Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-23 / 17. szám

APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Fájó szívvel mondunk köszönetét minda­zoknak, akik elkísérték utolsó útjára a zsit- vabesenyői temetőbe a szerető férjet és gon­dos édesapát, RECSKA JÁNOST, akit a kegyetlen halál 1995. március 1-jén, 45 éves korában raga­dott ki szerettei kö­réből. Köszönjük a sok koszorút, virágot és az őszinte szavakat, melyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkon. Gyászoló felesége és kislánya: Szilviké V-1199 MEGEMLÉKEZÉS 0 * Mióta itt hagytál, üres lett a házunk, hiá­ba keresünk, sehol sem találunk. 1994. április 21-én lesz egy éve, hogy a kegyetlen halál 55 éves korában kiragadta családja kö­réből SZATMÁRINÉ LADIC VILMÁT (Bodrogszerdahely). Akik szerették és ismerték, emlékezzenek rá velünk együtt. Férje, három fia, négy lánya, vejei, menyei, négy testvére és tizenhárom unokája V-1097 ISMERKEDÉS • Ezúton kérek elnézést attól a szimpati­kus férfitól, aki február 27-én felkeresett Nemesócsán (Zemianska Oléa). Őszintén sajnálom, hogy csak távozása után döb­bentem rá érkezésének céljára. Szeretném a félreértést személyesen megmagyaráz­ni. A mielőbbi viszontlátás reményével várom. V-1178 • 43/173 özvegyasszony komoly gondol­kodású, életvidám értelmiségi társat keres Kelet-, illetve Közép-Szlovákiából. Jelige: Üj élet. V-1188 • 47/167/64 elvált, diszkrét asszony szeret­ne megismerkedni jól szituált férfival 57 éves korig. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Őszinteség. V-1198 • 26/170 fiú komoly szándékkal szeretne megismerkedni hasonló korú lánnyal a Dunaszerdahelyi járásból. Jelige: Megér­tés. V-1200 • 37/165 elvált férfi komoly szándékkal szeretne ismerkedni Csallóközből. Jelige: Gyermek nem akadály. V-1078 • Korrekt, középkorú csallóközi hölgy társat keres 62 éves korig. Jelige: Intel- lektuál. V-1187 MUNKÁT KERES-KÍNÁL • Felveszek gépipari középiskolai vagy főiskolai végzettséggel rendelkező férfi munkaerőt, lehet építészeti végzettségű is (épületek műszaki berendezései vagy épü­letgépész szak). Feltétel a szlovák nyelv tö­kéletes ismerete. Jeletkezni a 0709/52 35 86-os dunaszerdahelyi telefonszámon lehet. VSV-361 • Otthon végezhető munkát kínálok, tá­volra is. Jó kereseti lehetőség, felbélyeg­zett válaszborítékra válaszolok. Cím: Má­ria KardoSová, Lúéna 8 é. 439, 935 63 Cata. V-1197 • Alkalmazás mellett, otthon végezhető igénytelen irodai munkát kínálok. Kereseti lehetőség naponta 300-800 korona. Bélyeg­gel és címmel ellátott borítékra válaszolok. Cím: Pintér Valéria, Kukuéínová 23, 927 00 Sala, okr. Galamta. V-1211 ADÁSVÉTEL • Eladó ketrec 700 tojótyúk részére. Tel.: 0854/931 32. V-1055 • Kárpótlási jegyet a legjobb ajánlattal vásárolunk. Tel.: 003-660/341 808, 0949/224 82, 8-tól 20 óráig, 0817/343 83, 15-től 20 óráig. V-1110 • Eladó 30-as N ponyvás Avia. Tel.: 0709/52 90 98. V-1144 • Sürgősen eladó összkomfortos családi ház Gútán. Tel.: 0819/942 354. V-1145 • Üj összkomfortos