszéltek, vagy éppenséggel hallgattak az egyházak. A katolikus egyház, a protestáns egyházak, a zsidó hitközségek, a pravoszláv ortodoxia, az ilyen-olyan szekták. Az egyházak sem tudtak megbirkózni a háborúk őrületével, országok és népek felosztásával, az alkudozó és hitegető hatalmak uralmával. A kakas kukorított; Péter, nemegyszer, tapintatosan félrenézett. Századunk borzongató tanulsága, hogy magunkra maradtunk. Hitetlenségünkben magunkra önmagunkkal, avagy magunkra az Istenünkkel; de mindenképpen klvetettségben. Mert bizony nem könnyebb az elszámolás jó négy évtized „keleti” politikájával sem. Ki mellett állt(ak) az egyház(ak), amiES ITT VAN... kor az ötvenes évek kommunista retorzióinak idején - a hatalommal való megegyezés érdekében - lemondtak az ellenállásról; vagy amikor az 1968-at követő konszolidációban megalkották az együttműködés egyházát, irtva minden belső kételyt és különbözést. E zárt és merev hierarchia tökéletes eszköz volt az egyház ellenőrzésére, az életidegen formalizmus pedig valósággal elriasztotta a fiatalabb és nyitottabb szellemű érdeklődőket. Esztendők sora múlott el így, az örökös csúsztatások végtelen labirintusában; miközben már nem is a kakas, hanem, többnyire fedőnéven, a kis manipulánsok kukorítottak. ’89 után jobbára mégis megúszhatták a dolgot, élve zümmöghetnek tovább a légyfogón. Nem tudom eldönteni: ez valódi tragédia-e, vagy Isten végtelen kegyelmének bizonyítéka? Bárhogy is legyen, a rendszerváltással eljött reményeinkben a vallás-, a szólásszabadság és a más felekezetű (más nemzetiségű) kisebbségek egyenjogúságának ideje. A toleranciáé, amely a nemzetközi népjog egyik alapelve, hiszen az ember szabadságjogainak lényege, hogy a meggyőződése szerint élhessen, beszélhessen. Az egyház társadalmi érvényesülésének jogait is ezek a modern demokratikus szabadságjogok biztosítják. Mélyen tudatában van ennek Krakkó hajdani bíboros érseke, Karol Wojtyla is, akit 1978 októberében választottak pápává, s ekkor vette fel a II. János Pál nevet. Azóta, a lelkipásztori látogatások tucatjait téve, beutazta már a világot; s ahol megfordult, ott a faji, vallási, nemzetiségi gyűlölködés ellen szólt. De még művének, törekvéseinek legnyíltabb ellenzőiről sem beszélt sohasem oly hörgő gyűlölettel, mint némely, magát „keresztény"- nemzetinek tartó hazai politikus teszi ezt, ha nem az ő „igaza” tűnik egyedül üdvözítőnek. Most, hogy e sorokat írom, még tudhatatlan, mit állít Szlovákiában tartandó szentmiséinek, találkozóinak középpontjába a pápa. Ellenben megjövendölhető, hogy többnapos látogatásának ténye - Meclar-Kovác viszályban - még Inkább megosztja majd a társadalmat. Sőt! Nem kizárt, hogy a pápai vizit politikai csatározásokban váltódik majd aprópénzre. S egyelőre tudhatatlan még az is, vajon II. János Pál találkozik-e a szlovákiai zsidóság vezetőivel; szlovák földön járva külön is kifejti-e gondolatait (a fel-feléledő Tlso-kultusz kapcsán) az antiszemitizmusról. Ezen annak apropóján tűnődöm, mert tudvalevő: amikor II. János Pál, Róma püspöke és Elio Toaf, Róma főrabbija először találkozott a zsinagógában, akkor a pápa őszinte sajnálkozását fejezte ki a zsidógyűlöletért, a zsidóüldözésért, a Holocaustért - bárki tette is azt! Ezzel azonban az itt és most országló kormánykoalíció nem zárkózik el határozottan a szlovákiai zsidótörvényeket a néo %n I ^ ff C m Ma L» * metországiakénál is szigorúbbakká faragó Tiso páter rehabilitálásának gondolatától; ami azt jelenti, hogy Itt és most a zsidóüldözők örökösei éppenséggel nem a politikai élet peremén keresendők... Valószínű hát, hogy a pápa hangsúllyal szólít majd fel az ártatlanul szenvedők megkövetésére, a társadalmi megbékélésre - amelynek legfőbb akadályai, ugyancsak itt és most, az örökös szembenállásra, esetenként a leszámolásra uszító, a politikai ellenfeleiket keresztényletlen dühvei gyalázó nacionalista politikusok és propagandisták. Nos, e túlfűtött mélynemzeti gerjede- lemben talán nem is csoda, ha kellő tisztelettel azon tűnődöm: amennyiben szlovákiai látogatásakor a római pápa elé járulhatnék és előterMIKLOSIPETER jeszthetnék egy kérelmet, ml lenne az? Azt hiszem, „csak” annyi, hogy a Szentatya szólaljon meg ruszinul, ukránul, lengyelül és németül meg magyarul is. Mindig őszintén csodáltam kiváló nyelvérzékét; nyilván nem okoz(na) számára különösebb nehézséget néhány röpke mondatot a ml nyelvünkön is elmondani, akár belevegyítve a szövegbe egypár szláv eredetű jövevényszót Is... Kíváncsi lennék, akadna-e mélynemzeti politikus, aki befogná a szemét és fülét? Persze, lehet: csodának tartaná a dolgot. A valóságban azonban ez korszakos eseményt jelentene a szlovákiai magyar hívők életében, hiszen egyszerre lenne egyháztörténeti és nemzetiségtörténeti fordulat, ha Őszentsége Pozsonyban, Nyit- rán, Sasvárótt,vagy éppenséggel Lőcsén a ml anyanyelvűnkön is szólna a hívekhez és hívőkhöz. A megnyugvás és a tisztázás fordulata lenne, az igazság és a tények pillanata, a békesség diadala. A pápa ugyanis, üzenete szerint, őszinte barátként jön hozzánk, aki mást nem akar, mint bátorítani és támogatni mindannyiunkat a nehéz feladatokban. Úgy legyen!
