Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)

1995-04-23 / 17. szám

politikai képviselet és a pedagógusok érdek- védelmét felvállaló Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége (SZMPSZ) hangoztatja azt, hogy az anyanyelvű oktatásra alanyi jo­gunk van, és nem szabad hagyni, hogy a ma­gyar oktatási nyelvű iskolákból vegyes- nyelvűeket csináljanak. Az ún. alternatív ok­tatás egyértelműen a magyar nyelvű oktatási rendszer felszámolását szolgálja, s ez ellen nemcsak a pedagógusoknak, hanem a szülőknek is tiltakozniuk kell. Az április 22-re meghirdetett komáromi nagygyűlés kiváló al­kalom arra, hogy a szlovákiai magyar szülők, pedagógusok és egyáltalán mindazok, akik szívügyüknek érzik a magyar nyelvű oktatást, hallassák hangjukat, kimondják, hogy rólunk nélkülünk ne döntsenek. Ne ez a kormányzat, ez az oktatási minisztérium döntse el, mi jó nekünk és mi nem, s főleg ne kétnyelvű isko­lák formájában akarjon bennünket megtaníta­ni szovákul. Ha ugyanis valóban csak a szlo­vák nyelvtudás tökéletesítéséről volna szó, ar­ra vannak más eszközök és módszerek. A komáromi nagygyűlés gondolata a pe­dagógusoktól és a szülőktől jött, tehát nem politikai színezetű kezdeményezés. Ez egy teljesen normális reakció a kormány politiká­jára, elfogadott programjára és az oktatás­ügyben uralkodó áldatlan állapotokra. Remélem, hogy ugyanúgy, mint 1994. ja­nuár 8-án, ismét megtelik a komáromi sport- csarnok és megkeződik a párbeszéd arról, hogy az érvényes törvényeket tiszteletben tartva mit tehetünk a magyar nyelvű oktatás fennmaradásáért és bővítéséért. Mindnyá­junknak tudatosítani kell, hogy az a támadás, amely most iskoláink kétnyelvűsítésével be­indul, csak fokozódni fog. A hatalom min­dent megtesz azért, hogy szövetségesekre leljen a magyar pedagógusok körében. Ren­geteg lehetőség, eszköz áll ehhez a rendelke­zésére, például jobb felszereltséget, jobb fel­tételeket biztosíthat azokban az iskolákban, amelyek hajlandók lesznek kétnyelvű osztá­lyokat indítani. De ha a magyar szülő tudja, hogy miért akarja magyar iskolába járatni a gyerekét, akkor, bárhogy is fordul a kocka, nem tudnak bennünket felszámolni, nem tud­ják az oktatási rendszerünket kikezdeni. A parlament nemrég hagyta jóvá az 542/1990. sz. törvény módosítását, amely le­hetetlenné teszi, hogy az iskolatanácsnak, a tanügyi hivatalnak és az önkormányzatnak beleszólása legyen az igazgatók kinevezésé­be. Olyan antidemokratikus törvénymódosí­tás ez, amelyre a szocializmus alatt sem volt példa. Hátráltatja európai integrálódásunkat és teljesen ellentétben áll még azzal is, amit ez a kormány hangoztat. Mert deklarációk szintjén ugyan biztosítja számunkra az anya­nyelven folyó művelődés jogát, de a gyakor­latban mindent megtesz azért, hogy ne élhes­sünk ezzel a jogunkkal. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az ágazat és a jelenlegi kormányzat hű csatlósai kerülhessenek az igazgatói posztokra, akik politikai érdekkép­viseletként lesznek jelen az iskolákban. BAUER EDIT, az Együttélés parlamenti képviselője: Az 542/1990. számú törvény módosítása egyértelműen a demokrácia leépítésére szol­... Szegény, muszáj Herkules, állom, Győzöm a harcot bús haraggal S késik az álmom s a halálom. (Ady Endre: A muszáj Herkules; részlet) Teljesen egyértelmű ugyanis benne az a szándék, hogy eltávolítsák az útból az utolsó akadályt, amely idáig meggátolta a miniszté­riumot abban, hogy tisztogatásokat végezzen az iskolákban és az iskolák irányításának te­rületén. Most már