Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
1/BSärnBp 1995. május 7. PUBLICISZTIKA mo ndhatj ák, hogy valótlanságot állítok, sok millióan láttuk és hüledeztünk. Nyugodtan mondhatom, nem hittünk a szemünknek. Ilyen helyzetben, ahogy népiesen mondják, megáll az emberben az ütő! Emlékezünk arra a péntek estére? Pamela a Dallas-sorozatban hosszú habozás után és annak rendje-módja szerint feleségül megy Markhoz. Megesküsznek, nászéjszakájukon ágyba bújnak, szeretik egymást. Pamela másnap boldogan és kielégülten ébred, újdonsült férjét keresi kezével, de csak a párnát simogatja, üres a szomszéd ágy. A fürdőszobában csobog a víz. A vízpermet alatt homályos, daliás árny mozog, frissen paskolja őt a vízsugár. Az árny megfordul, a zuhany alól megboldogult első félje, Bobby néz Pamelára, s azt mondja kedvesen: jó reggelt, drágám! Olyan egyszerűen és természetesen szól, hogy Pamela nem sikít fel, csak néz és bámul, nem esik össze rémületében, ám látjuk, módfelett csodálkozik. Hát még mi hogy csodálkozunk! Sok folytatással korábban talán nem láttuk, ahogy Bobbyt eltemetik? Nem gyászoltuk őt nehéz bánattal a családdal együtt? Még az ördögi Jockey t is sajnáltuk, mily szomorú! S erre mit tesz Bobby? Mintha mi sem történt volna, nyugodtan és elégedetten zuhanyozik. Pamela kétségekkel teli kérdéseire pedig, hát nem halták meg?, hát igazán élsz?, asszonykája vagyis volt neje?, özvegye?, hitvese álmélkodó motyogására ennyit mond megértőén és megbocsátóan: álmodtad az egészet, drágám! Ó, csodatévő álom! Nincs tőled nagyobb hatalom. A valóság fölébe nősz és legyőzöd az időt. Pamelának megadatott, hogy valóságot álmodott, melyről csak később derült ki, hogy álom volt. Ezért nem ájul el, bár erősen megrendül, nem kap hisztériás rohamot, megérzi a változtathatatlant és belenyugszik, halottnak vélt Bobby- ja - él! A tettei önmagukért szólnak és bizonyítanak, nem hulla csókolja Pa- melát! Hosszú álma kötetlen kalandra invitált az időben, bolyongott velünk, mint Odüsszeusz a háborgó tengeren, majd visszatértünk a kiindulóponthoz, ahol egykor kiléptünk az időfolyamból. Az évezredes tapasztalás megdőlt, a múlt nem vész el, az idő visszatér! Az elmúlt események egy tetszőleges pontban felidézhetők és folytathatók. Az élet újra kezdhető. S a legcsodálatosabb, hogy ez mindenki számára természetes. Nézzük Jockeyt! Meglátva Bobbyt a hivatalban, miközben tudjuk, annak idején fájdalmasan elsiratta, csupán annyit mond nyugodtan és szemrehányóan: „Jó lenne, ha a munkába idejében járnál!” Ám ő sem vesztegeti az időt, siet Mandyhez, akivel már szakított végleg, emlékezetkiesés?, és a nagy fürdőkád illatos habfelhőjében kéjesen lubickol vele. Szegény Samantha újra iszik, mint egy bérkocsis, Donna pedig elégedetlen a derék cowboy Rayjel és az örökbefogadásra kiszemelt, rokonszenves süketnéma fiú sincs sehol. Pamela álma valóságteremtő erővel bírt, meghatározta az emberi sorsokat, s hogy felébredt és az álom megszűnt, visszarendeződött a valóság, ott folytatódik, ahol egykor megszakadt. Visszarendeződés. brrr! Ijesztő fogalom. Mondhatnánk, vészes lehetőség. Sem a kormánykoalíció, sem az ellenzék nem támogatná. Ellentmondásos