Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-21 / 21. szám

0

1

>

N

(A

'III

>

O

CM

</)

;C0

E

LO

CT>

a>

€

Vergődő, vívódó, nyughatatlan Don Juan. Rosszkedvű, szerencsétlen, szélsőségek közt hódító. Zsákmányát megszerzi, de megtartani nem akarja. Humora olyan, mint a sósav. Pezsegve mar. Cserhalmi György Moliére-t játszik Székely Gábor rendezésében az Új Színházban.

Ez az első színpadi szereplése azóta, hogy öt hónapot töltött Amerikában.

Bacsó Péter filmjében, a Megint tanú ban cinikus koporsóügynök.

Az ő megfogalmazásában: született rohadék. Jancsó Miklós filmszkeccsében, az Újsághírben kapott szöveg helyett a magáét adja. Improvizál. Balikó Tamás tévéfilmjében, a Déry Tibor írta Képzelt riport... -ban József, aki egy amerikai popfesztivál fortyogó katlanában keresi Eszterét. Elvállalta, de megszeretni nem tudta a szerepet.

• Kezdhetjük angolul is, ha úgy akarja, elvégre azzal a céllal ment Amerikába, hogy nyelvet tanuljon. Szóval...- ...most még ne. Még nem sikerült megtanulnom. De visszamegyek. Adok magamnak még egy lehetőséget. Nálunk most egyébként sem olyan hű, de jó. Szörnyű, hogy itt mi zajlik. Én meg ezt, sokaktól eltérően, nagyon rosszul tolerálom. Amerika normális ország. Ott mindenki tudja, hol a helye. És ez nem afféle gőgös mondat a részemről, hanem tapasztalás. New Yorkban a szembejövő koldus is büszkén hangsúlyozza, hogy ő amerikai.

• Mire lehetne még büszke? Arra, hogy kéregét?- Csakhogy ez életforma odaát. Nem ugyanazt jelenti, mint nálunk.

• Koldus és koldus között mi a különbség?- Van különbség. Nem is kicsi. New Yorkban száz emberből ötven kéregét. Túlnyomó részük fekete, de vannak köztük fehérek is. És szambázva kéregetnek. Nyújtják a kezüket, közben produkálják magukat. Játszanak. S ha adsz nekik, isten áldásával a sarokig kísérnek. San Franciscóban vagy New Orleansban ugyanez a helyzet. Ha kapnak valamit, azonnal kikiabálják, hogy te vagy a világ legfaszább gyereke, mert adtál huszonöt centet.

• Akkor a koldusok is visszavárják.- Komolyan mondom, jó ideig úgy éreztem, én tartom el Amerikát. Aztán elhatároztam, hogy mindennap csak az első koldusnak adok. De volt egy nagyon kedves nő, aki mindig egy elegáns ruhabolt előtt, a kirakat peremén ücsörgött ölében a cicájával. Neki például az kellett, hogy beszélgessenek vele. És mert kiszúrta, hogy én nem tudok angolul, rengeteget dumált. Hetente kétszer találkoztunk, le is fényképeztem őt. Egy dollárért megengedte. Szerintem sokkal többet ér egy ilyen emberrel elbeszélgetni, mint Bili Clintont hallgatni, amint péntekenként a nagy nyilvánosság előtt elmondja a heti eseményeket. Egy ilyen nő jobban tudja, hogy működik a politika.

