Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-16 / 16. szám
1995. április 16. HIT ÉS ÉLET M/ \ G KA ROK ROM/\ B/\ N írszágban, idegen emberek között járva mindenkinek jólesik, ha anyanyelvén, szíves szóval, szeretettel fogadják. A római Szent István Házban mindig ilyen fogadtatásra talál a vándor, jöjjön a világ bármely pontjáról. A huszonhárom évvel ezelőtt megnyitott intézményben - az István királyunk által annak idején Rómában alapított zarándokház kései utódaként - az Örök Városba zarándokló magyarok nemcsak szállást, hanem átmeneti otthont is találnak. Minderről a ház vezetésével megbízott, Miasszonyunkról elnevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata gondoskodik. A ház jelenlegi vezetője Bernadett nővér. A fiatal, alig 28 éves kedvesnővér a bácskai Péterrévéről származik. Nagyon fiatalon, alig tizenöt évesen hozott döntését a mindig mosolygó Bernadett a következőképpen indokolja:- Többször gondoltam arra, hogy szerzetes nővér legyek, de mint minden életúton vannak hegyek és völgyek, a végső döntésre én is csak némi vívódás után szántam el magam. Sokak szerint nagyon korán s határozottan léptem fel, szakítottam a családommal és beléptem a rendbe. Az édesanyám nagyon bánkódott, de én hajlíthatatlan voltam. Én a Szentíráson keresztül kaptam elhivatást. Ott az áll: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, és boldogok vagytok, ha szidalmaznak benneteket az én nevemért. Én egy olyan közösségben éltem a szülőfalumban, ahol nem nagyon fogadták el a plébánost. Látva, hogy őt mennyit szidalmazzák, rágalmazzák, azt gondoltam: milyen boldog lehetnék én is. Ám mivel pap nem lehettem, a szerzetesi életet választottam. Öt évig voltam jelölt, és a szerzetesi élettel ismerkedtem; a nővérek pedig azt figyelik, hogy ajelölt alkalmas-e erre az életformára. Öt év után kezdődik a postulatúra. Ez egy fél-, egyéves előkészület a noviciátusra. Olyan, mint a képzés a katonák életében. Szigorú szabályok vannak, a szülők egy évben csak kétszer látogathatják meg a gyermeküket, a jelöltnő pedig egyáltalán nem mehet haza, levelet is csak két-három alkalommal kaphat. 1987-ben kaptam beöltözést, ez a noviciátus kezdete, ekkor minden novícia választhat valamilyen nevet. Én nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert a II. vatikáni zsinat óta meg szabad hagyni a keresztnevet, s így maradhattam Bernadett. A noviciátus egy évig tart, ezután a nővérek előzetes fogadalmat tesznek háromszor egy évre. Hat év után teszik le az örökfogadalmat. Én tavaly október 16-án, Kalocsán tettem le a szegénység, tisztaság, engedelmesség fogadalmát. A szegénység ma már nem azt jelenti, hogy visszavonulunk a 12. századba és úgy élünk, mint akkor, hanem azt, hogy amink van, azzal úgy gazdálkodunk, mintha nem lenne, csupán eszközként használjuk fel. A tisztaság nemcsak azt jelenti, hogy nem élünk házaséletet, hanem egyúttal a lelki tisztaságot is. És az engedelmesség - ez a legnehezebb - azt jelenti, hogy azt kell tennünk, amit az elöljáróink kívánnak. Nekem azt mondták, hogy Rómába kell jönnöm, pedig szívesebben maradtam volna Kalocsán.- Miért kellett?- A Szent István Ház volt főnöknője, Genovéva nővér már idős volt, beteg volt, nem bírta egyedül a munkát, s mivel én korábban, 1987-89 között, már voltam itt és p nyelvet is bírtam valamelyest, elöljáróim úgy döntöttek, jöjjek ki segíteni neki. Én mindent megtettem azért, hogy Kalocsán maradhassak, ott szerettem volna továbbtanulni - magyar-latin szakos tanárnő szerettem volna lenni, mert nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni -, de elöljáróim másképp döntöttek. S mivel a döntésük szerint nekem 15 évig itt kell lennem, valószínűleg a tanári álmaimból már nem is lesz semmi. De én ezt is elfogadom, mert a Jóistennek, úgy látszik, más tervei vannak velem.