Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-28 / 22. szám
32 oldalas színes _____ MA GAZIN Heti tévé és rádióműsor VOLT HÍD, NINCS HÍD. LESZ HÍD? Riportunk az 5. oldalon I 1995. május 28. XXVIII. évfolyam Ára 9 korona lveszett egy bajmóci csendőrőrmester. A hír úgy alapjában véve nem volt megrázó, hiszen sok minden elvész manapság Szlovákiában, ami meg nem veszett el, majd elveszejtik hamarosan. Dolgoznak rajta, az elvtárs-urak, módszeresen. Tűnődik az ember: hogy is van ez? Hogyan tűnhet el egy csendőr? Fogja magát, elindul szolgálatba, és csak úgy ukmukfukk elpárolog? Emigrálni nemigen akarhatott, hiszen Szlovákiában már ötödik éve a Demokrácia nevű hölgy nevének emlegetésébe vá- sik el a nyelvünk. Akkor meg mi a manó? Szépreményű ukrán maffiózók leütötték, elsuvasztották? Csőbe tolták? Negyven forintjáért a patakba vetették? Netán elege lett mindenből és elindult hazát keresni? Anyjához készült, Lengyelországba? Ugyan hol rúghatna labdába a boldogtalan; legfeljebb keletre vagy délkeletre innen, ahol gyerekes tiszteletnek örvend mundér és mordály. A balsejtelem azt súgja, elindult megkeresni a bajmóci oltárt. Fel, Prágába, ahol író-ügynökök elnökölnek és amerikai turisták idétlenkednek, s nem akarnak Pozsonyba jönni. (Igaz is, miért nem akarnak az amerikai turisták inkább Pozsonyba jönni?) Nyavalyás nyugati bagázs. Holott, ugye. Itt, minálunk, a puritán, dolgos, hazaszeretetes, idegenböcsülő etcetera. Ahonnan a főminiszter bácsi is csak legfeljebb félévente ha elruccan egykori keleti puszipajtásaihoz kvaterkázni, már csak a KÖVESDI KAROLY nyelvfelejtés elkerülése okán, mielőtt elcsábítanák Nátóék. Elindult hát a csendőrőrmester, hogy hazahozza azt a fránya oltárt, amit a csehek kicsaltak a szlovák néptől (akik Pálffyak valának, azt megelőzően Thurzók, még elébb Csákok), s amit vissza kell hozni bármi áron. Az is lehet, titkos parancsot kapott, amelyet úgy talált véletlenül az asszony éjjeliszekrényén, de elképzelhető, hogy önszorgalomból, pusztán hazafiúi buzgalomból indult útnak a rend őre, hiszen nagy keletje van manapság a hazafiúi érzületnek. Profitálni lehet belőle. Jut eszembe: nem volt véletlenül cseh a csendőr? Mert akkor minden világos - a Matica által kidolgozott nyelvcsendőrtörvény őrá is vonatÁi elveszett csendoromester esete kozni készül. Becitálnák a parancsnok elé, vagy egy maticás bizottság asztala előtt kellene téblábolnia, s lefeleltetnék szlovák nyelvtudásból. Ha elvétene egy ragot, vagy aprílnak mondaná az áprilist, ugrana a mená- zsi, a csendőrpogácsa, a szolgálati si- tyeg és topogó. Vagy netalántán magyar? Mert akkor neki annyi, amennyi. Nehéz idők jönnek, annyi szent. Nem lehet csak úgy, Tart pour Part csendőrködni, pandúrkodni, mert elkapják az ember mogyoróit az anyácska-csendőrök, hiszen már minden miniszter láttamozta és bólo- gatásával látta el az európai normákat meghaladó (turistacsalogató) nyelv- törvény-tervezetet. Amely, úgymond, minden lehető jogot átdimenzionál, épp csak tartani kell a pofád, s jófiúnak, jóleánynak lenni, de főképpen szlovákul. A gyarmatosítás szelíd bája. (Igaz is, kérdeztem már: miért nem jönnek azok a fránya amerikai turisták inkább Pozsonyba?) Egy szó mint száz, nem szeretnék a közeljövőben bajmóci cseh csendőr lenni, vagy magyar, esetleg pólyák. Hogy aztán csak titokban beszélhetnék az anyanyelvemen, otthon az asszonnyal, a konyhai hokedlin tökmagozva. Vagy akár nemzetnyelven, de úgy, hogy ne vétsek egy ragot se. Mert legalábbis bomlott agyúnak kéne lennem, hogy megszokjam a meg- szokhatatlant. Tulajdonképpen azt sem tudom, mi szeretnék lenni. Talán csak egyszerűen szabad polgár, aki nyugodtan lődöröghet a világban, mászhat fára, önthet ürgét, járhat olyan színű, csillagokkal kihímzett gatyában, amilyenben a kedve tartja, a világnak ezen a falatnyi részén is, amit Szlovákiának hívnak. Amely, önhibámon kívül, szülőföldem, bárhogy is igyekeznek megutáltatni velem. (Apropó, nem láttak valahol egy eltévedt amerikai turistát, akit feljelenthetnék?)
