Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-07 / 19. szám
akemberek állítják, hogy fejünk ^ ' ___ felett a széndioxid-koncentráció M elérte azt a szintet, aminek követK _ß M—J keztében a Föld légköre csaknem tö kéletes üvegházi kupolaként borul fölénk. Olyan kupolaként, amely ugyan átengedi a Nap sugarait, viszont a föld melegének kisugárzását már nem engedi vissza a világűrbe, hanem képzeletbeli fóliaként újra visszaveri. Ennek következtében az utóbbi 15-20 évben csaknem 1 fokkal emelkedett a Föld átlagos hó'mérséklete. Az átlagos hó'mérséklet, az elmúlt évezredekben, 15 fok körül oszcillált; napjainkban viszont még a mérsékelt előrejelzések is azt jósolják: ha a kedvezőtlen folyamatokban, a légköri viszonyok alakulásában nem történik számottevő változás, akkor a következő századforduló végére akár 3 fokkal is emelkedhet bolygónk átlagos hőmérséklete. Ez pedig maga lenne a katasztrófa, hiszen a jéghegyek olvadásával már most is évtizedenként 3 centiméterrel emelkedik a tengerek és óceánok vízszintje, ami ma még beláthatatlan következményekkel járhat! Noha a globális felmelegedés következtében - a nagyobb párolgás miatt - fokozottabb csapadékáramlás feltételezhető, Közép-Euró- pa térségében az utóbbi években a mezőgazdasági termelők mégis inkább a csapadék hiányával küszködnek. Tájainkon az utóbbi években aszály uralkodik. A csapadék- viszonyok elemzése azt mutatja, hogy Szlovákiában az elmúlt évtizedekben évente mintegy 800 ezer hektár termőterület szenved ki- sebb-nagyobb mértékben a csapadékhiánytól. Annak ellenére, hogy az említett terület 40 százalékán, megközelítőleg 350 ezer hektáron, még az előző rendszerben épített öntözőberendezésekkel lehet ellensúlyozni a természet szeszélyeit. Michal Santa, az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet volt igazgatója, évtizedek óta az öntözés, a mesterséges eső alkalmazásának elkötelezett híve. Az elmúlt években tapasztalt aszályok okairól és következményeiről, a kedvezőtlen hatások mérséklésének lehetséges megoldásairól beszélgettünk vele.- Az évente lehullott csapadék mennyisége, az utóbbi 20 év adatait figyelembe véve, nálunk és az egész világon is csökkenő tendenciát mutat. Az 1972-1994 közötti időszakban némely régióban például 1500-2000 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, ami gyakorlatilag annyit jelent, mintha 2-3 évig egyáltalán nem esett volna az eső. Ezen felül az átlagos hőmérséklet 0,5 fokkal emelkedett, egyúttal csökkent a levegő relatív páratartalma. Ezek a tényezők mind-mind tovább növelték a növényzet vízigényét. Ráadásul az újr nagyobb terméshozamú fajták vízigénye is magasabb lett, s ez a jelenség elsősorban az intenzív mezőgazdasági termőterületeken érezteti hatását. E kedvezőtlen folyamat, a meteorológusok hosszú távú előrejelzése szerint, megközelítőleg 2030-ig is eltart, miközben a levegő átlagos hőmérséklete 1-2 fokkal fog növekedni, a csapadék mennyisége pedig 10-20 százalékkal csökken majd. • Mi ennek az oka?- Az üvegházhatás. Például a sokat emlegetett freonoknak csupán 11 százalékban van részük az említett negatív jelenségben, ezzel szemben a széndioxid 61 százalékban részesedik az üvegházhatás fokozódásában. A széndioxid koncentrációjának 10 százalékos emelkedése eleve 0,2-0,3 Celsius fokos globális hőmérséklet-emelkedést eredményez. Igaz, . a felmelegedés ugyan csapadéknövekedést is okoz, ám ennek területi eloszlása változó. A közép-európai térségben az utóbbi évtizedben egyre nagyobb mértékű a csapadékhiány, s ezt a szlovákiai kísérleti állomásokon mért adatok is alátámasztják. • Ha nem is lineárisan, de mindenképpen kölcsönhatás mutatható ki a csapadék mennyisége és a terméshozamok között. Mely növények érzékenyek leginkább az aszályra?