családi ház eladó Hódosban. Megtekinthető minden nap. Cím: Végh Gusztáv, Vydrany 462. Duna­szerdahelyi járás. V-1151 • Eladó kombinált gyalugép. Tel.: 0949/942 97. V-1168 • Eladó háromszobás szövetkezeti lakás Dunaszerdahelyen a városközpontban. Érdeklődni lehet naponta 19 óra után a következő telefonszámon: 529 192. V-1173 • Labradorkölykök eladók törzskönyv nélkül, valamint 30x9 m-es fóliaváz. Tel.: 0709/935 190, 17 óra után. V-1174 • Eladók kaukázusi juhász kiskutyák. Cím: Pongrácz, Michal na Ostrove 255. V-1175 • Eladók előhajtatott piros kanatövek (Canna-Indica-Hybr.), valamint 2,5 m ma­gas datolyapálma. Pastovce, 139. Tel.: 0811/961 61, 19 óra után. V-1176 • Sürgősen eladó négyszobás szövetke­zeti lakás + garázs, kamra, alkalmas kis vállalkozásra, valamint eladó kert, Kö- bölkúton. Cím a hirdetőirodában. V-1177 • Eladó gumikerekű szekér, magyar ló­szerszám. Velky Meder, Lesná 41. V-1185 • Eladók Skoda 100-as alkatrészek. Tel.: 0709/51 42 01. V-1186 • Öntözőcsöveket vennék. Tel.: 0709/955 179. V-1195 • Eladó jó karban levő Wartburg-Combi, melynek forgalmi engedélye 1998-ig érvé­nyes. Vagy elcserélem 45-11, 69-11 Zetor traktorra, az árkülönbözetet kifizetem. A forgalmi engedély feltétel! Továbbá eladó Liaz MTV 5 vagy elcserélem Zetor trakto­rért. Tel.: 924 70. V-1196 • Eladó háromszobás szövetkezeti lakás Párkányban. Cím: Márkus Márton, Stefa- niková 21. III. em. Stúrovo. Tel.: 0810/40 55. V-1213 • Eladó 10 áras telek (150 ezer korona). Baka István, Mlieéany 38. Okr. Dunajská Streda. Tel.: 0709/520 630. V-1209 • Eladó háromszobás, emeletes lakás Si­poskarcsán. Cím: Pinkekarcsa, Dunaszer­dahelyi járás. V-1210 • Eladók doberman kiskutyák, törzslap nél­kül, kitűnő szülőktől. Tel.: 0709/52 12 40. V-1212 VEGYES • Megrendelhető krizantémdugvány (nagy virágú fehér és sárga, Snowdon faj­ta). A gyökeres dugvány ára: máj. 10-től jún. 15-ig 2 korona/db, jún. 25-től júl. 15- ig 1 korona/db, a sima dugvány ára: máj. 15-től 0,90 korona/db. Sokszínű futó, an­gol- és hagyományos muskátli ára: 10, 12, 14 korona/db. Utánvéttel csak 300 Sk fö­lött küldök + postadíj. Cím: Fekete Béla, 930 06 Nárad 197, okr. Dunajská Streda. Tel.: 0709/993 74. V-674 • Lefogytam 26 kg-ot egészségesen. Tel.: 0817/313 23, 20 óra után. V-836 • Nedves, penészes falak helyreállítása. Diagnosztikai nedvességmérés. Tel.: 0707/25 49, Galánta. V-973 • Olcsón szatellit- és antennaszere- lés.Tel.: 0707/25 49, Galánta. V-983 • Figyelem! Alumínium reluxa és külső redőny még a régi áron. ERGOLEX. Tel.: 0819/964 25. V-1137 • Gyermektelen házaspár albérletet keres Pozsonyban. Tel.: 0812/25 91. V-1220 HUSZKA JENŐ OPERETTJE KÖTŐSZÓ 1** SZEKUNDUM IGEKÉPZŐ IGÉHEZ ~A KARTON­DOBOZ BÁCSI ISME KÖZEPE BÚTOR­DARAB HUSZKA JENŐ OPERETTJE ~A FONDORLAT PALÁST AZONOS HANGZÓI EDE,ELEK ~1 r PERU AUTŐJELE IDEGEN FÉRFINÉV EURÓPAI FŐVAROS AZONOS BETŰK RÓMAI EZER t z ▼ sz SORSOM RITMIKUS ISTVÁN KUTRICA HUSZKA JENŐ OPERETTJE ...AVION LÉGI­POSTÁVAL KELET NŐI NÉV UGYAN SZlN 1 HOLLAND ANATÓMUS KÖTŐSZÓ LENDÜLET (ÉK.H.) DÁNIA AUTÓJELE FIATAL­EMBER ...