Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-21 / 21. szám

l/BSámap 1995. május 21. RIPORT Má jus 13-a: az egészség és a biztonság nemzetközi napja a bányaiparban Nógrádszentpéter, azaz a mai Pötor után az országúton sebességkorlátozás van, az aszfalt megsüllyedt, hepehu­pás, jelzi, hogy alattunk a bánya... Kis idő után lejtő következik, s ott vagyok a völgyben, amely után a bánya a ne­vét kapta... A portásnál kitöltőm a belépőmet, egy telefon, s megvárom, amíg értem jönnek... Az irodában Dusán Leitner mérnök, igazgatóhelyettes fogad. Megtudom tőle, hogy a nagykürtösi Dolina Bányában, mely ilis 5-étől- Nézze, ez változó. Néha egy év­ben kettő is van, néha tíz évig egy sem adódik. Tavaly például egy ko­moly balesetet sem regisztráltunk, az egyéb kategóriába tartozókból viszont 116 volt. Ne ijedjen meg ettől a szám­tól, csak azért tűnik soknak, mert az új gazdasági, illetve szociális helyzet­ben bizony a bányászok minden ap­róbb sérülést jelentenek és azonnal az orvoshoz is fordulnak vele. Nem úgy, mint a múltban... További beszélgetésünk témája a- Mit szól a felesége? Nem félti?- Dehogynem! - túr a szakállába. - Szeretné, ha munkakört változtat­nék, itt-ott elejt egy megjegyzést, de nekem nincs szándékomban változ­tatni, egyelőre szórakoztat a dolog... A kaland helyben van, nem kell kü­lön keresni... Úristen, csak az anyó­som el ne olvassa a cikket!... Tudja, vigyázni kell és odafigyelni. A rob­ARDAMICA FERENC tözőbe, leeresztik a bejáróruhát, előkotorják a műanyag tasakból a szappant, s usgyi be a zuhany alá! Pazsitka József is a technikusokkal jött be. A szénosztályozásnál dolgo­zik, 16 és fél évet nyomott le a föld alatt, 1992-ben megrokkant (térdízü­letek), részleges rokkantsági nyugdíja 2691 korona volt, az idén azt elvették, mert némileg túllépte a keresete a ha­vi 5200 koronát.- Miért, mennyit keresett? odalenn el kell hogy felejtsük őket, kü­lönben rosszul végződne a sichta.- Elégedett?- Már hogy volnék az! Kevés a pénz! A városiaknak több műszakot kell lehúzniuk, ha keresni akarnak. Én, ha nem muszáj, nem túlórázok. Az anyósommal lakom, nyulat, libát, csirkét, sertést nevelek, csak így tu­dok félretenni. Meg aztán ott a kert.- Nem sok ez munka után? Hogy bírja?- Hazamegyek, megiszom egy ká­vét, azután estig ott folytatom. Kiss József 34 éves, nős, két gyer­mek apja. „Városinak” számít, Nagy­kürtösről jár be.- Megmondom én magának, mi itt a legnagyobb probléma: az, hogy oda­BÁRKI TÖBB NÁLUNKNÁL (Vlado Gloss illusztrációs felvétele) részvénytársasággá alakult át, nem is olyan rossz a helyzet, mint az ország más bányáiban. Bezárás, leépítés itt nem fenyeget. Sőt! A tavalyi évhez képest az idén 60 bányásszal többet foglalkoztathatnak. Az összlétszám 1500 ember körül mozog, s ezt a szá­mot a jövőben is tartani akarják, hi­szen e tájon alig van más foglalkozta­tási lehetőség... A legtöbb bányásztól 1990-ben és 1991-ben váltak meg az akkor hozott rendeletek értelmében (maximált műszakszám) - a tapasztalt bányászok hiánya egy ideig bizony érződött.