fogalom. Képzeljük csak el! A sarki élelmiszer- boltban bevásárolunk. Futó gondok, napi szükségletek. Teli kosarunkkal a kasszához megyünk és csodálkozva hallgatunk. Bámuljuk a pénztárkészülék adatait. Tej két korona... kenyér három... vaj négy korona, a cukor pedig öt... a pénztárosnő nyomogatja gombjait, a múlt kísért, de hát ilyen nincs, tizennyolc ötven, néz ránk... hiszen száz alatt már nem vásárolunk, hát hol van a piacgazdálkodás...?! A tisztelt vevő álmodott!, mosolyog ránk a csinos hölgy, sokat aludt és rossz álma volt... csupa-csupa rémes álma volt...! Igen ám, de....! Lázasan újságot veszel, hogy megtudd, mi történt. S olvasod... központi bizottsági határozat... devizakorlátozás, szakszervezeti gyűlés... vafúggöny és tavaszi munkabrigád... Betűsivatagok, toporgó peresztrojka, langymeleg enyhülés! Talán mégis álmodjunk tovább! sínján bánjunk álmainkkal! Pamela álma sem kockázatmentes ám! Gondoljunk bele! Markkal bújik ágyba s Bobbyval ébred, a bizonyára szenvedélyes nászéjszaka boldog körülményei tisztázatlanok. Ki kivel hált...? Aztán a következmények! Megtörténhet csodaként, hogy Pamela teherbe esett és kilenc hónap múlva talán ikreket szül. Ki az apa? Kié az ikrek, Marké vagy a Bobbyé?! Álmaink ellentmondásosak lehetnek és nem veszélytelenek. A meggondolatlan álom kockázata jelentős. Igaz, Pamela teherbe esése inkább csak elméleti lehetőség, emlékszünk, korábban már gondok voltak a termékenységével, aligha szülhet gyeDUBA GYULA reket, Bobbyval azért fogadták örökbe Christophen. Akár így, akár úgy, a nászéjszaka valószínűleg következmények nélkül múlt el. Mégis...! Pamelának mindegy, hogy Markkal bújik ágyba és Bobbyval ébred, bár ha mindkettőt szereti is?! Általában nem közömbös, kivel fekszünk le és kivel kelünk. Úgy vélem, mindenképpen kívánatos, hogy az illető ugyanaz legyen! Ellenkező esetben megtörténhet, hogy komoly zavarba jövünk, dadogva és ötölve-hatolva magyarázkodunk vagy megnémulunk, mert nem tudjuk, mi történt. Tragikus félreértésre vagy földöntúli hatalmakra gyanakszunk. Sejtem, hogy Pamela furcsa álma mögött is mélységes rejtelmek és titkok szelleme kísért, tanácsos lenne megfejteni. kell vallanom azonban, hogy ilyen álmok lehetősége csábító. Ügy érzem, óriási lehetőségek rejtőznek a múlt megidézhetőségében és a visszatérő időben. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy belássuk! A válófélben levő házastársak például megtudnák, hogy csődbe jutott együttélésük csupán rossz álom volt, az esküvőjük előtti idő készségesen visszaáll, szabadon kezdhetnek új életet. S osztályfőnöke ily szavak kíséretében simogatná meg a bukott diák fejét: „Ne búsulj, kenyeres, álmodtad azt az ötöst!” A szerelmi bánatában öngyilkos férjet Szent Péter visszairányítaná a földre: „Ember, térj meg hű nejedhez, rémes álom volt, hogy Irmád megcsalt!” Rossz álom lehetne a koalíciós politikus bukása és az ellenzék megsemmisítő veresége, s nemkülönben a maffia által megzsarolt vállalkozó gyermekének elrablása. Múló álom a csőd, a bukás, a drágaság és az alacsony nyugdíj. Talán még az is megtörténhetne, hogy a kormányfővel tárgyaló (?) kisebbségi koalíciós vezetőkhöz így szól a premier: „Trianon