ÉZIK, REKESZEL MALOMBAN VAN! LOVAS NOMÁD NÉP CSEMPE DÄS SZERVE L KIS TERMETŰ TEHÉN MAGYAR MŰVÉSZET­TÖRTÉNÉSZ BÉLA KIJUT AZONOS BETŰK ELEK HIDROGÉN HUSZKA JENŐ OPERETTJE MÉTER KÉPZŐ A FLUOR VEGYJELE MAGYARQR. TELEPÜLÉS FRANCIA FILOZÓFUS GERMÁNIUM, HIDROGÉN VÉRZÉS RÉSZÉ ÁT..., ÁTFOGJA GERMÁN NÉP t Á A KÉRDŐ SZÓCSKA TANÁCS­SZLOVÁKUL REKESZ AZONOS BETŰK DÉNES PARIPA AZONOS BETŰK NYERÉSZ­KEDŐ EDÉNY KANTÁR RÉSZE MTÓ RAG !-► ALKALOID KÁRPIT0S­IPARI TERMÉK KÉRDÖSZÓ ARGON NAGY SÁNDOR ÁLLATNAK HAS ALATTI PRÉMJE FRANCIA KOMIKUS UTÓNÉV SZEMÉLYES NÉVMÁS LEVES RÓMAI SO VITAMIN HUSZKA JENŐ OPERETTJE ► AZ EZÜST VEGYJELE Százhúsz évvel ezelőtt született HUSZKA JENŐ zeneszerző, a magyar operettmuzsika kiváló úttörője és klasszi­kusa. Rejtvényünk fő soraiban hat művének címe olvasható. Megfejtésként ezt kell beküldeni szerkesztőségünk címére (Redakcia VASÁRNAP, Pribinova 25., 819 15 Bratislava) legkésőbb április 26-ig. A levelezőlapra vagy borítékra feltétlenül írják rá a KERESZTREJTVÉNY jeligét. A helyes megfejtők közül hárman - sorsolással - 300-300 korona pénzjutalomban részesülnek. Készítette: Lőrincz László Az április 9-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Tiszta szívvel, Szépség koldusa, Nagyon fáj, Nincsen apám se anyám. Medvetánc.” 300 koronát nyertek: Horváth Ildikó, Pozsony; Tencer János, Palást; Csorna József, Véke. Viccparádé Két víziló beszélget az állatkert me­dencéjében:- Tegnap nagyon megszidott az ápoló.- Na és, mit csináltál?- Mit, mit? Hát lenyeltem... * Szigorú erkölcs:- A mi időnkben nem voltak ilye­nek a fiatalok. Vegye tudomásul, nekünk már két gyerekünk volt, mi­kor először megcsókolt a férjem! *- Uram, ez az öltöny príma szö­vetből készült, akár élete végéig hordhatja!- Olyan betegnek látszom? *- Tudod mit, drágám?-Nem tudom.- Persze, te sosem tudsz semmit. 0 Az uralkodó párt nemzeti szár­nya csak félszárnyú kuvik. 0 A kétértelmű gondolat nem azt jelenti, hogy kettő helyett gondol­kozol. 0 Megalázó dolog olyan főnök­nek lenni, ahol a gyengén fizetett beosztottak okosabbak. 0 Nincs itt az ideje, hogy meg­nyissák a Szlovák Nemzeti Cir­kuszt? 0 A bársoinyszékek és a vályúk összetartoznak. 0 A kormány hathatósan támo­gatja a műkedvelőket - egyre több fontos pozíciót kapnak. 0 Ismeri saját értékét - nem sze­rénykedett, amikor lefizették. Szűcs Béla-Mi is punkok lettünk anyáddal, hátha jobban megértünk... (Sajdik Ferenc rajza) Az alábbi kérdésekre dr. Pálffy Ká­roly nőgyógyász válaszol. • A „Bizalom” jeligés levélben egy hölgy a következőket kérdezi: A VA­SÁRNAP című hetilap 7. számában olvastam a sterilizációról (a peteve­zeték lekötéséről). Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy ez eset­ben nem kell tartani a méhen kívüli terhességtől?- A jól elvégzett sterilizáció (pl. petevezeték-lekötés) kizár mindenfaj­ta terhességet, így a méhen kívüli ter­hességtől sem kell tartania. • Jelige nélküli levélben a követ­kező kérdés áll: Milyen betegség a gesztózis, fertőző-e és gyógyítható-e?