- A csapadékmennyiség kilengéseire elsősorban a cukorrépa és a kukorica, valamint az évelő takarmánynövények reagálnak. Nem véletlen, hogy ezekből a növényekből a legjobb termelési eredményeket a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásokban érik el, ahol országos viszonylatban is a legmagasabb az öntözött területek aránya, no és az öntözőberendezések kihasználtsága is messszemenően meghaladja az országos átlagot. Az aszály egyébként az utóbbi években átlagosan 3-5 milliárd korona kárt okozott az ágazatban. Például 1992-93-ban még az 1947-es katasztrofális szárazságnál is nagyobb mértékű csapadékhiány jellemezte időjárásunkat, amikor csupán 0,7 tonnás átlagos hektárhozamot értek el a termelők, 1993-ban még így is 3,5 tonna volt a gabonafélék átlagos hektárhozama; bár az azt megelőző években a 6-7 tonnás hektárhozamok voltak megszokottak! • Köztudott, hogy az öntözőberendezések kiépítésével kapcsolatos költségek javarészét az állam állKSOISTENSZABADSÁGON Égi áldás helyett a mesterséges is megteszi ta. Finanszírozásuk 80-90 százalékban központi forrásokból történt. A meglévő öntözőkapacitások ellenére azonban, amint az a terméseredményekből is kitűnik, az utóbbi években nem minden esetben használtuk ki a légköri viszonyoknak megfelelő mértékben és terjedelemben őket. A termelők azt állítják, szorult anyagi helyzetükben nincs rá elegendő forrásuk, hogy a kellő időben megfelelő mennyiségű vizet juttassanak ki a termőföldre...- Az állam még most is jelentős összegeket, évente átlagosan 200 millió koronát fordít a mintegy 7 milliárd koronát érő hazai öntözőrendszer fenntartására. Sőt! A víz kijuttatására fordított elektromos energia, valamint a felhasznált víz árának 80 százalékát továbbra is központi forrásokból finanszírozzák. Sajnos, az elmúlt évek privatizációs buktatói egyértelműen éreztették hatásaikat. Mint ismeretes, előbb a Meliorációs igazgatóság, majd a Szlovák Földalap, legújabban pedig a „Povodie”-k kezelésében működött. Az az indoklás, hogy a termelőknek nincs elég pénzük, ebben az esetben kissé sántít, hiszen kimutatható, hogy a növények átlagos csapadékigényét 3x1000 mm-es adag kijuttatásával ki lehet elégíteni. Ennek költségei viszont hektáronként csupán 1600-2000 korona pluszköltséget jelentenek. Itt tudni kell, hogy a cukorrépa termelési ráfordításai például meghaladják a 30 ezer koronát, a kukoricáé pedig a 16 ezret. Az említett 10 százaléknyi többletköltség tehát nem lehet mérvadó. Főleg akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a kellő mennyiségben és megfelelő időben kijuttatott víz milyen terméseredményeket produkál. Rendkívüli szárazság idején az öntözött kukoricában és a cukorrépában akár 30-40 százalékos termésnövekedést is eredményezhet. A számítások és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a cukorrépa esetében 15-30 tonnás, a kukoricában 1,5-3,0 tonnás hozamnövekedés várható. Ennek alapján könnyű kiszámítani, hogy az öntözésre fordított kiadások A csapadékhiány alakulása - az előző évtizedes átlaghoz viszonyítva - az elmúlt években néhány kísérleti állomáson mért adatok alapján (mm-ben) Ógyalla Dunahidas Nyitra Losonc Tőketerebes 1989-122-149-167-173-105 1990-140-108-139 +9 +3 1991-87-12-138 +46-61 