• A Hunter College padjaiban mire jött rá?- Hogy marhaság angol nyelvórákra járni. Munkát kell keresni, és aközben tanuljon az ember. El is mentem egy építkezésre. Hétfőtől csütörtökig az amerikaiaké a hét, onnantól a miénk és a feketéké. Pénteken, szombaton és vasárnap pihen a derék honpolgár, akár az Úristen, csak az amerikainak három nap jár, mi meg dolgozhattunk. Irodabelsőket bontottam, és baromi jó munkám volt, mert senkit sem érdekelt, hogy mit hagyok magam után, csak azt mondták: ennek itt el kell tűnnie. Fél nap alatt lebontottam egy egész emeletet. Arra kellett csak vigyáznom, hogy időben lent legyek az utcán, mert a teherautó csak addig állhat ott, amíg pakolják. Előtte vagy utána egy perccel sem. Jön a rendőr, és már írja is a büntetést. Péntek reggel hattól vasárnap éjjelig dolgoztam, és ezért fizettek 850 dollárt, ami szép kis összeg. Azt már meg lehet fiaztat- ni. El is vittem Atlantic Citybe, a kaszinóba. Először marhára nyertem, aztán nagyot buktam, de annyira, hogy kaptam egy kaszinóbelépőt és két éjszakára szállodai szobát, amíg rendezem az anyagi viszonyaimat. S akkor megint nyertem valamennyit, hogy utazni tudjak, tehát nem mondhatom, hogy rosszul éltem. Azóta érzem pokolian magam, amióta itthon vagyok. Nagyon furcsa ez az ország. Nem is furcsa, hanem nem jó benne lenni. Itt minden egészségtelen. Az életmódunk, a mozgásunk, a mentalitásunk, minden. A vezetőink viszonya hozzánk kihívóan orcátlan. A mi viszonyunk hozzájuk ennek megfelelő. Naponta belehazudnak a pofánkba. Hallgatom a pénzügyminisztert. Azt mondja: szó sincs a forint leértékeléséről. Két héttel később a miniszterelnök a televízióban bejelenti: a politikának szüksége van ilyen és ehhez hasonló csalásokra. Még a néppel szemben is, hogy a spekulánsokat és a manipulálókat ne engedjék helyzethez jutni. Uraim, le kell mondani! Aki ilyenfajta hazugságokra kényszerül, az mindenre képes. Ha én a szakmámon belül ekkorát hazudnék, velem nem állnának szóba. És teljesen igazuk lenne. Ezek nem tudják, hogy reggel kilenckor, az Andrássy úton még elcsíphetik a második futamot. Mert az első, az elit, hétkor turkál a kukákban. Engem pedig egyáltalán nem érdekel, mire fogják mindezt. A negyven évre vagy a negyvennégyre. Engem az érdekel, amit látok. Hogy amíg egyesek derékig a kukákat kotorják, addig mások urasan, sőt úriasan élnek. Nincs bennem szociális lázadás vagy túlzott szociális érzékenység, de ami sok, az nagyon sok.

• Amerikában csak tiszta meccsek vannak?- Nem állítom. Ronald Reagan tönkretette a szociális hálót, csakhogy megbuktathassa az oroszokat. 220 millió dollárt vett ki a lakosság alól - űrfegyverkezésre. Azok a marhák meg rohantak utána. Tisztességtelen dolog volt ez, de tisztességtelen az is, ahogy összedőlt a Szovjetunió. Haldokolnia kellett volna egy ilyen hatalmas dögnek. A szemem láttára haldokolni annyi évig, mint ameny- nyit élt. Hogy lássam a szenvedését. Szenved is most éppen eleget, csak másképp. Részenként. Ami nem ugyanaz. Ez olyan, mint amikor az embernek külön fáj a mája, a szíve, a tüdeje. Így sem könnyű, de ez egészen más. Amerikában kétszázötven éve ugyanaz

e

Oá

N

c«

a

u

'3

01}

u

:©

o

cs-3

u

©

t-fi

U

az államforma működik. Ott elnök úr van, nem kancellárom, királyom, pártelvtársam, meg a franc tudja, mi minden. Magyarország most átjáróország. Tranzitállomás. Közben egyre erősebb a keleti szél. A fenyegetés szele. Lépten-nyomon érezni, hogy ezek nem fognak gatyázni, s mert nem tudnak máshoz nyúlni, katonai diktatúrát emlegetnek. Mitől legyen itt jó kedve az embernek? Itt még mindig rombolás zajlik, ahelyett, hogy építenének. Nincs egy tisztességes szándék Magyarországon. Illetve annyi van, hogy „tömjék tele a zsebemet és menjen mindenki a búsba!” Megyek én is. De nem oda. Vissza Amerikába.

• Hosszú távon ez sem megoldás.- Kaland. Én meg szeretem a kalandokat. Főleg egy nagyvárosban. Bár hajói meggondolom: New York nem is olyan nagy város. Ha nem nézel felfelé, akkor Budapest nagyobbnak tűnik. Kacska- ringósak az utcái, azért. New York mértani város. Rendezettebb.