bármikor eltávolíthatók a „renitens” igazgatók, elsősorban a magyar iskolák igazgatói. Az utóbbiak esetében ele­gendő, ha nem mutatnak hajlandóságot az ún. alternatív oktatás bevezetésére. Ezek után gyakorlatilag annak sem lesz akadálya, hogy szlovák igazgatókat nevezzenek ki a magyar iskolák élére. Ebben a helyzetben min­den a szülőkön áll vagy bukik. Itt kell leszögez­ni, hogy egyedül a szülő joga el­dönteni, milyen iskolába kívánja járatni a gyerekét, mire akarja taníttatni! Arra-e, hogy kultúrájának örököse maradjon, vagy arra, hogy ellenségesen elforduljon tőle... A szülőnek ez a joga elidegeníthetetlen és átru- házhatatlan. Ebben senki sem dönthet helyet­te. Sem a miniszter, sem az iskolatanács, sem az iskolaigazgató. Ez csak és kizárólag a szülő joga. Nagyon rossz, ha a szülő aszerint próbálja igazítani gyermeke jövőjét, hogy az iskolákban milyen osztályokat nyitnak. Egy­szerűen a szülőnek tudnia kell, hogy mire akarja nevelni a gyerekét. Az iskolának, az igazgatónak kötelessége olyan osztályt nyit­ni, amilyenre igény van. Az iskolákra vonat­kozó 350. számú törvény erre jogot ad. A szülőnek pedig joga, hogy ezt az igényét ki­fejezze. Ha nem fejezi ki, akkor nincs mit védeni. Ezt próbálom mindenütt hangsúlyoz­ni, de ott, ahol a szülő már az első lépésnél meghátrál, ezt az érdeket nagyon nehéz vé­deni. Tény, hogy emberpróbáló idők követ­keznek, hiba lenne ezt nem észrevenni. Lét­kérdés számunkra, hogy tudatosítsuk az al­kotmányból, a Szlovákia számára kötelező érvényű nemzetközi szerződésekből és egyezményekből eredő jogainkat. Sajnos, az­zal a gyakorlattal találkozom, hogy az embe­rek, ha ismerik is a jogaikat, azokat általában a lehetőségekhez igazítják. Pedig fordítva kellene. Ha aktív életstratégiát akarunk ki­építeni, akkor a lehetőségeket, a megvalósí­tás feltételeit kell igazítani az alapvető jo­gokhoz, mert azok az elsődlegesek. DOLNÍK ERZSÉBET, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége oktatáspolitikai bizottságának elnöke: Amióta a kormányprogram napvilágot látott, egyértelművé vált, hogy a Meéiar-kormány lényegében átveszi a Szlovák Nemzeti Párt programját, s ezen keresztül a Matica slovens- ká és a surányi memorandumok célkitűzése­it Ezt a szélsőséges nacionalista programot kívánja megvalósítani még azon az áron is, hogy az egész szlovákiai oktatásügyben kiik­tat mindenfajta demokratikus elemet. Csak azért, hogy a magyar oktatásügy jogkörét megnyirbálja, feláldozza a szlovák oktatás­ügy demokratikus elemeit is. Pregnáns példa erre az 542/1990 sz. törvény módosítása. Ez ugyanis a szlovák iskolák számára is rendkí­vül nehéz helyzetet teremt, hisz ott is végre­hajthatóvá válik a politikai tisztogatás. Még veszélyesebb azonban a magyar iskolák ese­tében, ahol nem fontos mindenáron politikai okot keresni, elég ok lesz az igazgató ma­gyar nemzetisége is. Ezentúl bárki bármiféle indokolás nélkül leváltható és helyettesíthető olyan személlyel, aki hajlandó kiszolgálni a kormány politikáját. Mindig az igazgatón múlik, hogyan dolgo­zik a tantestület, milyen a színvonal, a légkör, egyszóval az igazgató az, aki az egész iskola arculatát és szellemiségét meghatározza. Ezért ennek a törvénymódosításnak belátha­tatlan következményei lesznek az egész szlo­vákiai oktatásban, tekintet nélkül az iskolák oktatási nyelvére. Bár nincsenek különösebb illúzióim a különböző szerződésekkel, egyez­ményekkel kapcsolatban, mindenesetre hivat­kozhatunk azokra a dokumentumokra, ame­lyek biztosítják az anyanyelvű oktatást. Ezek