Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-29 / 5. szám

KLINKO RÓBERT UTOLSÓ INTERJÚJA

Tibeti férfi

Az európai ember számára Tibet misztikus, titokzatos világ. Mind indiai, mind kínai része hosszá ideig megközelíthetetlen volt, idegennek tilos volt oda belépnie. Nem sokkal azután, hogy e tilalmat az indiai részben feloldották - a 80-as évek elején - két budapesti egyetemista arra vállalkozott, hogy veszi hátizsákját és ellátogat Tibet be. Körösi Csorna Sándor útján járva, közben azonban „kisebb'’ kiruccanásokat téve Közép-Ázsiában. Egyikük, Móga János geográfus ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Karán dolgozik, a földrajzi tanszék adjunktusa. Azóta barátjával Teleki Sámuel nyomán Kelet-Afri- kát is bejárták, többek között az Észak-Kenyában található Teleki-vulkánt is megnézték. Móga Jánost azonban beszélgetésünkkor inkább egyetemista vállalkozásukról - tibeti útjukról kérdeztem.- A földrajzzal úgy próbáltam megismerkedni, hogy ne csak a tankönyvekből ismerjem a tájakat, jelenségeket, hanem a helyszínen tanulmányozhassam azokat. Ezért több nagy utat szerveztem. Részben diákkoromban, részben később is. Az a tibeti utunk, amely Körösi Csorna Sándorhoz kapcsolódik, 1980-81-ben volt. Összesen tíz hónapig tartott. Több országot érintettünk. Indiában hat hónapot töltöttünk, azután Nepálban jártunk, két hónapot Ceylonban, s aztán még Malajziába, Szingapúrba és Borne- óba is eljutottunk - kezdte Móga János. - Az az út, amely Körösi Csorna Sándor nyomán vezetett, utazásunk legizgalmasabb fejezete volt. Különösen az a másfél hónap, amikor hátrahagyva az ún. civilizációt, hátizsákkal fölmentünk a Nyugati-Himalájába, a Nyugat-Tibetnek nevezett területre, a magas hágók földjére, melyet ötezer méter magasságig emelkedő, többnyire hómentes hágók alkotnak. Végigjártuk azt az utat, amelyet Körösi Csorna valószínűsíthetően szintén végigjárt. Az utazásra Kubasek János barátommal indultunk el, akiről el kell mondani, hogy az utazók és felfedezők múzeumának igazgatója és egész munkássága a magyar származású utazók, felfedezők tevékenységének kutatásához kapcsolódik.- A 80-as évek elején nem volt egyszerű egy ilyen nagy expedíció megszervezése. Pénz és sok egyéb más szükségeltetett hozzá. Hogyan sikerült mindezt összehozni?- Az utat magánvállalkozásként ketten szerveztük meg. Különböző intézményektől, cégektől sikerült rá pénzt szereznünk. Mai divatos szóval szponzoráltak bennünket. Leginkább mégis az erkölcsi támogatókat emelném ki: a Magyar Földrajzi Társaságot, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatot. Az anyagiakat azonban alapvetően nekünk kellett előteremtenünk.- Ezek szerint az útnak valamilyen tudományos célja is volt?

emelkedő valamikori lámakolostorban megtaláltuk azt a feliratot, amit Baktay Ervin a 20-as években belevésett az ajtófélfába: Csoma’s Room. így tudtuk azonosítani azt a kis cellát, amelyben másfél évig a tibeti nyelvet tanulmányozta, lerakva a tibetológia alapjait, szerkesztve tibeti-angol szótárát.- Ezekbe a kolostorokba is beengedték önöket?- Akkor még mindenhová be lehetett jutni. Azóta, hogy a turizmus nagyobb méreteket öltött, már tolakodónak érzik az idegeneket, általában a kolostorokat, templomikat nyugodt helyként őrzik, nemigen lehet őket belülről megnézni. A kolostorok szervesen beleépülnek abba a

kább az iskolarendszerhez kapcsolódik: Lech- ben meglátogattunk egy missziós iskolát. Ott a gyerekek tanulják a tibeti nyelvet, melynek sajátos hieroglifszerű írásmódja van; tanulniuk kell annak az indiai államnak a nyelvét, amelyhez tartoznak, azaz Kasmír állam nyelvét, amely a perzsához hasonló írásjeleket alkalmaz és egészen más nyelvrendszer, mint a tibeti; ha valaki egész Indiában érvényesülni akar, a hindi nyelvet is el kell sajátítania, amelyet szeretnének most az ország egész területén alkalmazni; s ha netalántán még valaki azt is a fejébe veszi, hogy Európához vagy a nyugati világhoz is közeledik, akkor az angolt is tanulnia kell.- Mivel foglalkoznak, miből élnek a tibeti emberek?

