Vasárnap - családi magazin, 1995. január-július (28. évfolyam, 1-26. szám)
1995-04-09 / 15. szám
i/asarnap 1995. április 9. _____________________________________________________________________________________________ oktatásügy NE MZETKÖZI MEGMÉRETTETÉSEN Gimiseink sikere Básti Ágnes Békési Beáta Hetedik alkalommal rendezték meg Gyulán az Implom József'* magyar helyesírási versenyt, melyen az idén 143 magyarországi és határon túli középiskolás vett részt. Az előző évekhez hasonlóan a versenynek most is voltak felvidéki résztvevői. A Szlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága által meghirdetett IV. országos helyesírási verseny legjobbjai jutottak ki. A gimnáziumok kategóriájában teljes volt a siker, az első négy díjat szlovákiai versenyzők között osztották szét. Külön csoportban versengtek a határon túli magyar iskolák diákjai, s külön a magyarországi diákok. Az elérhető 400 pontból a legtöbbet, 381 pontot a pozsonyi Kiss Emese érte el, 376 ponttal a tornaijai Dubovsky Norbert végzett a második helyen. A harmadik és a negyedik helyen füle- ki gimnazisták osztoztak: 368 pontot kapott Básti Ágnes, a gimnázium III. A osztályának a tanulója, és 365 ponttal fejezte be a versenyt Békési Beáta, a II. A osztály ta nulója. Mindkét fü- leki diákot Fehér László, a gimnázium magyar-történelem szakos tanára készítette fel a versenyre. Básti Ágnes a verseny után készített tévéfelvételért megkapta a Duna Televízió kü- löndíját is. Fél tizenegyre ugrott az óra mutatója, kicsengettek a füleki gimnáziumban. Hamarosan mellettem álltak a gyulai helyesírási verseny előkelő helyezettjei. Mivel délelőtt az étterem a legcsendesebb hely a gimnáziumban, oda vonultunk be egy röpke „szüneti” beszélgetésre.- Eddig mind a három alkalommal indultam a gimnáziumban meghirdetett helyesírási versenyen - kezdte Ági a bemutatkozást. - Hogy miért? Már az al- mágyi alapiskolában jól sikerültek a tollbamondásaim, talán azért nem gondolkoztam sokat, amikor elsőben Fehér tanár úr megkérdezte, ki szeretne indulni a versenyen. Legnagyobb örömömre megnyertem az iskolai fordulót, bekerültem a komáromi országos döntőbe. Az idén ismét megnyertem az iskolai fordulót, az országos megmérettetésen a harmadik lettem. A harmadik helyet Gyulán is sikerült megtartanom.- Én a füleki alapiskolából kerültem a gimnáziumba - vette át a szót Békési Beáta -, s már a nyolcadik osztályban részt vettem egy iskolai helyesírási versenyen, amelyet megnyertem. Talán ezért is neveztem be elsős gimnazista koromban az országos helyesírási versenybe, amelyen Ági mögött a második helyen végeztem. Bekerültem az országos döntőbe, de a legnagyobb bánatomra nem utazhattam Gyulára, mert csak a negyedik legjobb eredményt értem el. Az idén már valamivel jobban szerepeltem: az iskolai fordulóban Ági ismét megelőzött, de Kassán, az országos döntőben én értem el jobb eredményt. Második lettem, és így lehetőséget kaptam a nemzetközi megmérettetésre. Nagyon boldog vagyok, hogy ott sem vallottam, vallottunk szégyent. Mert Ágival nemcsak vetélytársak vagyunk, hanem barátnők is. A gyulai versenyen éppen az a csodálatos, hogy mindketten jól szerepeltünk. Ha csak az egyikünk ért volna el jó eredményt, azt hiszem, most nem lennénk ilyen boldogok.- Ez valóban így van - helyeselt Ági -, mi egymás sikerének is örülünk. Amikor Gyulán a harmadik helyezésnél elhangzott a nevem, Bea az örömtől hangosan felsikoltott. Természetesen én is nagyon boldog voltam. Az örömünk azonban akkor lett teljes, amikor megtudtuk, hogy Bea lett a verseny negyedik helyezettje. Különben nem véletlen, hogy mi ilyen szoros versenyt vívunk egymással, hiszen délutánonként, amikor Fehér tanár úrral gyakorolunk, azonos feladatokat oldunk meg, tehát egyforma a helyesírási tudásszintűnk.- Délelőtt órák, délután tollbamondás, nem unalmas ez egy kicsit magatokfajta tizenévesek számára? - provokáltam a lányokat.- Cseppet sem - válaszolta azonnal Ági -, mert közben azért jókat derülünk. Amikor például az egybe- és különírást gyakoroltuk, Fehér tanár úr olyan szavakat diktált, amelyek önmagukban is szórakoztatóak voltak. A délutáni tollbamondások mellett maradt elegendő időtök a többi tantárgyra is?- Nem buktunk meg semmiből - vágta rá mosolyogva Bea. - Én odahaza is szívesen lapozgatom a helyesírási kézikönyvet, sőt már alapiskolás koromban is lapozgattam. Pedig nem szándékozom pedagógusként tevékenykedni, a jogi pálya vagy más szakma jobban érdekel.