ugyan nem szólnak az iskolaigazgatók kine­vezéséről vagy visszahívásáról, de közvetve mégis valamiféle hivatkozási alapot jelente­nek. Igaz, ez annyira sokszorosan közvetett valami, hogy a gyakorlati életben szinte hasz­nálhatatlan. Ezért rendkívül fontos, hogy a szülők minden fórumon követeljék azt a jo­got, amely őket az oktatás nyelvének megvá­lasztásában megilleti. Jelenleg ezt nem tudjuk másként megoldani, mint úgy, hogy hango­san kimondjuk elvárásainkat és panaszainkat a sajtóban, a rádióban és a különböző meg­mozdulásokon, petíciókat fogadunk el, s ha szükséges, eljuttatjuk azokat az Európa Ta­nácshoz és más nemzetközi fórumokhoz. Sajnos, a hatalom igyekszik megfélemlíte­ni a pedagógusokat, de szerencsére, többsé­gük már nem hagyja magát. Valószínűleg azért, mivel már elérték azt a határt, amikor úgy érzik, tulajdon­képpen nincs többé vesztenivalójuk. A szülők is látják, mi áll az egész intéz­kedés hátterében és hová tart ez a társa­dalom. Minden jel arra vall, hogy egy teljesen centralizált pa­rancsuralmi rendszer van kialakulóban, ahol nemcsak a magyar nyelvű oktatás forog veszélyben, hanem általában a demokrácia. Ezt a veszélyt csak közös összefogással lehet elhárítani. Ha nemcsak a szülői munkakö­zösségek, de minden szülő tudatosítja, hogy az alkotmány biztosítja számukra a szabad iskolaválasztás jogát és azt, hogy beleszól­hassanak az oktatás nyelvébe, s hajlandók is kiállni ezért a jogukért, akkor nincs veszve semmi. Ezt a jogot ugyanis senki nem veheti el tőlük. S ha itthon nem hallgatják meg őket, akár nemzetközi fórumokhoz is fordul­hatnak. Lényegében ezekhez a fórumokhoz egyének fordulhatnak, de harmincán is meg­tehetik, harminc egyénként. Tehát lehetősé­gek vannak, csak élni kell velük. Ilyen le­hetőség a komáromi nagygyűlés is, amely­nek külföldön is visszhangja lesz. Ezért na­gyon bízom abban, hogy eljön mindenki, aki szívén viseli az itteni magyarság sorsát, jele­nét és jövőjét.-vk­Oly korban élünk... MIÉRT KELL A NAGYGYŰLÉS? Komáromba el kell menni! Ügy látszik, a tiltakozásba nem szabad belefáradni. Nem is lehet, erről gondos­kodnak azok, akik helyettünk akarnak rólunk dönteni. Sőt nemcsak rólunk, de gyerekeinkről, unokáinkról is. Aztán ugyanők, a rólunk nélkülünk és ellenünkre döntők csodálkoznak és felháborodnak, ha „gondoskodásukat” nem fogadjuk kö­szönettel, hanem tiltakozunk ellene. Április 22-én Komáromban ismét nagygyűlés lesz, amelyen a szlovákiai magyar oktatás, kultúra, könyv- és lapkiadás helyzete a fő téma. Az akció eredetileg csak az ún. alternatív oktatás bevezetése elleni tilta­kozásnak indult, de lavinaként zúdulnak ránk minden oldalról a bajok, és mi nem ülhetünk ölbe tett kézzel. A hatalom, ugyanúgy, mint a fricskázó humort, a panaszt és a tiltakozást sem nézi jó szemmel. Valószínűleg már a találkozó előtt megindítja fröcskölő sajtókampányát, s ismét közúti és egyéb ellenőrzéseknek ál­cázott akadályokat gördít a Komáromba tartók útjába. Mégsem lehet visszafor­dulni. Hogy mi forog kockán, mi a tét, az alábbi megszólítottak mondják el. BÁRDOS GYULA' az MKDM szóvivője; gál. A módosított törvény elsősorban ránk parlamenti képviselő: vonatkozik, ellenünk irányul, amit tájékozot­A jelenlegi helyzetben nem elég, ha csupán a tabb szlovák újságírók is megerősítenek. Bibó István meghatározása szerint demokratának lenni annyit je­lent, mint nem félni. Tovább szőve a gondolatot, egy demokrati­kus rendszer ismérve az, hogy polgárai nem félnek. Nem félnek a hatalom