Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-06-18 / 25. szám

32 oldalas színes MAGAZIN Heti tévé és rádió­műsor 478 nap alatt a föld körül Riportunk a magazin 4-5. oldalán Terefere a magazin 27. oldalán RádióUZENET S2Íjiyoiiíilsi3 isi&üsjoik augusztusi átadással magántulaj donba t 1 & ü Ú Ik Hitel 12,5%-os kamattal, 15 év futamidővel. A hitelfeltételei biztosítva vannak. IN WEST KG Obchodná 743/5 929 01 Dunajská Streda Telefon: 0709/52 79 05 vkt-614 1995. június 18. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona Öt nap alatt akkor száz évnyit öregedtek a nagykeszi férfiak. Amikor június 14-én ta­lálkoztam velük a töltésen, még az első vi­lágháború frontjait megjárt veteránok is le­gény esen hajigálták a buzgárba a mázsás homokzsákokat. Azon a napon pedig, ami­kor a pozsonyi Hegyiliget kollégiumának ebédlőjében találkoztam velük újra, még a javakorúak is aggastyánnak tűntek. Nem egészen egy héttel korábban még bíztak ab­ban, hogy ismerik a Duna összes rakoncát­lankodását, a gát valamennyi gyenge pont­ját, így képesek lesznek „megfogni” a vizet. Pedig június 14-én már csordultig volt a meder. Már napokkal korábban leállították a hajóforgalmat, mert attól lehetett tartani, hogy a hullámok átcsapnak a gát koronáján. Hajói számolom a napokat, június 19-én azt üzenték az árvízvédelmi központból, hogy másnap kétéltű katonai járművekből álló konvoj indul Gútáról. A feladat: végigjárni a Gúta és Nemesócsa közötti tanyavilágot, és ismét meggyőződni róla, mindenki eleget tett-e az evakuációs rendeletnek. Gúta akkor még tartotta magát. Hatalmas földgépek építették a nyúlgátat, katonai te­herautók tucatjai nyögtek ezernyi homok­zsák terhe alatt. A helybeliek pedig, sereg­nyi katonával együtt próbálták menteni a menthetőt. A nőket, gyermekeket, öregeket ekkor már kimenekítették az ország legna­gyobb falujából. Én a Hegyiligetben azt a feladatot kaptam a nagykesziektől, jól néz­zek szét a faluban, és írjam össze, kinek mi­lyen állapotban van a háza. Volt, aki azzal bízott meg, hogy a szobában hagyott televí­zióját vigyem fel a padlásra. Egy kiskeszi asszony lelkemre kötötte, hogy a tisztaszo­bában hagyott esküvői fényképét akasszam le a falról, hozzam magammal. Három hajóból állt a konvoj, egy ma­gyarországi főhadnagy volt a parancsno­ka. Nem tudom, hogyan, két ekeli me­nyecske is ott volt a fedélzeten. Alig hagy­tuk el Gúta szélső házait, a kétéltűek kere­TÓTH MIHÁLY kei alól „kicsúszott” a talaj, és a járműve­zető „vízi üzemmódra” volt kénytelen át­kapcsolni. Ügy ismerem a Gúta és Nemes­ócsa közötti tanyavilágot, mint a tenyere­met, ennek ellenére fél órán belül teljesen elveszítettem a tájékozódó képességemet. Sorra „látogattunk” valami harminc ta­nyát, és - sehol egy lélek, csak vízbe ro­gyott istálló, lakóház, nyárikonyha. Az út menti kocsma és vegyeskereskedés is tér­dig állt már akkor a vízben, de állt. Már láttuk a nemesócsai templomtornyot, ami­kor az egyik tanya romjai mellett egy la­dikra bukkantunk. Ketten ültek benne, meg három kutya. Néhány zsákban kisma­lacok visítottak fülsiketítőén, a padlásra menekítették fel őket talán két napja. A csónak orrában lepedőbe kötött dunyhák, meg edények, kézi szerszámok teljes összevisszaságban. A két csallóközi magyar a legnagyobb lelki nyugalommal szalonnázott. Bennün­ket is kínáltak, de mi inkább szomjasak vol­tunk. mert vizet, azt elfelejtettünk magunk­kal hozni. Az egyik ekeli menyecskének aztán eszébe jutott, hogy van néhány ubor­ka a táskájában. Testvériesen elosztottuk, kissé enyhült a szomjunk. Nemesócsán azzal fogadtak bennünket, hogy senki sem volt életveszélyben, csak néhány férfi maradt a faluban. Viszont már több mint 10 ház összedőlt. Főképp a ré­gebbi, vályogból épített otthonok estek térd­re az árvíz első napjaiban. Szemtanúja vol­tam, ahogy az egykori vásártér melletti ut­cán egy ház a vízbe rogyott. Csak tompa ro­bajt hallottunk, és mire odanéztünk, csak annyit láttunk, hogy egy szürke palatető bontakozik ki a porfelhőből. Furcsa sze­gényszaga volt ennek a pornak. Tanyon akkor már legalább 40 ház ro­mokban hevert. Nagykeszi határában van egy mesterséges domb (kurgán). Állítólag népvándorláskori. Gyermekkoromban itt még egész koponyákat fordított ki az ekénk. A kétéltűekkel felkaptattunk a Ha­lomdombra (ez a neve), és a hadnagy táv­csövével fürkészni kezdtem szülőfalumat. Úgy távolból - azon kívül, hogy tenger vet­te körül - mindent rendben találtam. A fák koronája eltakarta szemem elől a romokat. Negyed órán belül kikötöttünk a templom körüli dombon. Akkor jószerével már csak a falunak ezen a részén álltak a házak. Va­lami csodában bízva mutattam a kétéltű ve­zetőjének a mi házunk felé vezető utat. Alig tíz éve építettük meg új otthonunkat. Még állt, de már tenyérnyi repedések voltak a fa­lán. Jó kétméteres benne a víz. Csónakról benéztem a konyhaablakon, a kredenc ha­nyatt vágódva lebegett, „hasa” a mennye­zetet kopogtatta. Szüleim hitvesi ágya vala­hogy egyensúlyhiányban szenvedett, mert csak a fejtől eső része bukdácsolt ki a vízből. Néhány férfi egyetlen percre sem hagyta el Nagykeszit. Egy ideig még jegyezték, hogy hány ház dőlt össze, és hány maradt állva, aztán abbahagyták a szomorú nyilván­tartást. Három héttel a gát elszakadása után megkezdődött a menekültek visszavándor- lása. Száz család közül legalább kilencven- nek rommá vált az otthona. Két év alatt újjá­épült a falu. Ami főképp annak köszönhető, hogy a Csehszlovák Köztársaság parlament­je 4 milliárd koronát megszavazott az árvíz- károsultak megsegítésére. Pozsonyba visszatérve nem volt merszem beszámolni földijeimnek Nagykeszi pusztu­lásának mértékéről. Nem szívesen visz az ember rossz hírt. A Duna Csicsó alatt...

Next

/
Oldalképek
Tartalom