- Évente 600 ezer tonna szenet ho­zunk a mélyből a felszínre. Értékesí­tési gondjaink nincsenek - mondja DuSan Leitner. - Megkötött szerződé­seink az év végéig szólnak. A legtöbb szenet a novákyi villanytelepre szál­lítjuk, az osztályozottat meg a kisfo­gyasztóknak. Persze, ebből óhatatla­nul bizonyos feszültségek adódnak. Télen akár bele is szakadhatnánk a munkába, nyáron viszont csak a mini­mumra korlátozzuk a fejtést. Az volna az ideális, ha a kitermelést minden ne­gyedévre egyenletesen tudnánk szét­osztani. De más problémánk is akad. A megkötött szerződések rövid távra szólnak, holott nekünk több évre szó­ló értékesítési szerződésekre volna szükségünk, mert a bányában igazán jól, okosan beruházni csak úgy lehet, ha hosszú távban gondolkodunk.- Miben látja a Dolina Bánya jövőjét?- Egy kisebb villanygyár felépítésé­ben. Itt helyben, ahol mi magunk éget­nénk el a gyengébb minőségű szenet. Az igazgatóhelyettestől Cmolík Ist­ván mérnökhöz megyek. A munkabiz­tonsági felelős 13 évvel ezelőtt került ide („... ide jöttünk lakni, ahol lakást kapni...”); Rozsnyó környékéről szár­mazik, felesége a nagykürtösi Művé­szeti Alapiskolában tanít.- Történt-e a Dolina Bányában az utóbbi időben komolyabb baleset? - szegezem neki a kérdést. Homloka ráncokba szalad.- Sajnos igen! - válaszolja anélkül, hogy a kimutatásokba nézne. - Még­pedig február 27-én, a vájaton... Ahogy a kombájn halad előre, a vas­gerendákat hatvan centiméterenként fagerendákra kell cserélni. Nos, a vas­gerendával való manipulálás közben megsérült az egyik bányász. Harminc­kilenc éves, aránylag rövid ideje dol­gozik nálunk. Mivel a belső szervei zúzódtak - tüdő, belek -, a baleset sú­lyosnak minősül. A vizsgálat, melyet a besztercebányai Körzeti Bányahiva­tal folytat ez ügyben, még tart, nem zárult le. Így többet nem mondhatok. Még annyit tehetnék hozzá, hogy a balesetnek nem volt szemtanúja.- Hogyhogy nem volt? Egyedül cserélte ki a vasgerendát?- Igen. Ez olyan munka, hogy csak egy ember végezheti.- Nehéz egy ilyen gerenda? Mennyi a súlya?- Hetvenöt kiló...- Érdekelne, milyen gyakorisággal követik egymást a súlyos balesetek a Dolina Bányában? munkabiztonság. Cmolík úr szerint a bányászok elégségesen el vannak lát­va munkavédelmi eszközökkel - mun­karuhával, gumicsizmával, reszpirá- torral stb. -, bár takarékosabban oszt­ják őket, mint valaha. („Legfeljebb nem viszik haza, és nem használják a kiskertekben vagy a házimunkánál!”) ...A mentőosztagnak 50 tagja van, ők a három műszak dolgozói között talál­hatók meg - hollétüket minden műszak előtt a diszpécser feljegyzi... A föld alá szigorúan tilos cigarettát le­vinni, ugyanez vonatkozik az alkohol­ra (táskakontroll). A munkába jövőket a portán egy magyar gyártmányú ké­szülék szondáztatja, a föld alatt pedig három Gräger alkohol vizsgáló. Akit először érnek cigarettázáson, azt ezer koronára büntetik, akit másodszor, azt elbocsátják. Az italozásnál nincs par­don, aki alkoholt fogyasztott, máris szedheti a sátorfáját. A termelési igaz­gató nem tűri a fegyelmezetlenséget! A nagykürtösi Dolina Bányában nem kell a szilikózistól tartani, ennek el­lenére tavaly volt egy „behozott” ese­tük; az illető korábban kőbányában és Karvinán is dolgozott... Egy másikat asztma bronchiále diagnózissal nyug­díjaztak. 1993-ban viszont 12 bányász rokkant meg az egyoldalú, mértéken felüli túlterhelés következtében. A nagykürtösi szénbányában főleg ez utóbbi miatt vonulnak a bányászok rokkantnyugdíjba. A nedves, nyirkos munkahelyek reumát okoznak, a gör- nyedés kikezdi az ízületeket, és a vib­ráció is megteszi a magáét... Litavszky Mihály 1981-től dolgozik a bányában. 