- A gesztózis a terhes nők betegsé­ge, tehát nem fertőző. A terhesség alatt megterhelt veséknek a betegsé­ge. Három tipikus tünete van: magas vérnyomás, proteinuria (fehérje a vi­zeletben) és az oedémák (bedagadt lábak). A tünetek egyébként is jelent­kezhetnek, de nehéz esetben mind a három tünet egyszerre jelen lehet. A gesztózis kórházi kezelést igényel a veszélyeztetett terhesek osztályán. • A „Van megoldás?” jeligés le­vélben a következő olvasható: Kicsit szégyellem magam, de leírom, az a bajom, hogy az egyik szeméremajkam normális nagyságú, a másik meg eh­hez képest 4 cm-rel nagyobb. Már kiskoromtól így van, mit tehetnék ez ellen, operáció vagy valami más do­log a megoldás? Már 19 éves elmúl­tam, és az a fiú, akivel két és fél éve járok, nagyon szeretné, ha lefeküdnék vele, de én emiatt eddig nem mertem. Mi a megoldás?- Az ön problémája valószínűleg csak szépséghiba lesz. Az emberi test nem tökéletesen szimmetrikus, lehet az egyik lábfej, kéz vagy mell stb. na­gyobb, mint a másik. Az ön esetében ez az aszimmetria a szeméremajka­kon jelentkezett. Ez nem betegség, de azt ajánlom, hogy keressen fel egy nőgyógyászt, aki a megfelelő vizsgá­lat elvégzése után helyes tanáccsal látja el önt. 0 A „ Gyermektelen házasság ” jeli­gés levél a következőket tartalmazza: 2 éves házasok vagyunk és nagyon szeretnénk egy kisbabát. Elmentem nőgyógyászhoz és azt ajánlotta, hogy vizsgáltassuk ki magunkat. Először a férjemet vizsgálták ki és kiderült, hogy több mint valószínű, nála van a hiba. Megállapították, hogy a sper­máknak csak 60 százaléka életképes. Kapott A, D és E-vitamint, de az ál­lapota nem javult. Oligospermiát ál­lapítottak meg, gondolom, ez a beteg­ség neve. Doktor úr, ebben kérjük az Ön segítségét. Mind a ketten nagyon el vagyunk keseredve, főleg a férjem. Azt szeretnénk kérdezni, hogy gyó­gyítható-e, van-e erre orvosság és le­het-e gyerekünk? Az urológus (aki ezt megállapította) azt ajánlotta, hogy keressünk fel egy szexológust és kér­jük ki a tanácsát...- Két év házasélet után ha nem születik gyermek, kimondhatjuk nyu­godtan, hogy steril házasságról van szó. Ilyen esetben az első lépés a félj spermakivizsgálása. Ezt az urológus végzi és ő is kezeli, ha kell vitamin­vagy hormonkúrával. A férjnél meg­állapított oligospermia azt jelenti, hogy nála kevesebb az életképes on­dósejt. Ez nerm zárja ki a nemzőké­pességet, csak csökkenti azt. Nem írt semmit az ön nőgyógyászati kivizs­gálásáról, milyen a ciklusa, a peteéré­se, a petevezeték átjárhatósága stb. Ezekre a kérdésekre a nőgyógyásznak kell választ adni, mivel elképzelhető, hogy önt is kezelni kell, hogy a ter­hesség kialakuljon. Ezért nem szexo­lógushoz kell fordulni, hanem nőgyó­gyászhoz. Talán jobb volna, ha nem koncentrálna annyira a terhességre, mert sok türelemre lesz szükségük. A sterilitás kezelése hosszan tartó folya­mat, és gyakran csak évek múltával alakul ki a várva várt terhesség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom