Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-04 / 23. szám
lusta ember élt már a földön, de talán egy sem volt olyan lusta, mint Thorsteinn. Egész istenadta nap semmit sem dolgozott, csak heve- részett, még enni is lusta volt. Szülei szegény parasztemberek voltak: hiába kérték, noszogatták, korholták, Thorsteinn csak nem javult meg. Végre elhatározták, hogy beteszik a fiút egy fakádba, legyen ott magának, majd csak megjön az esze. Thorsteinn napokig ott feküdt a kádban, még az ennivalót is helybe hozták neki. Ámde egyszer csak mégis megunta a henyélést. Felkelt és elhatározta: világgá megy. Szülei beleegyeztek. Azt gondolták: idegenben rászokik majd a munkára. Thorsteinn útnak indult, s hamarosan olyan ismeretlen vidékre került, hogy emberrel sem találkozott. Délután végre elérkezett egy barlanghoz. Bent senki nem volt a barlangban, de fazék állott a tűzhelyen, a ládán három kalácsra való meggyúrt tészta volt. Thorsteinn munkához látott: megsütötte a kalácsokat, megfőzte az ételt, és kitakarította a barlangot. Aztán elbújt az egyik sarokban. Estére hazajött az óriásasszony, a barlang gazdája. Látja a nagy rendet, tisztaságot, eszik az ételből, megtöri a kalácsot. Evés után nagyot sóhajtott:- Szeretném megköszönni valakinek ezt a sok jót. Erre előjött Thorsteinn, s elmondta, hogy ő főzött, ő rakott rendet.-Akarsz-e nálam szolgálni? - kérdezte az óriásasszony. - Ne félj, semmiben nem látsz majd hiányt. Thorsteinn ott maradt az óriásasszonynál, elvégezte a ház körüli munkát, sütött-főzött, takarított. A gazdasszony mindent rábízott, még a kulcsokat is odaadta neki, kivéve egyetlenegyet. Thorsteinn nagyon szerette volna tudni, miféle zárat nyit az a kulcs, de nem merte megkérdezni. Egyszer azonban ágyazásnál kezébe került ez a kulcs is: az óriásasszony a párnája alatt felejtette. Thorsteinn nyomban próbálgatni kezdte, melyik zárba illik. Próbálta, próbálgatta, csak nem lelte, mit nyit. Végre nem messze a barlangtól egy kis házra bukkant. S íme, a kulcs kinyitotta az ajtaját. Egy barna ló szomorkodott a házikóban, mellette a földön egy aranybojtos kard és egy vaskondér. A kondér színültik volt aranyporral. Thorsteinn beledugta az ujját: csupa arany lett. Aztán beledugta a fejét: haja csak úgy csillogott az aranytól. Már éppen ki akart menni a házikóból, amikor hangot hall. A ló szólott hozzá:- Holnap gyere el megint! Felülsz a hátamra, magadhoz veszed a kondért és a kardot, én pedig megmondom, hova megyünk. Este Thorsteinn kendőt kötött a fejére, az ujját is bebugyolálta, hogy ne lássék az arany csillogása. Az óriásasszonynak azt mondta:- Hajat mostam, azért kötöttem be a fejemet. Az ujjamat pedig megégettem. Reggel úgy tett, ahogy a ló mondta. Fogta a kondért és a kardot, felült a lóra s elindultak. Ahogy beértek a nagy erdőbe, látják ám, hogy az óriásasszony rohan utánuk.- Dobd le a vaskondért! - mondta a ló Thorsteinn-nek. A fiú úgy is tett, mire hatalmas máglya szökött fel a vaskon- dérból. De hiába lobogott a tűz: az óriásasszony könnyen átlépte, és máris tovább üldözte őket.- Dobd le a kardot - szólt most a ló -, de vágd oda erősen, hogy darabokra törjön. Thorsteinn ledobta a kardot. Hiába, nem törött darabokra. Leugrotf hát a lóról, megragadta a kardot, és még egyszer a földhöz vágta. A kard szilánkokra törött, a szilánkokból felhőkig érő szikla kerekedett. Az óriásasszony bizony ezen már nem tudott áthágni. Thorsteinn felült a lóra s tovább mentek. Nemsokára egy város elé értek.