38 éves, nős, két gyer­mek édesapja. 1985-től amellett, hogy főraktáros, robbanómester is.- Nem fél? Kék szemében egy pillanatig hun­cutság, azután elkomolyodik.- Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem félek! - hangzik a felelet. - Főleg amikor a folyosófalnál rakom szét a furatokba a robbanószert, s köz­ben omlik a mennyezet... Kellemetlen érzés, olyankor az jár az eszemben, mi történne, ha egy széndarab épp a robbanószerre esne...- Szemtexszel dolgozik?- Még csak az kéne! Állandóan nyakamon volna a rendőrség.- Szóval, elhelyezi a furatokban a robbanószert, és...- És elhessegetem a sötét gondola­tokat. Igyekszem csak a munkámra összpontosítani, majd gondosan meg­számolom a robbanásokat.- Mi van, ha a robbanások száma eggyel kevesebb?- Na látja, ilyenkor futkározik a hi­deg a hátamon... Ilyenkor nincs mit tenni, a csütörtököt mondott, fel nem robbant lőszert a kezembe kell fogni és egyedül, vagy Cmolík Istvánnal fel kell vinnem a felszínre. Csak odakint hatástalaníthatom, a bányában termé­szetesen nem robbanthatom föl. Amíg viszem kifelé a nitroglicerint tartalma­zó robbanószert, amely már kétszer- háromszor is áram alatt volt, csak azért fohászkodom, nehogy csepegni kezdjen... Mire kiérek vele, alaposan megizzadok, vizes az ingem. banószer jó szolgáló, de rossz gazda! Nem szabad megengedni, hogy ő ve­gye át az irányítást. Műszakváltás következik: a reggeli végez, a délutáni kezd. Lemegyek az öltözőkbe. Az óriási „piszkos” és „tiszta” öltözők még csendesek, és csendes az őket elválasztó zuhanyozó is... A „tiszta” öltözőben vas akasztó­kon - plafonmagasságban - lógnak a bejáróruhák, a „piszkosban” ugyanez a helyzet a munkaruhákkal. Ha felné­zek, az első pillantásra úgy tűnik, megannyi akasztott ember függ a ma­gasban. A „tiszta” öltözőben Mács Béla ül a lócán, még nem készülődik, korán jött, ráér, foga között napraforgómag, egykedvűen törögeti, a héját meg ki- köpdösi maga elé. Nyolc éve jár a bá­nyába. Vájár. Vagy ahogy ő mondja, a falon dolgozik. Beszélgetünk.- Hallott a balesetről? Arról, ame­lyik nemrég történt? Aki elszenvedte, az ment az én helyemre, azelőtt én dolgoztam ott. Szerencsém, hogy el­jöttem onnan... Vannak nyugodtabb és idegesebb partik... A bánya nem iroda! Én vigyázok, ahogy tudok, per­sze a baj kint is, lent is megtörténik... Öt évvel ezelőtt nekem is volt balese­tem. Lefordult a falról egy széndarab, és eltörte a lábszárcsontomat... Mennyit keresek? Vastagon 11 ezret, de abban benne van egy szombat... Manapság aki dolgozik, annak nincs pénze, aki nem dolgozik, külföldi ko­csin furikázik. Ilyen világ van! Én egyszerű Skodán járok, azt sem bírom eltartani... Sajnos, ez a munka nincs se megfizetve, se megbecsülve, de muszáj munkába járni, mert különben miből élnék meg a családommal? Hallom a „masinka” zörgését... Először a technikusok érnek a felszín­re, kiszállnak a peronon; s tódulnak befelé a „piszkos” öltözőbe. Hamar lekerül róluk a gumicsizma, a munka­ruha, felhúzzák a láncon a magasba, mezítelenül átjönnek a „tiszta” öl­- Hatezren felül... Nemcsak tőlem, másoktól is, majdnem mindenkitől el­vették a rokkantnyugdíjat.- De a betegséget meghagyták?