Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-21 / 21. szám
Mostanában ügyre gyakrabban randevúdnak a sportok királynőjének hódolói. Szaporodnak a versenyek, s miután a pénzdíjas viadalok száma is növekszik, a legjobbak szépen bezsebelhetnek abból, hogy részvételükkel megtisztelnek egy-egy versenyt, nem szólva a dobogós helyezésekért felvett prémiumokról. Mit tehetünk? Napjainkban már Ilyen az atlétika. A sportág krémje jövője megalapozási forrását látja benne. Persze, ennek a szabadtéri Idénynek - a sok Grand Prlx-viudal meg egyebek társaságában - lesz egy igazi kicsúcsosodása: az augusztusi göteborgi világbajnokság, ahol egy (újabb) siker alaposan megemelheti egy-egy atléta ázsióját. Az alábbiakban két olyan csillagot hozunk olvusóközelbe, akik nyáron sokat hallathatnak magukról. K orántsem egyszerű dolog feltörni a korosabb és jó nevű amerikai vágtázók árnyékából. Emlékszem, amikor tavaly arról faggattuk Dennis Mitchellt, mit szól fiatal honfitársa, Montgomery száz méteren futott junior világcsúcsához (végül is később a pálya utánmérését követően nem ismerték el), eléggé nagyképűen reagált, és jóformán semmit nem tudott róla. Szerencsére Andre Cason már kitört az ismeretlenség burkából, s. nemAndre, az apró villám egyszer borsot tört az amerikai nagymenő sprinterek orra alá. És ez megtörténhet az idén is. A szakemberek őt tartják az előbb-utóbb leköszönő harminc év körüliek, s főleg a visszavonulás eljöttével nehezen kibékülő Carl Lewis és Linford Christie igazi utódának. Andre huszonhatodik évében jár s a vágtázók mezőnyében szokatlanul alacsony termetével (170 centi magas) tűnik ki. Pontosabban eltörpül köztük, így rövi- debb lábai a többieknél gyakrabban érintkeznek a futópálya felületével.- Valamennyi vetélytársamnál erősebb vagyok, ebből merítek alkati hátrányom ledolgozásakor. Nekem azonban van egy további ütőkártyám: a táv bármelyik szakaszában tudok gyorsítani. Számos riválisomnak nincs ilyen adottsága. Andre aprónak látszik hosszú lábú vágtázótársai között. Robbanékonysága viszont annál nagyobb. Akárcsak szíve, lelke. Mikor azt kérdezték tőle: miben rejlik igazi ereje, úgy válaszolt, hogy az Istenbe vetett hitében. Eddigi sportolói pályája az árnyoldalaktól sem mentes. Még az amerikai atléták barcelonai olimpiai selejtezőjén megsérült, Achil- lesín-bántalmai sokáig kínozták. Mire felépült volna, tavaly az amerikai bajnokságon újra sérülés érte. — Fájdalomérzékelőim bármilyen kicsi válti nek. Félek a további sérülésektől, de a lelki megpróbáltatásoktól is. Korábban azt hittem, számtalan barátom van. Aztán ahogy lesérültem, s látták, semmi hasznot sem húzhatnak belőlem, megszabadultak tőlem, mint a kezükben tartottforró krumplitól. Csalódás ért, mert magatartásuk mögött a pénz szaga bűzlött. Azt hittem, az emberi értékek többet jelentenek. Tévedtem. Azóta nem idealizálom a környezetemben forgókat. Elfogadom őket olyannak, amilyenek valójában. Cason az egyszerűség híve, nélkülözi a felhajtásokat, elkerüli a személyét dicsőítő alkalmakat. Azt vallja, inkább kemény munkával akar minél jobb időket elérni.