Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-29 / 5. szám
ilBSÉrnap 1995. január 29. VALÓSÁG „E mlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” Lezárult a Bibliotheca Hungarica pályázata Ez év tavaszán a somorjai székhellyel működő Bibliotheca Hungarica pályázatot hirdetett meg „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” címen a szlovákiai magyarság 1945-47 közötti megpróbáltatásait megörökítő írásos dokumentumok, vallomások föltárására, összegyűjtésére. A bírálóbizottság az értékelés után a következő pályamunkákat találta a legjobbaknak: Próza kategóriában: 1. Dr. Mészáros Sándor (Oroszka): Egy gyermek vallomásai 2. Viczén István (Tornaija): Az igazságtalan vád és száműzetés 3. Gonda Klára (Komárom): Két komáromi család Magyarországra telepítése Költészet kategóriában: 1. T. P. (Czímer Péter álnéven járul hozzá versei közléséhez) 2. Hasznos Gyula (Garamszentgyörgy): Duba Lajos kéziratos hagyatékának beküldője 3. Szobiné Kerekes Eszter (Búcs): a zselízi Csenky Lajos verseinek beküldője. A beérkezett pályamunkák értékelésére Zalabai Zsigmon- dot, a Bibliotheca Hungarica alapítvány elnökét kértük fel.- Hány pályamunka érkezett be összesen ?- Huszonhat.- Honnan jött a legtöbb?- Mondhatni, hogy a Csallóköztől a Bodrogközig szinte minden régióból voltak pályázók. A keleti régióból azért volt jóval kevesebb, mert ezt a területet a kitelepítés már nem érte el olyan mértékben és olyan drasztikusan, mint a gömöri vagy csallóközi régiót. Ez az oka, hogy a pályázatok főleg a Pozsonytól Tornaijáig terjedő területről származnak.- Mi volt több: a prózai munka vagy a verses adalékanyag?- Tulajdonképpen három kategóriába lehetne osztani a beérkezett anyagot. Az egyik a prózai visszaemlékezések műfaja, beleértve a dokumentummontázst is. A másik a népi vagy félnépi eredetű verses próbálkozások csoportja, hasonlóak azokhoz, amelyeket már a Tóth László-féle antológiákból (Szélén az országútnak, Mint fészkéből kizavart madár) ismerünk. Ezek a népdalok, nóták dallamára írott alkalmi, félnépi, népi eredetű versek, hasonlóan a 17.-18. századi irodalomhoz, kéziratos formában terjedtek - és ezekből szintén sok befutott. Köztük egész gyűjtemények, mint például a garamszentgyörgyi Hasznos Gyulától, aki beküldte egy Duba Lajos nevezetű, szintén garamszentgyörgyi parasztköltő teljes kéziratos hagyatékát. Mindent összevéve, több vers érkezett be erre a pályázatra, mint amennyi a Tóth László-féle antológiákban megjelent. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy pályázatunknak két nagy hozadéka van: 1. egy történeti, társadalomtörténeti, politikatörténeti verses krónika, korrajz 2. újabb adalékot kaptunk ahhoz, hogy a jelenlegitől eltérő formában, tehát kéziratos, folklorizálódott, nem intézményesített, publikálási lehetőségek nélküli formában, de mégicsak létezett a jogfosztottság éveiben, 1945-48 között is egy szlovákiai magyar irodalmi tudat. Az a kor következménye, hogy ez az irodalom folklorizálódott formában, levelek formájában, kéziratos formában létezett, visszazuhant egy két évszázaddal korábbi fejlődési stádiumba, mert erre kényszerítette a történelem, de ennek ellenére volt, és ma már ott tartunk, hogy egy kis antológiával tudjuk ezt (csak a versek esetében) dokumentálni.- És mi lesz e munkák további sorsa?