Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-05 / 6. szám

llasárnap 1995. február 5. MŰVÉSZVILÁG Spanyo l import Csaknem ötven évvel azután, hogy elvesztette, Muráti Lili visszanyerte magyar királyságát. Választott „új hazájából”, Spa­nyolországból importálta régi énjét nem egész négy hónapra, hogy Karinthy Márton budai kisszínpadán sorozatban játszhas­sa Neil Simon A nagymama soha (Lost in New York) című ko­médiájának furcsa, bogaras öregasszonyát. Közönségét most is szerette, s a rajongás kölcsönös volt, szerepétől azonban kilo­méterek választották el a Madridban élő magyar színésznőt. Teljes odaadással, tisztességgel, tudása legjavával játszotta a fi­gurát, pedig, ahogy maga mondja, öröme nem nagyon telt ben­ne. Másfajta darabokhoz, mutatósabb szerepekhez szokott. An­gyalt vettem feleségül, Csak egy nap a világ, Tűzmadár... von­zó, csacska fruskák, fölényes, magabiztos vampok, éles körmű ragadozók után elegáns, temperamentumos, férfibolondító asszonyok bőrébe bújt, és kalapok, ruhák, cipők tömkelegét vo­nultatta fel - egyetlen alakítása kapcsán. Neil Simon darabjában ilyesmire nem volt lehetősége, erős tehetsége azonban szerény jelmeztára és nem éppen neki való szerepe alól is átsütött. • Pirosban, megint csak pirosban. A vamp az eveket is legyűri.- Vamp? Tudja, mikor voltam én az? Amikor maga Napóleon. Én sose men­tem a divat után. Mindig csak olyan va­lamit vettem fel, ami jobbá tett vagy mutatósabbá. Vannak még nekem har­mincéves ruháim is, de úgy állnak raj­tam, mintha ebben a pillanatban léptem volna ki a legelőkelőbb szalonból. Bi­zony ám! • Tehát...- ... nincs tehát! A vampot nyugodtan elfelejtheti. • Pedig a negyvenes évek derekán ezt írták önről. Hogy mosolyogva lökte félre férfiak százait. Hogy véres körmökkel kelt ki az ágyból.- S maga ezt mind elhiszi? • Ne higgyem el?- Nézze, az én időmben nem is volt divat lefeküdni. Ma itt a kislány találko­zik a fiúval, s ha nem aznap, akkor hol­nap biztos, hogy az ágyban kötnek ki. Én flörtölni szerettem, nem lefeküdni. • Ilyen divatnak nehéz lehetett megfe­lelni.- Nekem ugyan nem! Amíg ugyanis az ember nem kezdi el, addig nem hi­ányzik neki. Azelőtt nem is számított nagy előnynek, ha a férfi olyan nőt vett feleségül, aki már másé volt. Látom, itt mindent elkövetnek, hogy mindenki le­feküdjön mindenkivel, pedig nem az ágyon áll vagy bukik a házasság. Aki ezt állítja, az a legnagyobb aljasságot hirde­ti. Gondoljunk csak valamelyik nagy re­gény tisztességes hősnőjére. Melyikben van olyasmi, hogy már az első héten odaadta magát? Ez hosszadalmas folya­mat. Ha nincs előtte flört, akkor mit ér az egész? Semmit. Egy férfi csak addig érdeklődik igazán, amíg meg nem kapja, amit akar. Utána már máshogy néz a há­zasságra is. • Ez volt a Muráti-mítosz alapja? A flört?- Flörtölni szabad volt, de többet egy mozdulattal sem, igen. Azt hiszi, ez olyan különleges dolognak számított? Én meg vagyok győződve róla, hogy Tolnay Klári vagy Mezei Mária ugyan­így gondolkozott. Ők is tartották magu­kat. Pedig a Tolnay is milyen gyönyörű lány volt! És most milyen jó színésznő! Beérett. Én úgy játszom mindig, hogy ha bemegyek a színpadra, ne lehessen érszrevenni, hogy színész vagyok és szí­nésszel beszélek. Természetesnek ma­radni, ez a legfontosabb. Épp ma olvas­tam néhány régi kritikát. Azt írták ró­lam, hogy én teljesen más voltam, mint a többiek, ezért szerettek. A nagy szám, a hosszú hajam és a szemtelenségem mi­att. Ez igaz. Valóban szemtelen voltam. Vagy inkább pimasz? Nem is tudom. • A hangja, az egyénisége is eltért a sokévi átlagtól.- Talán mert nem vagyok százszáza­lékosan magyar. Az apám ugyanis lotha- ringiai franciának született. Eredeti neve Murat volt, de a tiszti karban ilyen név­vel nem sok jóra számíthatott, ezért ha tetszett neki, ha nem, kapott egy i-betűt. Aztán... rengeteget sportoltam. Golfoz­tam, teniszeztem, úsztam, motoroztam, gyephokiztam, s bizonyára ezt is látni lehetett rajtam. • Igaz, hogy egyszer kirakatban lan­dolt a kocsijával?- Kitalálták. Tudja, hogy volt? Meg­álltam a Váci utcán, kiszálltam kalapot venni, s mikor kijöttem, már rengetegen álltak a kocsi mellett. Csodálhatták is, mert szép volt. De hiába próbálkoztam, nem tudtam elindítani. Eljátszottam hát, hogy keresek valamit, és mentem újra vásárolni. • Piros ruhát, piros kalapot?- Vöröset. Azt imádom. Drága szín. • Ön sem volt „ olcsó ’’ színésznő.- Abban az időben tényleg sokat kap­tam, most nem. Magánszínház, keveset fizetnek. Az első hónapra, amíg próbál­tunk, nem kaptam egyetlen forintot sem. Na és a hotel? - kérdeztem. Erre elhúz­ták a szájukat. Mindegy. Hazajöttem, játszottam, megfizettem. Nyolcszázezer forint nem kis összeg. Még a bécsi tarta­lékom is ráment. S akkor azt dörgölte valaki az orrom alá, hogy én itthagytam a hazámat, és nem vettem részt az or­szág felépítésében. És hogy sose éhez­tem. Úgy éheztem, hogy a szoknya majd leesett rólam. Eltűnt a csípőm. Negyve­nötben, amikor elfogtak bennünket, az Andrássy út 60-ban olyan levest tettek elém, hogy azt mondtam, el is vihetik. Az őr meg csak nézett. Másnap vissza­hozta, de akkor sem kellett. És ez így ment nyolc napig. Annyira lefogytam, hogy borzasztó. Nem mondhatom hát, hogy vidáman vágtunk neki a világnak. Ausztriában erdőben bujkáltunk, aztán Németországba, majd Franciaországba mentünk, és csak azután léptük át a spa­nyol határt. Ahol az volt a csoda, hogy San Sebastianban éppen akkor játszották a férjem, Vaszary János darabját. Innen indult a karrierem hat hónap múlva. Főszerep főszerep után. • Még ma is?- Mást nem vállalok. Csak főszerepet. Nagyon könnyen tanulok spanyolul, ját­szani pedig két évig is játsszuk a dara­bot. Madridban én nagyon jól élek. Pes­ten nem annyira. Itt a taxi is méregdrá­ga. Ezreket költöttem csak arra, hogy bementem a színházba. • „Megfizetett’’ minden előadást.- Ez a baj. Én fizettem, ahelyett, hogy nekem fizettek volna. Jó, persze, hogy kaptam valamit. De legalább a szerep­nek tudnék örülni! A történet nem rossz, csak ez az öregasszony! Egész este egyenesen ül. És gonosz is ráadásul. Ilyet én még soha nem játszottam, és öt­ven év után, úgy érzem, nem ilyen da­rabbal kellett volna hazajönnöm. • Hanem?- Vígjátékkal. Olyan vígjátékkal, amelyben nyolcszor átöltözhetek és mindig szép ruhába, hogy a közönség­nek legyen mit néznie. Fel is kínáltam MURATI LILI magyar színpadon egy másik darabot, a férjem utolsó mun­káját. Nekem írta ezt is. Az a címe, hogy Carmen, de sok baj van veled! Kedves, mulatságos darab, mert a nő mindenkin segíteni próbál, még azon is, aki nem akarja. Aztán rábeszéltek erre az undok vénasszonyra. Hát mit szeressek rajta? A közönségnek, látja, így is tetszettem. Minden áldott nap virággal vártak. Nem mondom, hogy szerencsém volt, mert szerencse nincs. Jóisten van. Ezt ő akar­ta így. Még a börtönben is ott volt ve­lem. Nincs okom panaszkodni a világra. Egy himlőhelyes kaukázusi fiú állt a cel­lám előtt; csúnya volt nagyon, de jó­szívű. Kiengedett, hogy ne ott bent kell­jen elvégeznem a dolgomat. Ezt nem fe­lejtem el, amíg élek. • Lehet, hogy neki is tetszett.