- Valamikor forrófejűségem miatt minden apróságon bosszankodtam. Egyre jobban állok ezen a téren, s remélem, hamarosan eljön az az idő, amikor kimondottan csak magamra figyelek, mellőzve a rajtam kívülálló dolgokat. Akkor biztosan jobb sprinter leszek, mert kiélhetem majd magam saját belső világomban. Várjuk ennek bekövetkezését. B arcelona magasugró olimpiai bajnoknője magával ragadó szépség. Sokan azért férkőznek az ugrószektor közelébe, hogy kísérletei közben is gyönyörködhessenek női bájaiban. Mások meg a képernyő előtt ülve ki tudja, mennyit adnának a tv-rendezőnek, csak varázsolja eléjük a léccel viaskodó hölgyeket, különösen Heike Henkelt A német atlétanő ötkariHeike, a határtalanság híve kás sikere után tavaly februárban Ryven fiának adott életet, és rövid kihagyást követően elkezdte a felkészülést az augusztusi helsinki Európa-bajnokságra. Gyors visszatérése azonban kudarccal végződött. Mindössze a száznyolcvanöt centis magassággal tudott megbirkózni, és jócskán a vert mezőnyben végzett. Hozzá képest (legjobbja 205 cm) igazán szerény teljesítmény, ám az előzmények ismeretében, röpke fél évvel a szülés után Helsinkiben kisebb kalandra vállalkozott. Sikertelenül. Sokkal többet ígér az idei esztendő. Sztefka Kosztadinova, aki időközben szintén anya lett, nyolcvanhét óta a szám világcsúcstartója. Ám az utóbbi esztendőkben nemigen kerültek az ugrónők a 209 centis rekordmagasság közelébe. Heike mégsem borúlátó: — Szerintem nincsenek határok a sportban, ami a múltban nemegyszer beigazolódott. Több okot is felhozhatnék, ám a legfontosabbnak azt tartom, hogy az emberek egyre magasabbak és erősebbek lesznek. Egy ideális adottságokkal rendelkező, százkitencven centi magas nő számára nem lehet gond a kétméteres ugrás. Még magam is szeretnék világcsúcsot javítani. Már versenyszáma rejtelmeibe vezet be, amikor elárulja, hogy a magasugrásban a fej a legszükségesebb. Akármennyit dolgozhat az ember, ha nincs rendben a pszichéje, mit sem ér. Persze szükséges a technika, a gyorsaság, a robbané- konyság, de ha valaki nem szedi össze magát, akkor esélye sincs a sikerre.- Itt az ember elsősorban nem a többiekkel versenyez, hanem a léccel. És mindig mi vesztünk. Ha leverem az utolsó magasságot, azért, ha abbahagyom, akkor meg azért. Heike tizedik éve profi atléta. Élete számos élménye közül a barcelonai győzelmet és fia megszületését sorolja a legkedvesebbek közé. Kívánsága egy újabb gyerek, és hogy olyan boldog lehessen, mint a tavalyi helsinki kudarca előtti időszakban volt. Göteborgot nem emlegeti. Hátha így lelkileg könnyebben megbirkózik a léccel, és a világbajnokságon éppen ő lesz az utolsó, aki elveszti közös párharcukat. Így élete két meghatározó élménye mellé egy újabb, aranyéremről szóló történet társulna. J. Mészáros Károly ’’Már csak a kis póló érdekel...” „Beszélgetés BUNDSCHUH TAMÁS I _______(ex)válogatott vízilabdázóval_______| Ne m is olyan régen Bundschuh Tamás nélkül el sem lehetett képzelni a (cseh)szlovák vízilabda-válogatottat. A hórihorgas, gólerős hátvéd szinte minden mérkőzésen csapata legjobbjai közé tartozott. A honi bajnokságban korlátlan úr volt saját kapuja előtt, az ellenfél centerének nem sok babér termett. Az csak természetes, hogy az 1989-es „nyitást” követően ő is külföldön próbált szerencsét. Bottlik László, az SKP (korábban CH) Kosice egykori, a válogatott jelenlegi vezetőedzője már egy évtizeddel ezelőtt azt mondta: ha valaki kiemelkedik a hazai mezőnyből, annak az olasz, a magyar vagy a jugoszláv bajnokságban a helye, mert csak így biztosított további fejlődése! Eugen Vojtűek felvétele Bundschuh Tamás (a labdával) * Mit éreztél, amikor távoztál Kassáról?- Sokáig gondolkodtam az átigazoláson, hiszen nem kevesebb, mint 15 évet játszottam a Hemád-parti városban. Ez alatt az idő alatt sok felejthetetlen élményben volt részem. A hét csehszlovák bajnoki címre mindig szívesen emlékezem vissza. Egy ilyen együttestől nehéz volt elbúcsúzni... * Mi az, amit a CH-val nem sikerült elérned?