- A munkákat mindenképpen szeretnénk publikálni. Egyrészt Magyarországon, valamelyik folyóiratban, másrészt itt Szlovákiában. A Vox Nova kiadó felajánlotta, hogy kellő anyagi háttér biztosításával a l/ÖSúrrap külön mellékleteként egy Vasárnap Pluszban megjelenhetnének a legjobb pályamunkák és esetleg később könyv alakban is. Ehhez várjuk egyének, szervezetek, alapítványok támogatását.- Még egy utolsó kérdés: lesz-e folytatása a sikeres pályázatnak?- Igen. Van egy nagyon elhanyagolt területe a szlovákiai magyar tudományosságnak, szociolingvisztikának, társadalomlélektannak, ez pedig az asszimiláció kérdésköre. Az újabb pályázat ehhez a témához kapcsolódna, egy Vörös- martytól vett idézet adná a címét: „Most lassú méreg, lassú halál emészt”, azaz adalékok az asszimiláció természetrajzához. Lévén szó érzékeny területről, családokat, családi kapcsolatokat érintő témáról, nem vagyunk kíváncsiak nevekre, álnéven, név nélkül beküldött pályázatokat is elfogadunk, mert elsősorban a lényeg érdekel bennünket: ki, mikor, miért vált ki ebből a közösségből. Ez alkalommal szeretném felhívni a figyelmet, hogy mivel állami, alapítványi támogatás nélkül, tisztán önerőből működő vállalkozásról van szó, szeretettel várjuk a további tevékenységünket segítő támogatásokat. S. Forgott Szilvia A hajdani SzMKE és a mai SZMPSZ közös gondja N incs új a nap alatt! Pedagógusaink a Szlovensz- kói Magyar Kultúr Egyesület (SzMKE) bratislavai-pozso- nyi helyi csoportja 1935 májusában Magyar Szülő' címen megjelent négyoldalas röpiratának szinte teljes szövegét beiktathatták volna a minap közzétett felhívásukba. Az SzMKE ma már ritkán fellelhető kiadványát Blaskó István nyugalmazott palásti tanító, a község jelenlegi krónikása őrzi gyűjteményében. A Magyar Szülő megjelenése óta egyébként két emberöltőnek számító idő telt el. A szlovákiai magyar szülők s pedagógusok akkori problémáit olvasva azonban keserűen megállapíthatjuk: oktatásügyünk gondjai ennyi idő múltán se változtak. Bizonyságul olvassunk bele az anyanyelvi oktatás fontosságát Komensky mindmáig megdönthetetlen érveivel magyarázó szövegbe: „A más nyelvű iskolában mindennemű ismeretszerzés örökös akadályokba ütközik, mert a haladást a nyelvi nehézségek hátráltatják... Minden idegen nyelvű iskolában tanuló nyilvánvaló kölönc az egynyelvűek oktatásánál. Nemcsak késlelteti az általános előmenetelt, de fokozza kapcsolatban a pedagógusok elsősorban a magyar szülők felelősségét domborították ki: „Sok szülő helytelen, hamis felfogása, tudatlansága, megokolatlan aggodalma, megalkuvása miatt nem magyar, de más nyelvű iskolába küldi gyermekét, nem is sejtve, mit jelent az a gyermekre nézve, ha egész életre szóló ismereteit nem az anyanyelvén szerzi meg. ” Természetesen, a szlovák nyelv ismeretének fontosságát senki nem vonja kétségbe. Már az 1935-ös keltezésű röpirat szerzői is rámutattak: az ország és a fiatalok azonos érdeke, hogy a magyar iskolából szlovákul is tudó, jól felkészült szakemberek kerüljenek ki. S mivel tartós ismeretek elsősorban az anyanyelven sajátíthatók el, a szlovák nyelvet a maSzükségesnek tartjuk megszólítani minden szlovákiai magyar családot: szülőt, nagyszülőt, rokont; politikai pártjaink, az egyházak, ifjúsági és kulturális szövetségek képviselőit s minden jó szándékú embert, aki felelősséget érez az itteni magyar közösség