- Lehet. Én már tizennégy évesen is olyan kis vacak voltam. Imponáltam a fiúknak. Szeretőim azonban nem voltak. Ilyesmivel ha akarnék sem dicsekedhet­nék. Nagy szerelmekkel igen. Ott volt például a Petrovics Pubi, sárga Bugatti- val. Csak úgy lógtak rajta a lányok. Gyönyörű férfi volt, de nagyon korán meghalt. Aztán jött a ... de az ő nevét már nem mondhatom ki. Nős embereket nem keverek bele a múltamba. Az illet­lenség volna. Szerettem és kész. Elalvás előtt mindig rá gondoltam. • Ma mire gondol, mielőtt álomba szenderiilne?- Számolok, hogy gyorsan elaludjak. • Amikor hónapokat tölt Budapesten, könnyen visszatalál madridi életébe?- Nagyon könnyen. Aki annyi éve ott él, mint én, annak nem lehetnek már ilyen gondjai. Először is: mindenkit is­merek az utcában. Nekem ilyen a termé­szetem. Ha elmentem reggel gyümöl­csért, a férjem mindig utánam szólt, hogy Liliké, ha lehet, délre gyere haza. Pedig csak a sarokra mentem. Elbeszél­gettem az időt. Minden lépésen megáll­tam valakivel. És ma is ilyen vagyok. Leszidom a gyümölcsárust, mert a gyö­nyörű szép almára azt írják, hogy Chi­léből hozták. Aztán kiderül, hogy tény­leg onnan hozták, mert olcsóbb, mint a spanyol. Átjön az óceánon, és még így is olcsóbb. Maga érti ezt? Én nem. • Magyar ésszel tényleg érthetetlen.- Spanyollal is az, nekem elhiheti. • Spanyollá vált, azért mondja?- Gondolkodásban biztosan. • Miben tapasztalja?- Például abban, hogy én is elég kön­nyelmű vagyok. Tizedikéig szórom a pénzt, költekezek, vásárolgatok, aztán ugyanúgy, akár a spanyolok, én is fel­adom egy kicsit a nívómat. Számolgatni kezdek, és jön a szerényebb élet. • Budapesten mire költ a legtöbbet?- Bundákra. Kilenc alkalommal ki­lencet vettem. A legdrágábbra kölcsön­kértem. Nem bírtam otthagyni. Jó ez a szőrmebizományi. A bátyám is ide jött a feleségével, és a legdrágábbat vette meg neki. Az istenért, kaptam fel a fejem, én ezért ötöt vehettem volna! • Otthon pedig újabb szekrényt, külön a bundáknak.- Hat szekrényem van, de nem a bun­dák miatt. Kilenc bunda különben sem foglal annyi helyet. Cipőből van renge­teg. Elajándékoznám őket, de ki jár ma keskeny, hosszú, hegyes orrú cipőben? Színpadon még elviselhető, de az utcán már nem. • A férfiakkal szemben is hasonló­képp érez?- Egyedül élek, de nem vagyok ma­gányos. Borzasztó, hogy itt hányán szenvednek. Sajnálom a szomorú embe­reket. Férjhez menni nem akarok már. Minek egy öregnek még egy öreg? Fia­talabbhoz meg azért nem megyek, mert az nevetséges lenne. Ügy tűnne esetleg, mintha stricit tartanék. Tudom, hogy na­gyon sok nőnek van ma fiatal szeretője, nekem akkor sem kell. Ilyen szempont­ból konzervatív vagyok. Mutogatnának a hátam mögött, hogy nézd a vén­asszonyt, milyen gyönyörű fiút kapott. Szégyellném magam. Meg aztán... nincs is szükségem férfira. Van elég pénzem, meg tudok élni. Bár a nyugdíjam nem éppen csodálatos. Hatvankétezer peseta. Ebből harmincnyolcat a garázsért fize­tek. Da amíg játszom, sztárgázsit kapok. Engem szeretnek a spanyolok. Megbe­csülnek. Tehát játszani kell. Vagy nem. Mert anélkül is megélnék. Eladtam a la­kásomat az államnak, de amíg élek, ben­ne lakhatok. Felhívtam a bátyámat, aki Hamburgban él, hogy Zsozsóka, akartok örökölni? Nem, Liliké, csak éljél jól, fe­lelte. Hát nem aranyos? Úgyhogy betet­tem a pénzt a bankba és jól élek. • Fiatal kora, életének itthon töltött része mennyira foglalkoztatja?