- Sajnos, egyszer sem jutottunk a BEK elődöntőjébe, pedig kétszer is hajszálon múlott a bravúr. Mindig elcsúsztunk azon a bizonyos banánhéjon. Az is igaz viszont, hogy a bírók sosem tévedtek a javunkra, talán azért, mivel akkor nem vették komolyan a csehszlovák pólót. * Azt hiszed, most előkelőbb helyen van a szlovák vízilabda?- A nyolcvanas évek végen elindultunk a lejtőn felfelé, aztán hirtelen megtorpantunk. A kérdésedre hiteles választ nem adhatok, ugyanis már nem szerepelek a hazai bajnokságban és a válogatottban. Nem tudom, hogyan vélekednek rólunk a külföldi szakemberek. * Apropó, válogatott! Miért tűntél el egyik napról a másikra?- Erről nem szívesen beszélek, inkább hagyjuk! Különben 11 évet játszottam a nemzeti hetesben. Jelenleg csak B-csoportos a gárda, nem lesz ott az augusztusi, bécsi Európa-bajnoksá- gon. Éppen ezért hiányzik a motiváció... * Lehet, hogy emiatt (is) cseréltél klubot 1990-ben?- Is-is. Komoly bajnokságban akartam vízilabdázni. Végül is úgy döntöttem, elfogadom a Crvena Zvezda Beograd ajánlatát. Kicsit szorongva utaztam a jugoszláv fővárosba, ám a világhírű társak igen barátságosan fogadtak, ott segítettek, ahol csak tudtak. Gyorsan akklimatizálódtam, élveztem a játékot, csak hát közbeszólt a délszláv háború. * Mégis Jugoszláviában maradtál...- Igen, de jóval biztonságosabb helyre, Becsejbe költöztem. Amikor már nyilvánvaló volt, hogy ez a testvérháború egyhamar nem ér véget, elbúcsúztam a Balkántól. * Miért éppen Egert választottad?- Mert ők jöttek a legkorrektebb ajánlattal, no meg közel is voltam Kassához. Nyugalomra vágytam, ráuntam a nagyvárosi életstílusra, valamint az állandó rohanásra. * A medencében - minden bizonnyal - Egerben sem lehetett lazsálni...- Sokszor bizony jóval keményebb tréningek „szórakoztattak”, mint Belg- rádban. Egy biztos: nem unatkoztam a vízben. Viszonylag eredményesen szerepeltünk, az OB I középmezőnyében tanyáztunk. Három tanulságos évet töltöttem Magyarországon. * Vajon miért mentél vissza Kassára?- Tavaly júniusban, amikor szünet volt az OB I-ben, felkértek a VSV szakvezetői, segítsek nekik a liga hajrájában. Vendégjátékosként tehát egykét meccsre hazaruccantam. * Időközben - óriási meglepetésre - leigazolt a belga bajnok Tournai, ami azt jelentette, váratlanul véget ért hároméves egri ténykedésed...- Beteltem az élvonalbeli, ún. nagy pólóval, s úgy döntöttem, „árnyékba” vonulok. Kapóra jött a belgák igencsak előnyös ajánlata. Mint később kiderült, én voltam, vagyok a klub egyedüli profi játékosa. * Egészen biztos, a pénz is közrejátszott abban, hogy egy felettébb gyengécske bajnokságban folytattad.- Ha nem érte volna meg, akkor nem költözöm Belgiumba. Különben Marián Peciar, Jaroslav Richter és Pa- vol Dinzík is itt profiskodik. * Bottlik László kijelentette: az, aki a belga vagy az osztrák bajnokságba megy, nála nem jöhet számításba. Mi erről a véleményed?- A válogatottságról már nyilatkoztam, ezt viszont nem kommentálom, elvégre csak a kis póló érdekel! Ha majd megunom a kétszámjegyű győzelmeket, akkor talán elgondolkodom ezen. Egyelőre jól érzem magam, hiszen megbecsülnek a csapatnál. Egyéves szerződést kötöttem, ami októberben jár le, s az is lehet, maradok még egy szezont. Öt hónap alatt sok minden történhet. * Mi a véleményed a szlovák pólóbajnokságról?- Össze sem lehet hasonlítani a 80- as évek ligájával. Nagyot esett a színvonal, hiányoznak az egyéniségek, csak 2-3 gárda ér valamit, a többi kritikán alulit nyújt. Dilettáns dolog volt kettéosztani az I. liga mezőnyét. És ami a legnagyobb baj: nincs utánpótlás. Ez pedig rossz jel. Komoly veszély fenyegeti a sportágat, most már nem csak a belharcok miatt. Ezt akarták az illetékesek?! Valóban ezt akartuk? Zsigárdi László