hisztérikus álom volt, magyarok, éljetek, ahogy akartok!” Jó esetben a világháborúk is hagymázos álmoknak bizonyulhatnának. Minden megtörténhetne és mindennek az ellenkezője is... Hát itt a bökkenő! Mindenkinek van egy álma!, zengi az örökzöld dallam, hát itt van a kutya eltemetve! Összecsapnának egymásnak ellentmondó álmaink. Ott lennénk ismét, ahol a part szakad! Beállna az őskáosz, a Nagy Balhék ideje. Kiderülne, hogy az álmok háborúja semmivel sem kevésbé kegyetlen és borzalmas, mint az egyéni célok és csoportérdekek ütközetei. Talán még olyan paradox helyzet is előállhatna, amelyben az lenne boldog, aki nem álmodik! Pamela álmával is ezért nincs rendben minden. Látni rajta, hogy töpreng, őrlődik, ki tudja, így akarta-e? A kényszerhelyzetbe jutott lélek gyámoltalanságát sugározza. Üdvözült mosollyal sodródik. Boldog, hiszen Bobbyt szereti, mégsem maradéktalanul boldog, mert Markot is szerette, kissé ütődöttnek érezheti magát. De azért elviseli. Ám mit szóljon Samantha, ismét innia kell és utálni Jockeyt?! Pedig - Pamela álmában - milyen szépen összejöttek ismét. Mit tegyen Ray? Donnának házat épített és örök boldogságról álmodott, s egyszerre füstbe mennek szép látomásai, mint Petőfi terve „egész úton hazafelé”. Bizonyára Cliff Bames sem örül a változásnak, szép asszonykájával, Jeamy- vel visszaállt feszült viszonya. Végül még Lucy is elválik ismét, bár feltételezhetően boldog első férjével, akivel ismét összeházasodott. Jack viszont nyugtalan, fülel, mintha valahol nagy mélységben dübörögne a föld... V alami nincs rendben. Az álmodott valósággal lehet baj vagy a visszatérő idővel? Vagy mindkettővel? Kérlelhetetlen és önkényes erőt érzünk az álom mögött. ‘BonyoCuCt áCmain Valamilyen számító hatalmat sejtünk. Amely a saját szempontjait érvényesíti és nincs tekintettel senkire. Logikátlan, az erkölccsel nem törődik, nem vall humánus elveket. Istenként, parancso- lóan és ridegen, de nem a teremtő hangján, hanem a pénz hatalmának akcentusával mondja: így legyen! És ügy lön. Feltételezhetően a filmvállalkozó, a producer, a rendező és a szövegkönyvíró akarta, hogy a végtelenbe nyúló dallasi történetnek közel egy éve Pamela álma legyen. Önös érdekből kívánták így, üzleti haszon reményében. Felismerhették, hogy Bobby nélkül nem megy, az ördögi Jockeynak imádni való ellenpólusa kell hogy legyen. Mély erköcsi kettősség nélkül nem fejlődhet drámaian a Ewingok (Juin- gok) élete, beszűkül sorsuk, érdektelenné válik történetük. A sorozat nézettségi mutatója drámaian zuhan, elesik a haszon. Ássuk hát ki Bobbyt a földből, s hogy elfogadható legyen csodálatos feltámadása és Pamela álma, vetjük fejbe a nézőt a meglepetés bunkójával, akkor majd elhiszi! Bobby imádói amúgy is megbocsátanak. Belopjuk őt Pamela hálószobájába, mint egy kívánatos potens szellemet, szegény Mark pedig eltűnik nyomtalanul, amúgy is halálos beteg! Meg kell mutatni a néző-muksónak, hogy az igazi tévésorozatban minden lehetséges, abszurdumok, álmok és csodák. Olyan az, mint a farsangi rétestészta, kinyújtjuk, majd összehajtogatjuk és ismét kinyújtjuk, húzzuk és csavatjuk a jó gaz- dasszony (esetünkben üzletember!) ösztöne és szimata