Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-28 / 22. szám
egyszerűen Európa szégyene - jellemezte az ötven éve romokban heverő párkányi hidat az Esztergom- Párkány közötti kompra váró utasok egyike. A középkorú párkányi hölgy Esztergomba szeretne átjutni, kicsit körülnézni, rokonait meglátogatni. S mivel most ráér, az idő is jó és a komp is közlekedik, kihasználja az alkalmat. Nincs egyedül. A Duna párkányi oldalán álló vámhivatal előtt türelmesen várakoznak az autósok, gyalogosok a túloldalról érkező komphajó kikötésére. A kellemes májusi napsütésben még az egyórás várakozás sem tűnik oly hosszúnak. Miután az utas a pénztárnál megváltotta a jegyét (felnőtt 20, gyerek 10, kerékpáros 25, autós 60 koronát fizet egy átkelésért), akár egy üdítőre is beugorhat a közeli büfébe. Persze nem árt, ha közben valaki „tartja” a helyét, mert ha lemarad, egy újabb órát várhat, hacsak nem akar 100 kilométeres kerülővel, Komáromon keresztül eljutni Esztergomba. Akkor már mégiscsak gyorsabb a komp. A „Hernád” percek alatt átér a Dunán, mely itt mindössze fél kilométer széles. Engedelmesen simul a parthoz, a hajóslegény előbb gondosan kiköti, majd leengedi a feljárót, még egy deszkalapot is tesz elé, hogy az autók, motorkerékpárok, biciklik, babakocsik majd zökkenésmentesen guruljanak le róla. Csak azután akasztja ki a láncot és engedi az utasokat, akiknek első útja a vámhivatal elé vezet. A vámtisztek ellenőrzik az útiokmányokat, azután mindenki mehet az útjára. Ki az üzleti ügyeit intézni, ki az ismerőseit meglátogatni, ki csak egy kis séta kedvéért érkezik. Onnan ide, vagy innen oda. Kerékpárján egy fiatalember száguld le elsőként a kompról, s mire rövid anké- tommal végzek, ő már karikázik is visszafelé, hogy besorakozzon a párkányi oldalon átkelésre várakozók közé. Mint kiderült: mindössze a közeli kerékpáros szakboltba „ugrott át”; csakhogy ez jó egy órájába került. Holott - ha komp helyett híd kömé össze a két várost - azt a néhány száz métert percek alatt megjárná. Csakhogy Párkány és Esztergom között már ötven éve nincs híd! Egy híd története A hidaknak is van történetük. A párkányié még II. Endre korában kezdődik; egy oklevél tanúsága szerint Párkány és Esztergom között már 1215- ben közlekedett rév, melyet fél évezred múltán, 1762-ben az úgynevezett „re- pülőhíd” váltott fel. A megnövekedett forgalom miatt 1842-ben ezen a helyen már hajóhidat létesítettek, s még abban a században, 1893 novemberében megkezdik a korszerű, vasszerkezetű híd építését. Az új létesítményt, melyet Ferenc József lányáról, Mária Valéria főhercegnőről neveztek el, 1895 szeptemberében adták át a forgalomnak. A pozsonyi és a komáromi után ez volt a harmadik ilyen típusú és szerkezetű híd Magyarországon. Az első világháborút sértetlenül megúszta, ám a Tanácsköztársaság visszavonuló csapatai, 1919 nyarán, a Párkány felőli első ívét felrobbantották. A húszas években helyreállították, de a Mária Valéria csupán a háború végéig tartott ki. 1944 karácsonyán a németek a középső három ívét a Dunába robbantották. A roncsokat csak a hatvanas években emelték ki a folyómederből. A hídpilléreket - a hajózás biztonsága miatt - felújították, maga a híd- test azonban azóta sem épült újjá. Lesétálva a Duna-partra rossz érzés fogja el az embert a két csonk láttán. Szemben, szinte kézzelfogható távolságban, ott az esztergomi bazilika és várhegy. A partról induló hídon azonban senki nem juthat el a közelükbe, mert az ötven év múltán is még mindig csak a Dunába.vezet... Az esztergomi Ortutay András szerint 1945-ben, a felrobbantott híd pótlására, egy ideig hajóhíd kötötte össze a két várost.