1992-249-254-38-364-293 1993-91-83-52-206-161 többszörösen megtérülnek. A cukorrépánál 1 befektetett korona 8-at hoz, a kukoricánál 4-et eredményez. Ezen adatok ismeretében nem lehet kétséges, hogy az öntözésre szánt források megtérülése garantált. Tavaly például 35 ezer hektárt vetettek cukorrépából, de nem mindenütt öntözték. Ha a termelők maximálisan kihasználták volna az öntözés adta lehetőségeket, talán 28 ezer hektárnyi területről is betakaríthatták volna ugyanazt a mennyiséget. A különbség már a termelői költségek csökkentésében is számottevő. Elgondolkodtató, hogy 30 ezer korona jutott a termelői ráfordításokra, viszont a pár ezer korona többletköltségre, amellyel számottevően növelni lehetett volna a hozamokat, már nem. Ez azonban már kifejezetten a gazdasági vezetőkön múlik. • E számadatok figyelmeztetők. A rendszerváltást megelőző időszakhoz viszonyítva, amikor külön diszpécserszolgálat ügyelt az öntözőberendezések kihasználására, az utóbbi években már csak a víz- mennyiség egyharmadát juttatták ki a növényzetre. 300 millió köbméter helyett csupán alig több mint 100 milliót. Miért?- Minden bizonnyal a gazdaságok nehéz anyagi helyzete is közrejátszik benne; de van egy olyan érzésem is, hogy sok helyen nem tudatosítják eléggé a csapadékutánpótlás fontosságát. Pedig évtizedek óta hangoztatjuk, hogy az öntözés a mezőgazdasági termelés egyik leghatékonyabban megtérülő befektetése. A félreértések elkerülése végett azonban el kell mondani, hogy ez önmagában nem oldja meg az aszály elleni védekezés gondjait. Az öntözőkapacitások maximális kihasználása mellett változtatni kell a termesztett növények szerkezetén, a talaj vízháztartását figyelembe véve, több kisebb vízigényű növényt kell besorolni a vetésforgóba. A fajtanemesítés által kínált új fajták is e célt szolgálják, sőt a vetések sűrűsége, a talajművelés gyakorisága és minősége is komolyan befolyásolja a talaj vízháztartását. Véleményem szerint az országban meglévő vízlevezető, vízgyűjtő csatornarendszerek vizét is ki lehetne használni öntözés céljaira. Utasítani nem lehet, inkább csak bízni abban, hogy a konkurenciaharcból eredő gazdasági nyomás rákényszeríti a termelőket arra, hogy maximális mértékben kihasználják ezeket az adottságaikat. Ezen a téren már számtalan pozitív példát is említhetek. Az úrföldi ÁG például évtizedek óta a legjobbak közé tartozik a cukorrépatermesztésben, miközben az ottani vízgyűjtők vizét is kihasználják a répa öntözésére. Az érsekújvári szövetkezetben alakult részvénytársaság is az öntözésben látja a terméshozamok növelésének és állandósításának útját. Ennek a célkitűzésnek megfelelően ruház be, többek között a legújabb sávos öntözőberendezéseket vásárolja, akárcsak az ímelyi mezőgazdasági rt. Látható tehát, hogy az intenzív termesztési körzetekben egyre több termelő tudatosítja az öntözés jelentőségét. A cél azonban ma már nem az ún. locsolás, hanem az, hogy a növényekhez kellő időben, optimális adagokban juttassuk ki a szükséges vízmennyiséget. Ehhez az Öntözőgazdálkodási Kutatóintézet a maga eszközeivel is hozzájárul. Évek óta a vegetációs időszakban hetente a sajtó hasábjain is megjelentetjük az egyes növények számára javasolt vízadagokat. Ügy vélem, az agrárszakembereken múlik, hogy a felkínált lehetőségekkel hogyan élnek. T.Szilvássy László Három fokkal a katasztrófa előtt? Az utolsó jégkorszak óta Földünkön 15 Celsius fok körüli az éves átlagos hőmérséklet. Történeti adatok igazolják, hogy ettől az átlagértéktől