- Áss nekem egy árkot, hogy elrejtőzzem benne - mondotta a ló -, aztán menj fel a királyi udvarba, és nézz körül. Én itt megvárlak Áó iiriitiifíiiíjú ‘ííwrstíim Thorsteinn megásta az árkot, aztán bement a városba, egyenest a királyi udvarba. Ott bizony mindenki lógó orral járt: a király súlyosan megbetegedett, s csak akkor gyógyul meg - mondották az orvosok -, ha sastüdőt, varjúszívet és rókatejet kap, mégpedig három egymás után következő napon. És eddig egyetlen udvari ember sem tudott ilyen orvosságot szerezni. Thorsteinn visszament a lóhoz, elmondta neki, hogy első nap sastüdő kellene a királynak. A ló elvágtatott, és kisvártatva hozta már a sastüdőt. A fiú sietett a királyhoz, ám a város kapujában összetalálkozott három udvari emberrel, akik sastüdőt kerestek. Amikor meglátták Thorsteinnt, addig kérték, addig fenyegették, amíg odaadta nekik az orvosságot.- De egyet ne feledjetek - mondta Thorsteinn -, az orvosság csak akkor gyógyít, ha csupasz kézzel adjátok át. A három udvari ember vakarta a fejét. A királyi udvarban mindig kesztyűt kellett viselni, az meg egyenesen sértésszámba ment, ha csupasz kézzel nyújtottak át valamit a királynak. De nem volt mit tenniük: elvitték a sastüdőt a királynak, s mielőtt odaadták volna, lehúzták kesztyűjüket. A nagybeteg megette a tüdőt, jobban is lett tőle, de kegyetlenül megszidta őket, hogy megsértették az udvari illemszabályokat. Másnap megszerezte a ló a varjúszívet. Thorsteinn megint összetalálkozott az udvari emberekkel, azok ismét csak elkunye- rálták tőle az orvosságot.- De ne feledjétek - mondta Thorsteinn -, az orvosság csak akkor gyógyít, ha nincs rajtatok nadrág, amikor odaadjátok a királynak. A három udvaronc ugyancsak reszketett a király haragjától, de arra gondolt, hogy végül mégiscsak jutalmat kap az orvosságért, érdemes hát elviselni a szidást. így hát nadrág nélkül mentek be a király szobájába, s adták át a varjúszívet. A király megette, még jobban lett tőle, jutalmat azonban nem adott, hanem kikergette a nadrág nélküli főurakat. A harmadik napra maradt a rókatej. A ló elhozta Thorsteinn- nek, az meg indult vele a királyhoz. A három udvari ember már a város falainál leste, s amíg megpihent egy kicsit, ellopták tőle a ritka gyógyszert.- Nem bánom, vigyétek - mondta Thorsteinn. - De egyet ne feledjetek: az orvosság csak akkor gyógyít, ha bélyeget süttök a homlokotokra, mielőtt átadjátok. A három udvari ember már ebbe is belenyugodott: egymás homlokára sütötték a tolvajok szégyenbélyegét, ám, hogy senki ne lássa csúfságukat, kalapjukat a fejükön hagyták, sőt jó mélyen a szemükbe húzták, s így mentek be a királyhoz. Az megitta a tejet, s most már teljesen meggyógyult, sőt annyira visszakapta régi erejét, hogy maga verte le a három szemtelen udvaronc fejéről a kalapot. Leverte, s meglátta homlokukon a szégyenbélyeget.- Ahá, hát tolvajok vagytok! - kiáltott fel. - Most már értem a dolgot! - tüstént közhírré tétette hát: járuljon színe elé az, aki a tüdőt, a szívet és a tejet szerezte, s így megmentette életét. Thorsteinn csak erre várt. A táltos gyönyörű ruhát szerzett neki, s délcegen vonult a király elé. A király megköszönte Thorsteinn-nek, hogy megmentette az életét: nyomban feleségül adta hozzá a leányát, s neki adta fele királyságát. Javában folyt a vígasság, amikor a hűséges állat így szólt Thorsteinnhez:- Fogd a kardod, és vágd le a fejem! Thorsteinn gondolkozott, megtegye-e, de végül mégiscsak engedelmeskedett. És lám: egy szép királyfi állt a ló helyén.