kiszámíthatatlanságától, rosszindulatától, retorzióitól, körmönfont, ellenük irányuló intézkedéseitől. A demokráciában az emberek úgy érzik, az állam van értük, és nem fordítva, a törvé­nyek, rendeleletek, állami intézmények az ő javukat, az egész pol­gári közösség javát szolgálják. A demokráciában világosak a já­tékszabályok, a fehérből nem lehet egyik napról a másikra fekete, és a feketéből fehér. A demokráciában mindenki szabadon nyilvá­níthat véleményt, nem kell suttognia, lapulnia, szervilis módon al­kalmazkodnia, s ha betartja a játékszabályokat, nincs mitől félnie. Nálunk az utóbbi időben félnek a pedagógusok. Félnek, mert olyan játékszabályok léptek érvénybe, amelyek áttekinthetetlenek és bármikor ellenük fordíthatók. A kiszámíthatatlan hatalom bár­mikor bárkit bárkivel lecserélhet, döntéseit, amelyek váratlan és kikerülhetetlen természeti csapásként sújtják az érintetteket, még indokolnia, magyaráznia sem kell. S ahogy ez már lenni szokott, ezek a csapások elsősorban a gyöngébbet, a kisebbséget sújtják. A szlovák pedagógusközösség - a közvéleményről nem is szólva - még jóformán fel sem fogta, mit jelent az 542/1990. sz. törvény módosítása, a magyar pedagógusok között már akadnak olyanok, akik ennek a törvénynek a szellemében lettek megfosztva funkci­ójuktól, holott az még a törvénytárba sem került. A rozsnyói pe­dagógusok „felmentése” esetében ugyan más paragrafusokra hi­vatkozott a minisztérium, de nyíltan kimondta: épp az ilyen ese­tek bizonyítják a törvénymódosítás szükségességét. Ezentúl már senki és semmi nem védi a hatalom szemében ké­nyelmetlenné váló pedagógust. Ismétlem, elsősorban a magyar pedagógust, hisz a törvénymódosítás fő célja, hogy kiiktasson minden olyan gátló elemet, amely megnehezíthetné a magyar ok­tatási nyelvű iskolák kétnyelvűsítését. És gátló elemnek minősül az a pedagógus is, aki nem ért egyet az ún. alternatív oktatás be­vezetésével, netán szól vagy tesz is ellene. Mit tegyen ebben a helyzetben a magyar pedagógus? Retteg­jen, állását, megélhetését féltve? Lapuljon és kiszolgáljon? Lesse mindig fél szemmel, mit tartanak jónak azok, akiktől a sorsa függ? Ha látja értelmét, ám tegye, elvégre van benne gyakorlata, ilyen ugyanis már volt itt, nem is olyan régen, elég hosszú ideig. A kérdés az, hogy van-e értelme az ilyen magatartásnak. Van-e értelme annak, ha néhány magyar pedagógus megmarad mutató­ba a magyar oktatási nyelvűből vegyes nyelvűvé vált iskolák­ban? Többről, mint néhányról aligha lehet ugyanis szó, hisz a törvénymódosítás értelmében ezentúl a minisztérium nevezi ki az iskolaigazgatókat. Olyan paragrafus pedig nem létezik, amely kimondaná, hogy magyar oktatási nyelvű iskola élére kizárólag magyar nemzetiségű igazgató kerülhet. A minisztérium meg élni fog ezzel a lehetőséggel, és gondoskodik arról, hogy az újonnan kinevezett igazgató mindenben igazodjon az elvárásaihoz, mert ha nem, őt is lecseréli. És ezek között az elvárások között szere­pel az is, hogy a szlovák nyelven tanító pedagógus lehetőleg ne magyar anyanyelvű legyen. Márpedig a minisztérium egész sor tantárgyat kíván szlovák nyelven taníttatni a magyar gyerekek­kel. így tehát egyetlen magyar pedagógus sem érezheti majd ma­gát biztonságban, még akkor sem, ha a hatalmi akarat kiszolgá­lójává szegődik. Az egyéni szervilizmus nem jelent megoldást, csakis a közös összefogás. Gerincpróbáló idők elé nézünk. Jó lenne, ha ezt pedagógusa­ink mielőbb tudatosítanák. Vojtek Katalin OKTATÁSÜGY 1995. április 23. ilBSÚrtlBp

Next

/
Oldalképek
Tartalom