Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
i/asárnap 1995 .május 7. valóság Szlovákiában idestova másfél éve a Rimaszombati járást sújtja legjobban a munkanélküliség. Amikor tavaly még az év elején átlépte a katasztrofálisnak tartott 25 százalékot, a munkaügyi hivatalban szociális feszültségtől tartottak. De sem akkor, sem később, sem most nem következett be, amikor a munkanélküliek aránya a 29 százalék felé közelít. Sőt! Egyes megállapítások szerint a járásban szinte minden ágazatban elégedetlenkednek a dolgozók, ám a munkanélküliek csendben, nyugodtan „tűrik” sorsukat. Igaz, nem mindenki. Akadnak, akik tisztességes fizetésért szeretnének valahol elhelyezkedni. A munkahelyben sem válogatnának, de alig akad munkalehetőség a régióban. A járásban sokszor egy kalap alá veszik a munkát kereső és a munkakerülő munkanélkülieket. Ezért egyre több fórumon követelik e helyzet orvoslását. Az adófizetők radikálisabb intézkedést sürgetnek: sokan a kötelező munkaórák bevezetését tekintik egyedüli kilátnak. Javasolják, hogy legyen meghatározva egy bizonyos óraszám, amelyet a munkanélküli például köteles a településszépítésnél ledolgozni. Amennyiben a kötelező óraszámnak, mondjuk, a felét dolgozta le, csak a segély felére legyen jogosult. E javaslat a napokban a minisztériumi szintig is eljutott. Olga Parobeková, a Rimaszombati Járási Munkaügyi Hivatal igazgatója szerint a munkanélküliség magas arányának okozói részben azok a vállalatok, amelyek bérként csupán az átlagkeresetet hajlandók kifizetni a dolgozóknak. A régióban olcsó a munkaerő'így az alacsony bér gyér ösztönző a munkavállalásra. Ezt követően az igazgató fejben gyors kalkulációt végez: összeadja a munkába járással megnövekedő (öltözködési, utazási, étkezési stb.) többletkiadásokat, ezt levonja a munkabérből, s az eredmény valóban lehangoló. Azokban a családokban, ahol mindkét szülő dolgozik, jóval kevesebb jut a családfenntartásra, mint ahol havonta egyszer házhoz viszik a segélyt! Arról nem is beszélve - s ami egyre inkább terjedőben van a térségben -, frogy .jövedelemkiegészítésként” bármilyen fusimunkát elvállal a munkanélküli. Az idejéből bőven futja. A család így kétszer annyi bevételhez juthat, mint becsületes úton. A még kényelmesebbek pedig inkább az éjszakai órákban indulnak portyára: lefeszítenek egy-egy lakatot, elemeinek tyúkot, nyulat, libát - azt tartják, hogy fél óra szorongás ennyit megér. A rimaszombati vasúti pályaudvar és autóbusz- megálló reggeli forgalmán cseppet sem látszik a magas munkanélküliség. Az emberek tódulnak befelé a városba: orvoshoz, munkába, vásárolni, mások hivatali ügyeit intézni, de olyanokkal is találkozni, akiket az unalom űz el otthonról. Vaktában benyitok az első utamba eső kocsmába. Nem zsúfolt, de „melegednek” jócskán benne. A helyiség levegőjében keveredik a dohányfúst, az áporodott férfiszag, meg az alkohol illata. A bent- levők láthatóan kitűnően érzik magukat. A csapos a söntés mögött gubbaszt egy széken. Az ajtónyitásra lustán rámtekint, de miután nem a pult felé lépdelek, leveszi rólam a tekintetét. Az óra alig ütötte el délelőtt a kilencet, a játékautomaták előtt azonban már minden hely foglalt. Nemcsak játékosok, de bámészkodók is. Nem sietnek a munkába, és most én sem vagyok az az ember, aki a munkásembert zaklatja. Mégsem közülük szemelem ki leendő beszélgetőpartneremet. Egy horpadt arcú, bo- rotválatlan képű, kopott felöltőjű, negyvenes férfi felé indulok, aki az ajtóhoz közeli asztalon könyököl. Előtte hat üres féldecis, meg két decis pohár. Mindezt, gondolom, nem ő itta ki, mert inkább éhesnek tűnik, mint részegnek.