Körösi Csorna Sándor útján Tibetben- A földfelszín formáit tanulmányoztuk, trópusi területeken. Ez a kutatás abba a nagy munkába illeszkedett, amely az Egyenlítőtől a Sarkvidékig a földfelszín formáinak kialakulását hivatott leírni és megmagyarázni. A másik cél az volt, hogy végigjárjuk Körösi Csorna Sándor útját, dokumentáljuk, ismertessük azt. Előttünk ugyanis rajta kívül ezt az utat magyar kutató nem járta meg.- Milyen útvonalat választottak és milyen közlekedési eszközöket használtak?- Mivel szerény költségvetéssel indultunk, repülőjegyünket csak odafelé tudtuk megváltani. A visszautat úgy oldottuk meg, hogy a Mahart- tól engedélyt kértünk arra: valahol Dél- és Dél- kelet-Ázsia térségében fölkéredzkedhessünk egy Európába induló magyar terepjáróra. Végül ez így is történt. Repülővel Bombaybe érkeztünk meg, ott - a magyar kereskedelmi kirendeltség segítségével - hosszabb ideig maradhattunk, ahonnan aztán csillagtúraszerűen szerveztünk különféle utakat. Első és legnagyobb vállalkozásunk éppen Nyugat-Tibet területére irányult. Teljesen elhagytuk a járható utakat, 5-6 ezer méteres hegyek között jártunk, olyan terepen, ahol hátizsákban kellett magunkkal cipelni minden felszerelést. Leszámítva az utolsó néhány napot, amikor tibeti házakhoz költöztünk, ez idő alatt mindig sátorban aludtunk. Volt úgy, hogy reggelre a magunk mellé tett kulacsban jégdarabkákat találtunk, s az a patak, amely este még csörgedezett mellettünk, reggelre a nagy hidegben kemény jéggé vált. Mivel Nyugat-Tibetet egy évvel korábban, 1979-ben nyitották meg a külföldiek előtt, még nem érte el a nyugati civilizáció, így a maga természetességében tárulkozott ki. Egy olyan eredeti életformával találkoztunk, ami nem állt messze attól, mint amit maga Csorna látott jó másfél évszázaddal korábban.- Hogyan fogadták az idegent, az európait?- Az emberek nagyon barátságosak voltak. Sajnos, mi nem tudtunk tibeti nyelven beszélni hozzájuk. Ami különösen megdöbbentő volt számunkra: Lechben, Nyugat-Tibet fővárosában, egy missziós iskolában találkoztunk olyan fiatalemberrel, aki már hallott Körösi Csorna Sándorról. Ugyanúgy Zanglában, abban a faluban, amelynek kolostorában Csorna másfél éven keresztül élt, ismerik őt és ápolják az emlékét. A falu határában, egy sziklás dombtetőn

természeti környezetbe, abba a nagyon kietlen, kopár, magashegyi, sivatagi tájba, amely Tibetre jellemző. Az épületek egyfajta hierarchikus rendszert alkotnak. Alul a gazdasági épületek állnak, a hegyoldal magasabb részein a lakó- és a különböző más épületek, a hegy legtetején pedig ott áll az ún. konkang, ami a védőistenségnek készült. S ez az egész harmonikus egységet alkot. Nyugat-Tibetben ezek a lámakolostorok kisebbek, mint a Kínához tartozó Nagy-Tibetben például a Lasza környéki nagy kolostorvárosok. Míg azonban a Kínához tartozó részben a kulturális forradalom éveiben és később nagyon nagy mértékben megváltozott az élet, az India perifériájához tartozó tibeti tartomány elzártsága miatt olyannak őrizte meg kultúráját, amilyen az jó egy évszázaddal korábban lehetett.- Tibet az európai számára maga a misztikum. Olyan világ, amelyben az élet is másképpen folyik, mint a mi „normális” világunkban, ahol talán még a csoda is mindennapos dolog. Hogyan tapasztalta, milyenek a tibeti hétköznapok?- A tibeti buddhizmus nem a klasszikus buddhizmus, hanem annak egy erősen módosult változata, melybe nagyon sok mindent beépítettek a tibeti ősvallásból is. Ahol a varázsszavak mormolása, a különböző természetfölötti erők tisztelete is szerepelt a kultuszkörben. Ez egy sajátos tibeti vallást, a tibeti lámaizmust hozta létre. Nyugat-Tibetben mai napig létezik a jövendőmondás, az esőcsinálás. Vannak varázslók, akik ezzel a kultusszal foglalkoznak. Ami nagyon különleges, az a halotti szertartás. Hitük szerint a halál után a lélek 49 napig még nem költözik el a testből. Ezért például a haldokló és a halott fülébe súgnak bizonyos dolgokat, amit a Tibeti Halottkönyvben lehet olvasni. E mellett az ún. mantrák is nagyon érdekesek. A legismertebb mantra, azaz varázserejű szó az ommani padme pumanit, amit tibeti területeken mindenhol lehet látni. Kis vízmalmokkal hajtják azokat a kerekeket, amelyek az imamalmokat megforgatják. Vannak kézi malmok is. Ladakban például sűrűn találkozni hengereket, imamalmokat pergető emberekkel. A szél is olyan lobogókat fúj, amelyeken az omani padme pumanit látható. És más, ezernyi formáját láthatjuk még ennek az élő kultusznak. Még egy érdekesség, ami in- Mindazon helyeken, ahol víz és termőtalaj áll rendelkezésre, akár 3500-4000 méteres tengerszint fölötti magasságig mezőgazdasági termelést találunk. Arrafelé a termőföld óriási kincs. A hegyoldalakban kőfallal védett teraszokat építenek, ahol növényeket termesztenek. Nagyon érdekes, hogy a tibetiek nem esőért, hanem napsütésért fohászkodnak. A nap ugyanis a magas hegyláncokban megolvasztja a gleccserek jegét, és azt a vizet, ami így olvadással keletkezik, kivezetik ezekbe a hegyoldalakba, a teraszokra, és gravitációs öntözéses eljárással az egész területet művelik. Fő kenyér- gabonájuk az árpa, ez a legnagyobb magasságokban is megterem. Gyümölcsöt ilyen magasan fekvő vidéken egyetlenegy helyen láttunk, kajszibarackot. Több mint 3500 méter magasságban. Az állatok tartása is általánosan elterjedt, főleg a jaké. Ennek a tejét, húsát fogyasztják. Emellett a campát kell mindenképpen megemlíteni, amit másképpen tatárteának is neveznek. Ez olyasmi, mint egy leves. Teaként kezdik el főzni, de ízesítésként nem cukrot tesznek bele, hanem sót. Aztán jakvajat vagy jakfaggyút. Az egészet zsíros lévé keverik, s vagy ezt iszogatják, vagy még árpalisztet kevernek hozzá. Ez a pépes eledel a tulajdonképpeni campa, amely sós, sűrű s egyetlenegy előnye, hogy kiadós, energiát bőven tartalmaz. Voltak házak, ahol helyben készített árpasörrel kínáltak minket. Az árpát nagy edényben erjesztik, Vizet öntenek rá, s az erjedt levet, melynek elég gyanús kinézete van, ott helyben szűrik le úgy, hogy a kabát ujját vagy más posztó öltözetet használnak szűrőként.- Nem csak Nyugat-Tibetben jártak Csorna útján?- Eljutottunk Benáreszbe, Delhibe, Kalkuttába és Darjeelingbe is. Ez utóbbi az idők folyamán magyar zarándokhely lett, hiszen Csornát ott érte a halál, ott van a síremléke is. Hangsúlyozni kell, hogy Körösi Csorna nem Tibetbe készült. Ő a magyarság őshazáját kutatva a kínai Ujguriába szeretett volna eljutni, Tibetben kény- szerűségből maradt. Ottani nyelvészeti munkásságát pénzszerzésnek szánta a célra, hogy továbbutazhasson. Végül el is hagyta Tibetet, de betegsége, majd halála megakadályozta abban, hogy folytassa útját a magyar őshaza felé.

KITEKINTŐ 1995. január 29. IftSáfTIBP