akár fél fokkal nagyobb eltérés már rendkívül komoly természeti és társadalmi gondokat okozott. Természeti katasztrófák és hadjáratok emlékeztetnek a nagyobb hőmérsékletváltozásokra. Elég volt például, hogy a negyedik évszázadban mintegy fél fokkal csökkent az átlagos hőmérséklet, s a germán törzsek zsákmányszerzés céljából kénytelenek voltak délebbre vonulni, s útjuk során feldúlták a virágzó római birodalmat. Időszámításunk utáni 800 és 1200 között az átlagos hőmérséklet fél fokkal emelkedett, s ez az európai kultúra felemelkedését vonta maga után. A mostani üvegházhatás okozta hőmérséklet-emelkedés azonban a számítógépes előrejelzések nyomán nem kecsegtet semmi jóval. Európában főleg a déli országokat fenyegeti veszély. Spanyolországot, Olaszországot, Görögországot, és a közel- keleti országokat rendkívül súlyos aszály sújthatja. Merészebb előrelátások szerint a felmelegedés következtében a befagyott szibériai tajgákon még gabonát is lehet majd termelni. Ennek ellenére az ENSZ egészségügyi világszervezet óva int a derűlátástól, s a közeljövőben kiadásra kerülő tanulmányában a trópusi betegségek terjedésének veszélyére figyelmeztet. Az egyenlítő környékén élő szúnyogok például megfelelő életkörülményeket találnának Dél-Európá- ban is, s minden bizonnyal a malária kórokozóit is magukkal hoznák. A tudósok kiszámították, hogy ha továbbra is ilyen ütemben halad a Föld légkörének felmelegedése, akkor a következő évszázadban akár 3 fokkal is magasabb lehet az átlagnál, aminek következtében gyors olvadásnak indulhatnak a jéghegyek, s akár két méterrel is megemelkedhet az óceánok szintje. Fél Európányi, mintegy ötmillió négyzetkilométer tengerparti területet áraszthat majd el az ár, ami ugyan a Föld területének csupán 3 százaléka, de ide összpontosul a mezőgazdasági termelés egyharmada. Német meteorológusok szerint a Föld átlagos hőmérséklete az utolsó száz évben 0,7 Celsius fokkal emelkedett, s ezt legnagyobb mértékben maga az emberiség okozza. Az ipari ternjelés nyomán hatalmas mennyiségű széndioxid kerül a légtérbe, amely az említett üvegházhatást tovább fokozza. Adatok igazolják, hogy a világtengerek szintje mintegy 20 centiméterrel emelkedett, s a felszíni vizek hőmérséklete is 3—4 fokkal lett magasabb. Az Alpokban felére csökkent a gleccserek tömege, s az utóbbi években a Csendes-óceán vize is melegszik. Többek között ezekkel is magyarázzák a világon egyre gyakrabban jelentkező természeti katasztrófákat, az aszályt, a rendkívüli áradásokat. Mindezek ismeretében már nem hatott meglepetésként 36 szigetország közös követelése a berlini meteorológiai világkonferencián, hogy a világ ipari országai vállalják; az ipari termelés nyomán keletkezett széndioxid-kibocsátásukat nemcsak hogy befagyasztják a 90-es évek szintjén, hanem még további 20 százalékkal csökkentik. Érthető a szigetországok aggodalma, hiszen a felmelegedés okozta természeti katasztrófák elsősorban őket sújtják. S noha nincsenek illúzióik az említett követelés elfogadását illetően, legalább figyelmeztetnek rá. Megtörténhet ugyanis, hogy Amerika határain ott tolonganak majd az eddigi életterükből fokozatosan vagy hirtelen kiszoruló menekültek. Sőt, a számítógépes szimulátorok már azt sem tartják eltúlzott fantáziálásnak, ha 300 kilométeres szélviharok, vagy a Himalájából lezúduló sár- és víztömeg nyomán százmilliók válnak majd hajléktalanná. A kérdés csak az, tudunk-e tenni ellene valamit? Külföldi források nyomán: tszl KLÍMA-KRÍZIS 1995 máius 7