- Leteszem ide a táskámat - mondom röviden és indulok a söntés felé.- Jó - válaszolja, és utánam szól: - Hozhatsz nekem is egy sört. Hozok és eléje teszem.- Te zsaru vagy! - mondja nem túl bizalomgerjesztőén.- Ugyan, miből gondolod?- Mert nem sörözöl. Vagy dolgozol valahol?- És te? Te miért nem keresel magadnak munkát?- Te megbuggyantál. Úgy látszik, te nem ismersz engem.. Ki venne fel itt Rimaszombatban? Senki. Bejártam én már minden munkahelyet, dolgoztam is egy ideig, de nem hagytam magammal sehol sem kiszúrni. Én három és fél ezerért, bará- tocskám, nem fogok reggeltől estig robotolni. Többet pedig az én szakmámban te sem keresnél.- Miért, mi a szakmád?- Anyagmozgató. Valamikor sem fizették különösebben az effajta munkát, most még kevésbé. Próbálom megértetni vele, hogy átképzésekre is jelentkezhetne, esetleg jobban fizetett munkahelyet is találhatna, de ő minden érvem elől pillanatokon belül kitér.- Nézd! Ha én nem a munkahelyre, hanem valamelyik szórakozóhelyre megyek, mindig találok valakit, aki nekem is kér egy sört, nekem is hoz egy zsömlét vagy mást. Kezdetben szégyelltem kérni, de megszoktam. Hidd el, megélek belőle. * A , jelentkezőhely” előtt, mint általában, most is hosszú sor kígyózik. Többségükben erős, ugyanahhoz az etnikumhoz tartozó fiatalemberek ácsorog- nak itt.- Az elődöm március elején összehívta a régió polgármestereit - tájékoztatott Olga Parobeková -, és abban egyeztek meg, hogy a településeken segítenek bevonni a munkába az állástalanokat. Továbbá egy sor konkrét intézkedés is született, amely rendre a munkanélküliség arányát hivatott e járásban csökkenteni. Valóban eléggé összetett feladatot jelent a munkanélküliség megoldása a Rimaszombati járásban, mivel a jelenlegi helyzetet rengeteg külső tényező okozta. Eszembe jutnak dr. Jozef Simko- nak, a Rimaszombati Járási Hivatal elöljárójának szavai, aki egyik beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy a járás egyrészt a geográfiai helyzete miatt, másrészt az ipar teljes szétesése következtében került ilyen helyzetbe. De nem sokkal jobb a helyzet a mezőgazdaságban sem, amely a járás területén nem kevesebb, mint 9 ezer embernek nyújtott kereseti lehetőséget. Az elöljáró szerint elsőként a mezőgazdaságot kell a járásban talpra állítani, s ezzel egyidejűleg megerősödik a mezőgazdasági termékeket feldolgozó ipar is, amelyre főleg Rimaszombat rendezkedett be. Hozzáfűzendő mindehhez, hogy az ipar széteséséhez elegendő volt szinte néhány hónap. A Rima- szombati járás ipari üzemeit főként Besztercebányáról és Pozsonyból irányították, ám a transzformáció megkezdése után e vezérigazgatóságok igyekeztek megszabadulni a székhelytől távolabb eső üzemektől. Az így „gazdátlanul” maradt ipari üzemek pedig felbomlottak, megszűntek. A járás területéről korábban ezrek ingáztak az ország északi részébe és Csehországba, rengetegen dolgoztak a prágai, ostravai, besztercebányai, zólyomi, garam- szentkereszti és más építkezéseken. Többnyire egy hétté csomagoltak, és péntekenként tértek vissza a családjukhoz. A fordulat után elsősorban ezeknek a munkásoknak mondtak fel a munkáltatók. A szerencsésebbje magánvállalkozóknál helyezés kedett el, vagy magánvállalkozásba fogott. Akik ,g földterülettel rendelkeztek, azok kimérették a sa- -g játjukat a szövetkezetből, s most nyögik a nekiru- ri gaszkodás kínjait. De ha eddig csak boronálni látás tam embereket, az idén már szántani is. A család g apraja-nagyja az ekébe kapaszkodott, amely bár lassan, de - haladt. .