- Az óriásasszony rabolt el és varázsolt lóvá - mondta -, és csak akkor változhattam vissza emberré, ha valaki megérti a szavamat, és levágja a fejemet. Köszönöm neked, Thorsteinn, hogy megszabadítottál. r horsteinn sokáig élt, és boldogan uralkodott országában. A királyfi is hazament szüleihez, s király lett ő is. S bár a királyok már csak hiúságból is sokat hadakoznak, nekik hosszú-hosszú uralkodásuk alatt soha semmi bajuk nem volt egymással. Lontay László fordítása (MAGYAR NÉPMESE) A nyámnak kifogyott a lisztje, nem tudott kenyeret sütni, hát elküldött a malomba őrletni. No, én feldobtam a négy zsák búzát a szekérre, befogtam a négy ökröt és elindultam. A meredeken az ökrök megálltak, és hiába csapkodtam őket az ostorral, egy tapodtat sem mentek tovább. Mit tehettem okosabbat? Kifogtam az ökröket, a négy zsákot fogtam a szekér elé, az ökröket meg felültettem a zsákok helyére, hadd utazzanak egyszer urasan. Megcsapkodtam a zsákokat, húztak is becsületesen. Egykettőre fenn voltunk a dombtetőn. Onnan már látnom kellett volna a malmot, de csak a patak zúgását láttam, meg a molnárt, amint a lócán ül és pipázik. Ahogy odaértünk, kérdem a molnárt:- Hát a malom hová lett?- A malom elment eprészni, amíg haza nem jön, nincs őrlés.- Ejnye, én annyi ideig nem várok - mondom -, inkább megkeresem ott az eprészőhelyen, hazazavarom, elvégre a malomnak az a dolga, hogy lisztet őröljön. Úgy is tettem, rá is leltem az erdő közepén, a tisztáson, meg is dorgáltam, és mivel a szóra nem hajlott, kővel kezdtem hajigálni, hogy siessen haza. Ügy aztán elindult, egyre jobban nekiiramodott a haszontalan. Akkor meg az volt a baj, hogy nem tudtam utolérni, annyira szaladt. Mire odaértem a zúgóhoz, már nagyban járt a malom, az én búzámat őrölte. Kevés idő múlva felpakoltam a zsákokat, befogtam a négy ökröt, és hazahajtottam. Estére már az új lisztből sütött anyám kenyeret. Ezt csinálja utánam valaki! Bolondmese Rácz Noémi illusztrációja MQNOSZLÓY DEZSŐ Válogatós Kell-e nyuszi mákosguba? Nem kell, a neve is olyan fura. Hát pirosló meggyes rétes? Az meg magos, nyúlós, édes. Mézes madzag, sült pacsirta? Nagyon szegény ez a lista. Cincér combja, szöcske szárnya? Nem kell, inkább vigye kánya. Mondjam még a tanulságot? Alighanem csak unnátok. Mese végét aki látja, . üres maradt Tapsi tála. RAVASZ JÓZSEF emlékkönyvből... zsong-bong dongó köröz lenge szellő virágtánca fölött. kispejió pitypang hátán nyárutó csöndje mint a hó szerte hulló ipi-apacs piros pipacs katicabogár nyalka legény ha az vagy bóbitámra te vigyázz! Gondolkodom, tehát... Párosával! Bizony nem könnyű rendet rakni, vagyis párba szedni a zoknikat, ha ennyi van belőlük, mint a képen. Próbáld meg párba rakni őket, hogy színük és mintázatuk is egyforma legyen. Marad-e felesleges, vagyis olyan, amelyik páratlan? Nos? kötette: M. Motyíík IVJ.Jt’íVjrJT jttrj ft JEUö A május 14-ei számunkban közölt feladat megfejtése: Hatalmas orvos az idő; a maci. Nyertesek: Blezsák Norbert, Érsekújvár; Kun Katalin, Madar; Jakab Ivett, Torna: Palkó Lóránt, Tiszacsemő; Csízi Orsolya, Velkenye. Szerkeszti: Tallósi Béla *