szerint, amellyel mindig megtalálja a módját, hogy a rétes ropogósán omló és jó ízű legyen. S mi, néző-muksók csak bámulunk és kidülledt a szemünk, s már alig tudjuk, hogy ébren vagyunk-e vagy álmodunk. Arra sem gondolunk közben, hogy ha Pamelát, aki végül is sokszoros milliomos és világszép asszony, ilyen sület- len helyzetbe hozhatták álmával, akkor milyen helyzetekbe kerülhetünk mi, szegény ördögök álmainkkal?! Örülünk, hogy Bobby él és morgolódunk, hogy pofátlanul palira vettek, és péntek délelőtt hazarohanunk a. munkából, szabadságot veszünk ki, vagy azt mondjuk, ebédre megyünk, és este ismét a tévé elé heveredünk, és nézzük a Ewingok (Juingok) dúsgazdag és hányatott életét, és nem is sejtjük, mi bajuk, s azt sem, mi bajunk nekünk, és nézzük, és nézzük és izgulunk... Mint egy rossz álom... tgy ‘POrtÁ'ii víz— Ügy beszélt, hogy kicsit eltávolította személyétől azt a katonát, aki huszonöt évvel ezelőtt egy olcsó szállodában a reménytelenül szerelmes lánnyal két napon át talán boldog volt. Már amennyire egy részéről tudatos kalandnak tekintett testi kapcsolat nyújthat pillanatnyi gyönyörökön túl magasabbrendű érzelmeket is.- Jött és elment. Talán bosszút akart állni a sorson. A motorzümmögéses csendben, amit olykor Horkai autóvezetési stüusát jellemző, fogai között szűrt halk káromkodások törtek csak meg, Idősebb Alanyi Költő most már tudatosan idézte fel annak a katonának a lelkiállapotát. Versek jutottak eszébe, pontosabban verstöredékek. Rég elfeledett, némelykor újra felhasznált sorok törtek elő. Rádöbbent, hogy jelképekben és metaforákban köveseden időtlenné néhány lelkiségében idétlen szerelem. Igen, igen...akkoriban újra megtisztult a vers. Költők dobták le magukról a szögletes ideológiai vérteket és gondolati egyenruhákat. Lapok versrovatai versenyeztek a legújabb és legjobb versekért. Könyvsorozatokba foglalt verseskötetek fogytak el két-háromezer példányban, talán nagyobb példányszámban is. Igazából ez a tisztulás később folytatódott, hiszen a szabad gondolatok rövid ideje után is megmaradtak a szimbólumok, a metaforák. Versekben írtak publicisztikát fiatal és visszafiatalodó költők, kik az olvasóikkal együtt megteremtették a metanyel- vet, a leláncolhatatlan gondolati kapcsolódásokat. Akkoriban hagyták el a sokszeművé változott éjszakákban első költőszerelmeiket a gimnazista lányok, s lettek mások gyermekeit szülve véresre harapott nyelvű anyák. Meghaltak a nagy váteszek, kik még hittek valamely politikusok jóindulatában, pedig akkor már csak budapesti októberek, prágai augusztusok és gdanski sortüzek követték egymást. Egyre éberebbek lettek a cenzorok, s a költészet az első számú osztályellenségként háromnégyszáz példányban pártállami pénzen kiadott kötetekben vonult illegalitásba. Idealista magyartanárok, amatőr színjátszórendezők, szerkesztők, publicisták és kritikusok ügyködtek leni. Tudod, az járt az eszemben, hogy mekkora marhák is voltunk mindannyian. Horkai pontosan vette a lapot, de azért értetlenséget színlelve fordult feléje:- Aztán miért voltatok azok? Idősebb Alanyi Költő kibámult az ablakon, mintha különös érdeklődés kerítette volna hatalmába a tavaszi erdő iránt.