- Én sem készülök pedagógiai főiskolára - vette át a szót Ági. - A gimnázium befejezése után közgazdasági egyetemre vagy külkereskedelmi főiskolára szeretnék jelentkezni. De azt gondolom, annak soha nem látom majd kárát, ha helyesen tudok magyarul írni. Ági és Bea sikeres szereplésükkel egyhetes szegedi tartózkodást is nyertek. Ugyanis a losonci gimnázium utolsó igazgatójának, Serer Lajosnak unokája, Márfai József, aki családjával Szegeden él, minden évben jutalomban részesíti a füleki gimnázium azon tanulóját, aki a legjobb eredményt éri el magyar nyelvből. A Márfai családban négy gyermeket nevelnek, ennek ellenére a jutalomüdülésre szóló meghívó ezúttal két diáknak a nevére szól. Farkas Ottó * Implom József gyulai születésű polihisztor volt, akit bármennyire csábítottak országos feladatra, szülővárosában végezte helytörténeti és egyéb kutatásait. Egyike azoknak, akiknek a kidolgozott rendszere alapján ma az összetett szavakat írjuk. (A szerző felvétele) KORPÁS PÁL, KOMENSKY-DÍJAS PEDAGÓGUS: Korpás Pál, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium magyar-szlovák szakos tanára a honti régióban nem szorul különösebb bemutatásra. Két, a szlovák nyelv tanítását elősegítő tankönyv szerzője, a Csemadok ipolysági alapszervezetének egyik mozgatója, a városi képviselő-testület kulturális bizottságának tagja. Azt talán kevesen tudják róla, hogy sokéves pedagógusi munkája elismeréséül a kormány 1992-ben Komensky-díjjal tüntette ki.- Tanár úr! - szólítom meg. - Valóban annyira alacsony a magyar iskolát végzett gyerekek szlovák nyelvismerete, amennyire azt a többségi nemzet képviselői állítják?- A helyzet korántsem annyira siralmas, mint amilyennek azt egyesek lefestik, vagy netán amilyennek látni szeretnék. Véleményem szerint jelenleg is lehet sikeresen oktatni a szlovák nyelvet, ha a gyerekek következetes nyelvoktatása az alapiskolában elkezdődik. Ha jó alapokkal érkeznek a tanulók a gimnáziumba, akkor nagyban megkönnyítik a tanárok munkáját. És ha a középiskolai tanárok is odafigyelnek a nyelvoktatásra, akkor a gyerekek mind szóban, mind pedig írásban megfelelő szinten tudják használni a szlovák nyelvet.- Ipolyságon talán könnyebben elsajátítják a gyerekek a szlovák nyelvet, hiszen az utcán, a mindennapokban gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy csak szlovákul értetik meg magukat. Ugyanez viszont a Csallóközben nem tapasztalható..,- A környezet kétségtelenül hatással van a tanulók nyelvismeretére, én mégis azt állítom, hogy az iskolában folyó munka a legfontosabb. Az irodalmi nyelv megismeréséhez, elsajátításához elengedhetetlen az iskolai nyelvoktatás.- Véleménye szerint egy főiskolára készülő diák számára elégséges a heti három óra szlovák nyelv?- Ha növelnénk az óraszámot, az nagyon megterhelné a gyerekeket. De ha valaki úgy érzi, hogy számára nem elegendő a heti három óra, az további két választható és két nem kötelező szlovák társalgási órán pótolhatja hiányosságait, illetve tökéletesítheti a nyelvtudását. Erre az ipolysági gimnáziumban megvan a lehetőség.- Ön eszerint nem az alternatív oktatás bevezetésében, hanem a szlovák nyelv következetesebb oktatásában látja a megoldást?- Véleményem szerint mai állapotában a szlovákiai magyar oktatásügy annyira sérülékeny, hogy az alternatív oktatás bármely típusának bevezetése óriási veszteségeket okozhat. Figyelembe véve a népesedési mutatókat, nagy kockázatot és felelősséget is vállal, aki egy újabb iskola alapításával kísérletezik. Vonatkozik ez főképp a kisebb létszámú falvakra, ahol a meglevő iskolát sem látogatják annyian, mint amennyi diákot az iskola elbírna. Ahol két iskola működik, ott az érdemi munkát az egymással való rivalitás, az egymás lejáratása váltja fel. Verseny helyzet csak ott alakulhat ki, ahol nincs hiány a megfelelően képzett pedagógusokból. Vajon melyik szlovákiai magyar oktatási intézmény mondhatja el azt magáról, hogy az ott tanítók mindegyike magas szinten képzett pedagógus? Aligha találnánk ilyen iskolát... Az alternatív oktatás bevezetésével, illetve az alternatív iskolák létesítésével - gondolok itt elsősorban a felekezeti és magániskolákra - mi a meglevő iskolarendszerünket tesszük kockára. Olyan dolgokkal kísérletezgetünk, aminek ma még nem látjuk a következményeit.- Tehát az alternatív oktatás mindennemű formáját elítéli?- Ilyen értelemben igen. Egyetlen dologgal azonban szívesen kísérletezek. Ennek lényege abban rejlik, hogy például a magyar nyelvet négy éven keresztül ne ugyanaz a pedagógus oktassa egy adott osztályban, hanem a kollégák évente váltsák egymást. Mindnyájan mások vagyunk, mások a szokásaink, mást követelünk meg a diákoktól. Ha tanulóinknak módjukban állna mindnyájunk életfelfogásával, szemléletével megismerkedni, ezzel még gazdagabbá, nyitottabbá és toleránsabbá tennénk őket.- Ebben a kissé viszontagságos helyzetben mi az, ami önnek mégis erőt ad a további pedagógusi munkához?- Ha végigmegyek az Ipoly mente falvaiban, számos volt tanítványom köszön rám messziről. Meglehet, hogy most éppen az ő gyermekeiket is oktatom. Ez ad nekem további erőt. És azok a vissza-vissza járó diákok, akik folyamatosan megerősítenek abban, hogy a gimnáziumban szerzett szlovák tudásuk bőségesen elegendő volt a főiskola elvégzéséhez. Kosár Dezső