- És milyen tervei vannak Bernadett nővérnek?- Amikor idejöttem, megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy bármit teszek, azzal a Jóisten jóságát tükrözzem. És van egy mottóm: mindig kérni és nem parancsolni. Azt hiszem, ez nagyon lényeges az emberi kapcsolatokban. Az ember így utólag döbben rá milyen fontos feladatot kapott. Nem mondom, hogy könnyű hivatás, mert emberekkel foglalkozni mindig nehéz, de szép és Istennek tetsző. Elvem, hogy mindenkivel mindig kedvesnek kell lenni és mosolyogni. Még akkor is, ha olykor nehezére esik az embernek, de arra kell gondolnunk, hogy minden fáradozásunkkal a Jóistent szolgáljuk.- A család már nem is hiányzik?- Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem. Nekem, bár heten voltunk tetsvérek, nagyon könnyű volt otthagyni mindent, mert a Jóisten olyan sok kegyelmet adott. Szó se róla, szeretem a szüléimét, a testvéreimet és bármit megtennék értük, mégsem vágyódom utánuk. Én az örök fogadalmamkor azt a jelszót választottam: Istenem és mindenem. Úgy érzem, itt megtaláltam a helyem. Itt megvan mindenem. Puss Sándor 1975-ben érettségizett Somoiján. Az egészségügyi szakosító elvégzése után Pozsonyban egy kórházban kezdett dolgozni. 1993 óta azonban újra tanul, mégpedig Rómában, ahol teológiai tanulmányait végzi, mint az egyetlen szlovákiai magyar jezsu- |j ita szerzetes. U - Azzal, hogy belépek a jezsuita rendbe, nem szűnik ^ meg a nemzetiségem, de egyszerűen nem veszik figye- § lembe. Először itt, Rómában éreztem igazán, hogy ^ nem számít, honnan jöttem. Jezsuita vagyok és ez a lé- nyeg. Itt Rómában értettem meg valójában rendünk '§ nemzetközi jellegét, és ez nagy élmény volt számomra. |j Megértettem azonban egy másik dolgot is: megörültem annak, hogy magyar vagyok. Ehhez is Rómába kellett jönnöm. Összeülünk a rendházunkban, ami egy nemzetközi központ, ahol a világ minden részéről jön- nek-mennek a jezsuita atyák. Ebédnél általában találkozunk, s elbeszélgetünk. Ha megmondom, hogy magyar vagyok, fellélegeznek: „Tényleg, magyar? Ismerek egy magyar atyát!” És kezdik Tokiótól Washingtonig, hol mindenhol találkoztak magyar rendtársakkal. Semmihez sem hasonlítható, jó érzés, hogy valaki megörül annak, hogy egy magyarral találkozott.- Hogyan kerültél kapcsolatba a jezsuita renddel? Miért pont ezt a szerzetesrendet választottad?- Választás volt olyan szempontból, hogy úgy gondoltam, megpróbálom. De egyúttal éreztem azt is, hogy ez nemcsak az én ügyem. Éreztem, hogy ez Isten akarata, s hogy ez lehet az a terület, ahol a legtöbbet tudok segíteni az otthoniaknak, a felvidéki magyaroknak. Úgy gondoltam, ez lehet az a rend, ahol valószínűleg kapok annyi szabadságot, hogy majd azt tehetem, amit fontosnak és szükségesnek érzek. De hogy visszatérjek a kérdés első felére, gimnazista koromban az angol tanárnőm egy akkor földalattinak nevezett titkos szerzetesrend tagja volt. Én is rajta keresztül szereztem tudomást arról, hogy nemcsak hivatalos egyház van, hanem olyan is, amely nem működhetett nyíltan. És rajta keresztül tudtam meg, hogy titokban jezsuiták is működnek a „föld alatt”. Korábban voltak ismerőseim, akik külföldre kényszerültek menni, csak hogy beléphessenek a rendbe (a rendszerváltás előtt csupán Kanadában és Ausztriában létezett magyar noviciátus). Engem is először próbára tettek, mondván, ha valóban be akarsz lépni a rendbe, akkor nincs mese, itt kell hagynod szép hazádat. Ám amikor látták rajtam, hogy részemről tényleg komoly az elhatározás, és ennek érdekében még azt is vállalom, hogy kimegyek külföldre, akkor elárulták, itthon is meg lehet oldani, hogy beléphessek a rendbe. Megtudtam, milyen úton-módon lehet titokban elvégezni a teológiát. Professzoraink a legjobb előadók voltak, akiket a kommunizmus alatt nem hagytak szóhoz jutni, és nem taníthattak a szemináriumokban. Portásként, fűtőként dolgoztak, miután kiengedték őket a fegyházakból. Mi ezeket az embereket titokban felkerestük, hogy az előadásaikat hallgassuk. Nem sokan, négyen-öten voltunk egy-egy évfolyamban, így szedtük össze a tudást.- Ez az utolsó éved Rómában. Mik a terveid a tanulmányaid befejezése után? Haza kívánsz térni, vagy a jezsuita hagyományokhoz híven valamilyen nehéz, „veszélyes" vidékre kívánkozol?- Azt hiszem, nálunk is elég veszélyes a terep annak, aki komolyan és őszintén akarja a vallását megélni. Valamikor a misszió valóban Afrika, Ausztrália, Dél- Amerika területére szólította a jezsuita szerzeteseket. Most azonban a missziós terület nem a távoli vidékeken van, hanem itt, Európában. A Szentatya leszögezte: ne vágyakozzunk az ismeretlen tájakra, maradjunk itt, itt is van mit csinálni. Nekem soha nem volt szándékomban külföldön szolgálatot teljesíteni. Bár sok helyre hívnak, én mégis úgy érzem, Isten igazából itt a helyünk. Szeretnék segíteni a szegényeken, az elhagyatottakon, a fiataloknak a problémáik megoldásában, a kábítószer rabságába juttottaknak. Ez is van olyan nemes küldetés, mint az igehirdetés valahol Afrikában. Egyedüli szlovákiai magyar jezsuitaként azt hiszem, nekem elsősorban az enyéim között a helyem. S. Forgott Szilvia Oculi, 1894 Önarckép bőrkabátban vagy vadászruhás kép, 1897 A vadászati témájú grafikákat, festményeket és szobrokat illetően nem kell a nagyvilág előtt szégyenkeznünk, mert igen szép számban akadnak magyar vonatkozású alkotások. Gazdag a képzőművészeti alkotásokat taglaló irodalom is, különösen figyelemreméltó a Lov a zver vo vytvarnom prejave (Vadászat és vad a képzőművészetben) - Príroda Kiadó, 1988, amely ugyan szlovák kiadvány, de bőven tárgyalja a magyar képzőművészek alkotásait is. Szinyei Merse Pálról is szó esik az Oculi című festménye okán, de közelebbit a különös nevű képről nem tudhattam meg. Szinyei műveiről bővebben tájékoztat a Hunor vadászkönyv, amely idézi a festő sorait: „1894-ben felkeresett magányomban Zempléni Tivadar - nálam töltve a nyarat - addig kapaczitált, míg ismét kezembe vettem az ecsetet. Befejeztem félbe maradt dolgaimat s a téli tárlaton kiállítottam az »Oculit«, a »Ro- cocot«, a »Patakot« s egy kis őszi tájat. Ezek kedvezőenfogadtattak, sőt az Oculit őfensége megvette. ” Noha a fenti ismeretek birtokában sem lettem okosabb, legalább sikerült megtudnom, hogy a fent említett mű mikor készült és mi lett a további sorsa. Aztán a latin oculi szó magyar értelmének irányába próbálkoztam nyomozni. Egy régi lexikonból sikerült kiderítenem, hogy „Oculi" a harmadik böjti vasárnap a római katolikus egyházban, amely nevét a szentmise kezdő szavából vette: „Oculi mei semper ad dominum... ” (Szemeim mindig az Úrra néznek...) Mindezekből csupán az derült ki, hogy Szinyei igen különös címet adott festményének. Görgey Gábor könyve, a Volt egyszer egy Felvidék már többet is elárul a festményről: „S a többi között itt (Jemyén - a szerz. megj.) készült a titokzatos Oculi, melyen József nevű testvéröccsét snep- fezés közben örökítette meg. ” Mivel a képet még soha nem láttam -, megtudhattam, hogy szalonkavadászatot megörökítő képről van szó, amely érzékelteti a levegőben úszó különös madarakat, a levegő vándorait, a szalonkákat, de visszaadja az erdő illatát és a tavasz ébredését is. Görgey Gábor a is megerősíti, hogy a képet Ferenc József vette n meg, aki a művészetek iránt ugyan nem volt fogé- r kony, de a szalonkázást ábrázoló kép megragadta... z A történetnek még nincs vége, mert 1990-ben a Magyar Nemzeti Galéria megrendezte a „Szinyei Merse Pál és köre” című kiállítást, és nem sokkal a tárlat megnyitása után, április 20-án ott állhattam az Oculi előtt, és néztem az ébredő tavaszt. A lélegzetelállító, torkot szorongató érzés máig megmaradt bennem. De a festmény címe, az Oculi, még mindig nyitott kérdés volt számomra. Vajon miért választotta Szinyei festményének címéül a harmadik böjti vasárnapot, az oculit? Szinyei művészetével és az Oculival kapcsolatos gondolataimat annak idején megosztottam a Szabad Földműves című egykori hetilapunk olva- /, sóival, amely vadászbarátaim útján eljutott a Nim- c ród vadászmagazin szerkesztőségébe. Nyilván az v írás megtetszett a szerkesztőknek, mert 1990 májusi számában kétoldalas terjedelemben, három d festménnyel illusztrálva - köztük volt az Oculi is s - közölték nyomozó írásomat, mely nem maradt n visszhang nélkül. Dr. Asbót Richárd budapesti ol- s vasó ezeket írta: „A májusi Nimródban megjelent ö cikk »Híres festő- remek nimród« csaknem a fele a gyönyörű Szinyei Merse-kép, az »Oculi« rejté- 11 lyes címén elmélkedik. Nagyon elszomorít, hogy a c magyar vadászati kultúra hány és hány szálát sza- £ kították szét az elmúlt évtizedek. Van Ilyen Szerencse és remény Elizabeth Taylor tehetségéhez I ugyanúgy nem férhet kétség, H mint humanizmusához és sell gítőkész- I ségéhez. jAnnak ellenére, hogy az általános vélemény szerint tartósan az élet napos oldalán él, Ugyanakkor Liz - súlyos betegségei, sorozatos műtétéi és kora dacára - változatlanul gyönyörű nő, aki imádja a szépet és a luxust, ékszerei például legendás hírűek. Legfrissebb „szerzeményei” közé tartoznak ezek a bril iánsokkal és kobaltkék gyöngyökkel díszített, ismeri annak árnyoldalait is. Korunk pestise, az AIDS menye révén az ő családjába is betört, így aztán személyes okok is motiválják, amikor igyekszik minél több pénzt gyűjteni az olyan alapítványok számára, amelyek e kór kutatását támogatják. elefánt formájú fülbevalók és a hozzájuk illő bross. Liz esetében a szokatlan forma nem véletlen: az indiai mitológia szerint az elefánt ugyanis a szerencse és a remény szimbóluma... Hippi voi Jessica Lange azon kevés világsztár egyike, akikrők nem terjednek piká pletykák - mert nem adnak rá ok Hollywood kétes csillogása helyett Oscar-díjas színésznő Virginia állan választotta: itt él egy nagy farmon három gyermekével - a legkisebb, Walker 7 éves, Hannah 9, Alexandra pedig 14 - és élettársával, Sam Sheparddel, aki szintén filmes. Kapcsolatuk már 13 éve tart - talán éppen a virginiai magánynak köszönhetően. Jessica nem jár talk-show-ra, ritkán nyilatkozik, magánéletét szigorúan őrzi. Saját bevallása szerint egyszerűen nem érdekli, hogy ki mit gondol róla. Magáról, csalódjál nem nyilatkozik, azt szereti, ha filmjei beszélnek helyette. Szerén sége, visszafogottsága - nem a fill