jövőjéért, hogy az idei iskolai beiratkozásnál minden magyar gyereket magyar iskolába írassanak. Az anyanyelvi oktatás fontossága tudományosan igazolt tény, az emberpalánta életre való felkészítésének ez a legtermészetesebb módja, ami ezzel ellentétes, árt a gyermeknek, árt az itteni magyar közösségnek... (A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének felhívásából; 1995. jan. 5.) a tanító munkáját is, feltéve, ha az érdemesnek tartja a vele (a nyelvet nem ismerő lemar adózóval) való foglalkozást. A legtöbb esetben azonban (az ilyen diákot) elhanyagolja, vagy érthető türelmetlenségében elbátortalanítja. Épp így elkedvetleníti az idegen nyelven tanulót az általános derültség is, amely nyelvhibáit egyre kíséri. Emiatt könnyen a tehetetlenség hírébe jut, önbecsülése csökken, zárkózott természetű lesz, s gyűlölettel telik el először az iskola, majd embertársai iránt. Csak a szakember tudja, hogy az alsóbbrendűség érzése, a későbbi önmeghasonulás és reményvesztesség az esetek fele részében abban a csalódásban gyökerezik, amelyet a gyermek az iskolában szenved. ” Ugye, ismerős gondolatok? Mily hamisan hangzik hát mindazok érvelése, akik a magyar szülőket arról akarják meggyőzni, hogy magyar anyanyelvű gyermekeik érvényesülését inkább a szlovák iskola alapozza meg! Ezek az egyének (vagy szervek) valóban a magyar gyermekek érdekeit tartják szem előtt? Aligha. Farizeus- ságukkal így is sokszor megtévesztik az ingatag szülőket. Komensky tanítása számukra se ismeretlen, de a magyar szülőknek az ellenkezőjét bizonygatják... Az anyanyelvi oktatással szemben a szlovák iskola kizárólagos előnyeit népszerűsítő, több évtizedes törekvések „eredménye”, hogy Dél-Szlovákiában a magyar iskolák diákjainak létszáma koránt sincs összhangban a lakosság nemzetiségi összetételének részarányával. Hatvan évvel ezelőtt ezzel gyár tanítási nyelvű iskolákban kell megtanulniuk. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nemrég közzétett felhívásában szintén utal a szlovák nyelv ismeretének fontosságára: „A szlovákiai magyar pedagógus- társadalom tudatában van a szülők megelőlegezett bizalmának, s ennek ismeretében mindent elkövet gyermekeink kiegyensúlyozott felkészítése érdekében, melynek alapja az anyanyelvi, a nemzeti kultúra elsajátítása, s vele párhuzamosan a többségi nemzet nyelvének és kultúrájának birtokbavétele. ’’ Ma már gazdag tapasztalatok birtokában állíthatjuk, hogy a mindennemű elnemzettelenítési kísérletek legnagyobb akadálya az anyanyelvi oktatás. A más tannyelvű iskolában a gyermekeket elszakítják anyanyelvűktől, nemzeti kultúrájuktól - ami a beolvasztás első feltétele. Egyébként a szlovákság képviselői is épp azokban az időkben tettek bizonyságot a nyelvükhöz, a kultúrájukhoz való ragaszkodásukról, amikor azt a leginkább veszélyeztetve látták. Érthető, ha a szlovákiai magyarság sem tehet másképp, identitásának ápolása és megőrzése érdekében! Nemrégiben Paláston a község múltjáról gyűjtöttem anyagot. Ott került kezembe egy iskolai értesítő, amely annak meggyőző bizonyítéka, hogy demokratikus vonatkozásban az akkori Csehszlovákiában sem volt minden fehér, mint ahogy Horthy Magyarországán még a háború éveiben sem volt minden fekete. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a község 1868 lakosa közül 491 vallotta magát csehszlovák nemzetiségűnek (hivatalosan ugyanis szlovák nemzetiség nem létezett). Paláston ugyan nem sok szlovák élt, de a hozzá tartozó, a lakosság több mint egynegyedét kitevő szlovák Iszkornya befolyásolta e község lakosságának nemzetiségi arányát. Palástot 1938 őszén visszacsatolták Magyarországhoz. Az itt közölt év végi értesítő tanúbizonysága szerint viszont a helyi szlovák iskolában már 1939. január 10-én - tehát alig három hónappal a visszacsatolás után - megkezdődött a rendes tanítás! E gyorsaság arról tanúskodik, hogy azt nem előzte meg holmi hosszadalmas jóváhagyási folyamat. A szlovákul kitöltött értesítő egész Magyarország területén érvényes okmány volt! A képviselő-testület tanácskozásairól készült autentikus jegyzőkönyvek tüzetes tanulmányozása közben pedig arra a tényre is felfigyeltem, hogy a visszacsatolt Palást községatyái a helybéli egyházi magyar iskola állandó pénzügyi gondjaival évente többször is kénytelenek voltak foglalkozni, mert megoldásukat az egyházi szervek és a falu igyekeztek egymásra áthárítani. Ezzel szemben egyetlen utalásra se bukkantam az állami szlovák iskolára vonatkozóan, ami az állam kielégítő gondoskodásának ékes bizonyítéka. A politika fintora, hogy a háború után viszont a községben magyar iskola hosszabb időn át nem volt. Megnyitására csak akkor kerülhetett sor, amikor a beneid vezetésnek a magyar nemzetiség felszámolására történt kísérletei végleg meghiúsultak. Önálló magyar iskola Paláston így csak az 1950/51-es tanévtől kezdődően nyílt. A következő évben ugyan szlovák igazgatás alá vonták, de 1953-ban a két iskola ismét önállósult. A csehszlovák hatalom fennállása során túl sok energiát pocsékolt nemzeti kisebbségünk felszámolására (kitelepítés, erőszakos lakosságcsere, deportálás, reszlo- vakizálás); a beolvasztásra irányuló ravasz törekvésekről nem is beszélve. Szeretnénk remélni, hogy a szlovák jogutód - a korábbi tapasztalatokból okulva - nem próbálja még hatásosabbnak hitt, még körmönfontabb módszerekkel folytatni az elődök eleve kudarcra ítélt politikáját. Nemzetiségünknek eddig sajnos nemkevésbé nagy erőfeszítésébe került a fennmaradásáért rákényszerített küzdelem. Mennyivel hasznosabb lett volna a sok kárba veszett energiát közös gondjaink orvoslására, valamennyiünk javára fordítani. S mennyivel emberibb, szakmailag megalapozottabb lenne, ha Komenskynek az anyanyelvi oktatásról szóló elveit - a magyar iskolák esetében - épp a többségi nemzet szorgalmazná. Természetesen a magyar iskolákban a szlovák nyelv elsajátításának korszerű szakmai feltételeit is megteremtve. Szakmai, de nem alternatív feltételeit. Zsilka László MAGVA R SZÜLŐ A Szlovenszbói Magyar Kultur Egyesüld (SzJMKE). bratislavai-pozsonyi helyicsoporfjánah rőpírata *. 1F .........iuuw minimum. jiiiiniüiH. ir-TTiM—I se mmiféle nyelv, — az állam nyelvét is ideértve, _ nem he lyettesítheti az anyanyelvet abban a jelentőségében, amely megilleti. Sem etikai és kultúrális, sem tisztán pedagógiai szempontból. A magyarság gyakorlati érdeke tehát -a magyar tannyelvű iskolákban az államnyelv alapos oktatása. I—i—.— - - . -r Más nyelven, —nem az anyanyelven, — történt iskolái-® tatás erőszakos elnemzetlenítésrc vezet. Ezért küzd az anya- - nyelven való oktatásért minden nép, minden nemzet, amely meg akar maradni. Hát Te nem akarsz véred foly ■ g ll'l H l'H U Iff»"