- E hídon keresztül, mely elsősorban a szovjet hadsereget szolgálta, a kettősbirtokosok, a rokonok is átjuthattak. A Magyar Gőzhajózási Rt.-nél sok dunamocsi és párkányi lakos is dolgozott. A magyar fél szerette volna, ha Esztergom-Párkány között állandó átkelő létesül, de az elképzelésekből nem lett semmi. A csehszlovák fél 1946 februárjában, arra hivatkozva, hogy nincs tárgyalási alapja, a kérést elutasítota. Alig öt-hat éves gyerekként még nemigen értettem, hogy az esztergomiak miért mennek ki a hídcsonkra integetni... Kedv, remény, akarat... Csehszlovákiában a negyvenes évek végén uralkodó magyarellenes légkör nem kedvezett az újjáépítésnek, mint ahogy Magyarország 1968-as barátságtalan lépései sem. Így a két várost, híd híján, évek óta komp köti össze; ám az csupán tavasztól őszig közlekedik, akkor is csak nappal és jó időben!... A legközelebbi határátkelő Komáromban van, ami, mint említettem, száz kilométeres kerülőt jelent. Nem csoda, ha a két város polgárai ezt az állapotot bosszantónak tartják; de 1989-ig egyik oldalon sem nagyon reménykedhettek a változásban. 1991-ben azonban létrejött a Mária Valéria Hídbizottság, amelyet párkányi és esztergomi értelmiségiek hívtak életre. A bizottság elsődleges célja, hogy meggyőzzék a szlovák illetve magyar kormányt a híd újjáépítésének szükségességéről. A bizottság egyik tagja Ján Oravec, Párkány polgármestere e dolgot ma éppúgy szívügyének tekinti, mint négy évvel ezelőtt.- A híd újjáépítésével óriási erkölcsi adósságot lehetne törleszteni - mondja. - Európában ugyanis ez az egyetlen híd, amelyet a háború után nem építettek újjá! S nekünk ez komoly problémát is jelent. Ebben a csücsökben, itt a Dunánál megáll a tudomány. Itt a határ, nincs hová lépnünk. A híd számunkra gazdasági fellendülést is jelentene, több munkaalkalmat, nagyobb áruforgalmat, a turizmus növekedését, az emberi kapcsolatok közeledését. A híd felépítése a jószándékot is jelezné mindkét kormány részéről, arról már nem is beszélve, hogy a közelmúltban aláírt alap- szerződésben foglaltak is megerősítést nyernének általa.- A híd felépítése mindkét városnak, mindkét régiónak előnyt jelentene - állítja dr. Könözsy László, Esztergom polgármestere. - A polgárok számára egyszerűen érthetetlen, hogy ötven év alatt miért nem lehetett ezt a hidat újjáépíteni. Annál is inkább, mivel ez a hely már a rómaiak idejében is átkelőhely volt. Ha gazdaságilag száz évvel ezelőtt megérte itt hidat építeni, akkor ma, amikor sokkal többet utaznak az emberek, miért nem éri meg? Évente másfél millió turista fordul meg Esztergomban. Ha meglenne a híd, Párkányba is átjönnének, így a turizmusból befolyó bevétel mindkét várost gazdagítaná. Az állandó kapcsolatból fakadó többi előnyről már nem is szólva! A polgárok kezdettől fogva egyetértettek abban, hogy híd márpedig kell. Csupán az volt a kérdés, milyen legyen ez a híd? A párkányi hídbizottság tagja, Agócs Zoltán, a Szlovák Műszaki Egyetem docense több tervet is kidolgozott. Végül az eredeti forma felújítása mellett döntöttek. Ennek megfelelően modern technológiával, de eredeti alakban, eredeti paramétereiben épülne fel ez a híd. Némi vitát jelentene még a vízszint kérdése. A szlovák szabvány ugyanismaga- sabb vízszinttel számol, mint a magyar, ami azt jelenti, hogy a pilléreket is meg kell majd emelni. - Ám ez legyen a legkisebb gond! - mondja Agócs Zoltán -, de mindenekelőtt államközi egyezségnek kell születnie a feltételek tisztázására, azután pedig a pénzt kell rá