- Semennyire. Ez is a jóisten ajándé­ka. Tabula rasa. A tegnap nem érdekel. Nézzen inkább előre az ember. Volt egy házam Pesten, még a negyvenes évek­ben. Elkobozták. Birtokom is volt vidé­ken. Elvették. Semmim sincs már itthon, csak az a néhány film, amelyben szere­pet kaptam. Meg ez a csúf nagymama, a Karinthy Színpadon. Őt is itthagyom. Nem kell. Maradjon csak itthon. • A szövegével nehéz volt megbirkóz­nia?- Sokkal nehezebb, mintha spanyolul tanultam volna. Ötven éve nem magol­tam magyar mondatokat. De ha beszé­lek, ugye, nem keverem a két nyelvet? Hallom azokat, akik Amerikából jönnek haza. Ők már „felejtenek”. Hát persze! Azt hiszik, így majd nagyobb emberek lesznek. Érdekes, aki Nyugat-Európában vagy Izraelben magyar, annak nem rom­lik a magyar beszéde. • A hangja viszont...-... mély, ugye? • Egyre mélyebb.- Fiatal koromban azt írták róla: éle­sen vág a levegőbe. • Érzi még az élét? S- - Ugyan! Ezzel már nem lehetne vág- | ni. A Karády hangja viszont még az 5 enyémnél is mélyebb volt. A szeme, ne- | kém a szeme is tetszett. Gyönyörű volt. 3 A Kölcsönadott életben én is szépen | énekeltem. Most láttam részleteket ~ belőle. Tudja, ki volt még nagyon szép? A Greta Garbo. Elképesztő vonzerőt su­gárzott. Csak aztán elzárkózott a világ elől. Engem nem érdekel a nimbusz. Én nem fogok bujkálni a hátralevő éveim­ben. Igaz, nekem itt nem is kellene sötét szemüvegben járnom. Engem itt már a kutya sem ismer. Én végigmehetek a Váci utcán, nem állít meg senki. Ötven éve nem vagyok itthon; nekem fiatalon kellene hazajönnöm, ahogy elmentem. Akkor észrevennének. • Madridban, gondolom, a legna­gyobb tömegben is felfedezik.- Nemcsak Madridban. Sevillában, Cádizban vagy Málagában ugyanúgy. Mindenütt szeretnek, ahol felléptem. Öt­ven éven keresztül pedig utaztam, tur­néztam éppen eleget. Barcelonában sze­retnek talán a legjobban, mert ott katalá­- nők élnek, és tudják rólam, hogy én sem vagyok spanyol. Ők most el akarnak kü­lönülni. Mint a baszkok. Galíciában, nagy örömömre, nem hallok ilyesmit. Nekik van eszük. • Van még más hely is a világon, ahol ugyanolyan jól érzi magát, mint Spanyolországban ?- Én ott érzem igazán jól magam, ahol sikerem volt, vagy sikerem van. Tehát itthon és otthon. De tudja, hova szeret­nék még elutazni? Szentpétervárra. • Meglepett. Azok után, hogy negyve­nötben...- ... nincs bennem gyűlölet. Amikor a fal mellé állítottak a férjemmel együtt és felemelték rám a puskát, elkezdtem or- dítni, hogy jöjjön a tábornok, aki mindig kihallgatott, és jött is, nem lőttek le. Úgyhogy mennék én Szentpétervárra, akár holnap is. És miért legyek én rossz valakihez? Nekem a koldushoz is kö­zöm van. Kinézek az ablakon Madrid­ban és látom, ott fekszik a pádon, a kór­ház előtt. Látogatni megy, betege van? - kérdezem. Nincs neki az égvilágon sen­kije, mondja. Csak azért szokott itt alud­ni, mert a kórházat éjjel is őrzik, így az­tán ő is biztonságban van. Berohantam az alattam levő kávéházba, kölcsönkér­tem ezer pesetát és neki adtam. Felkelt, s mintha kergették volna, szaladt ugyan­abba a kávézóba. Megvártam, míg ki­jött, aztán bementem megkérdezni, mit ivott. Semmit, felelték. Rántottát evett és kenyeret. Meg is keresem, ha haza­megyek. Szabó G. László

Next

/
Oldalképek
Tartalom