- Azt meg... Egy év múlva, állító­lag, ismét kérvényezhetem... Most 8000 koronára jövök ki, ez faluhelyen talán elég, de itt, Nagykürtösön, a pa­nellakásban kevés. Három gyerme­kem van, 15, 17 és 18 évesek. Előlegtől fizetésig, fizetéstől előlegig élünk... Mielőtt nyugdíjaztak, 30 ko­ronáért többet vásároltam, mint ma százért. A legnagyobb baj, hogy a mi szakmánkat már nem becsülik meg. Mit mondjak még? Ennek ellenére örülünk, hogy van munkánk, sőt még büszkék is vagyunk rá, hogy megy a bányánk! A „masinka” ismét zörög, az öltözőt elözönlik a bányászok. Hamarosan csípős veríték- és lábszag terjeng az öltözőben... Zavartan állok a mezítelen bányászok gyűrűjében, nekik ez ter­mészetes, itt éppúgy nincs szégyenér­zet, mint a seregben. A férfiak feketék a szénportól, csak a fenekük meg ama bizonyos testrészük világít, no meg a pormarta véreres szemük fehérje.- Hogy ment ma a munka? - ér­deklődöm Belá Árpádtól, aki Ipoly- varbóról jár a bányába. Harminchá­rom éves, nős, két gyermek édesapja.- Egészen jól - válaszolja. - A falat szélesítettük. Mindössze egy kis gond akadt az utánpótlással.- Mit ért ez alatt?- Néha egy lapát vagy egy csákány hiányzott. De az ilyen probléma nem vészes, megoldható.- Hányán vannak a partiban?- Kilencen. Jó csapat. Vigyázunk, egymásra, ha nem így tennénk, köny- nyen megvolna a baj. Tudja, ez úgy van, mint az autóvezetéssel. Beül a ko­csiba, a gondját-baját kint hagyja, elfe­ledi, s csak a vezetésre összpontosít. Mindnyájunknak vannak gondjaink, problémáink. Meg is beszéljük őket a masinkán, amíg megyünk lefelé. De fenn többet keresnek az emberek, mint mi itt lenn. Jó, jó, hogy én már úgy megyek le a bányába, mint a pin­cébe, de azért ott bármi megtörténhet. A föld alatti munkát tisztességesen meg kéne fizetni! Lehetetlen dolog, hogy bármelyik maszeknál többet ke­resnek az emberek, mint mi odalenn. Egy koronát sem tudok félretenni. A közérzetemre kíváncsi? Tessék: az elégedetlenség és az elkeseredettség jellemzi a közérzetemet. És a többi bányászét is, akár kimondják, akár nem. Csak hát hová menjen az ember? Kivel beszéltem még? Opánszky Jánossal, Olhák Sándorral, Cudzis Zoltánnal, Rég Róberttal. Mindnyájan megegyeztek abban, hogy ezt a mun­kát jobban meg kéne fizetni. Utoljára egy régi bányászt kérek fel, hogy nyilatkozzon, de nem haj­landó elárulni a nevét. A véleményét viszont elmondja. Egy szuszra szakad ki belőle a panasz:- Eszembe sincs megmondani a ne­vem. Hogy aztán rohanjon az irodába és feladjon?! Ha majd bolond volnék! Két évem van nyugdíjig!... Hol van már az az idő, amikor minden falra ki­írták, hogy „Ja som bánik, kto je vi- ac”. Sehol! Bárki jobb nálunknál! Se keresetünk, se becsületünk, se sza­vunk! Ugyan ki merné kinyitni a szá­ját, amikor száz bányász várakozik a kapunál, hogy felvegyék?! Lassan már ott tartunk, hogy idefenn jobban félünk, mint odalenn! Megértette? Megértettem. Ennek ellenére egyik bányásztól sem hallottam, hogy el akarna menni. Akinek nincs iskolája, az egészen nyugdíjig a Dolina Bányában szándé­kozik dolgozni; aki máshoz is értene, az meg addig, amíg az egészsége en­gedi. De vajon meddig engedi? Erre senki sem tudja előre a választ. Mert egészség jsak egy van. A bá­nyában meg a munkakörülmények adottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom