Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-16 / 16. szám
Uasárnap 1995. április 16 művészvilág Tű zfalképek DÁNIEL LETETTE GARAST ■ -----Nem színész. Nem is akar az lenni, bár játszik. Kocsmában, vendéglőben, szórakozóhelyen. Alternatív színház tagja merő kedvtelésből. Huszonkét éves. Gesztusaival, járásával, hangjával édesapjára, Garas Dezsőre hasonlít, de ha minden lépését hozzá kötik, fejébe tódul a vér. Tudja jól: ha a színművészetit választotta volna, ma ő lenne „a kis Garas”. Amit nehezen viselne. Mellesleg így is az. Csak éppen más pályán közlekedik. Fényképez. Ez évben kap diplomát a budapesti Iparművészeti Főiskola fotószakán. Eredeti ötleteinek egyikét a tévébeli Múzsa is bemutatta. Diavetítővel visz fel arcokat, tárgyakat üres, ormótlan tűzfalakra, s az így kapott képet egyéni látásmódjával tálalja. • Színészi elhivatottságról tehát ne is faggassam?- Felesleges lenne. Belőlem nem lesz színész, ezt már réges-rég eldöntöttem. Nem fogok „a papa nyomában” járni. • Legfeljebb messsziről követi.- Azért, mert szeretem a színpadot? Nem hiszem, hogy közrejátszik benne. • Jó, akkor közrejátszott.- Az alma és a fája... ismerem. Hülye mese.* Különben is: én még nem álltam meg. Gurulok. • Önerőből?- Biztos. Az alternatív színház is így jött. Nem az apám révén jutottam el idáig. Ezt mi találtuk ki, a Vákuum Tévé tagjai. Ez egy hatalmas méretű, háromdimenziós televízió filmvetítéssel és élő játékkal. Eszünkbe jut valami idióta dolog, és azt megcsináljuk. Szó sincs komoly kodásról. Bohóckodunk. Röhögnek rajtunk és ez a fontos. Átsétálunk a paraván mögött, és másodpercek alatt átváltozunk. Vagy el- játsszuk a teafű életét. Beleesünk a forró vízbe, jajgatunk és feloldódunk. Leírt szöveg vagy előre kigondolt szerep nincsen. Improvizálunk. Egyórás műsor nulla költségvetésből. Kartonpapírból készítjük a cuccokat. És amíg nem dotálnak bennünket, addig azt csinálunk, amit akarunk. Ebben ez a jó. A tökéletes szabadság. Este tíztől tizenegyig megy a műsor, és akárhol lépünk is fel, biztosan tömve a hely. • Bevétel?- Maximum ezer forint. A kartonpapír és a benzinköltség épp az ötszöröse. De azt mi dobjuk össze. Ösztöndíjból, szülői támogatásból, zsebpénzből. Mindenkinek csöppen valami. A „bevételt” elsörözzük. Ott, helyben. Soha, egyetlen fityingünk sem marad. • Milyen szemmel nézi mindezt a papa?- Nem szeretem, ha lejön, például a Tilos az Á-ba. Zavar egy kicsit. Meg aztán egyből összekötnek vele, amit nagyon utálok. Amíg nem tudják, hogy az ő fia vagyok, addig semmi. De ha rájönnek, és azt hallom, hogy így a kis Garas, meg úgy a kis Garas, attól megőrülök. • Pedig jár ez némi előnnyel is, gondolom. tem hozzá elég tehetséget. A fényképezés jobban tetszett. Halász Péterrel dolgoztam a Katona József Színház Kamrájában; kért tőlem néhány felvételt, és ahhoz kellett a diavetítő. A végeredmény viszont nagyon rossz volt. És akkor kínomban kivetítettem pár képet a szemközti házfalra. Az meg annyira jól sikerült, hogy nem akartam hinni a szememnek. Most majd újságkivágásokat fogok kivetíteni, az talán még izgalmasabb lesz. • Mint a korai kubista festmények. Azokon látni újság- beékeléseket.- A faktúrája fontos az újságnak, nem az, ami rá van írva. Nem a szöveget, hanem a saját mondanivalómat akarom eladni. Egy fényképnek, szerintem, nincs más funkciója, csak annyi, hogy ránéz az ember, és eszébe jut valami. Vagy nem, és már el is felejti. Én nem is rakok ki soha, semmilyen fotót a szobám falára. Egy perc alatt megunnám. Rám egy festmény sokkal nagyobb hatással van. • Tehát újrakezdi?- A festést? Soha. Fotózni jobban szeretek. Azzal többet tudok kísérletezni. De lehet, hogy azt is abbahagyom. Van még egy-két ötletem, épp a tűzfalakat illetően, de ha felvesznek, beállók operatőrnek. A fényképezésből gond nélkül meg tudnék élni, sőt ha ráhajtanék, még „nevem” is lenne, csakhogy a kamera is komolyan érdekel. Apja fia? „Van még egy-két ötletem...”- Lehet. Csak most így hirtelen meg sem tudnám mondani, mi az. Nagyon jó apa, otthon sokat segít, de szakmai dolgokról nem beszélgetünk. Akkor meg mi a közös bennünk? Semmi. Anyám elektromérnök, vele miért nem kötnek össze? Azt még senki sem mondta, hogy lám, lám, nem követed őt! Ez fel sem merül senkiben, csak az apám. • A fotózás hogy jött?- Rossz volt a festőszak az iparművészeti szakközépben, és átmentem fotózni. Az meg bejött. De az is lehet, hogy bennem volt a hiba. Nem szerettem festeni, mert nem érez• Mint a színház?- Annál azért jobban. Operatőrként ráadásul az örökös ha- sonlítgatást is elkerülhetném. Ott nem az lenne a nagy szám, hogy „nézd, a Garas fia”, hanem az, hogy mit mutat a kamera. Én szeretem az apámat, sőt még büszke is vagyok rá nagyon, de ha hallom a pozitív vagy a negatív előítéleteket, iszonyúan begurulok. Garas Dezsőből amúgy is csak egy van. Én Garas Dániel vagyok. Szabó G. László A BUDAI MAGYAR SZÍNHÁZBAN 160 éve, 1835 februárjában mutatták be Katona József: Bánk bán című tragédiáját. Ez volt a mű első pest-budai előadása, miután 1833. február 15-én Kassán tartották meg a dráma ősbemutatóját. Az 1820- ban megjelent Bánk bán színpadra állítását Katona József már nem érhette meg, miután 1830-ban meghalt. Operasikerré pedig még később, csak jóval a prózaszínházi diadalok után nemesedett, hiszen a budapesti Nemzeti Színházban csupán a múlt század második felében, 1861. március 9-én mutatták be Erkel Ferenc harmadik operáját - a Katona József örökbecsű drámája nyomán Egressy Béni szövegére készült Bánk bánt. Azóta, tehát több mint ötnegyed évszázada dacol az idővel e mű és az egyetlen, amelyet külföldön is sikerrel mutattak be Erkel operái közül. Mint minden sikerdarab, a Bánk bán is bizonyos fokig „gyanús”. Mi lehet sikerének titka? A benne megbúvó zsamokellenes politikai élestöltet? A közönség fülének és ízlésének tett engedmény? A szerző hajdani nagy befolyása a magyar operajátszásra? Válaszolunk a kérdésre. Tudjuk, hogy Katona József Bánk bánja teljesen észrevétlenül járta meg 1815a őszén az Erdélyi Múzeum pályázatát; az 1818. évi eredmény- hirdetésen művét még csak meg sem említik. A szerző - többek tanácsára - átdolgozta drámáját, amely 1820-ban (1821-es dátummal) nyomtatásban megjelent. Több, mint egy évtized telik el, mire 1833-ban Udvarhelyi Miklós bemutatja, később Egressy Gábor ölti magára Bánk jelmezét. Öccse, Béni rajta keresztül, de talán korábban, már Udvarhelyin át, ismerte meg Katona drámáját. Erkel feltehetőleg az 1839. évi Magyar (Nemzeti) Színház-i bemutatón találkozik először a nagy hatású művel. A kiváló operamester mögött ekkor már két fényes sikerű opera áll, a Báthori Mária, aminek bemutatása (1840. VIII. 8.) óta az intézmény neve már Nemzeti Színház, és a frenetikus hatású Hunyadi László (bemutatták 1844.1. 27-én). Mindkét opera szövegét Egressy Béni írta, aki színműfordítónak, dalszerzőnek kiváló, színésznek és tenoristának nélkülözhetetlen volt. Már a Hunyadi bemutatásának évében jelentek meg híradások a sajtóban arról, hogy Erkel új operát ír Bánk bán tragikus történetéről. Joggal feltételezzük tehát, hogy Egressy Béni librettója a negyvenes években a zeneszerző kezében volt, de tudjuk, hogy a komponálással csak 1850-1860 közt foglalkozott intenzíven. Ez a tíz év hosszúnak tűnik, de nem az, ha figyelembe vesszük, hogy Erkel ez idő tájt összegezi eddigi eredményeit, ami kiderül már Erzsébet című operájának 1857. évi bemutatóján. A mű a Doppler-fivérekkel, Ferenccel és Károllyal közösen készült, és újszerű gyönyörű második felvonása Erkel munkája. Míg a Báthori Máriában a meyerbeeri formák és a főleg Bellimre visszautaló olasz zeneszámok közé remek magyar jelenetek ékelődnek a verbunkos és a népies műdal ihletésében, addig a Hunyadi Lászlóban már az olaszos számok tűnnek betétnek, és fejezik ki az „ellentábor” (V. László, Ciliéi) kétszínűségét. A Bánk bánban Erkel továbbfejlesztette stílusát. A verbunkos és a műdal elemei - főleg a bokázó ritmusok és a dallamokat díszítő, jellegzetes menetek - még felismerhetők ugyan, de lepárlásukból létrejött egy színmagyar hang is, Erkel új stílusa, amelytől egyenes út vezet majd zenedrámái felé. Az elvétve fellelhető olaszos hang itt is az ellentábor (Géműd, Ottó, Bibe- rach) jellemzője, ám az együttesek differenciált hangja már nem Bellini, hanem Verdi hatására mutat. A Verdi-típusú jelenet és ária ékes példája az első felvonásban található, a Melinda „égi” nevét dicsérő fenséges dallam. A különböző jellemek egymástól eltérő, mégis egységbe összefogott kezelése az első felvonás két nagy, kó- rusos együttesében érhető tetten. Ottó természetesen olasz ariosóval csábít, akár a Rigolettó mantuai hercege. Erkel tehát egyrészt eltávolodott a bel canto-mesterek (Rossini, Donizetti) egysíkú ábrázolásmódjától az árnyaltabb, pszichológiailag motiváltabb Verdi-stí- lus felé, másrészt szabadul Meyerbeer pátoszától is, ugyancsak Verdi bűvöletében. Komoly lépés ez a zenedráma felé vezető úton. Egy percig sem vitatható, hogy a Bánk Bán sikerétől elválaszthatatlan a mondanivaló forradalmisága. Hogy Erkel jottányit sem engedett a közönség ízlésének, ma már nyilvánvaló. Mégis a Bánk bán hangja - beleértve a mű valamennyi újrafogalmazását - tökéletesen közérthető. Ez pedig az Erkel előtti és melletti magyar operák nem mindegyikéről mondható el. Legfeljebb Doppler Ferenc Ilka és Császár György A kunok című operáinak sikere mérhető az Erkel-művekhez. A múlt század harmincas éveiben Erkel Ferenc elindult a magyar zene útján, mind zongoraművészi, karmesteri, mind zeneszerzői minőségében. A negyvenes években két történelmi nagyoperával jelentkezett. A Báthori Máriával bebizonyította, hogy a verbunkos, a műdal, a csárdás kiválóan alkalmas operazene írására. A Hunyadi Lászlóval leteszi a nemzet kezébe az első európai rangú magyar történelmi nagyoperát. A bemutató napjától Erkel a legünnepeltebb és legbefolyásosabb zenész Magyar- országon, s becsületére válik, hogy kortársai (akik egyben többnyire másodkarmesterei is) operáit sorra bemutatja. Díjnyertes Himnusza az önkény és elnyomás éveiben nemzeti imánkká magasztosul. Az elbukott szabadságharc után csendben, az előadás legcsekélyebb lehetősége nélkül rója a Bánk bán kottafejeit, abban a biztos tudatban, hogy eljön az ő ideje. A hatvanas évekre valóban enyhül a nemzetre nehezedő nyomás, és Erkel színre hozza addigi életműve összefoglalását, a sokak szerint az Erkel-életmű csúcsát jelentő Bánk bánt. Azért fogalmazunk ilyen óvatosan, mert a nagy zenedrámák, a Dózsa György és a Brankovics még nem váltak közkinccsé, és nélkülük az „életmű csúcsáról” beszélni aligha lehet. Ez azonban semmit sem változtat a XIX. századi magyar opera második korszakát lezáró és a harmadikat elindító, káprázatos szépségű Bánk bán értékelésén. Németh Ámadé