• Szakmai kalandokat is kínálhat?- Ugyan! Naiv az az álom, amikor a derék magyar színész, vagy bárki más ebből a térségből a mellére üt és azt mondja: én Amerikában is az élvonalban lennék. Ezt lenne! Ez már nem jön össze. Amerika nagyon büszke a történelmi hőseire, de mert a történelmét filmre írja, neki ahhoz amerikai színész kell. Mint ahogy az elnök is csak amerikai lehet. Nem akarok finomabban fogalmazni: nagy

(Milos Fikejz felvétele)

marha, aki odaálmodja magát. Mit tehetnék én hozzá az amerikai történelemhez? Inkább szeretnék elvenni belőle, mert milyen az az ország, amelyik azt hiszi, hogy Anglia egy szakadár gyarmat? Az önbecsülése biztos, hogy hatalmas. És mégis inkább az ottani ellentmondásokat bírom, mert tisztázottak. Nem úgy, mint az itthoniak. Ezeken átlátni sem lehet. Nyolcvankilencben még azt hittük, minden megváltozik. Én is úgy képzeltem: ott állok életem csúcsán, a markomban tartva kétszázezer embert, s ha csak egy kicsit lesz élesebb a hangsúly a mondat végén, azonnal elszabadul a pokol. Tehát vissza kellett fognom magam. És fél évvel később már rá kellettjönnöm, hogy ennél mélyebb gödörben még sosem álltam.

• Csapdába esett?- Azt hittem, azzal, hogy elmondom, amit el kell mondanom, történelmet írok én is, ami felemelő érzés. Csakhogy rá kellett döbbennem: ott és akkor valakik a saját céljukra használtak. És amikor szóltam, hogy engem ugyan nem fogtok használni, elkezdtek szépen befagyasztani. És az az én mélységes nagy bajom, hogy olyan rohadékok élnek körülöttem, hogy mellettük még az én nagyon rossz lelkiismeretem is tiszta lehet. Nincs olyan, hogy tisztelet a kivételnek. Nem látok ilyen politikust. Csak jampeceket. Mocskos, romlott jampeceket. Teljesen mindegy, ki hova helyezi magát, jobbra, balra vagy középre, velejéig manipulált, büdös, bunkó bu- nyevác mind. Fodor is mondjon le. Horn is. Bokros is. Ha maradnak, megölnek mindent. Azt szeretnék elérni, hogy ez az egész ország apátiába essen, és semmire se reagáljon. Hogy Oblomovok legyünk. Közönyösek. Hogy senki se nézzen csúnyán és ne mondjon éleset. Én nem éltem meg a negyvenöt előtti helyzetet és a Rákosit

sem, mert gyerek voltam, de most az az érzésem, sokkal rafináltabb, fejlettebb cinizmust gyakorolnak rajtunk. Ki találta ki azt a baromságot, hogy mi Európába akarunk menni? Nem ismeri a térképet? Nézzen rá! Hát nem ott vagyunk? Miért akarunk mi besétálni egy mocskos világba? És miért nyaljuk annyira az orvlövész NATO ülepét? Amely egyszerűen hagyja, hogy 300 ezer ember pusztuljon el egy rohadt polgárháborúban. Jeszenszkyt, annak idején, háromszor oldalbarúgták, mert kiment tíz darab kalasnyikov. Most mi van? Miből él az ország? A világbankból? Ki a bankból, ki a forint leértékeléséből, ki a kukákból. Mindenki megkeresi magának azt a helyet, ahol egy kicsit boldog lehet. De ez nem élet. Itt mindenkit csak hitegetnek. De kit lehet hitegetni? Aki szeret hisze- getni. Aki morális alapokon áll, annak ez annyi.

• Erre fogják most nagyon sokan azt mondani, hogy „ő beszél, aki már megszedte magát...”, vagy hogy „könnyű neki, elpucol és megússza. ”- Én nem akarom megúszni, erről szó sincs, milliomos pedig nem vagyok. Miből lennék az? A filmekből? Nevetnem kell. Ki látott már milliomost, aki elmegy Amerikába falakat dönteni? Én még nem. És azért fogok visszamenni, mert ott sikerült jól érez- nem magam. Itt mindennap kardot ránthatnék, mert közöm van ehhez az országhoz, kint meg beáll az ember dolgozni, és háromezer dollárral a zsebében elkezd utazgatni. Főleg a partokon. A két óceán partján. Ott a legtöbb a csodálnivaló. Afférom csak egyszer volt. Egy magyar szakáccsal. Egyébként semmi. Engem soha senki meg nem lökött, nem molesztált. A feketék ugyan felgyújtották párszor Brooklynt, de az ott, azt hiszem, napirendi program. Húszéves a lányom. Hazajöttem, és rögtön kiküldtem őt. Menjen. Kóstoljon bele ő is. Lássa, élvezze, mi van odaát. Be is járta Amerikát. Bátor csaj. Beült egy Toyotába, és lehúzott pár ezer kilométert. Fog az agya rendesen, és szerencsésebb alkat, mint én. Nála az érzelmesség nem olyan szembetűnő. Nálam igen.