előteremteni. Eddig a pénz is, a politikai akarat is hiányzott. Soha nem úgy alakult, hogy egy időben, mindkét oldalon meglett volna mindkettő. Közel a megoldás? Sejthetjük, hogy szlovák oldalról mi lehetett a politikai akarat hiányának oka: Párkányban és környékén túlnyomórészt magyarok élnek, akik egy híd által még közelebb kerülnének Magyarországhoz. Ám élnek Esztergom környékén szlovákok is, a híd számukra ugyanazt jelentené. Konkrétan: átjárhatnának iskolába, dolgozni, vegyes vállalatok alakulhatnának, fellendülne a kereskedelem, a turistaforgalom. S ebből mindkét államnak haszna lehetne. Párkány polgármesterének minderről immár a negyedik közlekedésügyi minisztert kell győzködnie. Elődeinél nem sok sikerrel járt. Egyikük, a táblairtásban jeleskedő Hofbauer úr például annak idején több ízben is úgy nyilatkozott, hogy már így is a kelleténél több határátkelő működik Magyar- ország és Szlovákia között. Ami Magyarországot illeti, ott sem volt mindig elég lelkes a kormányzat. Az előző, az MDF-kormányzat szóban gyakran foglalkozott a határon túli kisebbségekkel, az anyaországgal való kapcsulatuk szorosabbá tételével, de a gyakorlatban ennek nem mindig született kézzelfogható erdeménye. Nagy kár, mert Esztergomot éppen a csonka híd miatt nem vették fel a világörökség városai közé! A közelmúltban aláírt szlovák-magyar alapszerződés talán e téren is új lehetőségeket teremthet, hiszen abban egyebek mellett szó esik új határátkelők megnyitásáról, a határ menti régiók gazdasági, kulturális együttműködéséről. A külföld számára pedig ez egyértelműen pozitív jele lenne a két ország közeledésének. A legutóbbi, a május 4-ei párkányi közös hídbizottsági ülés után mindesetre mind Párkány, mind Esztergom polgármestere bizakodóan nyilatkozott.- Ígéretet kaptunk - mondta Ján Oravec -, hogy a két közlekedési tárca maximális figyelmet szentel a problémának, és a továbbiakban ők fogják egyeztetni az előkészületeket. Ha minden jól megy, az újjáépítésről szóló szerződést szeptember 28-án, a hajdani híd átadásának 100. évfordulóján már alá is írhatják az illetékesek. Azután már „csak” az építéshez szükséges pénzt fog kelleni előteremteni. A híd rekonstrukciója, a legújabb számítások szerint, 1,2 milliárd forintba kerülne. A Phare-program fedezné a költségek 50 %-át, így csupán a másik 50%-ot kellene a két államnak finanszírozni. Figyelembe véve mindkét kormány jelenlegi restriktiv gazdasági politikáját, nehezen képzelhető el, hogy csak úgy, a mellényzsebből ki tudnák fizetni a 300-300 millió forintot, illetve hát az ennek megfelelő koronát. Ennek a helyiek is tudatában vannak. Párkányban a városi önkormányzat bankszámlát nyitott, amelyen a múlt év végéig hozzávetőlegesen 80 000 korona gyűlt össze. Magyarországon a múlt év végén a Magyarok Világlapja Alapítvány indított mozgalmat - adakozásra szólítva a világ minden táján élő magyarokat - a híd mielőbbi felépítéséért. Hogy lesz-e híd, lesz-e szándéknyilatkozat, azt jelenleg még nem tudni. Pedig magyaroknak és szlovákoknak, diákoknak és nyugdíjasoknak, vállalkozóknak és munkavállalóknak egyaránt érdekük lenne - mindkét oldalon! - hogy legyen. A pillérek egyelőre állnak. Annak idején olyan jól megépítették őket, hogy ma is felhasználhatók. A „terhelési próbát” már kiállták. Három éve, 1992 januárjában, az egyiknek nekicsapódott egy orosz uszály. A pilléren semmi károsodás nem történt, az uszály viszont elsüllyedt. A Mária Valéria, ez az „öreg hölgy”, úgy látszik, nem adja olyan egykönnyen magát... S. Forgott Szilvia KÉRDŐJEL 1995. május 28. l/asáfnap
