Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-14 / 20. szám
im Tuba Lajos ikulhatott kívül - a a áradása ét. A kö- í a termé- t a civili- fészkelő ír László felvétele ni a nagy- ; gáterősí- :ek. Most inder Pál ek után a Aggodal- lak idején nt pénzhitt fák pótA vízlépcsővel kapcsolatban sokszor hangsúlyozzák, hogy az eddig nem okozott kimutatható károkat. Binder Pál viszont arra figyelmeztet, hogy a jelentős vízmennyiségcsökkenés nem marad nyom nélkül a faunában.-Az áramlás lelassulása miatt csökken az oxigéntartalom és a víz könnyen elnéptelenedhet. Mementóként szolgáljanak azok a tavak, holtágak, amelyekbe korábban nagy növényevő halakat telepítettek. Ezek kiirtották a növényzetet, csökkent a rovarok mennyisége, majd pedig a víz is fokozatosan kiürült és feketévé, halottá vált - mondja. - Ami a Dunát illeti, az ártéri erdők, amelyek a főágnál összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülményeket biztosítanak az élővilág számára, korábban Pozsonytól egészen Párkányig szegélyezték a folyót. Napjainkra, sajnos, alig maradt belőlük és ezekben is egyre több a nyárfaültetvény. A madarak viszont elsősorban az ágas-bogas fűzfákat és más őshonos fajtákat szeretik. A monokultúrákban hiányzik a fészkeléshez szintén fontos aljnövényzet is, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az ilyen területeken csak a varjúfélék élnek, míg a gémek, kárókatonák és társaik visszaszorultak az őshonos növényzet megmaradt foltjaira. Még szerencse, hogy a Duna magyarországi oldalán ezekkel a kérdésekkel sokkal többet törődnek, így a madarak a folyó jobb oldalán megfelelő életkörülményeket találnak. Komárom környékén a Duna mente legszebb tája a Csicsói-holtág, a legtöbb madár mégis a Karva és Dunamocs közötti szigeten fészkel, ahol például megtalálható a kiskó- csag, a kárókatona, avagy a bakcsó is. Ez a terület fokozottabb védelemre szorulna, mert a környékén folyó fakitermelés komoly károkat okoz. Egyelőre az is kérdéses, hogy az áramlási viszonyok változására miként reagálnak az áttelelő fajok. Telente már korábban is kicsi volt a Duna, de ez nagyon jó téli szállást biztosított a récék és a vadludak számára. Az éjjelt a víz közepén töltötték, napközben pedig a gabonaföldeken az őszi vetemények megfelelő táplálékot szolgáltattak számukra. Ha ezek a körülmények megszűnnek, akkor a madarak tovavándorolnak. Binder Pál szerencsére pozitív példával is szolgálhatott. Ilyen a Levelesi-tó kitisztítása, ahol az évek során lerakodott iszap óvatos és kíméletes eltávolításával a víz mélységét hatvan centiméterről közel kétméteresre növelték. Azóta gyorsan regenerálódott a vízi növényzet, örvendetesen bővül a halfauna és visszatértek a madarak is. Ez is bizonyítja: ha valóban érzékenyen, hozzáértéssel és nem csak a gazdasági hasznot szem előtt tartva közeledünk a természetvédelemhez, akkor még mindig megvan az esély a romlás visszafordítására. Álca iacta esti - mondotta Julius Ce'zár, midőn átlépte a Rubikont. A kocka el van veivel - ismételte meg a híres mondást Ivana Christová exszépségkirálynő 2044 évvel később a pozsonyi Vigadó kaszinójában, ahol aznap este új kockajátékot avattak. Természetesen, nem hiányzott mindehhez a fény, a pompa, a csillogás és a jó hangulat sem. A prominens vendégek - művészek, diplomaták, politikusok, élsportolók, üzletemberek - nagy élvezettel kóstolgatták a finom falatokat és italokat, hallgatták az örökzöld melódiákat, beszélgettek, de főleg játszottak. Az ország legpatinásabb játéktermében aznap a sárga és a kék szín dominált. (Ez nem vonatkozott a vendégek öltözetére.) Nemcsak a levegőbe emelkedő több száz léggömb, hanem a koktélok, torták és sütemények is DAC-színekben pompáztak. Persze, nem dunaszerdahelyi reklámról volt szó, a kék-sárga kombináció az Európai Unió zászlajának színe, és az Ausztriában kifejlesztett kockajáték neve, EUROPEAN SEVEN ELEVEN az európaiságot akarja kifejezni. A kékposztós kockaasztalnál sok volt a játékos, és még több a ki- bic. A krupiék szívesen megmagyarázták az első hallásra ki csit bonyolultnak tűnő szabályokat, ám ha az ember kicsit hosszabb ideig figyelte a játék menetét, előbb utóbb megértette a lényeget. Ha mást nem is, de annyit biztosan, hogy itt senki sem lehet okos. Nem a tudásé, hanem a szerencséé a főszerep, a legnagyobb győztes pedig a CASINÓ. A semleges megfigyelő számára talán maguk a játékosok, a gesztusaik és a mimikájuk volt a legérdekesebb. Hamar meg lehetett állapítani, hogy kik tartoznak a hazárdjátékok szentélyeinek rendszeres vendégei közé, illetve kik azok, akik csak kíváncsiságból próbálkoznak... Egy aranyláncokkal és karkötőkkel teleaggatott fehér szmokingos fiatalember olyan tempóban vesztett, hogy az már szinte kínos volt. Lehet, hogy másnak, de nem őneki. Flegmán szemlélte, hogyan nyeli el az asztal szűk nyílása az újabb és újabb ezreseit. A kudarcát szemrebbenés nélkül viselte - és tovább játszott.- Anyukám, holnap a Fórumban ebédelünk! - kiáltotta örömmel egy ismert szobrász a feleségének, jelezve, hogy nyerésre áll. A következő két-három fordulóban is még szerencséje volt, de aztán, ahogy az általában lenni szokott, elúszott a könnyen jött pénz. A művész, megőrizve a humorérzékét, megjegyezte: Tévedtem, otthon ebédelünk. De ha így folytatom, valószínűleg csak vajaskenyeret. A szomszéd asztalnál Eduard Kukán volt külügyminiszter játszott nagy rutinnal, de kis tételekben. Olykor konzultált a feleségével, hogy melyik színre vagy számra tegye zsetonjait, ám közös erővel sem vitték sokra. Amikor befejezte a játékot, megkérdeztem tőle: milyen a viszonya a szerencsejátékokhoz, illetve a pozsonyi Reduthoz ?- Nem vagyok hazárdjátékos, de ha meghívnak egy ilyen helyre, élek a lehetőséggel és megkísértem a szerencsét. Sok ismert kaszinóban megfordultam már, de nem lettem milliomos. Persze, a nagy vesztesek halálverítéke sem öntött el soha. Mindig az ésszerűség határain belül játszom. Legnagyobb sikerem? Egyszer Las Vegasban 300 dollárt nyertem. Gyorsan abba is hagytam a játékot... Ami pedig a Vigadót illeti, olyan épület, amelybe a legigényesebb külföldi vendégeinket is elhívhatjuk. A játékterem a kávéházi részleggel együtt reprezentatív és hangulatos. Akárcsak az étterem vagy a kitűnő akusztikájú hangversenyterem. Ivana Christová, a hajdani Csehszlovákia hajdani szépségkirálynője tavaly, a Redut kaszinójának megnyitásánál még a francia állampolgárságú, amelyből egy gyönyörű kislány is született, ugyanis már a múlté: a manöken és az üzletember házassága zátonyra futott, válófélben vannak. TértídtéA m étet? és anyai részről vietnami születésű, playboy hírében álló férjével rulette- zett. Most nélküle pezsgőzött (persze csak módjával), és a kockajátékot is kipróbálta. Nem sok sikerrel. A jótékonysági rendezvényei révén is népszerű fekete szépségnek aznap éjjel nem sikerült felkapaszkodnia Fortuna szekerére. Ezzel viszont megcáfolta azt a régi népi bölcsességet, hogy akinek nincs szerencséje a játékban, annak a szerelemben szerencséje van. A nagy „lavsztori” Daniel és Ivana között, A csodaszép Ivana és a kockavetés Reiter István kezében, szerencsekocka helyett, a vonó Vlado Gloss felvételei mészetesen, ez nem akadályozott meg abban, hogy Ivanától is megkérdezzem, amit a volt külügyminisztertől.- Az életben ugyan olykor muszáj kockáztatni, mégsem vagyok hazárdjátékos. Időnként persze játszom, de csak azért, mert ha ilyen helyre hívják az embert, akkor elvárják tőle, hogy beszálljon egy-egy körbe. A fotósok is csalódottak lennének, ha kihagynám a játékasztalokat. Epeijesi vagyok, de-nagyon szeretem a pozsonyi Vigadót. Ezért is választottam épp a Redutot egy jótékonysági bál színhelyéül. Az így szerzett összeget az intézetekben nevelkedő gyermekeknek juttattam. A népszerű melódiákat játszó szalonzenekar hegedűsét, Reiter Istvánt is a Redut, illetve a hazárdjátékok iránti vonzalmáról faggattam.- Pozsonyba még gyermekfejjel, tizenhárom éves koromban kerültem. Konzervatoristaként először a Redutba vittek el, és már akkor megragadott az épület fekvése, stílusa, atmoszférája. Ez a csodálat a mai napig tart. A világ kétharmadát bejártam, tehát van összehasonlítási alapom. Ezért megkockáztatom azt az állítást, hogy a pozsonyi Vigadó méltán vetekszik a földkerekség legszebb épületeivel. Ezért is örülök, ha ebben a palotában lehetek, amelynek küldetése a szórakoztatás, a játék. Ebbe szervesen beletartozik a zene is. Ezúttal nem a Szlovák Fijharmónia tagjaként, hanem mint az általam menedzselt pozsonyi szalonzenekar tagja vagyok itt. Ezt a zenei stílust korábban erőszakkal leépítették, már-már kihalásra volt ítélve. Szerencsére, most sikerült felélesztenünk. És hogy miként viszonyulok a szerencsejátékokhoz? Nézze, a század elején nagymamám azért vált el sikeres jogász férjétől, mert az - szenvedélyes hazardjátékos lévén - óriási vagyont vesztett. Nagyanyám egész hozományát elkártyázta. És ez nem volt kevesebb, mint négy gyönyörű kassai ház. Az elmondottak után biztosan érthető, hogy tartok a hazárdjátékoktól. Legfeljebb néhány jótékony célú sorsjegyet szoktam vásárolni. Az ördög azonban ott lakozik bennem és kísért. A játékszenvedély szele egy spanyolországi tűmén már megcsapott, ahol néhány zsetont nyomtak a markunkba, hogy próbáljunk szerencsét. Ott láttam, hogy az olajmágnások mekkora tétekben játszanak, és milyen horribilis összegeket tudnak veszíteni. Noha a nyerési esély csak körülbelül öt százalék, a rulett is csodálatosan érdekes, idegfeszítő játék. Ha jól belegondolok, sarkított formában az életünk is egy reggeltől estig tartó, nagy és bizonytalan kimenetelű hazárdjáték. Ordódy Vilmos n bl snfeiu S661 J.UOdlU