§ Pillanatnyilag itt tartunk. a 2 —r Farkas Ottó MUNKANÉLKÜLISÉG MINT ÉLETFORMA .Mindamellett fusizhat is Tyúk(Lépések) Akik kiötlötték a Lépések című szlovák tévéműsort, találó és előrelátó címet adtak neki. A vasárnaponként, rendszeresen ebéd után sugárzott adástól a honi állampolgár immár joggal elvárhatná, hogy mind a Lépések, mind lépéseink, az elmúlt bő két esztendő folyamán legalább egy fokkal meggyorsulhattak volna. Mondjuk annyira, mint a kacsázva lépegető gyaloglók, akik hosszú kilométereken keresztül riszálják a hátsó felüket. Ennél gyorsabb, esetleg ügető tempóról már álmodni se merek. Ezzel szemben közállapotainkra - a gazdaságban, a társadalomban, a politikában s tovább ne is soroljam - inkább az araszolgatás, magyarán: a tyúklépések divatja jellemző. Hogy ilyen ütemű léptekkel mikor jutunk el legalább Szlovákia határáig, nem tudnám megmondani. És azt megjövendölni, hogy ekkora „gyorsasággal” elétjük-e Európát, annak csak az égiek a megmondhatói. Szerény becslésem szerint 2050-ig talán ez is meglesz. Ez az időpont azért is reálisnak tűnik, mert az egyik Lépésekben valaki így prognosztizált: „Az ezredfordulóig azt az életszínvonalat kellene (eszerint tehát még ez sem biztos?) elérnünk, amely a nyolcvanas évek közepén volt nálunk. ” Jómagam már előre sajnálom, hogy nem tudom majd visszaellenőrizni e közép távú perspektíva beteljesedését, tudniillik én akkor már másvilágon leszek... Ne vádoljon hát senki túlzott pesszimizmussal, de jövőképünket vizsgálva vegye kiki a számológépet, és pötyögtesse ki rajta, hogy hány tyúk( Lépésre) van tőlünk Európa. A fejlett világot már nem is említem! „Gazdasági” régiók A kormány, mint annyiszor, amikor „jót” akar nekünk, a saját nézetét úgy tálalja, mintha az a mi szánkból hangzott volna el. A közelmúltban Szlovákia magyarországi nagykövete is felsorolta azt a sok-sok eddigi és ezután juttatandó előnyt, amit a szlovákiai magyar kisebbség folyamatosan élvez. Szerinte például a területi átrendezésre azért lenne szükség, hogy: „korszerű gazdasági régiók jöjjenek létre, és így a délvidéken a magyarok által megtermelt mezőgazdasági termékek könnyebben kerülnének északra, onnan pedig az ott gyártott ipari cikkek délre Ha nem is ironizálva, de azért enyhe mosollyal hadd fogalmazzunk meg e megállapítással kapcsolatban néhány gondolatot. Először is: milyen közigazgatási szakterminológiához illik a „korszerű gazdasági régiók" fogalma?... Másodszor: miként lesz egy gazdaság korszerű azáltal, hogy északról déli irányba, vertikálisan meghúzunk egy választóvonalat? Mágikus erejű lehet a majdani vonal, ha csak úgy, egyetlen tollvonással korszerűsíteni lehet vele a korszerűtlen gazdaságot. .JLzután - tudjuk meg tovább a nagykövet asszonytól -jól jár mind az északi, mind a déli polgár, merthogy ezzel megoldják korábbi gondját (volt neki ilyen?), és a jövőben szabadon mozgathatja áruját (eddig nem tehette?) az észak-déli vonalon immár minden akadály nélkül." Miért: eddig kinek milyen problémája volt ebben a tekintetben; ki mit nem mozgathat? A magunk részéről nem tudjuk, hol a gubanc. hogy ehhez a geográfiai megoldáshoz kel! folyamodnia a kormányzatnak. Tudtunk- kal a délen megtermelt zöldség (amikor még Csehszlovákiának hívtak bennünket) elkerült még a legtávolabbi cseh vidékekre is. Ez egyébként ma is így van, pedig oda jóval hosszabb az út: nem száz, hanem ötszáznál is több kilométer. Észak-Szlovákia pedig játszi könnyedséggel elérhető. Anélkül, hogy ehhez területi átrendezést kelljen eszközölni. Sőt! A tapasztalat azt mutatja, hogy a szabad mozgáshoz épp a „vonalnélküliség” szükségeltetik. Míg mások a választó (határvonalakat szimbolikussá teszik Európában, addig idehaza egyesek azon fáradoznak, hogy az emberek a „vonal mentén” haladjanak... D. Varga László