- Akkor is ezeket a fákat bámultuk.- De nem ezt az erdőt láttátok - intette le Versek nyomában galizálásán. A politikusok és az ideológia hivatalnokai már díjakat osztogattak. Kinek igen, és kinek nem. Milyen érdekes, hogy egyesek mennyire küzdöttek a kiadóigazgatók, a cenzorok, a besúgók látogatta kocsmákban ezekért a díjakért? Akkor még nem tudhatták a balgák, hogy eljön az az idő, amikor fontos lesz, ki kapott díjat, és érdem annak, kit mellőztek. Írókat, költőket listáznak majd, kik kénytelenek lesznek feddhetetlenségi bizonyítványokért előszo- bázni, folyamodni, majd zászlóként lobogtatni ártatlanságukat. Maguk sem tudják, melyik kocsmai titkosrendőr jegyezte be őket, mint beszervezésre alkalmas jelölteket, amikor pályatársaikra panaszkodtak.- Láttál te ekkora marhákat? - fordult Horkaihoz, aki a váratlan kifakadástól kicsit összerezzent.- Hol legelnek azok a tehenek? - kérdezett vissza olcsón szellemeskedve.- Sehol, csak hangosan kezdtem gondolkodHorkai. - Más erdő volt az, komám. Néhány fát azóta már kivágtak, sok újat telepítettek vagy éppen az odahullott magról sarjadt ki.- Mit akarsz ezzel mondani? - mordult rá az Idősebb Alanyi Költő.- Csak azt, hogy ha te nem változtál volna is, a világ körülötted és tőled függetlenül igencsak változott.- Ha nem mondod, talán nem is tudom - gúnyolódott a költő. - Ti, újságírók azt hiszitik, hogy ti szarjátok a spanyolviaszt.- Azért ne dühöngj, a feltalálásáról még elvitatkozgathatunk. Máskülönben igazad van. Ebben a szituációban, amikor az irodalom, de leginkább a költészet az általad emlegetett nemes anyagban vergődik, az újságírók, a lapszerkesztők, alszer- kesztők meg főszerkesztők is elvetik a sulykot. Azt gondolják, többen olvassák majd a lapjaikat, ha meztelen keblű nőket közölnek versek helyett. Pedig tudhatnák, hogy minden lapba legalább egy ötvenest kellene beletenni, hogy megvegyék.- Demagóg szellemi proliszöveged van, barátom! - üvöltött fel a költő. A hangra az Ifjabb Alanyi Költő és a Prózaíró felébredtek.- Mi a fenén veszekedtek?. Félálomban hallottam, hogy lemarháztátok meg leteheneztétek egymást - nyújtózkodott a Prózaíró.- Rosszul hallasz - mormogott maga elé Idősebb Alanyi Költő.- Ihletet kellene meríteni valamely útszéli csárdában - sóhajtotta el óhaját a költészet fiatalabbik mestere. Attól tartva, hogy lázadás tör ki a fedélzeten, Horkai taktikusan megpróbálta hallását némasággal álcázni. Negyven kilométerrel a főváros előtt semmi kedve nem volt a kocsmá- záshoz. Nyomta hát a gázpedált, s a kocsija mintha érezné a veszélyt, repült, mint a gondolat.- Van budi ebben az autóban? - szólalt meg kisvártatva újra az Ifjabb Alanyi Költő.- Nem olaszországi üdülésről utazunk hazafelé egy csodabuszon. Csak író-olvasó találkozón voltunk a hegyaljai kisvárosban - próbál meg érvelni Horkai, aztán váratlanul lehajt az autópálya egyik pihenőjéhez. - Itt lehet pisilni, inni viszont majd otthon fogtok. Kikászálódva a kocsiból Horkai Idősebb Alanyi Költőhöz fordul:- Mondd, barátom, tényleg ennyi maradt volna az egész hatvanas-hetvenes évekből? Néhány szerelem emléke meg verseskötetek? Idősebb Alanyi Költő némán legyintett, s elindult az autóspihenő WC-je felé.