• „Nekem mindig az sikerült, amit csak egy kicsit akartam. Amit nagyon, az soha." Ezek az ön szavai.- Nem emlékszem, mikor mondtam, de így gondolom ma is.

• Ma mit akar?- Nem többet, mint még egyszer kiutazni. Vonz nagyon a kinti világ. Csalogat. Lelkesít. Itthon mindig csak dolgozom. Van egy parasztházam Kékkúton. Odaköltöztem pár évvel ezelőtt, de ott sem nagyon lehetek. Ha élni akarok, güriznem kell. Filmben, színházban, mindegy. Tisztességes cél jó színésznek lenni Magyarországon, de rajtam kívül ez hány embert érdekel? Van egy nagyon szűk réteg, aki még nosztalgiából, vagy mert gondol valamit a kultúráról, hasonlóképpen érez, de az átlag magyar azt mondja: menjen a francba! Irigyli, hogy mi ötven fillérrel többet kapunk. Abszurd században élünk. Olyan században, amelyben nem akar megtörténni valami. Nem akar, mert el van sumákolva. Az ország helyzete, a nem-helyzete, minden. Botrány kellene. Egy irtó nagy botrány. Nem vérre gondolok. Isten őrizz! Gyerekem van. Csak egy olyan botrány, amelytől mindenkinek leégne a bőr a pofájáról. Nekem is, meg azoknak is, akik fölöttünk állnak s vezetnek bennünket.

• Tizenkét levelét olvastam egy újságban, mind a tizenkettőt Amerikából írta. Feladatlan oldalai nem maradtak?- De igen. Már azokat is el akarják kérni tőlem. Könyv lenne belőlük, de még nem döntöttem el, hogy akarom-e vagy sem. És amíg nálam vannak, otthon, addig jobban szeretem őket. Mellesleg a képességeimről sem vagyok már annyira meggyőződve, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Frissen mintha többet tudtam volna. Bátrabb voltam, és a bátorság nagyon fontos tulajdonság. Maga a szakma több ezer éves, én meg csak negyvenhét vagyok. És elbizonytalanodtam. Szorongás van bennem. Látom, hogy aki tudja a szakmát, az vissza is tud élni vele. Tud pénzt csinálni, drámai szituációt, de hogy miről szól a darab, arról fogalma sincs. Egy pályakezdő pedig ösztönösen jobban játszik. Fiatal. Egy az egyben éli meg a dolgokat. Akkor szerelmes először, vagy másodszor, akkor talál igazi barátokat, akkor lép ki a szülői házból.Tisztábban lát. Tisztábban érez. Tisztábban gondolkozik.

• Negyvenéves fejjel pedig elfásul?- Nem. Zavarban van. Agyonmanipulálja az élet. Ha szerencséje van és nem tolnak ki vele, akkor kitol ő saját magával. Ez valahogy így üzemel. Én meg már annak örülök, ha a próbán fals hangot fogok. Az ismeretlen. Ha elkapom azt a nagyon őszintét, akkor már ordítok és elnézést kérek. Az a méz, amit nyalni lehet. Langyos víz, amelyben röhögve uszikálunk. De semmi új, semmi váratlan. Nekem meg a járatlan út jobban tetszik.

• Jane sónál még van ilyen?- Van. És meg is találtuk. Még hogy nincs az öregnek humora! Dehogyisnem! Olyan a humora, mint a drótkefe. Groteszk, szellemes film lesz az Újsághír. Arról szól, hogy „mondj, amit akarsz”. Improvizáltunk. Nekem egy irtó hosszú beállításban nem jutott eszembe semmi, és akkor belekezdtem szépen III. Richárd nyitómonológjába. És benne maradt, mert annyira belevág a mai helyzetbe.

• A görög zöldségessel, akivel New Yorkban ismerkedett meg, tartja még a kapcsolatot?- Leveleket ír. Telefonál. Persze... Érdekli, hogy mi van velem. Nagyon jó barátok lettünk. Négy nappal a hazautazásom előtt úgy gondolta, kitesz magáért, és zárás után meghívott egy pubba. Keményen whiskyztünk, nagyon keményen.

• Kékkúton nincs whisky?- Ott kocsma sincs. Ott csak a kert van. Vagy a ház, meg a meszelés.

• Ez legyen a zárómondat. Az optimista vég.- Van ennél jobb is. Mindjárt letelik. ----------------------Sz

abó G. László